2015. december 28., hétfő

Karácsony

Tesztelgetem a gyönyörű ajándékomat és az embed funkciót :-)


2015. december 22., kedd

Micsoda ősz!

Nagyon szégyellem, hogy már majdnem három hónapja rá sem néztem a blogra. Az úgy volt, hogy október első felében rengeteg dolog történt, kicsit felpörgött a munka is, egészségügyi fronton is voltak történések, illetve a közelgő utazás miatt is sok volt az intéznivaló. Október közepére esett az őszi szünet és ezt mi, az előzőleg megbeszéltek szerint hármasban töltöttük egy olyan helyen, amit Balázs szempontjai szerint választunk ki. Így lett az úticél Tenerife, ahol a világ legjobb (Tripadvisor) csúszdaparkja mellett a világ legjobb (Tripadvisor) "állatkertje", egy majdnem négyezer méter magas vulkáni hegy és még jópár kúl dolog található, nem beszélve a tényről, hogy az Atlanti-óceánban úszkálhattunk.
A sziget egyébként tipikus lehúzós hely; minden iszonyú drága, mindenért pénzt kérnek, mindenhol lefotóznak, aztán megpróbálják ezeket pénzért eladni, a frissen nyomott narancslét kb 4:1 arányban olcsósítják sűrítményből készült lével, a csúszdaparkokban fast track jegyet kínálnak, a kaja úgy általában, a sziget adottságai ellenére borzasztó, stb-stb. Sajnos a természeti látványosságokban sem bővelkednek, ami nem csoda, hiszen Tenerife a Szaharával egy magasságban fekszik. A legjobb élmény a Peter Pan hajókirándulás volt, rengeteg gömbölyűfejű bálnát láttunk, de tényleg megszámlálhatatlanul sokat, volt nagyon finom sangria, nagyon finom ebéd, aztán úszkálás a tengerben. Aztán meglepődés, amikor kiderült, hogy a szervezők nagy része magyar :-)) Arra nagyon figyeltünk, hogy Balázs jól érezze magát, és a kötelező "miért kell reggelizni", "miért nem vagyunk már ott", "mi a francnak kell nekünk hajókáznunk / óceánt néznünk / stb" körökön kívül nem panaszkodott. Ez mondjuk nem csoda, hiszen ki sem jött a vízből. Egy átlagos napunk úgy nézett ki, hogy felkeltünk, lementünk reggelizni, összekészülődtünk, mentünk valamelyik csúszdaparkba, 5-6 körül visszaértünk, 7-ig még a szálloda medencéjében lazultunk, aztán vacsi.
Az időjárás furcsa volt; a napnak volt ereje, de én pl csak nagyon ritkán kívántam a vizet. Ez persze Balázst egy kicsit sem hatotta meg, mennem kellett. Az időpontválasztásegyszerűen tökéletes volt; a csúszdaparkokban a tömeg simán elviselhető volt, egy csúszda kivételével mindenhova gyorsan fel lehetett jutni, az időjárás még Gábornak is tetszett, pedig ő 25 fok felett már panaszkodik.

Tenerife után közvetlenül kezdődött az én kis kéthónapos magánkálváriám, aminek még mindig nincs vége. A történet dióhéjban: két hónap alatt összesen 30 napig szedtem antibiotikumot (a legdurvább időszakban napi 6,6 gramm mennyiségben) és a harmadik műtétemen vagyok túl egy olyan dolog miatt, ami tényleg apróságnak számít. Mostmár alakulok, már mankó sem kell, cipőbe még nem tudok bújni és azt sem tudom, hogy mikor lesz a lábamnak normális színe és mérete.
A karácsonyi bevásárlásom ennek fényében minimálisra sikeredett, a takarításról nem is beszélve. Főzni azért majd fogok, sőt, sütni is :-)

Balázs kivizsgálása közben múlt csütörtökön véget ért, januárban kapunk majd részletes szakvéleményt, ezt megbeszéljük és ezután küldik hivatalosan az SVA-hoz, ahol majd ez alapján elbírálják az IV kérelmünket. Úgyhogy ahogy kinéz, lesz még miről írnom :-)

2015. október 2., péntek

Ki nem szarja le?

