2014. június 29., vasárnap

Para

Tegnap kaptunk egy hivatalos levelet a Gemeinde-tól (önkormányzat), a levél alján Balázs osztályfőnökének az aláírásával. Semmi rosszra nem gondoltunk, amíg el nem kezdtük olvasni. Kiderült, hogy Balázs egyike volt azoknak a gyerekeknek, akik az interlakeni kirándulás éjszakáján, többszöri figyelmeztetés ellenére súlyosan zavarták a többi vendég nyugalmát. Ezért kötelező közösségi munkára meg kell jelennie az iskolában különböző időpontokban.
Persze kikérdeztük Balázst, de állította: nem tudja, hogy miről van szó. Nem csináltunk nagy ügyet a dologból, az volt a terv, hogy kedden úgyis Besuchsmorgen lesz, majd megkérdezzük Frau F-tól. Este a Forellenfesten persze összefutottunk Balázs néhány osztálytársával, akik hogy, hogy nem, szintén kaptak levelet. Az egyik anyuka szintén önkéntes segítő volt és jó alaposan kitárgyaltuk a témát. Az ő gyereke mindent elmondott neki és kiderült, hogy a lakótárs nyugalma volt a legkisebb probléma. Az történt, hogy éjszaka négy lány átment a négy fiúhoz és ott buliztak, amíg a másodofő (Frau R) rájuk nem rontott és ki nem osztotta őket úgy, hogy a lányok mind sírógörcsöt kaptak. Frau R először azt találta ki, hogy ezek a gyerekek a teljes szállásköltséget maguk fogják kifizetni, aztán rájött, hogy ez igazából a szülőkkel lenne kitolás, ezért inkább végezzenek "közmunkát" büntetésből. Ezután pedig a levelet úgy adta fel, hogy átmenjen minden hivatalos szerven és mindenki másolatot kapjon belőle. Szép belépő a középiskolába.
Balázs, amikor elmeséltük neki, hogy mit hallottunk, teljesen kiakadt, mert ő tényleg ott volt, de ő egyfolytában csak aludni akart és tényleg csak rosszkor volt rossz helyen. Ezt egyébként a másik hét gyerek is egybehangzóan állította Frau R-nek. Nekem egyébként a büntetéssel semmi bajom, az erősen kérdéses, hogy ennek az ügynek tényleg át kellett-e mennie a hivatalos szerveken. Balázsnak próbáltam elmagyarázni, hogy ez igazából buli és nem baj ám az, hogy a keménymaghoz tartozik és ilyenkor van a kollektív felelősségvállalás, de ő szegény totál nem értette, hogy miért kap büntetést, amikor semmi rosszat nem csinált, ő csak aludni akart (ehhez Gábor csendben csak annyit fűzött hozzá, hogy annak azért oka volt, hogy négy lány ment át hozzájuk... :-) ). Nagyon nagy az igazságérzete és nem tudja, csak betű szerint értelmezni a szabályokat, ezért most jó nagyot csalódott abban, amit idáig tanult az erkölcsről, meg is jegyezte, hogy remélhetőleg ma rossz idő lesz és akkor egész nap kint marad az erkélyen, hogy megbetegedjen. Nem kellett máig várni, nemsokkal a beszélgetés után jó nagy vihar kerekedett, ő pedig élvezettel szelte az esőt egy szál pólóban. Ehhez képest mára az én torkom fájdult meg :-)
A fesztivál egyébként szuper volt, Gáborral mindketten önkéntes segítők voltunk és mivel kértük, hogy olyan helyre tegyenek minket, ahol nem kell a sviccerdüccsöt érteni és beszélni, először üveget válogattunk, aztán asztalt pakoltunk. Balázs örömmel segített és a buli végére már elhitte, hogy tök jó befejezése az általános iskolának, ha az osztály legkeményebb keménymagja együtt végez egy kis munkát a köz érdekében és ezt úgy kell felfogni, mint egy újabb bulit, amin csak ők vesznek részt.



