2014. szeptember 18., csütörtök

EEG helyett dühroham 2.0

Tegnap le szerettem volna írni a pénteki EEG-s élményeimet, ehelyett a tegnapelőtti dühroham után próbáltam összekaparni magam.
Sajnos a kedd egy hülye nap, mert este fél8-ig Schweizerdeutsch tanfolyam van. Balázs ezt eddig nem viselte nehezen, sőt, élvezte ezeket a szabad délutánokat. Most viszont, vagy az új iskola, vagy valami más miatt nem igazán sülnek el jól a keddi esték. Tegnapelőtt az történt, hogy már amikor hazaértünk, látszott, hogy a délutánját a laptop előtt töltötte. Meg volt kergülve, hülye hangokat adott ki. Aztán amikor megtudta, hogy aznapra már nem kap wifit, teljesen bepörgött. A csúcs az volt, amikor kiderült, hOgy hazudott és egyáltalán nem ebédelt (kedd egy olyan nap, amikor délben vége a sulinak és nem kapnak bent ebédet). Először azt mondta, hogy abból evett, amit megbeszéltünk. Gyanús volt, hogy nem volt tányér elöl. Üvöltve közölte, hogy a mosogatógépbe tette, persze ott sem volt mélytányér. Elővettem a hűtőből az edényt, egy falat nem hiányzott belőle. Ekkor már lila volt Balázs feje és magából kikelve ordította, hogy virslit ebédelt. Csakhogy abból sem hiányzott. Kitalálta, hogy lement a boltba hamburgert venni. Kérdeztük, mivel fizetett, mert az ilyen kisebb bevásárlásokra eltett pénz érintetlen volt. Előállt azzal, hogy az egyik kincsesládájában valahogy talált egy huszast. Aztán amikor rájött, hogy teljesen belegabalyodott a hazugságaiba, kitört a parasztgyalázat. Ekkor már sajnos Gábor is idegesebb volt a kelleténél és abból, ahogy fogta Balázst (muszáj ilyenkor lefogni, így is majdnem arcon rúgott), nekem egyértelműen úgy tűnt, hogy komoly kárt tud tenni benne akaratán kívül. Balázs ugyanis nem nézi ilyenkor, hogy neki - vagy bárki másnak - baja esik-e, ő szabadulni akar mindenáron és sajnos előfordult már, hogy egész komoly zúzódások lettek rajta, amik egyszerűen abból adódtak, hogy ő el akart menni, Gábor pedig nem engedte. Száz szónak is egy a vége, közbeavatkoztam és szétszedtem őket, ami Balázsnál csak olaj volt a tűzre, mert ezt úgy értelmezte, hogy az ő oldalán állok. Itt teljesen elszabadult a pokol, úgyhogy az következett, hogy ruhástul beállítottuk a zuhany alá és langyos vízzel finoman, óvatosan lezuhanyoztuk. Először úgy tűnt, végre elengedi magát, mert elkezdett zokogni, de nem sikerült, tovább dühöngött. Folyamatosan ment az üvöltve sértegetés, a "dögölj meg, te dagadt disznó" volt a legfinomabb. Vittem neki egy pohár vizet, hogy igya meg, de Gáborra löttyintette és dobta vele a poharat is. Ezután Gábor összepakolta a laptopját és a tabletjét, én pedig levetettem vele a vizes ruháit. Ő kiült a wc-re és csak sírt keservesen. Ezután jött, hogy miért vannak neki ilyen szülei, bárcsak inkább meghalna, hogy ne kelljen velünk élnie, meg is fogja ölni magát és akkor mi is örülhetünk végre.
Nem volt kérdés ezután, hogy éjszaka velünk alszik, ragaszkodtunk hozzá. Először sírt, hogy hagyjuk már békén és egykünket sem akarja látni, ezért nem is fordult oldalra, hanem hanyatt feküdt. Próbáltam néha a karját megsimizni, de szó szerint rámmordult és elhúzódott. A negyedik próbálkozásnál aztán nem reagált, gondoltam, elaludt. De nem, pár perccel később megfogta a kezem és a vállához húzta. Én úgy, de úgy megkönnyebbültem! Kicsit később bátorítólag megpaskolta a kezemet, barátságosan rászuszogott és elaludt. Gábor csak ekkor merte megfogni a kezét.
Tegnap hajnalban minden vágó- és szúróeszközt eltettem, valahogy nagyon-nagyon féltem. De szerencsére alaptalan volt az aggodalmam, Balázs szinte nem is emlékezett arra, ami történt. Az egyetlen dolog, ami ilyenkor nem engedi elfelejteni a történteket, az a hihetetlen nyugalom és túláradó szeretet, ami dühroham után Balázst megszállja. És persze, amikor észreveszi, mit tett. Mert a karmolásokat nem lehet eltüntetni. Ezekből most Gábornak jutott, mindkét keze összes ujjára, plusz a csuklóira.
A suliból jött beírás, hogy nem volt kész a házija, dehát ezeknek a szerencsétleneknek fogalmuk sincs róla, hogy épp a túlélésért harcoltunk házi helyett.
A gyógyszerszedést a depresszió és a nemevés miatt bizonytalan ideig szüneteltetjük, az orvossal beszélünk és - kösz Judit a tanácsot - újra felvesszük a kapcsolatot az pszichológussal, aki télen vizsgálta Balázst.