Tegnap borzasztó napom volt. Már egy hete tartott kb, de tegnap sajno betelt a pohár és úgy hozta a sors, hogy Balázs előtt borultam ki. Annyira bőgtem, hogy én is meglepődtem. A legtöbb ember lefagy, ha síró embert lát, ki tudja, miért. De nem így Balázs! Leült mellém és elkezdett hozzám nagyon csendesen, nagyon kedvesen és nagyon őszintén beszélni: Anya, mi történt? Nem érdemes sírni! Szeretnéd, hogy maradjak és beszéljek hozzád? Vagy jobban esne, ha egyedül hagynálak? Anya, mit beszéltünk meg? Nem görbíted lefelé a szádat, csakis felfelé. Hozok neked jéghideg vozet, jó? (Diszkréten a zsepis doboz is odakerült a vízzel együtt.) Nézzünk valami vicces filmet, hogy jobb kedved legyen? Kérsz egy jégkrémet?

Ilyeneket mondott nekem félórán keresztül, türelmesen és őszinte segítőkészséggel.
A suliból küldtek egy pályaválasztási kérdőívet. Mit tud Balázs? Mit szeretnénk, hogy tudjon 5 év múlva? Hát most tök őszintén, ki nem szarja le? És tudom már, miért nem tud bizonyos dolgokat: mert ahol mások szerint ronda ragacsos szürkeállománynak kéne lennie, neki ott is a gyönyörű hatalmas szíve van!

2015. szeptember 24., csütörtök

Kerekasztal

Tegnapelőtt sor került az augusztusban emlegetett megbeszélésre az iskolával. Ahogy a dolog kinéz, nem leírták Balázst, hanem valóban ennyire képes. Most rajtunk a sor, hogy ezt elfogadjuk.

Megint felvetődött az autizmus téma, most az ofő részéről, az úgynevezett Inselbegabung-ok (elszigetelt kiemelkedő képességeknek lehetne leginkább fordítani) miatt.

A lényeg, hogy IV védett tanrendben fog szakmát tanulni, ami azt jelenti, hogy amíg szükség van erre, addig vele toleránsabbak lesznek, illetve nem csak mi leszünk a hátországa, hanem a svájci állam is, akinek egyértelmű célja, hogy minden gyerekből adófizető felnőtt váljék.

Most tehát vizsgálatok jönnek, kérdőívek, pályaválasztási elbeszélgetés. Bőven időben vagyunk, mert ez az egész majd 2 év múlva lesz aktuális. Egy év mulva már nem lennénk időben, de most még igen.

2015. augusztus 23., vasárnap

Újra suli

Nem, nem zártam be a blogot, nem tűntünk el, élünk és virulunk. Ahogy írtam tavasszal (azt hiszem), igyekszem visszafogni az infokat, tekintettel Balázs korára és kérésére.
A sulinak július közepén vége lett, bizonyítvány helyett pedig egy helyzetjelentést kaptunk, amit egyébként már áprilisban alá is írtunk. Írtam a tanároknak, hogy nem jó bizonyítványt küldtek, amire az volt a válasz, hogy de, Balázs ilyet kap. Teljesen leírták a suliban; ha valamire azt mondja, hogy nem tudja, nem érti, elfogadják és nem is próbálkoznak tovább. Mindezt úgy, hogy 6 diákra 3 tanár jut, tehát idő éppenséggel lenne. Balázs tőlünk semmiféle tanulásra vonatkozó instrukciót nem fogad el, azzal védekezik, hogy a tanárok ennyi házit adtak, mi pedig amúgy is csak a szülei vagyunk. Emiatt még júliusban beszéltünk a pszichológussal, aki ilyen mediátor-féle szerepben képvisel majd minket az iskola felé, egyben segít Balázsnak megérteni, hogy mostmár kőkeményen az ő felelőssége, hogy milyen döntést hoz. Hatalmas szerencsénk, hogy olyan országban vagyunk, ahol a tizenkevés évesen hozott döntések nem feltétlen határozzák meg az ember egész jövőjét.

