2014. február 23., vasárnap

Elfoglaltság

Balázs holnap elutazik a sítáborba. Ősszel még nem hittük volna, de már alig várja. Mondjuk sokmindent nem hittünk volna még ősszel. Szóval tegnap elmentünk a sportboltba, hogy a két hete lefoglalt sílécet elhozzuk. Sajnos nem találták a nevét a gépben, sem az enyémet, pedig a nő a tartózkodási engedélyemről másolta be a nevemet betűnként, Balázs pedig mindig, amikor megkérdezik a nevét, azt válaszolja: "Balázs. Mit z, s" (imádom :-) ). Szerencsére volt szabad léc a méretében, aztán megtalálták a gépben is, a következő néven:
Igen, Katalin Balazs, ez az ő új becsületes neve. A Katalint egyébként az én tartózkodási engedélyemből vették. Teljesen jogos, miért írnák be a valós, német vezetéknevet, az túl egyszerű lenne. Na mindegy. Amikor mutattuk a fel- és lecsatolást, volt egy kis hiszti, mert a síbakancsba nem teljesen egyszerű belebújni, legalábbis elsőre semmiképp sem. Aztán persze megtalálta a helyes módját és nagyon tetszett neki, ahogy a kötésbe bekattan, azt pedig, hogy a síbottal lehet kioldani, ultramenőnek találta. Ezután néztünk még hátizsákot. Leginkább csak néztünk és ámultunk, nem hittük volna, hogy 800 frankért lehet kapni ilyesmit, pedig hát ebben az árfekvésben volt a legnagyobb a választék. Végül ennél jelentősen olcsóbban, de még így is horrorisztikus pénzért találtunk egy olyat, ami sem nem nehéz, sem nem gagyi, és még nem is rózsaszín. Balázs nagyon-nagyon örült. mostmár tényleg egészen izgatott és mi ennek úgy örülünk!
Ha az iskola utazik, akkor Panni süt, azt hiszem, kekszet, egészséges zabpelyheset, remélhetőleg finom is lesz. Lehet, hogy még grissinit is kapnak a kölkök, ez idő és kedv függvénye :-)
Én végre rászántam magam, hogy csináljak egy német Einstufungstest-et, ez a hivatalos neve annak a tesztnek, ami eldönti, hogy az ember milyen szinten áll és milyen szintű tanfolyamot végezhet el. Nagyon izgultam, mert ősz óta folyamatosan felejtek, a munkahelyemen ugyanis nemigen tudom használni a nyelvet, ha pedig ott nem, akkor hol máshol, ugye... A lényeg, hogy kellemesen csalódtam, a C1 szint közepétől vagyok kicsit lejjebb, ez azt jelenti, hogy a C1/1 tanfolyam közepét vagy végét ajánlották, én a közepét választottam, mert egy A2 szintet teljesen átugrani egy dolog, de a C1-ben már nem kéne ilyesmit, még akkor sem, ha ők úgy gondolják. A lényeg: HOLNAP megyek először :-) Már a C1/2-re is beneveztem, így június közepére elvileg a C1 szint tetején leszek. Utána szeretnék valami nyelvvizsga előkészítőt és ha minden igaz, még idén nekifutok a C1 nyelvvizsgának. Ha valaki két éve írásba adta volna, hogy ilyenekről fogok írni, biztos feleennyire sem aggódtam volna.
Gábor is belekezd egy tanfolyamba, így most az egész család iskolába fog járni, ami remélhetőleg egy kis lökést ad majd Balázsnak is. Tavaly tetszett neki, hogy együtt írtunk házit :-)

2014. február 20., csütörtök

Felfoghatatlan

Tegnapelőtt délelőtt 11 után valamivel apukám elment ebből az ocsmány világból. Remélem, hogy könnyű útja volt és amikor az utolsó lélegzetével azt mondta: úgy érzem, most meghalok, nem félelmet, hanem megkönnyebbülést érzett.
Nem sikerül megbarátkozni a szóval, hogy meghalt. Csak néha hasít be, a legváratlanabb időpontokban. Például amikor a búcsúztatásáról beszélünk és arra gondolok, hogy biztos jól fog majd neki esni, hogy mindenki összegyűlik, aki számára kedves volt. Aztán jön a felismerés, hát hogy esne jól neki, két napja meghalt, neki már semmi nem fog jól esni!

