2013. december 31., kedd

2013

Évértékelő idén sem lesz :-)
Viszont holnap utazunk vissza, ha odajutok, valamikor biztos írok az elmúlt napokról, amik egyáltalán nem a pihenésről szóltak :-)

2013. december 20., péntek

Utazunk

Végre utazunk! A reptérig már el is jutottunk. Idén egy kicsit bonyolultabban oldjuk meg a dolgot, a gépünk ugyanis korán reggel megy és a legelső vonattal is neccesen érnénk ki, így maradt a taxi vagy a reptéri szállodában alvás. Győztek az anyagiak, a taxi drágább lett volna, így ma délután beköltöztünk a Radisson Blu Flughafen nevű intézménybe és azóta itt henyélünk. Megérdemeljük a pihenést, fizikailag és agyilag is teljesen le vagyunk fáradva.
Én ugyan megfogadtam, hogy idén nem sütök és nem takarítok, végül mégiscsak sütöttem és takarítottam is. Munka is volt bőven, a 4:30-as kelésről kiderült, hogy hosszútávon még engem is kikészít. Gábor a héten már szabin volt, de egyrészt volt egyéb munkája, másrészt itt volt anyukája és jó sokat mászkáltak.
Balázs még írt egy halom dolgozatot, ráadásul ez az ajándékozósdi is rosszul sült el. 12-én, az Adventssingen-en már szóvá tettem az osztályfőnöknek, hogy Balázs még nem kapott ajándékot, másnapra lett is egy tessék-lássék csomag az asztalán (szívószálas üdítő és valami csoki), aztán megint semmi. 3 hét alatt háromszor kell ajándékot adni a kihúzott embernek, ez a szabály. Szerda este már Balázs is sírt (az, hogy én is, az nem újság), én pedig nem tudtam, hogy mivel vigasztalhatnám. Hogy az emberek szemetek? Vagy hogy lehet, hogy csak elfelejtette a másik gyerek? Igazából mindannyian sejtettük, hogy mi történt. Gáborral megbeszéltük, hogy csütörtök reggel vesz két apró kamu-ajándékot és beviszi az ofőnek, hogy csempéssze Balázs táskájába. Gábor is nagyon szomorú volt, látszott rajta. Megvette a miniajándékokat, becsomagolta ismeretlen csomagolópapírba és ment a suliba. Az osztályba lépve pont Balázsba botlott.
- Mit csinálsz itt, apa?
- Frau F-hez jöttem.
- A Wichteln miatt?
- Igen, részben amiatt is.
- De nézd, kaptam ma kettőt! - és mutatott büszkén az asztalán levő két kis csomagocskára.
Így végül nem kellett csalnunk, az utolsó pillanatban megkönyörültek Balázson. Én akkor olyan hálás voltam annak a gyereknek, akárki is volt az... Aztán kiderült az is, hogy ki volt; az a gyerek, akivel korábban volt már vitája Balázsnak és mellesleg az osztály vezére. Ismét nem vitte túlzásba a kedveskedést, egy Snickers és egy Haribo volt az ajándék, Balázs viszont nagyon örült neki és ez a lényeg, ugye.
Ma még volt egy Schulsilvester nevű összeröffenés az iskolában reggel 7-től 9-ig és most 2 hétig iskoláról beszélni sem fogunk :-) 10 napig leszünk otthon, ezt szeretnénk nyugodtan eltölteni, nagyon ránk fér.