A nyári szünet nekünk szuperül telt, Balázsnak kevésbé. Előszöris elirigyelte a benőtt körmömet és növesztett egyet ő is magának, ezzel szépen elszenvedett egészen a szünet végéig. Aztán a husky tábor, amire nagy várakozással és örömmel készült, borzasztó volt; félidőben sírva kért minket, hogy menjünk érte. Nem mentünk, egyrészt, mert lehetetlen volt (1000 km-rel odébb voltunk), másrészt mert nem hittük el neki, hogy szakértőkkel és kutyákkal körülvéve, a hegyekben rossz lehet. Hát rossz volt. A táborvezetők lecsesztek minket, hogy nem jeleztük, hogy Balázs problémás, aztán amikor csípőből válaszoltam, hogy kétszer jeleztük írásban és háromszor szóban, akkor csak habogtak. Balázs elmesélte, hogy halálra unta magát, senkivel nem tudott beszélgetni, pár alkalmat kivéve, béna játékok voltak és a kutyákkal alig foglalkozhattak. Ez volt pénteken, egy nappal azután, hogy mi hazaértünk Németországból.
Az átvételi helyről egyből a reptérre mentünk és utaztunk Magyarországra, ahol Balázs újabb két hetet töltött, a két nagyszülőnél. Itt már legalább ismerős környezetben volt. Múlt csütörtökön este megérkezett, hétfőn pedig már kezdődött is a suli. Megint, mint az utóbbi években mindig, megfogadtuk, hogy legközelebb nem így szervezzük. Csak az a baj, hogy lassan kifogyunk az ötletekből. Igyekszünk mindig Balázs kedvének és a lehetőségeinknek megfelelően megszervezni a dolgokat, de valahogy úgy tűnik, hogy bármit találunk ki, az nem működik. Persze, tudom, mit szeretne Balázs, 5 hét AI szállodát egy csúszdapark közvetlen közelében, természetesen wifivel... :-)

Bővülés lesz a családban, szeptemberben beköltözik még 3 degulányka, így Balázsnak lassan tényleg nem lesz hol aludnia :-)) De nagyon várja őket, ahogy az őszi szünetet is, amikor csak mi hárman elrepülünk melegebb éghajlatra és a fenti kívánságokból megpróbálunk néhányat valóra váltani. Addig még lesz pár körünk az iskolával és a pszichológussal is, és nagyon remélem, hogy ez a tanév a helyrerázódás időszaka lesz.

2015. június 27., szombat

Dicsekvés

Balázs kapott egy hatost matekból! Meg egy kettest is.
A dolgozat témája a százas körben szorzás-osztás volt, rengeteget gyakorolt előtte, készült rá. A gyakorlás első napján 3 óra alatt kettő darab 33*16 típusú példát sikerült hibásan megoldani, aztán egész este zokogott. Másnap már ment a tíz példa, eleinte rengeteg veszekedéssel, aztán a végére egészen belejött. Harmadik nap már kijavította magát, amikor rájött, hogy hibázott. Nem volt már veszekedés, elhitte, hogy meg tudja oldani ezeket a feladatokat.
Eljött a dolgozat és Balázs viccesen könnyű példákat kapott. Kb 5 perc alatt megoldotta őket és odament a tanárhoz reklamálni. Megkapta azt a feladatsort, amit a többiek. Arra persze már nem jutott elég idő, így lett egy hatosa és egy kettese.
Olyan hihetetlenül büszkék vagyunk rá!!

2015. június 7., vasárnap

Nyári tervek

Nagyon durva, ebben a hónapban ez már a harmadik posztom!
Nagyon szépen körvonalazódik a nyarunk (és az őszünk). a nyári szünet első hetét a jelek szerint itthon tölti Balázs, mentesen mindenféle vegzálástól. A második-harmadik héten elmegy egy olyan táborba, ahol kb 50 db szánhúzó kutyáról kell gondoskodni. Ma volt a nyílt nap és amit eddig is sejtettünk, abban mostmár biztosak vagyunk: pont ez kell Balázsnak. Ebben mellesleg ő is egyetért, ezt a képek is tanúsíthatják:
Amíg ő táborban lesz, mi Gáborral kettesben körbejárjuk Németországot. Mivel erre az élményre Balázs egy cseppet sem vágyik, igazi win-win lesz ez a két hét. A táborból Balázs egyenesen megy az egyik nagymamájához, onnan egy hét után a másik nagymamájához, hogy aztán Kata barátnőm, aki egy hosszú hétvégére látogat hozzánk, haza hozza végre.
A hármasban nyaralásból így hármasban őszölés lesz, hogy hol, még képlékeny, az igények tengerpartról és csúszdaparkról szólnak. Erősen fontolgatjuk Krétát, ahol anno nagyon jól szórakoztunk és egy egész jó csúszdaparkot is találtunk. De erről most nemigen akar a fiatalember beszélni, ő most csak a huskykra tud gondolni, akikkel ma komoly szerelembe esett és már csak a táborokra tud gondolni. Na meg az apjára, öööööö bocsánat, appjára. Ír ugyanis egy pizzarendelős Android appot, ezt választotta projektnek a suliban és teljesen be van lelkesedve :-)