Mostmár anyukámnak drukkoljatok, aki ma átesett a második műtéten is, amire "kisebb" komplikációk miatt volt szükség. Jövő héten lesz még egy műtétje és ha minden igaz, utána már hamarosan hazaengedik. Ideje, mert holnap lesz 3 hete, hogy befeküdt.

2014. február 16., vasárnap

Suli

A síszünet előtti utolsó hetet nyomja Balázs, méghozzá nem is akárhol, hanem az új középiskolában, ahová reményeink szerint szeptembertől járni fog. Az első két nap nagyon jól telt (mire a posztot befejeztem, már azt is tudom, hogy az egész hét nagyon jól telt), amihez az is hozzájárult, hogy - milyen kicsi a világ - van egy magyar "osztálytársa". Mélyvíz egyébként ez a hét, mert annak ellenére, hogy ez csak óralátogatás, ismerkedés, nem pedig tanulás, Balázs hétfőn azzal szórakoztatott minket, hogy az embrió fejlődéséről tanultak, meg a zigótákról, és persze az összenőtt sziámi ikrekről. Tegnap (kedden) én mentem érte és azzal fogadott, hogy végigmutogatta az osztálytársait, mindenkiről mesélt egy-két vicces dolgot :-)
Nade nem is ezzel akartam igazából kezdeni, hanem azzal, hogy péntek este elhatároztuk, hogy szombaton elmegyünk a Matterhornhoz. Gyorsan foglaltunk szállást és kitaláltuk, hogy a Glacier Expressz nevű vonattal megyünk, ami közel 6 órán át utazik Churtól Zermattig és ezalatt végigmegy a teljes Svájci Alpokon. Ebből naponta egy megy csak, így aggódtam egy kicsit, hogy vajon kapunk-e rá jegyet (van GA-nk, ami egész Svájcra érvényes, de ezen a vonaton a helyfoglalás akkor is kötelező). Persze, szombaton, mikor elindultunk, nem is volt már jegy, csak első osztályra, hát mit tehettünk, fizettünk egy upgrade-et. A vonatút csodálatos volt, de eszméletlen hosszú. Balázs szerencsére nagyon élvezte szinte minden percét, így mi is jól éreztük magunkat. Természetesen nem mi voltunk az egyedüli magyarok abban a kocsiban, ezen már tényleg meg sem lepődtünk :-) Nagyon finom ebédet is kaptunk, isteni csokitortával.
Zermatt egy kis üdülőfalu, párezer lakossal. A hely egyik érdekessége - és egyben fő vonzereje -, hogy a leghíresebb svájci hegycsúcs, Matterhorn mellett fekszik. A másik, ami számunkra szintén nagyon szimpatikussá tette, hogy az autók ki vannak tiltva. Kis elektromos autók vannak, ezeket - sofőrrel együtt igénybe lehet venni, van még ezen kívül lovasszekér és lovasszán. Az emberek többsége viszont lesiklólécen közlekedik. Nincs is sok értelme lecsatolni a léceket, a falu széléről indulnak a síliftek fel a csúcsokra, egészen 3100 méterig, Gornergratig. Iszonyú hangulatos kis hely ez, ahol nincs két ember, aki ugyanazt a nyelvet beszélné. Wallis kanton svájci viszonylatban is hírhedt a dialektusáról, a Facebook egyik Schweizerdeutsch oldalán rendszeresen csúfolódnak a walliserdeutsch szövegeken. A kanton Franciaországgal és Olaszországgal is határos, ráadasul tele van igazi hegylakókkal, akik szinte csak egymással beszélgetnek, így nem is nagyon ügyelnek rá, hogy bárki más megértse őket. A szálloda éttermében mi hárman beszéltük legjobban a németet, és ebbe a személyzet is beleértendő. A pincérlány, akit kaptunk, úgy kezdte, hogy ő nem beszél németül, csak angolul. Pár mondat után kiderült, hogy ő az egyetlen, aki szerint ő beszél angolul, telepakolta a mondatait francia szavakkal. Balázsnak felcsillant a szeme, mi meg gondoltuk, hadd gyakoroljon kicsit, megpróbáltunk franciául kérni neki egy jeges teát. Ekkor viszont az derült ki, hogy a lány franciául sem beszél, ő igazából csak olaszul beszél. Ez nem a mi nyelvünk, de nem lettem volna meglepve, ha kiderül, hogy olaszul sem tud. Ettől eltekintve nagyon kedves volt és a vacsora is szuper volt. Este kimentünk még hógolyózni; nagy szerencsénkre a falu a turizmusból él, így 8 óra után simán találtunk még nyitva sportboltot, lőttünk is gyorsan kesztyűket. Balázsnak nagyon bejött a hógolyózás, nekünk viszont nagyon nem, úgyhogy szép lassan megpróbáltuk hazafelé terelgetni. A szállodai szoba egyébként szuper volt, szuper kilátással (ott nehéz lett volna kilátás nélküli szobát találni). Másnap reggeli után elmentem fényképeszkedni, de az az undok Matterhorn folyton elbújt a felhők mögé. Gondoltunk egyet és a lausanne-i terveket feladva kerestünk egy gyors és fagymentes utat Gornergratra, a hozzánk legközelebbi csúcsra, ami elég magasan van ahhoz, hogy a felhők ne takarják el a Matterhornt. Nem volt drága és eszméletlen izgalmas volt. 30 perc alatt 1500 métert emelkedtünk a fogaskerekűvel, közben láttunk megfagyott vízeséseket, guggolva fakérget rágcsálo őzikéket, de leginkább szakadékokat. A fülünk dugult rendesen, ahogy emelkedtünk; 1500 méter szintkülönbséget azért már megérez az ember.
