2017. március 18., szombat

Új év, új kihívások

Szeretném ezt a hosszú posztot egy nagyon nagy mentegetőzéssel kezdeni: minden egyes héten akartam írni, de mindig éppen valami fontos előtt álltunk, ami miatt inkább vártam az írással, vagy éppen valami nagyobb dolog történt, ami leszívta az energiámat. Valami mindig történt, de nálunk így megy ez már egy jó ideje.

Január
Munkába álltam az új helyen. A munka izgalmas, megint jó kis tanulási lehetőség, a munkahelyről nem nagyon nyilatkoznék, maradjunk annyiban, hogy közel van és jól fizet. A volt kollégáim elmesélték, hogy az utódom 5 napig bírta, ezután őszintén elmondta a véleményét (ugyanazt, ami miatt én a próbaidő lejárta előtt felmondtam), mire másnap kirúgták.
Balázst végre behívták az IV megbeszélésre a kiszemelt iskola kapcsán. Dilemma volt, mert az iskolában, az akkori információk alapján kétféle képzés van: EFZ (Eidgenössisches Fähigkeitszeugnis - szakközépiskola), ami 4 éves és keményebb képzés, sok elmélettel, illetve EBA (Eidgenössisches Berufattest - szakmunkásképzés), ami viszont csak két éves. Ez azért necces, mert Balázsnál a szakértők szerint továbbra is felmerül az úgynevezett IV geschützter Arbeitsplatz, ami annyit jelent, hogy a munkahelyén bizonyos fokú védelmet élvez (nem rúghatják ki olyan dolog miatt, ami a diagnózisából adódik). Viszont ennek a folyamatnak az elindítása a leszázalékolást is automatikusan elindítja, amire viszont nem kerülhet sor 18 éves koráig. Na ezért necces a kétéves képzés, mert amikor onnan kikerül, munkaképes lesz, de még nem 18 éves, így pont a pályakezdéskor nem fog tudni védelmet kapni, ha esetleg szüksége lenne rá.
Az volt még, hogy üresedés volt a Café International vezetőségében, én pedig hosszas gondolkodás után megpályáztam. Ez dióhéjban a helyi migránssimogató egyesület, mindenféle színes, beilleszkedést segítő programmal, aktuális témákkal és kötetlen beszélgetésekkel.

Február
Balázs hosszasan dolgozott - már hetek, hónapok óta - a jelentkezésén, csinosítgatta az önéletrajzát, próbainterjúkat csinált (ez itt a képzés része), és borzasztóan izgult, hogy mikor hívják be a kinézett suliba. Eszméletlen boldog volt, amikor behívták, egy csütörtöki napon jött a telefon, hogy akkor hétfőn be kéne menni... Begyakoroltuk az utat a sulihoz, de hétfő reggel lemondták az időpontot betegség miatt, és áttették a sportszünet utánra, március elejére. Nagyszerű, újabb 3 hét izgulás.
Gábort ideiglenesen kihelyezték egy bankhoz, így a terv szerint legalább június végéig Pfäffikon és St Gallen közt ingázik naponta. Mondhatom, rettentően élvezi, folyamatosan hulla-fáradt, semmi energiája.
A lakáasfenntartó cég bedobott egy értesítést majdnem minden lakónak, hogy március 10-én legyünk itthon, mert megbeszélnivalójuk van velünk.
Engem behívtak a Café International-hez egy megbeszélésre - a többi 9 jelentkezővel együtt, és megbeszéltük, hogy ezt a munkát simán el lehet osztani ennyifelé. Ezután öten maradtunk, megbeszéltük, hogy milyen témák lehetnek érdekesek (fontos tényező az egész kezdeményezés interkulturális mivolta), mindenki választhatott, illetve háttérmunkákat is el lehetett vállalni. A második találka végén a pénzügyi vezető megkeresett, hogy nem lenne-e kedvem egy másik szervezőbizottságba (Fest und Kultur) is bekerülni, mert nagyon keresnek valakit. Hát már hogy a francba ne lenne kedvem :-)
Február legvégén végre eljutottam kontrollra a lábammal, felajánlottak egy újabb, állítólag istenbizony utolsó műtétet, hát, nem tudom... Szerintem nem fogom elvállalni.