2015. június 1., hétfő

Gyereknap

Ági szóvá tette, hogy nem írtam magamról. A tanfolyam miatt a gyereknapot Budapesten töltöttem és nem is akárhogy! Margit-sziget, Vapiano, Gerbaud - csupa élvezet volt az egész nap :-) Előszöris egy videó a zenélő kútról:
Itt pedig a kis minialbum:


A rendes album pedig szokás szerint itt érhető el :-)

2015. május 26., kedd

Májusi eső

Hihetetlen, hogy 2 hónapja egy betűt nem írtam ide... Pedig annyi minden történik! A legizgalmasabb, hogy Balázs kezd egyre határozottabban vonzódni a programozáshoz. Mindenkinek választania kellett egy projektet, amit június végéig befejez és Balázs úgy döntött, hogy megtervez és - Gábor segítségével - leprogramoz egy app-ot. 3 hete tart a projekt és ő egyre lelkesebb, magától dob félre mindent és hívja az apját, hogy most foglalkozzanak egy kicsit a "házi feladattal", nekem pedig mutatja lelkesen a végeredményt.
Az úszás is beépült már teljesen a programba, meg az izomláz is :-) A gyúrás most kicsit megakadt, mert úgy volt, hogy hármasban nyomjuk az edzést, de én a tanfolyam miatt most sokat hiányzom, amit le kell dolgoznom. Ez még kb 3 hét poklot jelent, aztán jöhet a nagyüzemi izomláz :-)
Most volt egyébként a tavaszi Standortsgespräch a suliban, nagyon-nagyon jókat mondtak Balázsról, sokmindenben fejlődött hatalmasat, pár dologban ez nem sikerült, míg pl angolban eddig is az osztályelsők közt volt (nem győzöm hangsúlyozni, hogy hivatalosan augusztus óta tanul angolt, nemhivatalosan is alig egy éve kattant rá a youtube-ra és érdekes módon írni is jól tud, nemcsak a beszéde folyékony).
Az időérzéke talán leheletnyit fejlődött, de lényeges javulás nincs ezen a téren. A matek érdekesen alakul; a számtan továbbra sem megy, mértanból viszont egész ügyes.
Mindezekkel az eredményekkel együtt is sajnos jár neki a védett munkahely, ami itt a bárnilyen nemű és fokú fogyatékkal élők kiváltsága. Az a cél, hogy ezt a kiváltságot elveszítse. Nagy tervei vannak és már kezdi belátni, hogy ezekért tennie kell. Egyre inkább engedi magát új dolgokról meggyőzni és utólag mindig belátja, hogy nem volt ez rossz ötlet, sőt. Ezekből mind-mind tanul, nő a bátorsága, az önbizalma és a kezdeményező kedve.
A degukkal továbbra is nagy szerelemben van és ez kölcsönös; olyan dolgokat engednek meg neki a lányok, amiket nekünk szerintem soha. Pl hanyatt fekteti őket a tenyerében és úgy simogatja a nyakukat. Engedik, hogy piszézzen velük. Ha elszaladnak, rájuk kiabál viccesen, hogy "Deutschland!" ők akkor megállnak és vagy a hívására visszajönnek, vagy megvárják egyhelyben.
Ennyi nagyjából az elmúlt nyolc hét, ne lepődjön meg senki, ha tanév végén posztolok legközelebb :-)