2014. június 28., szombat

Finish

Két hét - ennyi van hátra Balázs általános iskolai pályafutásából. Meg vagyok hatva, mint mindig, amikor ránézek vagy belegondolok, hogy mekkora utat tett meg az elmúlt pár évben és milyen természetességgel vett olyan akadályokat, amik elől felnőtt, ép emberek megfutamodnak. Tegnap megint egy osztálykirándulásról jött haza, amikor felhívtam és simán beszólt a többieknek, hogy halkuljanak már le, mert nem hallja az anyukáját. Még mindig iszonyú fura hallani, hogy folyékonyan beszél németül. Sosem fogom megszokni, azt hiszem. Tudom, hogy sokszor leírtam már ezt, de azt akarom, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy amit Balázs itt véghez vitt/visz, az egy hőstett és mi elmondhatatlanul büszkék vagyunk rá. Akkor is, amikor veszekszünk vele, amikor elvesszük a wifijét, mert már vibrál a feje, és akkor is, amikor azon értetlenkedünk, hogy hatodik osztályban még mindig megy a küzdelem a szorzótáblával és a tizesátlépéssel. Ilyenkor pláne, mert szerencsére szinte kizárólag csak ilyenkor szembesülünk vele, hogy az ő teljesítményét nem mérhetjük össze a korosztályi elvárásokkal.
Ami az integrációnkat illeti, az is a finishbe érkezett. Még tavaly nyáron jelentkeztünk önkéntes segítőnek a helyi mindentszervező klubban, így jutottunk el odáig, hogy a mai pisztrángfesztiválon dolgozni fogunk. Ezt azzal köszönték meg - többek között -, hogy tegnapra szerveztek egy nagy tóparti partit sörrel, borral, spagettivel és gyümölcssalátával. Az első 2 percben kicsit tanácstalanul álldogáltunk, aztán elkezdtek velünk beszélgetni, ezután pedig valahogy mindig tele volt a poharunk borral, akármennyit ittunk. Na, túlzásba azért nem vittük, de a hangulat nagyon jó volt és mindenki agyondicsért minket, hogy mennyire jófejség, hogy ilyen bevállalósak vagyunk és jelentkeztünk. A dolog jó eséllyel a házon belüli reputációnkat is megdobja (nem mintha számítana, egyrészt nincs velünk baj, másrészt annyira nem foglalkoznak egymással a lakók, hogy hihetetlen), mert az egyik lakótárssal is összefutottunk és ő is az egekbe magasztalt minket. Hihetetlen volt, hogy a sok hideg svájci összegyűlik egy sátorban és hirtelen német sörfesztiválozókká alakulnak; igazi emberek voltak, akikkel mindenféléről lehet beszélni és akik kíváncsiak az emberre. Jó volt, na :-)
Anyukám is finishel, ma engedik haza az - remélhetőleg - utolsó műtétjéről. Még egy-két hét és olyan lesz, mint új korában :-)

