Advent

Ha advent, akkor várakozás, ha várakozás, akkor türelmetlenség...
Várjuk, hogy Balázs felvétele végre eldőljön, lehetőleg a jó irányba, de legalábbis akármilyen irányba, mert a bizonytalanságnál nincs rosszabb.
Várom, hogy szerda legyen és megszabaduljak a csavaromtól, így végre talán ez a fejezet is végérvényesen lezárul.
A karácsonyt is várjuk, hogy - először életünkben - hármasban ünnepelhessünk, aztán hazautazzunk és lássuk a családot.
És nagyon-nagyon várom az évvégét, hogy végre itthagyjam ezt a munkahelyet.

Fogadóóra

Megvolt az első félév fogadóórája a suliban, ahol megtudtuk, hogy szó sem lehet tizedik osztályról, Balázsnak ez az utolsó tanéve ebben a suliban. Júniusban még nem egészen erről volt szó. Most hirtelen nagyon késő lett és ötezer felé kell rohanni, hogy Balázsnak legyen hol továbbtanulnia. Míg ő az önéletrajzán dolgozik, mi az IV vonalat sürgetjük, akik a legutóbbi jelentkezést 6 hete visszadobták azzal az indokkal, hogy amennyiben Balázs még egy évet a suliban tölt, ráérünk később jelentkezni. Hát most nincs idő.

Új év, új remények

Dübörög az új tanév, már több mint egy hónapja tolja Balázs a harmadik osztályt a középiskolában. Ez az az év, amikor "schnupperelni" kell ezerrel, vagyis felhívni cégeket és végigkérdezni, hogy van-e lehetőség náluk próbanapra, próbahétre. A tanévben négy ilyen próbahetet kell teljesíteni, nagyon kíváncsi leszek.
Balázsból bármiféle újdonság és bármiféle követelmény feszültséget vált ki, így fordulhatott elő, hogy az új tanévvel járó új követelmények hatására agusztusban, a második iskolai héten akkora dührohamot kapott, hogy Gábor bordája is eltört. Hiába, a fiatalember 186 cm és 65 kg, és nincs tisztában azzal, hogy mekkora sérüléseket tud okozni és szerezni egy-egy ilyen akció során. Ahogy Gábor "szorításából" (Balázs kicsi kora óta úgy múlnak el a dührohamok, hogy Gábor szorosan átöleli és úgy tartja, amíg meg nem nyugszik, ő pedig eleinte kapálózik és dühöng, aztán lassan megnyugszik) próbált szabadulni, a hatalmas erölködéstől rengeteg ér megpattant az arcán és tiszta piros pötty lett egy pillanat alatt. Ez meg is maradt 2 napig, nem is engedtük suliba, volt mit kipihennie. A tanároknak mindent elmondtunk, nagyon megértőek voltak. Balázs egyébként aznap este elment itthonról és jó másfél órán át győzködtem lent a sötétben, hogy jöjjön haza, egyen (ez volt a fő baj, már megint), és utána tisztábban fog látni. Lássatok csodát, hazajött, evett, és ezután Gáborral teljesen civilizáltan megbeszélték, hogy mi történt. Másnap már csak az addigra lila pöttyök és Gábor sajgó oldala emlékeztettek a dologra.