2015. március 30., hétfő

London

Nem írtam róla abban a bejegyzésben, de Balázs szülinapjára szerveztünk egy meglepetésutat Londonba. Gábor szabadságot vett ki, Balázs aznap amúgysem ment suliba egyéb okok miatt, én pedig csináltam egy rövidített munkanapot. A vonatom HB-ról pont a reptérre ment tovább, úgyhogy le sem kellett szállnom, csak várnom a fiúkra. Ott mondtuk el Balázsnak, hogy mit terveztünk. Az első reakciója: "dehát már voltunk Londonban...", a második: "örülök neki, csak nem látszik, mert nagyon meglepődtem". A reptéren megleptük egy isteni tortával a Sprüngli cukrászdában, de nem kért belőle... "Tudjátok, hogy mostanában már nem vagyok olyan édesszájú." Ezután jött, míg be nem szálltunk a gépbe a "tudjátok, hogy nem szeretek utazni". Na jó, amikor Zürichben átvonatoztunk az E terminálra, elakadt a szava. És a miénk is... A kreatív svájciak gondoltak egyet és a Schengenen kívülről érkezőknek - és kiutazóknak - mutattak egy falatot az országból... Tehénbőgés, jódli és alpesi kürt hangját hallottuk felváltva. Annyira szürreális volt az élmény, hogy még két kört mentünk ezen a borzalmon.
Londonban újra tetőzött Balázs jókedve, amikor azt mondtam neki, hogy most még majdnem ugyanannyit megyünk a szállodáig, mint amennyit eddig repültünk. Amint kiszálltunk a Thameslink vonaláról, elpárolgott minden haragja. London egyik legszebb, leglondonibb részén találtuk magunkat, a piros emeletes buszok egymás fenekébe értek, ahogy araszoltak a tömött utakon. Nem is mentünk busszal, nyolc megállót legyalogoltunk a City nevű megállótól a Temze partján levő szállodáig. Balázs teljesen el volt ájulva, mi is, Londont nem lehet elégszer látni.
A szállodánk közvetlen a London-eye mellett volt, a szobából lehetett is látni a hatalmas kerék egy kis darabkáját. Úgy döntöttünk, hogy Balázs éhes, ezért lekönyörögtük az étterembe. Addig volt csak morcos, míg ki nem szúrta, hogy van az étlapon chili con carne. Egy szó nélkül tüntette el a teljes adagot és a mellé kapott tortilla chipset. A pincérnővel egész hosszan elbeszélgetett és az is szóba került, hogy épp szülinapja van :-)
Másnap viszonylag korán sikerült felébrednünk és miután túlestünk a reggeli emlékezetes gyönyörein (előfizettünk a "full English breakfast" nevű koleszterinbombára), megcéloztuk először a The Game nevű xbox-paradicsomot (ne menjen el senki a Boxparkba csak ezért, a bolt - ott - nem létezik), aztán a Hamley's következett, ez az ötszintes játékbolt. Balázs meg is rekedt volna az alagsorban, ha meg nem motiváljuk, végül rávettük, hogy minden szintet megnézzen, még a Hello Kitty emeleten is átment, persze csak mert muszáj volt és hangosan fujjogott közben.
Reggel még úgy indult el a szállodából, hogy "anya, attól tartok, ez megint egy olyan szülinap lesz, amikor csak egy csomó pulcsit és pólót kapok" (SOHA nem kapott tőlünk ajándékba ruhát), ehhez képest délben ujjongva közölte, hogy ez élete legeslegjobb szülinapja. Pedig még nem is volt vége.
Beültünk egy kávézóba, hogy kipihenjük a játékboltot és belőjük a következő célpontot, az m&m's world-öt. Míg mi bent henyéltünk, kint hatalmas tömeg verődött össze és a kávézóból kilépve egy soha nem látott méretű tüntetés közepén találtuk magunkat. Az emberek a bevándorlás korlátozása és a kirekesztés ellen tüntettek. Balázs rengeteget kérdezett, tanulságos volt nagyon.
Az m&m's world nagyon közel volt, ezért úgy döntöttünk, sétálunk a tömeg mellett, ők is pont arra mentek. A bolt az Amerikából ismert és egy az egyben lemásolt koncepció: hatalmas, iszonyú hangos, borzalmas tömeg és elképesztő gagyik hihetetlenül drágán. Nade a csövek! A csövek!!! Balázs tobzódott, nem tudta, melyikből töltsön, így végül szinte mindegyikből töltött egy kicsit. Végül 3 zacskó m&m's-szel sétáltunk ki a boltból és megfogadtuk, hogy ekkora hülyeséget soha többet nem csinálunk.
Miután a monstrumból nagynehezen kiverekedtük magunkat, gyönyörködtünk egy kicsit a svájci ízlés netovábbjában (egy halom csengettyűvel és és az összes svájci kanton címerével ellátott, emléktábláktól roskadozó oszlopot adományozott a Svájci Köztársaság Westminster városrésznek a fennállása négyszázadik évfordulója alkalmából), aztán Balázs kiszúrt egy KFC-t, ezzel az ő ebédje meg is oldódott. Mi egy nagyon állat brazil éttermet találtunk, all you can eat, a köretek büféasztalon vannak, a különböző fajta húsokat pedig hatalmas nyársakon hordják körbe és amelyik vendég előtt a kapott kártyácska zöld oldala van felül, ott vágnak is egy-egy szeletet. A kártya piros oldala azt jelenti, hogy most egyelőre nem kell több hús.
Késő délutánra értünk vissza a szállodába, Balázs kért a recepción csavarhúzót, hogy az egyik új szerzeményét kipróbálhassa, de sajnos nem kapott, ezért vasárnap, immár poggyászokkal felszerelkezve, megint becaplattunk a városba. Balázs kiszúrt egy "tök jó" cukrászdát, aminek - ezt később vettük észre - véletlenül a tetejére épült egy azonos nevű, ötcsillagos szálloda. Dehát egyszer van ugye szülinapja és ugyan nem édesszájú, de kinézett egy mogyorós cupkake-et, mi meg már vagy egy órája nem kávéztunk, így üsse kavics, bementünk. A nettó két nap alatt eleve feltűnt, hogy rengeteg magyar hangot hallunk (a szállodában, az utcán, az m&m's worldben, a KFC-ben is többször ránkköszöntek), de ez a cukrászda mindenen túltett. Három alkalmazott és két vendég is magyar volt :-))
Volt még bő 3 óránk, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Belfast nevű csatahajóhoz, amit a Temzén, a Tower Bridge mellett helyeztek végső nyugalomba és azóta múzeumként üzemel. Kiderült, hogy oda utazótáskával nem szabad bemenni, ezért én kint vártam, míg a fiúk mindent végignéztek. Nem volt ez áldozat a részemről, sőt, szinte jól jött; semmi érdekeset nem találok a csatahajókban. Felvettem a sapkámat, a sálamat és a kesztyűmet, és élveztem a látványt.
Késő este értünk haza és Balász azóta is nagyon elégedett a szülinapja alakulásával.
Képek eredeti méretben, mint mindig, most is vannak :-)