Március
Megünnepeltük a tizenötödik házassági évfordulónkat. Egy nagyon romantikus tóparti szállodába mentünk kettecskén, itthonról bruttó egy órányi útra, felkészülve, hogy Balázs esetleg ugraszt minket az éjszaka közepén (nem ugrasztott). Nézegettük, milyen gyönyörű a környék és megbeszéltük, hogy a legközelebbi költözéskor már Tina Turner szomszédai leszünk. És viccesen hozzátettük, hogy lassan ideje is, mert már úgyis olyan rég költöztünk.
6-án megvolt Balázs felvételi beszélgetése, kölcsönös volt a szimpátia és kiderült, hogy indul hároméves EFZ képzés is, és vannak áthidaló lehetőségek is annak érdekében, hogy ne 17 évesen kerüljön ki a munkaerőpiacra, védtelenül. Megbeszélték, hogy értesítik a próbahétről, és utána tudják megbeszélni a konkrét lehetőségeket, az IV bevonásával (ugyebár ők támogatják ezt az egész bulit).
Megvolt a Fest und Kultur munkacsoport első megbeszélése is, ami elég későn volt ahhoz, hogy Gábor is el tudjon rá jönni velem. Ez is izgalmas volt, jó kis feladatok lesznek, szerintem élvezni fogjuk. Ez a csoport szervezi a Pfäffinfiesta nevű, szintén interkulturális rendezvényt, amire évente egyszer kerül sor, és mindig egy adott kultúra köré épül fel.
10-én reggel megvolt a nagy megbeszélés a Verwaltunggal; kiderült, hogy arról akarnak beszélni, hogy leszakadt a plafonunk (jé, erről nem is írtam, na mindegy, szóval úgy 2 éve leszakadt a plafonunk). Nagyon hosszú történet, leszakadt, kijöttek felmérni, azt mondták, hogy az egész lakás problémás és sürgősen javítani kell, aztán hatalmas csend következett, mostanáig. Szóval múlt pénteken átadtak egy alaprajzot, ami a lakásunkat ábrázolja, pirossal megjelölve a kritikus helyiségeket. A mi esetünkben az egész lakás piros, kivéve a két fürdőszobát. Az elmondásuk szerint a javítás több lakást is érint, de a mi esetünkben a legsürgősebb, és mivel az egész lakásra kiterjed, a  javítás idejére ki kell költöznünk bútorostul. Természetesen segítenek, mi rosszul nem járhatunk, bla-bla. Öten voltak itt és borzasztó szorgalmasan jegyzeteltek.
Az azóta eltelt egy hét egy pokoljárás volt. éreztük az első perctől, hogy nagyon nincs rendben, valahogy nagyon igazságtalan, ami és ahogy velünk történik. Elkezdtünk utánaolvasni és azt találtuk, hogy elég komoly szabályok lettek itt megszegve. Részemről az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor megtudtuk, hogy mi volt most ennek a hirtelen nagy kapkodásnak az apropója: az elmúlt hetekben a szomszédunkban is leszakadt a mennyezet. Tehát amíg csak nálunk volt baj, leszarták, két évig ignorálták a szakvéleményt, ami sürgős javítást javasolt. Most, hogy a szomszédnál is beütött a krach - aki egyébként svájci és gyanítom, hogy alaposan megfenyegette őket -, hirtelen elindult a kapkodás és most másfél-kéthónapos határidővel akarnak minket kisegíteni a lakásból. A lényeg az, hogy mi elvesztettük a bizalmunkat a cég felé, így új helyet keresünk, és hacsak nem muszáj, nem fogadjuk el az általuk felajánlott lakást. Folyamatosan járunk lakásnézőbe, számolunk, reménykedünk, szedegetjük a földről az összetört szívünket. Az utolsó lakás, amit megnézünk, a fenntartó által felajánlott lesz, de azt remélhetőleg csak a tisztesség kedvéért nézzük meg. Hogy mi lesz, hogy lesz, mikor lesz, nem tudjuk.
És amikor az ember azt gondolná, hogy ezt már nem lehet fokozni, akkor Gábor kitöri a bokáját és fekvőgipszbe kerül. Próbálom a legjobbat kihozni a dologból és mindenféle adminisztratív feladattal bíztam meg a magam simulékony stílusában, úgyhogy olyan 15 perc után megkaptam, hogy ne baszogassam :-) Na mindegy, legalább van ideje megcsinálni az adóbevallást.
Azért jó dolog is történt, Balázst a héten kiértesítették, hogy március utolsó hetében mehet próbahétre, és ha tetszik neki, további próbanapokra is várják szeretettel. Be fogok számolni minden fejleményről, valamikor...