Gábor intézi a letelepedési engedélyét, ami annyiban különbözik a tartózkodási engedélytől, hogy csaknem állampolgári jogokkal és felelősségekkel ruházza fel a tulajdonosát. Ja és egy kicsit nehezebb megszerezni. Általánosságban 5 év tartózkodás után ad a svájci állam letelepedési engedélyt, de Magyarország - sajnos érthető módon - a kivételek között van, egy magyarnak 10 évet kell várnia a letelepedési engedélyre, hacsak nem bizonyítja kétséget kizáróan, hogy ő már öt év alatt integrálódott, pont úgy, mint más rendes európai. Ehhez - Zürich kantonban - igazolni kell:
- a nyelvtudást (minimum B1)
- a munkaviszonyt
- azt, hogy a kérvényező az elmúlt 5 évben
    - folyamatosan dolgozott vagy bizonyíthatóan azon volt, hogy munkát találjon
    - nem igényelt szociális segélyt
    - nem volt fekete listán vagy behajtás alatt
Egy hete küldte el Gábor az igazolások paksamétáját, elvileg nem lehet akadálya annak, hogy az úgynevezett idő előtti letelepedési engedélyt megkapja. Hogy miért szeretnénk mi ezt ilyen nagyon, milyen előnyei vannak? Két konkrét előnye van, ezek közül minket egyik sem hat meg túlzottan:
1. Bizonyos szavazásokon, választásokon C engedéllyel (ez a letelepedési engedély) is részt lehet venni.
2. A C engedéllyel rendelkezők 2 évet tölthetnek Svájcon kívül anélkül, hogy elveszítenék az engedélyüket. Tartózkodási engedély (B) esetén ez az idő 6 hónap.
Ahogy írtam, ezekkel az előnyökkel mi nem kívánunk élni. Van még egy olyan tulajdonsága a C engedélynek, hogy ha egyszer megkaptad, akkor a lejáratkor nem vizsgálják felül a jogosultságot, míg L és B esetén van azért némi felülvizsgálat. Tehát a letelepedési engedély kvázi egy papír arról, hogy átmentünk a Nagy Svájci Beilleszkedési Vizsgán és innentől hivatalosan is a közösség tagjai vagyunk. Ez elég nagy dolog szerintem, és nekünk nagy megtiszteltetés lenne, ha egy ilyen papírt kapnánk. Mert azért ne felejtsük el, hol tartottunk 5 éve. Vagy 4,5 éve, amikor kijöttünk Gábor után.

Ilyeneket intézünk, meg én közben június végén felmondtam és október elején kezdek az új munkahelyemen. A felmondási időmet kőkemény munkával terveztem tölteni, elhatároztam, hogy minden nyitott ügyet lezárok, nem hagyok kupit magam után. Ehhez képest a július végi műtétem után, a tervezett 3 hét helyett 7 hétig henyéltem itthon, miközben pár hétig ópiátot kellett szednem, a dokik meg folyamatosan újabb műtéttel riogattak (titánium-allergia, szövetelhalás, ááá, volt itt minden). Így most van kettő (már csak egy) hetem, hogy véghez vigyem a tervemet (esélytelen). Hát, ez most egy ilyen munkahelyváltás lesz. Mondanám, hogy volt már rosszabb, de igazából nem volt még rosszabb.

Nyaralás

Nem írtam az utolsó gyógyszerpróba csúfos befuccsolása óta (wow, ez szép volt), pedig sokminden történt. Július 7-én volt Balázs kontrollja, ahol az orvos megpróbált minket lecseszni, amiért nem szóltunk, hogy a gyógyszer továbbra sem használ, aztán megkért, hogy tegyünk még egy próbát egy másik hatóanyagú gyógyszerrel. Ez, csodák csodája, segített egy picit Balázsnak, így az új tanévben bevetjük, aztán meglátjuk.
Kicsit másképp alakult az idei nyaralásunk, mint ahogy terveztük. Volt egy nagyobb lábműtétem július végén, és bár háromszor rákérdeztem műtét előtt (utoljára a műtét reggelén, 10 perccel az altatás előtt), hogy nem gond-e, ha műtét után egy héttel külföldre utazom és mindháromszor megnyugtató választ kaptam, mégis a tervezett út előtt 3 nappal, a kontrollon tudtam meg, hogy nem utazhatok. Így itthon töltöttük a szabadságunkat, amit Balázs egyáltalán nem bánt, a mai napig reggeltől estig a kedvenc játékán lóg.
Most a kondizást is hanyagolja, azt mondta, anya, a nyári szünetben pihenni akarok, és igaza is van. Mi ugyan nagyon nem bánnánk, ha pihenés alatt nem azt értené, hogy a képernyő előtt pörgeti magát, amíg teljesen bekattan. Elég keményen képernyőfüggő, tudjuk jól, de ez az egyetlen értékelhető kapcsolata a külvilággal, ettől pedig nem szeretnénk megfosztani. Egy hét múlva meg amúgyis vége a szünetnek, utána lesz bőven elfoglaltsága.

Gyógyszer

Kipróbáltuk. Ennyi volt. Az orvost nem érdekelték a mi szempontjaink, ránkeröltette, amit ő jónak látott, hiába mondtuk, hogy a rövidhatásúval szeretnénk próbálkozni. Kétfélét kaptunk, egy gyengébbet és egy erősebbet, próba-cseresznye. Tegnap Balázs bevett egyet a gyengébbikből és teljesen kikészült. Feszült volt, fáradt, apátiás és ideges. Ezzel a gyógyszer-korszakot lezártuk, sajnos az orvosok nem hajlandók együttműködni velünk. Gondolkozom rajta, hogy az erősebb gyógyszert vissza is küldöm, még mielőtt kiszámlázzák.