2015. március 20., péntek

Szülinap

Nagyon durván tombol a tavasz és bár holnapra havazást ígérnek, ma 15 fokos ragyogásban néztük végig a napfogyatkozást.
Balázs ma 13 éves és - talán idén először - nem nosztalgiáztam, nem gondoltam vissza arra, hogy tizenhárom éve ilyenkor hány perces fájásaim voltak :-) Valami megváltozott, nem tudnám pontosan megmondani, hogy mi, mert Balázs még mindig az 'énkicsibabucikám', de mostanra teljesen független lett ízlésben, elvekben, gondolkodásban. Már nem azon van a hangsúly, hogy megszültem, hanem hogy elkísértük idáig. Jó érzés, sokkal önzetlenebb nézőpont és sokkal igazabb.
13 éves és mindent tud, amit egy 13 évesnek tudnia kell, vannak barátai, van hobbija, van véleménye és annyira okos egy gyerek!
Felelősségteljes, segítőkész, szeret minket, szereti az állatait, szereti az életét. Mi pedig őt, mindennél jobban.

2015. március 4., szerda

És a pörgés folytatódik

A hétfői és a tegnapi interjúm is egész jól ment, a tegnapi olyan jól, hogy pár órával később fel is hívtak és felajánlották az állást, én pedig jól el is fogadtam. Hétfőn kezdek, ami meglehetősen durva tempó, úgy látszik, én csak ezen a fordulatszámon tudok létezni. De most őszintén, hova húznám az időt? Voltak nagy terveim pihenésről, unatkozásról, nagytakarításról, gondolom, a pihenés lesz az, ami ezek közül tolódik, az unatkozás pedig amúgy is csak egy álom volt.
A munka egyébként jónak ígérkezik, természetesen minőségügy, természetesen orvosi eszköz és végre nem projektmunka, hanem határozatlan idejű. A másik állás is tetszene, nagyon is, ők viszont még egy kört akarnak, ami már a negyedik interjú lesz, és ki tudja, azután megkapom-e. Ez a cég ugyan sokkal kisebb, viszont sokkal közelebb van, a pozíció ugyanaz, és ez az állás már biztos, hát hülye leszek egy lehetőségért kockáztatni.

Balázsnak újra megy a suli, úgy tűnik, a két hét síszünet alatt eléggé feltöltődött, mert eddig (két nap alatt :-) ) még nem volt veszekedés. Ő is nagyon örül, hogy újra dolgozni fogok, ő a dolog anyagi oldalát nézi és végülis teljesen igaza van. A degukkal nagy-nagy szerelembe esett és az érzés kölcsönös, egyértelműen őt szeretik a legjobban, aminek mi nagyon örülünk. Mivel vészesen közeleg a 13. szülinap, ami egyben Facebook hozzáférést is jelent, nem nagyon fogok már róla írni, legalábbis nem rendszeresen. Amikor valami fontos dolog történik ADHD fronton, akkor persze igen, pl elképzelhető, hogy egyszer majd újra gyógyszert fog szedni, most viszont úgy látjuk, hogy az önbizalma kicsit mintha helyére billent volna és talán-talán a motiválhatósága is javul. Majd meglátjuk.
A síszünet alatt elkezdett újra úszni, most a szomszéd faluban találtunk végre egy olyan egyesületet, ahol nem csak élsportként, hanem tömegsportként is lehetőség van az úszásra, ez ugyan csak heti egy alkalom, de fel lett ajánlva, hogy ha ezt becsületesen csinálja, mellette heti kétszer eljár velünk a konditerembe és nem hoz négyesnél rosszabb jegyet (a négyes itt az elégséges, tehát nincs magasan a léc), akkor kaphat korlátlan internetet. Ez azért is érzékeny pontja neki, mert van egy kedvenc online játéka, aminek kapcsán lightosan, de elkezdett érdeklődni a programozás iránt. Aztán olyan tervei is vannak, hogy a degukról készít jó videókat és felpakolja a youtube-ra. Meg amúgy is youtuber akar lenni, mert az cool. Hát, legalább vannak céljai :-)

