2014. augusztus 19., kedd

Zanzásított útibeszámoló

Tényleg nem járja, hogy így elhanyagolom ezt a jó kis blogot! Gyorsan összeszedem az elmúlt 3 hetet, aztán lesz majd egy részletes beszámoló is az utazós blogban, sok-sok képpel.

Ahogy már korábban írtam, Nizza volt az úticél, pontosabban Dél-Franciaország. A hely gyönyörű, komolyan nincsenek rá szavak, a két hét alatt csoda, hogy nem kaptam tengeriherkentyű-mérgezést, annyi kagylót-rákot-polipot ettem, a tenger langyos, és rengeteg ember van. Mindig és mindenhol. Zavaróan sok. Apropo, emberek: franciául beszélnek, de mentalitásban olaszok. A vendégek nemigen érdeklik őket, udvariasak és korrektek, de nem túl kedvesek. Siralmas, hogy mennyire nem beszélnek angolul sem éttermekben, sem szállodákban. Bezzeg oroszul!
A programokról, kicsit részletesebben: az első helyszín Monaco volt, ez a gyönyörű, tengerparti dombra épült miniállam, rendes herceggel, aki a kastélyában lakik. Monte Carlo és a kaszinó elképesztő, a környéken levő autókat és boltokat inkább nem is említem ;-) A Monacoi Nagydíj ugye Monaco utcáin zajlik, az úttesten vannak is erre utaló nyomok és az aszfalt is meglehetősen sima (sírnának is a Lamborghini-tulajdonosok, ha nem így lenne). Kiderült az is, hogy kaszinóba már csak a lúzerek járnak autóval; aki számít, az helikopterrel teszi meg a jachtkikötő-kaszinó távot. Az oceanográfiai múzeumban rengeteg időt töltöttünk, lenyűgöző gyűjteményt rakott össze az egykori elmeháborodott herceg, aki többet foglalkozott a tenger dolgaival, mint a saját népével.
Másodikként Saint-Tropezt néztük meg, ez kicsit csalódás volt, mármint gyönyörű, meg sok a jacht, elmentünk sétahajókázni is, de kb ennyi. Azért jó volt. Aznap el akartunk menni Hyéres-be is, de Balázs rosszul lett az autóban, úgyhogy inkább visszamentünk Nizzába.
A következő helyszín Menton volt, egy helyes kis település a francia-olasz határon. Mint kiderült, a botanikus kertjei kedden zárva vannak (tipp, hogy melyik nap jártunk ott?), ezen kívül pedig mindössze egy hatalmas tengerparti sétánnyal és egy kikötővel rendelkezik, és persze leírhatatlan tömeggel, de ez mindegyik városról elmondható.
Másnap Cannes-ba mentünk, Antibes is be volt tervezve, de gondoltunk egyet és hajóval mentünk, így csak Cannes fért bele. Hát itt én nagyon durván shoppingoltam és állati jól esett, meg kell, hogy mondjam :-)) A színház a vörös szőnyeggel pont akkora hatással volt rám, mint a Kínai Színház Hollywoodban 15 éve... Lefényképeztem, ne mondja már senki, hogy még ennyit se, de nem hagyott bennem különösebben mély nyomot. Itt elég erőteljesen érezhető volt a gazdagság, a boltok egy dolog, de a bennük lévő tömeg, az emberek viselkedése, az autók, a jachtok... Balázs nagyon élt :-))
Ami ezután jött, amiatt akkor is megérte volna elutazni Franciaországig, ha semmi mást nem látunk. Elmentünk a Verdon folyó völgyéhez, ami nem is völgy, hanem egy csodálatos kanyon, érdemes utánanézni, Gorge du Verdon névre hallgat. Álomszép hely, egésznapos program, de bőven megéri. Balázst teljesen elvarázsolta a hely, mi is csak pislogtunk, mert ilyet nem mindennap lát az ember. A kanyon végén egy valószínűtlenül kék tó várja a kitartó turistát.
Az utolsó kötött programunk egy hajóút volt a szomszéd településről, delfineket néztünk, nagyon szuper volt, de az utasok fele párszor kidobta a taccsot, ami kicsit beárnyékolta a mi szórakozásunkat is.
A köztes napokon medencéztünk, strandoltunk, mászkáltunk az óvárosban, sőt, egyszer egy csúszdaparkba is elmentünk, ami egy igazi béna lehúzós hely volt, de Balázs nagyon szerette volna. Szegény, jó nagyot csalódott...
Ahogy azt már egy rövid posztban leírtam, meglehetősen hisztis volt a fiatalember, ez sajnos egy visszatérő és többé-kevésbé meghatározó eleme volt a nyaralásunknak. Amikor nem hisztizett és nem a vízben lubickolt, akkor kedvenc új hobbijának, az autós rosszullétnek hódolt.

A hazautazásunk napján érkezett anyukám is, a szabadság maradék napjait négyesben töltöttük. Volt vásárlás és bútorszerelés, szusizás, mégtöbb szusizás, apró bevásárlások és az utolsó nap még a hegyekbe is felmentünk, hogy lássunk már egy kis havat is.
Azóta elkezdődött a középiskola, a munka, anyukám lassan hazaér tőlünk, úgyhogy lassan visszarázódunk a normál menetbe. Sajnos a térdem semmivel sem lett jobb, úgyhogy a meg kell műteni. A doki azt mondta, nincs értelme már tovább várni, fáj, dagad, lila és nem működik rendesen. Időpontot majd kapok valamikor. Addig én ilyen gerilla-akció keretében tornáztatni fogom, mert az elmúlt 6 hét kímélő életmódja miatt a szalagok meg az izmok teljesen letapadtak és már egyáltalán nem tudom behajlítani a lábam.

Nincsenek megjegyzések: