2014. június 28., szombat

Finish

Két hét - ennyi van hátra Balázs általános iskolai pályafutásából. Meg vagyok hatva, mint mindig, amikor ránézek vagy belegondolok, hogy mekkora utat tett meg az elmúlt pár évben és milyen természetességgel vett olyan akadályokat, amik elől felnőtt, ép emberek megfutamodnak. Tegnap megint egy osztálykirándulásról jött haza, amikor felhívtam és simán beszólt a többieknek, hogy halkuljanak már le, mert nem hallja az anyukáját. Még mindig iszonyú fura hallani, hogy folyékonyan beszél németül. Sosem fogom megszokni, azt hiszem. Tudom, hogy sokszor leírtam már ezt, de azt akarom, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy amit Balázs itt véghez vitt/visz, az egy hőstett és mi elmondhatatlanul büszkék vagyunk rá. Akkor is, amikor veszekszünk vele, amikor elvesszük a wifijét, mert már vibrál a feje, és akkor is, amikor azon értetlenkedünk, hogy hatodik osztályban még mindig megy a küzdelem a szorzótáblával és a tizesátlépéssel. Ilyenkor pláne, mert szerencsére szinte kizárólag csak ilyenkor szembesülünk vele, hogy az ő teljesítményét nem mérhetjük össze a korosztályi elvárásokkal.
Ami az integrációnkat illeti, az is a finishbe érkezett. Még tavaly nyáron jelentkeztünk önkéntes segítőnek a helyi mindentszervező klubban, így jutottunk el odáig, hogy a mai pisztrángfesztiválon dolgozni fogunk. Ezt azzal köszönték meg - többek között -, hogy tegnapra szerveztek egy nagy tóparti partit sörrel, borral, spagettivel és gyümölcssalátával. Az első 2 percben kicsit tanácstalanul álldogáltunk, aztán elkezdtek velünk beszélgetni, ezután pedig valahogy mindig tele volt a poharunk borral, akármennyit ittunk. Na, túlzásba azért nem vittük, de a hangulat nagyon jó volt és mindenki agyondicsért minket, hogy mennyire jófejség, hogy ilyen bevállalósak vagyunk és jelentkeztünk. A dolog jó eséllyel a házon belüli reputációnkat is megdobja (nem mintha számítana, egyrészt nincs velünk baj, másrészt annyira nem foglalkoznak egymással a lakók, hogy hihetetlen), mert az egyik lakótárssal is összefutottunk és ő is az egekbe magasztalt minket. Hihetetlen volt, hogy a sok hideg svájci összegyűlik egy sátorban és hirtelen német sörfesztiválozókká alakulnak; igazi emberek voltak, akikkel mindenféléről lehet beszélni és akik kíváncsiak az emberre. Jó volt, na :-)
Anyukám is finishel, ma engedik haza az - remélhetőleg - utolsó műtétjéről. Még egy-két hét és olyan lesz, mint új korában :-)

4 megjegyzés:

Kata Mester írta...

Olvastam a régebbi bejegyzéseket is, és többször észrevettem én is, hogy hatalmasat fejlődött Balázs, és többször gondolok arra, hogy milyen szerencséje, hogy nálatok nő fel, mert több helyen hagyják elkallódni a fejlesztéssel(..stb-vel) egyébként nagyon sok sikert elérni képes gyerekeiket.

Panni írta...

Koszonom szepen, Kata es az is jol esik, hogy nem csak nekunk tunt fel a fejlodes :-)

Kata Mester írta...

Mivel nagyon látványos ahogy fejlődik, így nem nehéz, hogy feltűnjön :)

Panni írta...

Ez igaz :-))