Túl minden körön

A tegnapi nappal túlestünk minden megbeszélésen Balázs kivizsgálása ügyében. Az IV kivizsgálás megbeszélése ugye már 3 hete megvolt, rá egy hétre volt időpontunk az autizmus-specialistához. Ő hosszas bevezető után kibökte, hogy hát igen, nehéz eset és egyáltalán nem csodálkozik, hogy ilyen régóta nyitva ez a kérdés. Ő úgy gondolja, hogy Balázs autista. Nem súlyos, nem is teljesen típusos, de "inkább autista, mint nem". Ez - a laikusok kedvéért - úgy van, hogy az autizmust nem úgy diagnosztizálják, mint a lábtörést. Vannak egyértelmű és kérdéses esetek, vannak emberek - főleg lányok és főleg, akiket későn, felnőttként diagnosztizálnak -, akik megtanulják kezelni, elrejteni a problémákat pl a beilleszkedéssel, megtanulják eröltetni a szemkontaktust. És vannak emberek, akiknek egyéb pszichiátriai zavaruk is van, ami rövidebb-hosszabb időre más irányba terelheti a kivizsgálást, illetve jónéhány tünetért felelőssé is tehető.
Balázs egyértelműen ebbe az utolsó kategóriába esik, a legtöbb tünete több dologgal is magyarázható és ember legyen a talpán, akit itt kiismeri magát. A lényeg, hogy igen, autista, igen, ADHD-s, és a tanulási képességeit illetően messze az átlag alá esik, ezért mindenképpen indokolt az IV státusz. Ez persze csak két szakvélemény, a végső szót - ezek alapján - a hatóság fogja kimondani. Javasolnak egy plusz egy évet a jelenlegi iskolában, ehhez persze kell az iskola beleegyezése, és az önkormányzat támogatása is. Ez ugyanis egy magániskola, aminek a tandíját - évi 52ezer Frankot - és a bejárás költségeit teljes egészében az önkormányzat fizeti. A tegnapi megbeszélésen egyébként nagyon pozitív visszajelzéseket kapott Balázs, jó, a matek még mindig szarul megy, de a kémia nagyon jó, a francia nagyon jó, angolból pedig abszolút iskolaelső. A továbbtanulás kérdése egyelőre nyitott: megy-e, hova megy, mit szeretne. Az utóbbi kérdést kéne előszöris eldöntenie, de jelenleg erre képtelen, amit nem is csodálok, én sem voltam képes 14 évesen eldönteni, hogy mit akarok kezdeni az életemmel.
A gyógyszernek is adunk valószínűleg még egy utolsó esélyt, részben szintén a szakértők javaslatára; a rövidhatású Ritalin bizonyult eddig az egyetlen hasznosnak, így azt szeretnénk újra, pár hét erejéig kipróbálni.

Ezek történtek, ja, meg közben egy kicsit elutaztunk tavaszolni:

IV státusz

Az IV státusz miatti kivizsgálás (még tavaly ősszel kezdődött) eredményeit megbeszéltük tegnapelőtt. A teszteken Balázs a várakozásoknak megfelelően teljesített: egy-két dologból átlagosan, de összességében messze az átlag alatt. Ezt nem negatívumként írom, eddig is tudtuk és most tudjuk, hogy ez a dolog nem változott. A kivizsgálás alapján mindenképp az IV védett szakmunkásképzést fogják számára javasolni, illetve a pályaválasztásban is segítséget fog kapni, többek között a tesztek eredménye alapján fogják együtt eldönteni, hogy melyik irány, milyen szakma lenne a legmegfelelőbb Balázsnak.
Autizmus-ügyben sem halunk meg hülyén; csütörtökön van randink a pszichiáterrel, aki Balázst kivizsgálta, az már a kiértékelő megbeszélés lesz. Ha az megvan, a másik banda belevonja az ő szakvéleményét is az IV jelentésbe, és ezt küldik el javaslatként.
Balázs közben beszélt arról is, hogy a kisállattenyésztéshez is érez kedvet, de lehet, hogy egyszer majd a gimnáziumot is szeretné elvégezni. Az, hogy vannak céljai, számunkra újdonság és nagyon örülünk neki. Valamelyik nap megkért minket, hogy vegyünk neki új felsőt, mert unja a mostaniakat. Ilyen sem volt még, és nagyon örülünk neki, hogy végre érdekli, mi zajlik körülötte, hogy néz ki, mit gondolnak róla az emberek, stb :-)