5 megjegyzés:

Ági írta...

Szia
Elhűlve olvasom mit írtál.
Először azt akartam Neked írni, hogy a LEGJOBB/LEGNAGYOBB szülők vagytok. Számomra felfoghatatlan miken mentek keresztül.
Utána meg az utolsó mondatnál, hogy muszáj valamit lépnetek, nehogy baj legyen. Borzasztóan sajnálom, kérlek írd majd, tud-e segíteni a doki.
Istenem.......
szia, Ági

Panni írta...

Amikor Balázsnak ilyen napja van (ennyire durve először volt a 12 éve alatt), mindig nagyképet nézzük. Ezt nehéz annak, aki a blogot olvassa, mert itt nem írok meg minden apróságot. Pl hogy kedd óta ahányszor meglátja Gábor összekarmolt kezét, mindig átöleli és elmondja, hogy mennyire sajnálja a dolgot. Hogy tegnap benyalt valamit, görcsölt a hasa és odabújt hozzánk, mert attól elmúlik. Hogy ma megkért, hogy én keltsem fel, mert könnyebben felébred, amikor itthon vagyok (péntekenként itthonról dolgozom).
Ezeket is mind figyelembe kell venni, amikor a szörnyűséges napok vannak soron. Enélkül nem is igen élnénk túl.

Ági írta...

igen
természetesen értem
"mindig átöleli és elmondja, hogy mennyire sajnálja a dolgot."
aranyos lehet nagyon

Akkor is szuperek vagytok!!!
:-)

Ági

kadarm írta...

ó, Pannikám, mennyire nagyon átérzem:( az én Balázsom nem volt ilyen vészes, de hányszor tettem bele én is akár ruhástól a fürdővízbe, az volt sokáig legjobb megoldás. és hány seprűnyelet és más hasonló eszközt tört össze dühöngés közben, nem is emlékszem. csak álltunk a lányommal tisztes távolságban tőle és döbbenten néztük, esélytelen lett volna bármivel próbálkozni. annyira jó, hogy ott van Gábor, az én exférjem szerintem nem is tud ezekről az összeomlásokról. szerencsére, mire igazán veszélyes súlycsoportba került, jött Ricsi, aki sokat segített a higgadtságával és a 95 kilójával:) és aztán 15 éves korára kb abbahagyta. drukkolok nagyon!

Panni írta...

Szuper, akkor mar csak 3 év :-)