2014. február 16., vasárnap

Suli

A síszünet előtti utolsó hetet nyomja Balázs, méghozzá nem is akárhol, hanem az új középiskolában, ahová reményeink szerint szeptembertől járni fog. Az első két nap nagyon jól telt (mire a posztot befejeztem, már azt is tudom, hogy az egész hét nagyon jól telt), amihez az is hozzájárult, hogy - milyen kicsi a világ - van egy magyar "osztálytársa". Mélyvíz egyébként ez a hét, mert annak ellenére, hogy ez csak óralátogatás, ismerkedés, nem pedig tanulás, Balázs hétfőn azzal szórakoztatott minket, hogy az embrió fejlődéséről tanultak, meg a zigótákról, és persze az összenőtt sziámi ikrekről. Tegnap (kedden) én mentem érte és azzal fogadott, hogy végigmutogatta az osztálytársait, mindenkiről mesélt egy-két vicces dolgot :-)
Nade nem is ezzel akartam igazából kezdeni, hanem azzal, hogy péntek este elhatároztuk, hogy szombaton elmegyünk a Matterhornhoz. Gyorsan foglaltunk szállást és kitaláltuk, hogy a Glacier Expressz nevű vonattal megyünk, ami közel 6 órán át utazik Churtól Zermattig és ezalatt végigmegy a teljes Svájci Alpokon. Ebből naponta egy megy csak, így aggódtam egy kicsit, hogy vajon kapunk-e rá jegyet (van GA-nk, ami egész Svájcra érvényes, de ezen a vonaton a helyfoglalás akkor is kötelező). Persze, szombaton, mikor elindultunk, nem is volt már jegy, csak első osztályra, hát mit tehettünk, fizettünk egy upgrade-et. A vonatút csodálatos volt, de eszméletlen hosszú. Balázs szerencsére nagyon élvezte szinte minden percét, így mi is jól éreztük magunkat. Természetesen nem mi voltunk az egyedüli magyarok abban a kocsiban, ezen már tényleg meg sem lepődtünk :-) Nagyon finom ebédet is kaptunk, isteni csokitortával.
Zermatt egy kis üdülőfalu, párezer lakossal. A hely egyik érdekessége - és egyben fő vonzereje -, hogy a leghíresebb svájci hegycsúcs, Matterhorn mellett fekszik. A másik, ami számunkra szintén nagyon szimpatikussá tette, hogy az autók ki vannak tiltva. Kis elektromos autók vannak, ezeket - sofőrrel együtt igénybe lehet venni, van még ezen kívül lovasszekér és lovasszán. Az emberek többsége viszont lesiklólécen közlekedik. Nincs is sok értelme lecsatolni a léceket, a falu széléről indulnak a síliftek fel a csúcsokra, egészen 3100 méterig, Gornergratig. Iszonyú hangulatos kis hely ez, ahol nincs két ember, aki ugyanazt a nyelvet beszélné. Wallis kanton svájci viszonylatban is hírhedt a dialektusáról, a Facebook egyik Schweizerdeutsch oldalán rendszeresen csúfolódnak a walliserdeutsch szövegeken. A kanton Franciaországgal és Olaszországgal is határos, ráadasul tele van igazi hegylakókkal, akik szinte csak egymással beszélgetnek, így nem is nagyon ügyelnek rá, hogy bárki más megértse őket. A szálloda éttermében mi hárman beszéltük legjobban a németet, és ebbe a személyzet is beleértendő. A pincérlány, akit kaptunk, úgy kezdte, hogy ő nem beszél németül, csak angolul. Pár mondat után kiderült, hogy ő az egyetlen, aki szerint ő beszél angolul, telepakolta a mondatait francia szavakkal. Balázsnak felcsillant a szeme, mi meg gondoltuk, hadd gyakoroljon kicsit, megpróbáltunk franciául kérni neki egy jeges teát. Ekkor viszont az derült ki, hogy a lány franciául sem beszél, ő igazából csak olaszul beszél. Ez nem a mi nyelvünk, de nem lettem volna meglepve, ha kiderül, hogy olaszul sem tud. Ettől eltekintve nagyon kedves volt és a vacsora is szuper volt. Este kimentünk még hógolyózni; nagy szerencsénkre a falu a turizmusból él, így 8 óra után simán találtunk még nyitva sportboltot, lőttünk is gyorsan kesztyűket. Balázsnak nagyon bejött a hógolyózás, nekünk viszont nagyon nem, úgyhogy szép lassan megpróbáltuk hazafelé terelgetni. A szállodai szoba egyébként szuper volt, szuper kilátással (ott nehéz lett volna kilátás nélküli szobát találni). Másnap reggeli után elmentem fényképeszkedni, de az az undok Matterhorn folyton elbújt a felhők mögé. Gondoltunk egyet és a lausanne-i terveket feladva kerestünk egy gyors és fagymentes utat Gornergratra, a hozzánk legközelebbi csúcsra, ami elég magasan van ahhoz, hogy a felhők ne takarják el a Matterhornt. Nem volt drága és eszméletlen izgalmas volt. 30 perc alatt 1500 métert emelkedtünk a fogaskerekűvel, közben láttunk megfagyott vízeséseket, guggolva fakérget rágcsálo őzikéket, de leginkább szakadékokat. A fülünk dugult rendesen, ahogy emelkedtünk; 1500 méter szintkülönbséget azért már megérez az ember.
Amikor felértünk, olyan látvány fogadott minket, amit azt hiszem, sosem fogunk elfelejteni. Ez már tényleg az örök hó birodalma; itt már nincsenek fák, néhány madarat látni csak, ahogy vitorláznak a szélben, de ami számomra a legdöbbenetesebb és legnyomasztóbb volt, az a csend. Még a tőlünk 20 méterre készülődő síelők zavargása mellett is zavaró volt. Csend volt és mindenhol minden hófehér, életnek semmi jele - így éreztem én. Ehhez képest a gornergrati vasútállomás mellett álltunk, a közvetlen környezetünkben kb 50-100 ember, hátunk mögött egy forgalmas bolt, előttünk egy kilátó és csillagvizsgáló épülete, az emeletén forgalmas boltokkal. És ahogy most készülök leírni, hogy milyen furcsa, hogy két éve a Pilatus 2100 méterén igencsak megéreztem az oxigénhiányt, itt pedig 3100 méteren meg sem kottyant, dereng valami fizikából. Hogy a ritkább levegőben nehezebben terjed a hang? És hogy a ritka levegő egészen szürreális módon tudja megváltoztatni az érzékelést? Fogalmam sincs, hogy ez történt-e, mindenesetre a fiúk állati jól érezték magukat, Én fényképeztem vadul, már amit egy végtelen hófehér tájon fényképezni lehet. Jóformán még fókuszálni sem sikerült, a kezem pedig majdnem lefagyott a közel -20 fokban.
Amit nagyon vártam és nagyon-nagyon tetszett, az a gleccser. Három gleccser "folyik" össze Gornergrat alatt, és mi ezeket mind testközelböl láthattuk. Az iskolában ugye annyit tanultunk a gleccserről, hogy "lassan mozgó jégfolyam", ami azért nem igazán viszi közelebb az embert a megoldáshoz... Jégfolyam? Miért mozog? Miért lassan? Azóta persze már tudom, hogy az a rövid kis definíció tényleg egész jól leírja a jelenség lényegét. A gleccserek tényleg állandó mozgásban vannak, persze nem olyan mozgásban, ami szabad szemmel érzékelhető lenne; a gyorsabb gleccserek majdnem 100 métert  megtesznek naponta, a lassabbak pedig alig tizet. Még így is nehéz elképzelni, főleg belegondolni, hogy pl milyen vastag lehet egy ilyen gleccser, hogy marad egyben a jég mozgás közben, stb-stb.  Ahhoz, hogy egy gleccser kialakuljon és elkezdjen gleccserként viselkedni, kb 50 méter vastagnak (mélynek) kell lennie. Ez az a rétegvastagság, amikor a tömeg miatti nyomás elég nagy ahhoz, hogy az alsó rétegekben a jég képlékennyé váljon és elkezdjen a folyadékhoz hasonlóan viselkedni, de nem ritka a többszáz méteres, sőt, akár 1 kilométeres jégvastagság sem. A jég pedig dehogynem törik, rosszul gondoltam én, törik az és hatalmas, többtíz, -száz méter mély szakadékok alakulhatnak így ki a gleccserben. Naszóval mi ezt akkor és ott mind láttuk. Leírhatatlan volt a látvány, amire nálam még rátett ez a nyomasztó érzés is. Természetesen a Matterhornból semmi nem látszott, de a gleccser és az élmény félig kárpótolt minket. Nem tudtunk sokáig maradni, a hideg szinte elviselhetetlen volt, pedig mindannyian nagyon jól fel voltunk öltözve. Lefelé menet már szépen megteltek a sípályák, Balázs meg is ijedt, hogy majd neki is ilyen pályákon és ilyen gyorsan kell lemennie.
A hazaút már gyorsabb volt, egyszerűen átmentünk az Alpok alatt, egyenesen Zürich felé.
Azóta eltelt egy hét, amiről írtam ugye. Most két hét síszünet jön, az első itthon, a második sítáborban fog telni. Mármint Balázsnak, mert mi ugyanúgy dolgozunk majd, mint eddig. Itt szeretnék eldicsekedni, meghosszabbították a szerződésemet (projektszerződés, így határozott idejű), amit sejteni lehetett, de azért jobb így, hogy már biztosan tudom.
A síszünet után Gábor hazaugrik pár napra, aztán amikor visszajött, ugrom én. Már ha nem kell korábban ugranom. Azután pedig jön Balázs szülinapja, aztány meg már tavasz is lesz.

Képek eredeti méretben a szokásos helyen.

6 megjegyzés:

Angyal Erika írta...

Nagyon jó olvasni ezt az élménybeszámolót, és nézni a képeket! Köszönöm:)

Panni írta...

Erika, én köszönöm! :-)

kadarm írta...

szuper a szerződés hosszabbítás, gondoltam is rád, nagyon örülök, azért csak így a biztos:) itt tavasz van konkrétan, gyönyörű az idő, nem kérünk havat, amikor jössz, köszi:)

Vildi írta...

Nagyon jó volt olvasni,köszi a beszámolót.És ezek a képek!
Jó magas lett Balázs,aztamindenit!:)

Panni írta...

Móni, nem viszek havat, itt sincs (csak a hegyekben) :-)

Ildi, igen, nő, mintha húznák :-)

torkrisz írta...

Gyönyörű képek!