2015. február 27., péntek

Pörgünk

Az elmúlt és a következő hetemen minden napra jut izgulnivaló, múlt pénteken nagyinterjúm volt, hétfőn és kedden kisinterjú, szerdán és csütörtökön megint nagy, ma megint kicsi, hétfőn és kedden egy-egy utolsó körös, szerdán utazom haza, csütörtökön tesómék utaznak, pénteken vizsgázom.
Balázs a síszünetet nyomja, így róla most sokat nem tudok írni.

Így néznek ki a mindennapjaink (a főszerepben Lunácska):
video

2015. február 16., hétfő

A csajok

 Ő Kiwi, a kedvenc. Kiwi, mint kíváncsi, ő a legbátrabb; már a második nap nézegetett minket, amikor a másik kettő annyira be volt bújva egy csőbe, hogy azt hittem, nem is léteznek, vagy beszorultak és meghaltak.

Ő itt Luna. Luna, mint lunatic, mert idióta dolgai vannak. Ő harapta meg Balázst és azóta is eszeveszetten védi a területét, amikor meg olyanja van, száguld össze-vissza.

 Ő pedig Koko. A legkisebb és legfélősebb. Eredetileg Luna lett volna Koko, de rá ugye egy másik név ragadt közben. Ez a kis szegény folyton panaszkodik. Odaül elém, néz rám és úgy jajgat, mintha éppen nyúznám.

2015. február 3., kedd

A nap, amikor szembe köpöm magam

A rengeteg rossz tulajdonságom mellett, ha fel kéne sorolnom pár erősségemet, biztos, hogy a jellemesség ezek közt lenne. Próbálom az életemet szilárd elvek mentén élni, melyekhez tartom is magam, tűzön-vízen át. Enélkül egy káosz közepén ücsörgő és keservesen sírdogáló kisgyerek lennék még mindig. (Azt hiszem, tisztaságmániás is azért voltam - érzékelitek a múlt időt?! -, mert vagy folyton tisztaság van, vagy addig halogatom, míg bokáig gázolunk a szemétben.) Ilyen elv például a kiskapuk és okosságok nagyívben elkerülése és mindenki hangos szidalmazása, aki nem így tesz. Kaptak is tőlem az Angliába, Németországba hazaköltöző kollégák, amikor a projekt végén beadták az igénylést a munkanélkülire. Hogy mit képzelnek, hazamennek, dolgoznak tovább, innen meg felveszik a havi sokezres segélyt, bezzeg én, aki itt élek és megtehetném, mégsem teszem meg, mert én annyira fasza vagyok. Az elmúlt héten egyre többször fordult meg a fejemben, hogy tényleg, miért is mondok én le önként ekkora pénzről? A feltételeknek, amiket a rendszer alkotói szabtak, abszolút megfelelek, akkor miért ne? Aztán tegnap hajnalban felébredtem és reggelig ezen kattogtam, végül délelőtt be is jelentkeztem munkanélküli segélyre.
Az ügyintéző kicsit leszidott, amiért nem mentem már sokkal előbb, hát ennyi idő kellett, hogy elkurvuljak, na.
Olyan apróságot már meg sem említek, hogy most éppen úton vagyok Budapestre, mert kinéztem egy Six Sigma tanfolyamot, ami ott negyedannyiba kerül, mint Svájcban (és még így is k. drága). Ez is kiskapu, ugye. Meg az októberi MR, az éves mammográfia, a fogászat, ezek mind kiskapuk. Elég komoly meghasonlás ám ez, nem kinevetni! Ugyanakkor valahol jó érzés, hogy olyan dolgokat csinálok, mint a normális emberek.
A másik dolog, amiről szerettem volna mesélni, a családunk bővülése. Múlt csütörtök óta három degulánynak köszönhetően megdupláztuk az összlétszámunkat. Hát hogy ezek mennyire cuki kis állatok, rendesen beléjük lehet feledkezni. Még csak nyolc hetesek és meg kell őket szelidíteni, ami praktikusan kézhez szoktatást jelent. Ez egy 30*50 cm-es terráriumban egyszerű feladat lenne, de egy 100*80*180 cm-es ketrecben szinte lehetetlen. Ennek ellenére nagyon szépen haladunk, ebben mondjuk nem kis szerepe van annak, hogy vasárnap ÖT órát töltöttünk velük összezárva a fürdőszobában. Mára már a legfélősebb is odajön a ketrecbe dugott kezemhez, igaz, előtte megy 20 kilométert, de előbb-utóbb odajön. Már nagyon szépen látszik, hogy melyikük milyen egyéniség, sőt, már külső ismertetőjeleket is találtunk, amelyek alapján meg tudjuk őket különböztetni. Képeket még nem mutatok, majd amikor már szívesen állnak modellt (mai német szó: Kamerahüre - ne tanuljátok meg, csúnya szó). Nevek sincsenek egyelőre, de már alakulnak :-)

