2014. december 18., csütörtök

Jó hírek

Az nem lehet, hogy a múltheti lehangoló hírekkel zárjam az évet, ezért most csupa jót fogok írni.
Előszöris, ma utazunk haza! Ezért is valószínű, hogy idén nem posztolok már többet. Kivételesen késő esti géppel megyünk, hiszen Balázsnak ma még iskola volt.
Szombaton - amikor az iskolai posztot írtam - reggel végre, 3 hét után megkaptam a várva várt híreket a nyelvvizsgámmal kapcsolatban. Volt egy titkos célom, ez 85% volt, de ahogy telt az idő, ebből egyre lejjebb adtam, míg a végén úgy mentem el vizsgázni, hogy mindegy, csak menjek át, sőt, mindegy, csak valahogy legyek túl rajta. Több tanfolyam- és vizsgatársammal is együtt számoltuk a napokat, közben persze folyamatosan ugrottak be azok a dolgok, amiket biztosan elrontottam és minimális fejszámolással kijött, hogy úgy megbuktam, mint a huzat. Az utolsó napokban már beszámíthatatlan voltam, sőt, szombatra virradóra azt álmodtam, hogy 45%-kal megbuktam. A csodás álomnak köszönhetően fél3-tól kezdve fent voltam, Zsuzsa barátnőmmel reggel 9 körül már forródróton voltunk, de persze egyikünk sem kapta meg még az értesítést. Kicsit hergeltük egymást, aztán ő egyszercsak megkapta. Gábor pont akkor ébredt fel, mondta, hát menjek le, nézzem meg. De a postás úgyis csak délben jön. Dehogy, szombaton már reggel. Lemenjek? Ne menjek? Lementem. Ott volt a levél benne a postaládában, A/4-es volt és kemény. Ez jót jelent. Kísérőlevél, szófoszlányok... gratulieren... bestandene... OK, átmentem, de mennyivel? Gábor tökölt, mondtam, adja már ide, hát nem lehet ezt idegekkel kibírni... Előhúztam az oklevelet: "sehr gut"... ez jót jelent, ez nagyon jót jelent... 92,5%!!! Nem akartam elhinni. Azzal együtt, hogy ha nagyon nagyképű akarok lenni, ez életem eddigi legrosszabb német vizsgája, mert eddig csak 100%-os teszteket írtam, de persze azok még A1 szintű házi dolgozatok voltak :-) Azért is hihetetlen ez az eredmény, mert azt ugyan éreztem, hogy a legnagyobb mumus, a hallás utáni szövegértés valószínűleg nagyon jól sikerült, de hogy a kb 280-300 szavas esszét egyetlen darab hibaponttal írtam meg, arra álmomban nem gondoltam. Az olvasás utáni szövegértés szar lett, ott 6 pontot vesztettem. Mondjuk az volt az a rész, ami miatt a buktától féltem. Mert az van, hogy ha a négy blokk bármelyike bukta (60% alatt), akkor az egész vizsga bukta. Mindannyiunknak ez a blokk húzta le az eredményét (azt mondanom sem kell, hogy mindannyian átmentünk és mindannyian magasan a léc fölött :-) ), ami azért durva, mert abban is egyetértettünk, hogy az olvasás utáni szövegértés amúgy mindannyiunknak erőssége. A remek eredményt Zsuzsával másnap a konstanzi karácsonyi vásáron egy pohár forralt borral ünnepeltük meg és azt hiszem, abban is egyetértünk, hogy egy ideig most vizsgát látni sem akarunk.
Közben nekem véget ért a projektem, így most egy ideig megint főállású háztartásbeli vagyok. Hogy meddig, az majd elválik, vannak tervek, meg dolgok kilátásban, de ez annyira képlékeny még, hogy találgatni sem merek, hogy mi lesz. Az biztos, hogy februárban elvégzek egy menő tanfolyamot otthon, de ha véletlenül be találna esni egy munka februártól, az sem lesz probléma.
Gábor is már két napja szabin van, így van időnk az ünnepre hangolódni. Ma reggel elvégeztük az utolsó simításokat, így már minden ajándék a helyén van, már csak meg kell érkeznünk és épségben megérni a jövő szerdát.

