2015. október 2., péntek

Ki nem szarja le?

Tegnap borzasztó napom volt. Már egy hete tartott kb, de tegnap sajno betelt a pohár és úgy hozta a sors, hogy Balázs előtt borultam ki. Annyira bőgtem, hogy én is meglepődtem. A legtöbb ember lefagy, ha síró embert lát, ki tudja, miért. De nem így Balázs! Leült mellém és elkezdett hozzám nagyon csendesen, nagyon kedvesen és nagyon őszintén beszélni: Anya, mi történt? Nem érdemes sírni! Szeretnéd, hogy maradjak és beszéljek hozzád? Vagy jobban esne, ha egyedül hagynálak? Anya, mit beszéltünk meg? Nem görbíted lefelé a szádat, csakis felfelé. Hozok neked jéghideg vozet, jó? (Diszkréten a zsepis doboz is odakerült a vízzel együtt.) Nézzünk valami vicces filmet, hogy jobb kedved legyen? Kérsz egy jégkrémet?

Ilyeneket mondott nekem félórán keresztül, türelmesen és őszinte segítőkészséggel.
A suliból küldtek egy pályaválasztási kérdőívet. Mit tud Balázs? Mit szeretnénk, hogy tudjon 5 év múlva? Hát most tök őszintén, ki nem szarja le? És tudom már, miért nem tud bizonyos dolgokat: mert ahol mások szerint ronda ragacsos szürkeállománynak kéne lennie, neki ott is a gyönyörű hatalmas szíve van!

8 megjegyzés:

Agi írta...

Így van! és csak mi tudjuk, hogy a mi gyerekeink mennyire értékes emberek! Bocosnak is sokszor hatalmas szíve van, ezt többször tapasztaltam Nála én is.

Vildi írta...

Ezt nem ertem hogy ertik....mi az,hogy mit szeretnetek,hogy tudjon 5 ev mulva?
Igy megy ez?Beprogramozzak vagy mi lesz...
Soha nem gondolkoztam igy,hogy x ev mulva szeretnem,hogy ezt vagy azt tudjon....

Ági írta...

De édes lehetett
Neked meg (a rossz mellett) ez nagyon klassz volt, az biztos.
Kaptál vissza a sok jóból, kedvességből, szeretetből, amit idáig Te/Ti adtál/adtatok neki.

Juli írta...

Szia! Ne haragudj, hogy ismeretlenül írok neked, teljesen véletlenül találtam a blogodra, miközben egy Ritalin nevű gyógyszer után kutattam.... Ezt szeretnék felírni a 6 évét-decemberben betöltő fiamnak. Bele néztem több ponton a blogodba, és arra gondoltam, feltudnánk-e venni a kapcsolatot mail-ben, hátha tudnál nekem tanácsot adni pár ponton. Nyilvánvalóan nem egyformák a gyerekeink, de a mai napra megrekedtem a problémákkal, és mikor a pszichológusa felajánlotta a gyógyszeres kezelést, teljesen kiborultam és sírógörcsöt kaptam. Jó lenne egy szülő, egy anya... aki, ha részben is, de átment ezeken. A fiam év vesztes, de riogatnak, hogy mi lesz így az iskolában???? Most nagycsoportos ovis. Tudnál nekem segíteni????? Nagyon hálás lennék érte!

Panni írta...

Vildi, itt inkább készségekre, képességekre gondolnak. Ezek lehetnek szociális készségek is, nem kell az oktatáshoz kapcsolódniuk. Ez egy módja többek között annak is, hogy felmérjék, mennyire látják a szülők reálisan a gyerekük lehetőségeit.

Panni írta...

Juli, fent vagy a Facebook-on? Jelölj ismerősnek, a rendes nevemen megtalálsz (Heldné Nagy Annamária)!

Kata Mester írta...

Szia, ez a fajta gyerekre odafigyelés (vagy micsoda) a mai magyar iskolákra is jellemző, vagy inkább csak nyugaton? Nemcsak ezekre a cél kitűzésekre gondolok, hanem úgy általában. Vagy csak a mi iskolánkban volt ez tök máshogy (vagyis hogy simán nem figyeltek a gyerekekre, nekem pl. külön mondta az igazgató- a gyerekek előtt- hogy ne menjek gimibe, mert az nem nekem való (ők a gazdasszonyképzőt jelölték be nekem...). csak mert elkönyveltek hülyének, amiatt mert néhány gyerek (akiket a suli igazgató vagánynak állított be rendszeresen megvert), meg ilyenek és emiatt nem is szívesen jártam suliba)?

Panni írta...

A 4 évvel ezelőttig tartó időszak alapján úgy gondolom, nagy átlagban elmondható, hogy az átlag tanár életében a tanuló egy szükséges rossz.