2014. június 21., szombat

Megint eltelt egy hónap

Tessék, már megint egy hónapja nem írtam, pedig tényleg annyira akartam! Valahol az osztálykirándulás előtt írtam utoljára, azt hiszem. Május 19. és 23. között 4 csodálatos napot töltött el az osztály egy gyönyörűszép helyen, Balázs nagyon élvezte, mint minden tábort, kirándulást és egyéb kötetlen programot az osztállyal. Látták a Jungfraut is, meg Interlaken környékét, hajóztak, kirándultak, éjszaka harcoltak. 23-án úgy intéztem a napomat, hogy Zürichben véletlenül pont összefutottunk (amúgy a pfäffikoni állomáson lett volna a találkozó, szóval mindenképp egy vonattal mentünk volna) és Balázs is és az osztálytársai is nagyon örültek nekem. Kaptam megint köszönőlevelet a finom kalácsokért, Balázs pedig döbbenten vette tudomásul, hogy azokat én sütöttem, merthogy nagyon finomak voltak (akkor sem sértődöm meg, akkor is bóknak tekintem).
A következő hétvégét Luzernben töltöttük egy szuper hangulatú hajókázással a Vierwaldstättersee-n és két év után újra megcsodáltuk a Pilatust. Még mindig gyönyörű, ráadásul most az idő is tiszta volt és a kilátóból egész a Sursee-ig elláttunk.
Rákövetkező hétvégén az Oeschinensee-nél jártunk, amit sosem láttunk volna, ha anyukám a Facebook-on nem oszt meg egy fényképet a tóról. Igen, így kell megtudnunk, hogy milyen gyönyörű helyek vannak Svájcban. A tó fent van a hegyekben, leírhatatlanul szép környezetben, havas hegycsúcsok, a vékonyodó hócsíkok kisebb-nagyobb vízesésekben végződnek, a kövek közül források törnek elő, és a tó, istenem, a tó, hát az maga a csoda. Ilyen színű víz nincs is! Három lavinát is láttunk, persze nem veszélyeseket, de iszonyú dübörgéssel indult meg a nagy hótömeg. Lefelé jövet már nem működött a felvonó, így gyalog tettük meg a kb egyórás utat. Eléggé aggódtam, hogy Balázs hogy fogja viselni, de elmondhatatlanul élvezte. leguggolt a kristálytiszta hegyipatak mellé és a tenyeréből itta a kb 4-5 fokos vizet. A vízesésekkel nem tudott betelni, a tiszta hegyi levegőt pedig élvezettel harapta.
Közben kevésbé jó dolgok is történtek; az SVA Zürich küldött egy szívhezszóló levelet, miszerint Balázs beszédészlelési zavarát nem írta le az itteni orvosa, ezért - hiába van megemlítve több szakvéleményben is - az IV Stelle (helyi SNI) kritériumai nem teljesülnek. Ez már végső határozat, ez ellen nem lehet fellebbezni. Bánom, mert Balázs nagyon megérdemelné a segítséget, ami ezzel a státusszal együtt jár, de ez van, nem tudunk már mit csinálni.
A múlt hétvége is elég szuperul telt, eltekintve a péntek 13-tól, amikor elkapott minket a vihar Balázzsal. Gábor elhozott volna minket haza, de pont elkerültük egymást telefonon, aztán este megcsípett egy darázs. Viszont szombaton mindent bepótoltunk, elmentünk egy nagyobb bevásárlásra, vettünk végre grillezőt, találtam végre olyan fejkamerát, ami nem GoPro és mégsem gagyi, sőt, vasárnap még strandoltunk is! Mivel elég hideg volt, csak Balázs merészkedett be a vízbe, mi csak henyéltünk a félárnyékban. Gábor olvasott, én pedig megírtam a C1 próbavizsgámat, ami legnagyobb meglepetésemre kb 85%-os lett (80%-nál rosszabbul egy feladat sem sikerült és volt három 100%-os is). Most fel van adva a lecke: menjek nyelvvizsgázni? Majd még kitalálom... Most mindenesetre élvezem, hogy vége a tanfolyamnak és már csak keddenként járok a sviccerdüccsre.
Lefoglaltuk már a nyaralást is, Nizza és környéke az idei úticél, már nagyon várom... Egyre nehezebb a hajnali 4:30-as kelés, péntekenként már minden bajom van, ráadásul most a munka is elég stresszes, remélem, lecsillapodnak a kedélyek és hagynak minket dolgozni. A fitness lehetőség is megszűnt; mivel külsősök vagyunk, nem mehetünk többet, így alig egy hónap után sajnos el kell búcsúznom az ergométertől és a futópadtól. De a kockás hasamat nem adom; hasizmozni ugye itthon is lehet :-)
Iskolafronton is érezni már a nyár szelét, egyik kirándulás éri a másikat, jövő héten két napra elmennek Interlakenbe, csak úgy, készülnek a "ballagásra" is ezerrel (nem igazi ballagás lesz, inkább egy nagy búcsúünnepség). Írják a teszteket is ezerrel, de sajnos hiába az itthoni gyakorlás, Balázs magasról tojik az iskolára és nem nagyon teszi oda magát a dolgozatoknál.

Remélem, sikerült nagyjából összeszednem az elmúlt hónap történéseit és a következő adaggal talán nem várok egy újabb hónapot :-) Képek vannak természetesen, az Oeschinensee-ről itt, a májusi Jucker Farmos kirándulásról pedig itt. Egyébként pedig a szokásos helyen, tudjátok :-)