Gyorsjelentés

Azért nem jelentkeztem még autizmus-kivizsgálás ügyében, mert - bár több alkalmon is túlvagyunk már - még nincs eredmény. Ma volt elvileg az utolsó alkalom Balázzsal, kitöltöttünk megint egy rahedli kérdoívet és most a doki elment 5 hét szabira, tehát reálisan májusnál korábban nem nagyon fogunk semmit megtudni.
A legutóbbi poszt óta megjártuk Magyarországot (Gábor kétszer is), én megint elvégeztem egy tanfolyamot, Gábor, szegény, közben kipakolt a házból, mert most kiadtuk egy kicsit hosszabb távra. Pont ezen a nyáron akartuk kipofozni, de amint a bérlok kiköltöztek, jelentkezett valaki más.
A síszünet is lement, különösebb esemény nélkül, már két hete újra suli van. Balázs egyébként most pont beteg, sima megfázás, köhög, meg be van dugulva az orra, magyarul haldoklik.
Jövo héten jön a család látogatóba, nagyon jó kis vizes és magaslati programokat terveztem be magunknak, remélem, a természet is kegyes lesz hozzánk és szép napsütés lesz. Képek biztos lesznek, és ugyan nem ígérem, hogy az elso dolgom lesz ezek publikálása, de megpróbálom majd csipkedni magam, hogy ne maradjak megint szégyenben.

Sűrű évkezdés

Előszöris elnézést a december végi kurta bejegyzésért, de egy nagyon tuti fényképezőgép összes funkcióját kellett nagyon gyorsan letesztelnem :-)) Az eredmény az előző posztban látható kép, amiben az a pláne, hogy akárhova klikkeltek, a képnek az a része lesz éles, ha pedig a kép fölött mozgatjátok az egérkurzort kattintás nélkül, akkor egy kis 3D hatást is láttok. Majd csinálok még sok képet vele és jövök dicsekedni.

Az ünnepek egyébként nagyon lazulósan teltek, a házimunkán és ide-oda kirándulgatáson kívül az égvilágon semmit nem csináltunk. Volt családozás is, először a két nagymama jött, hogy együtt karácsonyozzunk, aztán egyszercsak beestek a tesómék is, csak úgy, meglepetésként. Persze Gábor tudott róla, és anyukám is, én viszont nem is sejtettem. Nem sokat voltak itt, de ez most így alakult. Jó volt, Balázs teljesen bepörgött :-)
Arról teljesen elfelejtettem írni, hogy még novemberben megvolt az agyász kontrollom (ez a kísérlet), decemberben pedig a kiértékelése, az eredmény pedig hasonló, azzal a különbséggel, hogy a kérdőív sem utal most ADHD-ra, inkább enyhe depresszióra. Ami szerintem hülyeség, mert egy csomó olyan kérdés volt, hogy pl van-e valamilyen fájdalmam, rászorulok-e más segítségére a mindennapjaimban, elégedett vagyok-e az önállóságommal, és ezeket mind az akkori időszakra vonatkoztatva, nem ám úgy általában értve. A teszt ezúttal teljesen hibátlan volt, így most a depresszióra koncentrálunk, ami azt jelenti, hogy sportolnom kell. Mert az jó nekem. Amint a lábam engedi, nekiállok edzeni, remélhetőleg mostmár tényleg hamarosan.

Balázzsal a jelek szerint most minden rendben, éli a kamaszok életét, próbál minél hangosabb, undokabb és visszataszítóbb lenni. Az első kettőt már tökélyre fejlesztette, az utolsó viszont nem sikerül neki; akárhogy próbálkozik, még mindig aranyos és imádnivaló. A suliban is összeszedettebb, legalábbis az alapján, ami eljut hozzánk, összeszedettnek tűnik.
Az IV-kivizsgálás eredményéről még mindig semmi hír, mostmár lassan biztos jelentkezni fognak. Amint kapunk hírt, jövök és megírom.