2014. augusztus 24., vasárnap

Tádááám

Már majdnem végeztem a fényképek kiválogatásával, ami azt jelenti, hogy talán még idén kész is lesz a beszámoló. Addig is muszáj megosztanom az örömömet!
Talán írtam, de lehet, hogy nem, hogy egy hete elkezdtem a gyógytornát, na nem mintha az orvos javasolta volna, őszerinte tökjó az, hogy egyszer majd megműtenek (még mindig semmi életjel a klinikáról), addig pedig éljem túl a hétköznapokat valahogy. Anyukám mondta, hogy ne legyek már hülye, hát neki az utolsó műtétje után szinte azonnal elkezdték a gyógytornát és ennek köszönheti, hogy egyáltalán valamennyire mozog a bokája. Lényeg a lényeg, elkezdtem kútfőből tornáztatni, elsősorban a hajlítást próbáltam erőltetni, amennyire a józan ész engedte. Nemigen akart javulni, bár nagyon igyekeztem, a munkahelyemen egésznap hajlítgattam, ameddig ment. Esténként hatalmasra dagadt térddel bicegtem haza és sírdogáltam, hogy én már örökre így maradok, pedig mennyi szép szoknyát vettem a nyáron. Csütörtök éjszaka, 7 hét óta először, végre megint az oldalamon aludtam, méghozzá kényelmesen. Péntekre egy nagyon pici javulást éreztem, a jobb csípőm kitekerésével már tudtam felfelé lépcsőzni, ez kb 30 fokos (vagy ha úg ytetszik, 150, attól függ, honnan nézzük) hajlítást jelent. Aznap este megint oldaltfekve aludtam el és tegnap reggel, 13 óra alvás után arra ébredtem, hogy a lábam be van hajlítva. Nem akartam elhinni, kinyújtottam, behajlítottam. Tényleg ment. Kiültem az ágy szélére, behajlítottam. Ment. Amit éreztem, arra nemigen vannak szavak, még Gábor és Balázs is meghatódtak.
A tegnapi napom azzal telt, hogy újratanultam, hogy kell rendesen járni, mára már csak kicsit látszik, hogy sántítok (azért koncentrálni kell). 90 fokig hajlik a térdem, ahonnan még messze van a cél, de a mindennapi élethez ez már bőven elég. Az orvos feltételezésével (a leszakadt meniszkuszdarab beakadt az ízületbe) ellentétben én arra gyanakszom, hogy az első pár nap erős bevérzése és a térdem kímélése együtt oda vezetett, hogy a szalagok és a térdkalácsom egyszerűen letapadtak és rögzültek abban a kímélős helyzetben (jellemző érzés volt a múltheti tornáztatásnál, hogy ahogy próbáltam hajlítani a lábam, éreztem, hogy a szalag nem mozog szabadon a térdkalácsom fölött, hanem húzza magával felfelé) és ez a letapadás most a tornáztatás hatására feloldódott. Azért nem gondolom, hogy beakadt a térdem, mert ugyan dagadt is és fájt is, a beakadt térd állítólag olyan fájdalommal jár, amivel az ember nem sétálgat heteket, de órákat sem. Persze, magas a fájdalomküszöböm, de nem ennyire :-)) Az mondjuk elgondolkodtató, hogy tegnap óta egyáltalán nem dagad a térdem.
Na, hát egyelőre ennyit rólam és a meniszkuszomról, most pedig felkelek és járok, talán azt is megnézem, hogy megy a lefelé lépcsőzés, bár attól félek egy kicsit.

2 megjegyzés:

Ági írta...

Szia
De szuper hírek!!!!
Szívből kívánom, hogy tornával megoldódjon a probléma, és ne kerüljön sor (ha nem muszáj) a műtétre!! Az tök jó lenne.
szia, Ági

Panni írta...

Agi, koszi szepen! :-))