Amikor felértünk, olyan látvány fogadott minket, amit azt hiszem, sosem fogunk elfelejteni. Ez már tényleg az örök hó birodalma; itt már nincsenek fák, néhány madarat látni csak, ahogy vitorláznak a szélben, de ami számomra a legdöbbenetesebb és legnyomasztóbb volt, az a csend. Még a tőlünk 20 méterre készülődő síelők zavargása mellett is zavaró volt. Csend volt és mindenhol minden hófehér, életnek semmi jele - így éreztem én. Ehhez képest a gornergrati vasútállomás mellett álltunk, a közvetlen környezetünkben kb 50-100 ember, hátunk mögött egy forgalmas bolt, előttünk egy kilátó és csillagvizsgáló épülete, az emeletén forgalmas boltokkal. És ahogy most készülök leírni, hogy milyen furcsa, hogy két éve a Pilatus 2100 méterén igencsak megéreztem az oxigénhiányt, itt pedig 3100 méteren meg sem kottyant, dereng valami fizikából. Hogy a ritkább levegőben nehezebben terjed a hang? És hogy a ritka levegő egészen szürreális módon tudja megváltoztatni az érzékelést? Fogalmam sincs, hogy ez történt-e, mindenesetre a fiúk állati jól érezték magukat, Én fényképeztem vadul, már amit egy végtelen hófehér tájon fényképezni lehet. Jóformán még fókuszálni sem sikerült, a kezem pedig majdnem lefagyott a közel -20 fokban.
Amit nagyon vártam és nagyon-nagyon tetszett, az a gleccser. Három gleccser "folyik" össze Gornergrat alatt, és mi ezeket mind testközelböl láthattuk. Az iskolában ugye annyit tanultunk a gleccserről, hogy "lassan mozgó jégfolyam", ami azért nem igazán viszi közelebb az embert a megoldáshoz... Jégfolyam? Miért mozog? Miért lassan? Azóta persze már tudom, hogy az a rövid kis definíció tényleg egész jól leírja a jelenség lényegét. A gleccserek tényleg állandó mozgásban vannak, persze nem olyan mozgásban, ami szabad szemmel érzékelhető lenne; a gyorsabb gleccserek majdnem 100 métert  megtesznek naponta, a lassabbak pedig alig tizet. Még így is nehéz elképzelni, főleg belegondolni, hogy pl milyen vastag lehet egy ilyen gleccser, hogy marad egyben a jég mozgás közben, stb-stb.  Ahhoz, hogy egy gleccser kialakuljon és elkezdjen gleccserként viselkedni, kb 50 méter vastagnak (mélynek) kell lennie. Ez az a rétegvastagság, amikor a tömeg miatti nyomás elég nagy ahhoz, hogy az alsó rétegekben a jég képlékennyé váljon és elkezdjen a folyadékhoz hasonlóan viselkedni, de nem ritka a többszáz méteres, sőt, akár 1 kilométeres jégvastagság sem. A jég pedig dehogynem törik, rosszul gondoltam én, törik az és hatalmas, többtíz, -száz méter mély szakadékok alakulhatnak így ki a gleccserben. Naszóval mi ezt akkor és ott mind láttuk. Leírhatatlan volt a látvány, amire nálam még rátett ez a nyomasztó érzés is. Természetesen a Matterhornból semmi nem látszott, de a gleccser és az élmény félig kárpótolt minket. Nem tudtunk sokáig maradni, a hideg szinte elviselhetetlen volt, pedig mindannyian nagyon jól fel voltunk öltözve. Lefelé menet már szépen megteltek a sípályák, Balázs meg is ijedt, hogy majd neki is ilyen pályákon és ilyen gyorsan kell lemennie.
A hazaút már gyorsabb volt, egyszerűen átmentünk az Alpok alatt, egyenesen Zürich felé.
Azóta eltelt egy hét, amiről írtam ugye. Most két hét síszünet jön, az első itthon, a második sítáborban fog telni. Mármint Balázsnak, mert mi ugyanúgy dolgozunk majd, mint eddig. Itt szeretnék eldicsekedni, meghosszabbították a szerződésemet (projektszerződés, így határozott idejű), amit sejteni lehetett, de azért jobb így, hogy már biztosan tudom.
A síszünet után Gábor hazaugrik pár napra, aztán amikor visszajött, ugrom én. Már ha nem kell korábban ugranom. Azután pedig jön Balázs szülinapja, aztány meg már tavasz is lesz.

Képek eredeti méretben a szokásos helyen.

2014. február 6., csütörtök

Annyi minden történik

Lenne miről írnom, de valami téli álomhoz hasonló fáradtság van rajtam, komolyan nincs energiám bekapcsolni a laptopot.
Előszöris Balázs egy szupermenő előadást dobott össze a tornádókról, amit hétfőn elő is adott es nagyon nagy tapsot és dicséretet kapott érte. 10-15 percig folyamatosan beszélt idegen nyelven, miközben kattintgatott a slide-ok közt, kikerdezgetésekkel interaktívvá tette az előadást, lapozgatott a saját jegyzetében, újságcikkeket idézett, és a végén még egy kvízt is csináltatott a többiekkel. Ha én erre képes lettem volna 12 évesen... De még 22 évesen sem voltam. Talán a saját anyanyelvemen, de egy idegen nyelven biztosan nem.
Megérkezett közben a féléves bizonyítvány is, csupa 4-5 (mielőtt mindenki megdöbben, ne felejtsük, hogy itt hatos a legmagasabb osztályzat, nem mintha ez változtatna a tényen, hogy továbbra is iszonyú büszkék vagyunk Balázsra). Franciából holnap nagydolgozat lesz, tanulunk rá ezerrel, ami kicsit nehézkesen megy mostanában, mert a fiatalúr masszív képernyőfüggő lett, és ezzel egyidőben hiperérzékeny is, így nem elég, hogy semmit nem akar megcsinálni, amire kérjük, még sírva is fakad, ha ezt szóvá tesszük :-)
Jövő hétfőtől egy héten át a kiszemelt középiskolába fog járni (Usterben van, közel) és ha kölcsönösen tetszenek egymásnak, akkor szeptembertől ott folytatja svájci pályafutását ;-) Ezután az egy hét után két hét síszünet jön, aminek a második hetét sítáborban tölti. Először hallani sem akart róla, aztán elkezdte emlegetni, később a tágabb családnak már dicsekedett vele, mostanra pedig már bele van vésve az Agendájába (ilyen leckefüzet jellegű) is :-)
Holnap Erzählnacht, ami egy, a szülők által szervezett mesélős este a gyerekeknek. Tavalyelőtt ez volt az első alkalom, hogy Balázs betette a lábát az iskolába, tavaly pedig itt voltam képes először hosszabb beszélgetést folytatni német nyelven, német anyanyelvűekkel. Idén is bevállaltam a sütést és a büfét, mert nem vagyok normális, hétvégére viszont el szeretnénk menni kicsit kikapcsolódni.
Anyukám túl van a műtéten, még sokáig lesz kórházban; nagyon vigyáznak rá, mert még sosem csinált ez az orvoscsoport ilyen beavatkozást és valamilyen előadáson akarják az esetet bemutatni. Nem hagyják, hogy fájjon neki és naponta ellenőrzik az összes ellenőriznivalót.
Apukám tegnap már egy kicsit fel tudott kelni, most próbálják felerősíteni, hogy kaphasson kemót.

Elnézést a távirati stílusért, utol kell érnem magam, az meg a stílus rovására megy :-)

2014. február 2., vasárnap

Lakásátadás

Elég sok olyan történetet hallani Svájcon belüli költözésről, ami után az ember háromszor is meggondolja, hogy kell-e neki az a nagyobb / szebb / olcsóbb / újabb lakás. Kollégák, ismerősök sem kíméltek, hallottunk zsebtükörrel érkező tulajról, aki a legkisebb helyekre is benéz, így tényleg rengeteget takarítottunk olyan helyeken, amiknek normál esetben a létezéséről sem kéne tudnunk (pl a mosdókagyló alá befekve a kagyló kerámiája alatti perem, nem is értem, hogy hogy mehet oda bármi piszok, valószínóleg nem is ment, mi azért megsikáltuk, a redőnytok belső felülete, egyszeróen MINDEN ragyogott. És akkor, péntek délelőtt, az utolsó pillanatban észrevettem egy kicsi vízkövet a csap kifolyójánál. Már nem volt időm leszedni, mert épp csengettek, így ezzel a vallomással indítottam és vártam a következményeket. A lakásfenntartó az új bérlővel érkezett, amit mi kicsit unfair-nek tartottunk, gondoltuk, jönnek majd a megalázó leleplezések, fitymáló szájhúzás, stb... A fenntartó megkérdezte, hogy magunk takarítottunk-e (sokan céggel végeztetik el az átadás előtti takarítást, az ára a mi lakásméretünknél 1000 frank), aztán felajánlotta, hogy amíg az új bérlővel végigjárják a lakást, jöjjünk fel nyugodtan, kb 30 perc lesz. Tiszta idegbeteg voltam, azt számolgattam, mennyit fognak felszámolni a parkettán lévő ázásnyomért és a későn felfedrzett vízkőért. Végül félóra után visszamerészkedtünk, kérték, hogy adjunk még néhány percet, addig menjünk le a pincébe az új bérlőkkel, nézzük meg, hogy a pincehelyiség tiszta-e. Lent egy ottmaradt polc kapcsán kölcsönös meglepetésre kiderült, hogy mindannyian magyarok vagyunk, így kicsit lentragadtunk és mindannyian elmeséltük az életünk történetét.
Amikor visszamentünk, mutatta a lakásfenntartós hölgy, hogy hol kéne aláírni.
- Kész vagyunk? - kérdeztem őszinte hitetlenkedéssel.
- Igen.
- Ennyi??? Atyám, én milyen ideges voltam...
- Miért???
- Hát, olyan történeteket hallottam...
- Milyeneket?
- Hát, hogy az ember tükörrel benéz mindenhova...
Ennyiben maradtunk, a lakást csont nélkül átvették, mi pedig hihetetlen megkönnyebbüléssel köszöntünk el tőlük. Délután már végre a "saját" új lakásunkat is alaposan kitakaríthattam, jól esett :-)