2014. december 13., szombat

Fogadóóra

Ahogy korábban írtam, csütörtökön az első félév fogadóórájára voltunk hivatalosak. Korábban érkeztünk, így volt időnk Balázst az ablakon át meglesni a tanórán. Összeismerkedtünk az új pszichológussal is, egy nagyon kedves arcú, nagyon szimpatikus nő, akiről később kiderült, hogy nagyon alapos is.
A fogadóóra végül kerekasztal-beszélgetés lett 10 résztvevővel: az iskolaigazgató, a pszichológus, a gemeinde speciális oktatásért felelős embere, a logopédus, három tanár és mi hárman. Igen, Balázs is ott volt a beszélgetésen, ő is hallott mindent és elmondhatta a véleményét.
A rossz hír: nagyon le van maradva szinte mindenből, amit egyik órán megért, a következőre elfelejti, a legkisebb nehézség láttán feladja. Hogy ez perfekcionizmusból vagy egyfajta "lustaságból" fakad, nem tudni, de azt mi nap mint nap látjuk, hogy a konfliktustűrő képessége iszonyú alacsony, a figyelmét pedig 20 percnél tovább képtelen a tanulásra összpontosítani. A suliban szinte egyáltalán nem eszik, az éhség nála nem éhség formájában, hanem szétesésben jelentkezik. Még csak 4 hónap telt el, de ha nem táltosodik meg, az iskola fogja az IV státuszt kezdeményezni annak érdekében, hogy később majd védettséget élvezzen a munkahelyén. Gyakran vannak olyan kikapcsolásai, amikor mintha álomból ébredne, ezért megint, immár sokadszor az elmúlt 12 év alatt, felmerült az epilepszia. A magam részéről mostmár nagyon értékelnék egy koponya-MR vizsgálatot, mert ennyiféle baja egy gyereknek nem lehet! Mi van, ha valami banális dolog okozza ezt a sokmindent?
A másik, ami ezzel kapcsolatban bánt: sok dologban Balázs évekkel, sok-sok évvel le van maradva, de sokban nagyon elöl jár. Mégis, hiába van a fejében a sok tudomány, képtelen ezeket előhívni, előadni. Nem tudja. Nem akarja. Vagy úgy érzi, senkit nem érdekel. Pedig sokkal több van benne, mint amit megmutat. Csak ugye hogy vennék észre, ha nem mutatja meg?
A jó hír: nagyon szereti a természetet és az éneket, nagyon jól és bátran énekel. Sokkal többet és szívesebben beszél, mint általános iskolában, legtöbbször persze tanóra alatt, de a tanárok - egyelőre - jóindulatúan állnak a dologhoz.
A konklúzió: nagyon gyorsan el kell döntenie Balázsnak, hogy marad a kényelmesebb úton és hagyja, hogy annak könyveljék el, aminek az iskolában látszik, vagy összeszedi magát és nekiáll bizonyítani. Hogy képes-e rá, még mindig nem tudjuk. De az biztos, hogy nem akarja, ergo meg sem próbálja. Nem érti, nem fogja fel, hogy mekkora a baj. Persze ezt is tekinthetjük tünetnek...

2014. december 7., vasárnap

Barátkozós

Van Balázsnak egy osztálytársa, aki már többször volt itt és egész jól kijönnek. Ez az osztálytárs most elhívta Balázst az Alpamare-ba, ami egy élményfürdő tőlünk 60 km-re, átszállással. Balázs nagyon lelkesen, mi pedig egyre növekvő idegességgel vártuk a tegnapot. Valamennyi izgalom azért Balázsban is lehetett, mert amikor felébredt, kijött a nappaliba, az ölembe bújt és azt mondta, hogy "rémálom történt". Azt álmodta, hogy videót nézett a buszon, elfelejtett leszállni és túlment a végállomáson. Hozzátette, hogy tudja, hogy ez csak álom, "de tudod, anya, az olyankor olyan, mintha igaziból megtörténne".
Ezután kaptuk a megnyugtató sms-t, hogy az osztálytárs apukája viszi-hozza őket (Balázst is háztól-házig). Balázs tehát egykor lelépett itthonról, nekünk pedig lett egy egész szombat délutánunk kettesben. Elmentünk egeret venni nekem, meg morzsaporszívót, blúzt is választottam, mert kedden állásinterjúm lesz, aztán kottákat válogattunk egy hatalmas könyvesboltban és ettünk gesztenyét is. A karácsonyi vásáron ilyenkor kötelező végigmenni, akármennyire nem nyújt már újat. A Swarowski karácsonyfa a vágányoktól (olyan 100 méterről) a leggyönyörűbb, úgy viszont lehetetlen szép fotót csinálni róla. Ez a kép olyan 15-20 méterről készült, a valóságban a kristályokon a fény is játszik, tényleg lélegzetelállító:
Csütörtökön jövök az iskolai megbeszélés fejleményeivel, addig kellemes adventi készülődést! :-)