2015. január 28., szerda

Nyelvtanulás

Nagyon érdekes, ahogy változik a nyelvekhez való hozzáállásunk.
Balázs egyre több szót, kifejezést tanul meg eleve németül, ezeket magyarul nem is használja. Van egy osztálytársa, aki gyakran van nálunk, olyankor Balázs velünk is csak németül beszél. Tegnap rácsörögtem, még úton volt hazafelé és a barátai is vele voltak, így meg sem szólalt magyarul. Vicces beszélgetés volt, én magyarul, ő németül :-)
Én már egyáltalán nem aggódom, ha németül kell telefonálnom, természetes, hogy ha látom, hogy valaki hívott, visszahívom, anélkül, hogy tudnám, ki volt és milyen ügyben. Régebben ilyenkor a gép elé ültem és órákig fogalmaztam, leizzadtam, beszélgetés közben pedig előttem volt a szótár :-)
Sviccerdüccs-ügyben is durva fejlődésen mentünk keresztül, szombaton Gáborral egy kisállat-kereskedésben jártunk, ahol mindenki sviccerdüccsül beszélt és mi mindent értettünk. Tényleg mindent. Nagyon meglepődtünk és nagyon büszkék is voltunk magunkra. Persze nem mindegy, hogy milyen dialektusban beszélnek és mennyire tagoltan, de egy normális kiejtésű "Cüridüccsöt" már megértünk, még ismeretlen témakörben is. Aztán persze átmentünk egy kertészboltba, ahol reklamálni is kellett és az ügyfélszolgálatos nő vagy beszédhibás volt, vagy bevándorló, aki az utcán tanulta a nyelvet, de egy szó nem sok, annyit nem értettünk abból, amit mondott :-))

2015. január 20., kedd

Uborkaszezon

Semmi fontos nem történik. Balázs februártól jár rendszeresen úszni, Gábor dolgozik, én élvezem a semmittevést. Tényleg semmit nem csinálok, filmeket nézek, bámulok ki az ablakon és közben próbálom tisztán tartani a lakást. Jól esik, hogy ilyen lusta vagyok, ma is 6:44-kor ébredtem arra, hogy Balázs a nappaliban vicceket mesélt Gábornak.
Holnap fekszik be anyukám megint a kórházba, szar lett a szövettana. Drukkoljatok!

2015. január 2., péntek

Egy éve

Egy éve nem írtam már... Mondaná anyukám, aki imád túlozni :-)

Egy éve Balázs még általános iskolába járt és egy szót sem beszélt angolul. Ma középiskolás és éppen angolul mesél az online "barátoknak".
Egy éve még nullkilométeres munkaerő voltam.
Egy éve még optimistán vártam, mit hoz ez az év, ma már örülök, hogy túléltük (már aki...).
Egy éve még eggyel kevesebb szobán osztoztunk mi hárman.
Egy éve anyukám egy közepesen komoly rekonstrukciós műtétre várt, nem sejtve, hogy hat nagyműtét és 2 hónap kórház lesz belőle, és ma, egy évvel később, egy újabb szövettani eredményre fog várni aggódva.
Egy éve még azt gondoltam, idén végre síelni fogok és egyszer lefutom a Maratont is. Most örülök, ha sikerül majd egyszer fájdalom nélkül leguggolnom.
Egy éve még volt apukám.