2017. november 6., hétfő

A nap, amit egész életemben emlegetni fogok

Nagyon durva hétvégén vagyunk túl; 8 hónapja készültünk rá, tervezgettük, a terv persze folyton változott, aztán lett vészhelyzeti terv, meg egy újabb vészhelyzeti terv, és végül eljött a nagy megmérettetés napja: november 4, Pfäffinfiesta, a pfäffikoni éves integrációs fesztivál. Benne voltunk a szervezőbizottságban, méghozzá elég nagy feladatokkal: Gábor a Musikgruppéban volt benne - ez az, aminek látszik, a zenei program összeállításáért, zenekarok felhajtásáért, hangosítás megoldásáért felelős csapat - és ő nyomta a felkonfokat is, én pedig a menüért voltam felelős, ami ebben az esetben kb 400 adag étel megtervezését és elkészítését, valamint a konyhai stáb felállítását jelenti. Ez utóbbiban is benne volt Gábor - is, rajta kívül pedig az ő anyukája, én anyukám, nagynéném, és két jóbarátunk, Andi és Krisztián (meg még ilyen ad hoc önkéntes segítők, akik arra jártak, hallották, hogy buli van a konyhában, és beálltak krumplit hámozni).
Nem írom le a teljes 8 hónap kálváriáját, a szervezőcsapat(ok)on belüli méltatlan csatározásokat és az emiatti otthoni hajtépést, hogy vajon lesz-e szabotázs vagy nem, a lényeg, hogy a nagy napon mindenki és minden megérkezett, így elkezdhettük a menü elkészítését: a) csirkepaprikás nokedlival, b) rakott krumpli kolbászos és vega verzióban, c) lastminute 120 db szendvics a fellépő gyerekeknek. Megkímélem az idegeket az összeomlástól, csak néhány érdekes számot sorolok fel:


  • 260 db csirkecomb,
  • 200 db főtt tojás (itt lehet főtt tojást is venni a boltban, így nem kell bajlódni vele),
  • 80 kg krumpli,
  • 45 kg nokedli,
  • 25 kg tejföl (első körben 16, de ez kevésnek bizonyult, így Gábor és Krisztián még két menetben kifosztották az összes helyi boltot),
  • 10 kg kenyér,
  • 5 kg kolbász,
  • 5 kg hagyma,
  • 3 kg libazsír,
  • 1 kg sonka szeletelve,
  • és az "apróságok".


7:30-tól este 6-ig feszített tempóban dolgoztunk, gyakorlatilag megállás nélkül, 6-kor volt egy kis tanácskozás, hogy hogyan tovább, kell-e még kaja, végül 8 körül látszott, hogy ez valószínűleg elég lesz.
Iszonyúan dicsérték a kajákat, igaz, lehetett némi félreértés, mert az emberek egy idő után elkezdtek rakott krumplit kérni csirkepaprikás szafttal, na nem mintha nem tudnám őket 100%-ig megérteni, ez egy elég jó kombó, csak hát így kvázi féláron fogytak az ételek. Ez persze nem a mi személyes problémánk, mert a mi számláinkat remélhetőleg megtéríti az egyesület :-)
A nagymamák (legyen ez a gyüjtőnevük, mert mindhárman nagymamák) nagyon elfáradtak, de nagyon kemények voltak, állták a sarat és nem hagyták abba a munkát egy percre sem. Andi és Krisztián váltották egymást, az otthoni kötelezettségek miatt nem lehettek ott mindketten egész nap, de ők is nagyon odatették magukat, Gábor pedig, akit szegényt úgy rángattam bele ebbe az egész konyha-dologba, hogy á, csak ha nem vagyunk elegen, de úgyis elegen leszünk (persze nem lettünk), szóval ő egyszerre segített a konyhában, a tervezett és vészhelyzeti bevásárlásokban, és 5-től nyomta a speech-eket is pluszban.

Egyetlen dolgot sajnálok, hogy Balázst nem sikerült beszervezni, de végülis ez várható volt. Mutatok egy képet a bajnokcsapatról, háttérben a készülő csirkepaprikással.


Nincsenek megjegyzések: