2015. március 30., hétfő

London

Nem írtam róla abban a bejegyzésben, de Balázs szülinapjára szerveztünk egy meglepetésutat Londonba. Gábor szabadságot vett ki, Balázs aznap amúgysem ment suliba egyéb okok miatt, én pedig csináltam egy rövidített munkanapot. A vonatom HB-ról pont a reptérre ment tovább, úgyhogy le sem kellett szállnom, csak várnom a fiúkra. Ott mondtuk el Balázsnak, hogy mit terveztünk. Az első reakciója: "dehát már voltunk Londonban...", a második: "örülök neki, csak nem látszik, mert nagyon meglepődtem". A reptéren megleptük egy isteni tortával a Sprüngli cukrászdában, de nem kért belőle... "Tudjátok, hogy mostanában már nem vagyok olyan édesszájú." Ezután jött, míg be nem szálltunk a gépbe a "tudjátok, hogy nem szeretek utazni". Na jó, amikor Zürichben átvonatoztunk az E terminálra, elakadt a szava. És a miénk is... A kreatív svájciak gondoltak egyet és a Schengenen kívülről érkezőknek - és kiutazóknak - mutattak egy falatot az országból... Tehénbőgés, jódli és alpesi kürt hangját hallottuk felváltva. Annyira szürreális volt az élmény, hogy még két kört mentünk ezen a borzalmon.
Londonban újra tetőzött Balázs jókedve, amikor azt mondtam neki, hogy most még majdnem ugyanannyit megyünk a szállodáig, mint amennyit eddig repültünk. Amint kiszálltunk a Thameslink vonaláról, elpárolgott minden haragja. London egyik legszebb, leglondonibb részén találtuk magunkat, a piros emeletes buszok egymás fenekébe értek, ahogy araszoltak a tömött utakon. Nem is mentünk busszal, nyolc megállót legyalogoltunk a City nevű megállótól a Temze partján levő szállodáig. Balázs teljesen el volt ájulva, mi is, Londont nem lehet elégszer látni.
A szállodánk közvetlen a London-eye mellett volt, a szobából lehetett is látni a hatalmas kerék egy kis darabkáját. Úgy döntöttünk, hogy Balázs éhes, ezért lekönyörögtük az étterembe. Addig volt csak morcos, míg ki nem szúrta, hogy van az étlapon chili con carne. Egy szó nélkül tüntette el a teljes adagot és a mellé kapott tortilla chipset. A pincérnővel egész hosszan elbeszélgetett és az is szóba került, hogy épp szülinapja van :-)
Másnap viszonylag korán sikerült felébrednünk és miután túlestünk a reggeli emlékezetes gyönyörein (előfizettünk a "full English breakfast" nevű koleszterinbombára), megcéloztuk először a The Game nevű xbox-paradicsomot (ne menjen el senki a Boxparkba csak ezért, a bolt - ott - nem létezik), aztán a Hamley's következett, ez az ötszintes játékbolt. Balázs meg is rekedt volna az alagsorban, ha meg nem motiváljuk, végül rávettük, hogy minden szintet megnézzen, még a Hello Kitty emeleten is átment, persze csak mert muszáj volt és hangosan fujjogott közben.
Reggel még úgy indult el a szállodából, hogy "anya, attól tartok, ez megint egy olyan szülinap lesz, amikor csak egy csomó pulcsit és pólót kapok" (SOHA nem kapott tőlünk ajándékba ruhát), ehhez képest délben ujjongva közölte, hogy ez élete legeslegjobb szülinapja. Pedig még nem is volt vége.
Beültünk egy kávézóba, hogy kipihenjük a játékboltot és belőjük a következő célpontot, az m&m's world-öt. Míg mi bent henyéltünk, kint hatalmas tömeg verődött össze és a kávézóból kilépve egy soha nem látott méretű tüntetés közepén találtuk magunkat. Az emberek a bevándorlás korlátozása és a kirekesztés ellen tüntettek. Balázs rengeteget kérdezett, tanulságos volt nagyon.
Az m&m's world nagyon közel volt, ezért úgy döntöttünk, sétálunk a tömeg mellett, ők is pont arra mentek. A bolt az Amerikából ismert és egy az egyben lemásolt koncepció: hatalmas, iszonyú hangos, borzalmas tömeg és elképesztő gagyik hihetetlenül drágán. Nade a csövek! A csövek!!! Balázs tobzódott, nem tudta, melyikből töltsön, így végül szinte mindegyikből töltött egy kicsit. Végül 3 zacskó m&m's-szel sétáltunk ki a boltból és megfogadtuk, hogy ekkora hülyeséget soha többet nem csinálunk.
Miután a monstrumból nagynehezen kiverekedtük magunkat, gyönyörködtünk egy kicsit a svájci ízlés netovábbjában (egy halom csengettyűvel és és az összes svájci kanton címerével ellátott, emléktábláktól roskadozó oszlopot adományozott a Svájci Köztársaság Westminster városrésznek a fennállása négyszázadik évfordulója alkalmából), aztán Balázs kiszúrt egy KFC-t, ezzel az ő ebédje meg is oldódott. Mi egy nagyon állat brazil éttermet találtunk, all you can eat, a köretek büféasztalon vannak, a különböző fajta húsokat pedig hatalmas nyársakon hordják körbe és amelyik vendég előtt a kapott kártyácska zöld oldala van felül, ott vágnak is egy-egy szeletet. A kártya piros oldala azt jelenti, hogy most egyelőre nem kell több hús.
Késő délutánra értünk vissza a szállodába, Balázs kért a recepción csavarhúzót, hogy az egyik új szerzeményét kipróbálhassa, de sajnos nem kapott, ezért vasárnap, immár poggyászokkal felszerelkezve, megint becaplattunk a városba. Balázs kiszúrt egy "tök jó" cukrászdát, aminek - ezt később vettük észre - véletlenül a tetejére épült egy azonos nevű, ötcsillagos szálloda. Dehát egyszer van ugye szülinapja és ugyan nem édesszájú, de kinézett egy mogyorós cupkake-et, mi meg már vagy egy órája nem kávéztunk, így üsse kavics, bementünk. A nettó két nap alatt eleve feltűnt, hogy rengeteg magyar hangot hallunk (a szállodában, az utcán, az m&m's worldben, a KFC-ben is többször ránkköszöntek), de ez a cukrászda mindenen túltett. Három alkalmazott és két vendég is magyar volt :-))
Volt még bő 3 óránk, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Belfast nevű csatahajóhoz, amit a Temzén, a Tower Bridge mellett helyeztek végső nyugalomba és azóta múzeumként üzemel. Kiderült, hogy oda utazótáskával nem szabad bemenni, ezért én kint vártam, míg a fiúk mindent végignéztek. Nem volt ez áldozat a részemről, sőt, szinte jól jött; semmi érdekeset nem találok a csatahajókban. Felvettem a sapkámat, a sálamat és a kesztyűmet, és élveztem a látványt.
Késő este értünk haza és Balász azóta is nagyon elégedett a szülinapja alakulásával.
Képek eredeti méretben, mint mindig, most is vannak :-)

2015. március 20., péntek

Szülinap

Nagyon durván tombol a tavasz és bár holnapra havazást ígérnek, ma 15 fokos ragyogásban néztük végig a napfogyatkozást.
Balázs ma 13 éves és - talán idén először - nem nosztalgiáztam, nem gondoltam vissza arra, hogy tizenhárom éve ilyenkor hány perces fájásaim voltak :-) Valami megváltozott, nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi, mert Balázs még mindig az 'énkicsibabucikám', de mostanra teljesen független lett ízlésben, elvekben, gondolkodásban. Már nem azon van a hangsúly, hogy megszültem, hanem hogy elkísértük idáig. Jó érzés, sokkal önzetlenebb nézőpont és sokkal igazabb.
13 éves és mindent tud, amit egy 13 évesnek tudnia kell, vannak barátai, van hobbija, van véleménye és annyira okos egy gyerek!
Felelősségteljes, segítőkész, szeret minket, szereti az állatait, szereti az életét. Mi pedig őt, mindennél jobban.

2015. március 4., szerda

És a pörgés folytatódik

A hétfői és a tegnapi interjúm is egész jól ment, a tegnapi olyan jól, hogy pár órával később fel is hívtak és felajánlották az állást, én pedig jól el is fogadtam. Hétfőn kezdek, ami meglehetősen durva tempó, úgy látszik, én csak ezen a fordulatszámon tudok létezni. De most őszintén, hova húznám az időt? Voltak nagy terveim pihenésről, unatkozásról, nagytakarításról, gondolom, a pihenés lesz az, ami ezek közül tolódik, az unatkozás pedig amúgy is csak egy álom volt.
A munka egyébként jónak ígérkezik, természetesen minőségügy, természetesen orvosi eszköz és végre nem projektmunka, hanem határozatlan idejű. A másik állás is tetszene, nagyon is, ők viszont még egy kört akarnak, ami már a negyedik interjú lesz, és ki tudja, azután megkapom-e. Ez a cég ugyan sokkal kisebb, viszont sokkal közelebb van, a pozíció ugyanaz, és ez az állás már biztos, hát hülye leszek egy lehetőségért kockáztatni.

Balázsnak újra megy a suli, úgy tűnik, a két hét síszünet alatt eléggé feltöltődött, mert eddig (két nap alatt :-) ) még nem volt veszekedés. Ő is nagyon örül, hogy újra dolgozni fogok, ő a dolog anyagi oldalát nézi és végülis teljesen igaza van. A degukkal nagy-nagy szerelembe esett és az érzés kölcsönös, egyértelműen őt szeretik a legjobban, aminek mi nagyon örülünk. Mivel vészesen közeleg a 13. szülinap, ami egyben Facebook hozzáférést is jelent, nem nagyon fogok már róla írni, legalábbis nem rendszeresen. Amikor valami fontos dolog történik ADHD fronton, akkor persze igen, pl elképzelhető, hogy egyszer majd újra gyógyszert fog szedni, most viszont úgy látjuk, hogy az önbizalma kicsit mintha helyére billent volna és talán-talán a motiválhatósága is javul. Majd meglátjuk.
A síszünet alatt elkezdett újra úszni, most a szomszéd faluban találtunk végre egy olyan egyesületet, ahol nem csak élsportként, hanem tömegsportként is lehetőség van az úszásra, ez ugyan csak heti egy alkalom, de fel lett ajánlva, hogy ha ezt becsületesen csinálja, mellette heti kétszer eljár velünk a konditerembe és nem hoz négyesnél rosszabb jegyet (a négyes itt az elégséges, tehát nincs magasan a léc), akkor kaphat korlátlan internetet. Ez azért is érzékeny pontja neki, mert van egy kedvenc online játéka, aminek kapcsán lightosan, de elkezdett érdeklődni a programozás iránt. Aztán olyan tervei is vannak, hogy a degukról készít jó videókat és felpakolja a youtube-ra. Meg amúgy is youtuber akar lenni, mert az cool. Hát, legalább vannak céljai :-)