2013. december 17., kedd

Luzern

A vasárnapot Luzernben töltöttük és bár semmi kedvem nem volt kimozdulni, egy szuper nap kerekedett belőle. Régi-újdonsült ismerősökkel találkoztunk (már 4-5 éve tartjuk a virtuális kapcsolatot, ugyanabban a cipőben járunk, a B-betűs gyerekeink napra egyidősek és szinte egyszerre költöztünk ki Svájcba). A két egyidős Bébetűs tehát most találkozott először, ehhez képest Balázs már a programok felénél közölte, hogy a délután másik felét inkább az újdonsült barátjával tölti a Naturmuseumban, dehogy jön ő velünk várat nézni. (Végül persze mindannyian a múzeumba mentünk és nem bántuk meg.) A napot (a délutánt mármint) az összes luzerni karácsonyi vásár végiglátogatásával kezdtük, ahol leginkább horribilis árakkal találkoztunk, ezután kiderült, hogy senkinél nincs készpénz, úgyhogy a két családfő lelécelt automatát keresni, a két Bébetűs a legnagyobb egyetértésben bement a sarki Orange (telekom szolgáltató) boltba telefonozni (és főleg melegedni), mi pedig öten lányok kint álldogáltunk. Pont mikor már kezdtünk nagyon fázni, megjött Gábor, így mi bemenekültünk egy ruhaboltba, jobb híján, ugye (éljen a Sonntagsverkauf) :-) Gyors ebéd után meneteltünk a múzeum felé, ahol, mint már írtam, úgy döntöttünk, hogy miért ne múzeumozzunk mi is, ritkán hall olyat az ember a 12 éves fiától, hogy de anya, apa, én inkább múzeumba szeretnék menni, nem várba...
Nem is olyan múzeum volt ez, mint amin én felnőttem, hanem teljesen interaktív, kis kihúzható fiókban alszik a sün, a téli álmot alvó medvét meg lehet simogatni, ha benyúlunk a "hó" alá, az ismeret átadása pedig úgy van megoldva,, hogy a gyerekek akarjanak még többet tudni. Ez pl egy érintőképernyő, amire az adott kártyát rádobva felugrik egy kis ablak, amiben leírják, esetleg videóval szemléltetik az adott állatfaj fő jellemzőit.
Az ablak persze az okostelefonokon megszokott módon nagyítható. Az a szép benne, hogy egyszerre 10-15 kártyát is rá lehet dobni, ilyenkor persze senki nem látja a saját képét, viszont nagyon jókat lehet veszekedni. Sőt, van olyan kártya, amihez két kép jön fel és akkor egy kártyán is össze lehet veszni :-)
Aztán kaptunk még ilyen Wunderkartékat is, amit majd fent tudunk használni a legfelső emeleten és kiderült, hogy B nem kapott. Mondtam Balázsnak félig viccesen, hogy menjenek már vissza megreklamálni, hát micsoda dolog, hogy az egyik gyerek kap, a másik meg nem. Több sem kellett, a két B visszaloholt és simán kérdőre vonták a pénztárost, hogy ez hogy van. Amikor végeztek, Balázs elújságolta, hogy "a néni sviccerdüccsül beszélt, amiből egy szót sem értettem és azt mondta, hogy van fent rengeteg ilyen kártya és majd onnan tud venni mindenki". Mi lett volna, ha még érti is, amit mondanak neki... :-))
Eddigre egyébként Balázs már a két lánnyal is egész jól összehaverkodott, a kisebbik benne is volt mindenben, a nagyobbik már komolyabban viselkedett, ő már gimnazista. Tehát már hárman rohangáltak emeletről emeletre és néztek végig mindent jó alaposan. Volt csillagászati téma is, Balázs persze nem hagyta ki az alkalmat, hogy kedvenc témájáról, a fekete lyukakról meséljen.
A legfelső emeleten végre lehetett használni a kártyákat. Amit ott láttam, azt inkább ne láttam volna... Olyan rovarok, aminél rondábbat álmodni sem lehet, 1 cm hosszú fullánkok, 15 cm hosszú botsáskák, hát ezeket rejtették a kártyával nyitható ajtók. A fiúk persze iszonyúan élvezték, minden ajtóba bedugtak egy kártyát, hogy egyszerre gyönyörködhessenek az ocsmány fenevadakban.
Mire végeztünk a múzeumban, elkezdett sötétedni, mi viszont kicsit még nézelődni akartunk, úgyhogy elbúcsúztunk. Gondoltuk, megmutatjuk Gábor anyukájának a KKL-t, a luzerni kulturális központot. A KKL épülete előtti szökőkút helyén viszont egy műjégpálya fogadott minket. Balázs elejtette, hogy milyen jó lenne korcsolyázni, mi meg azt mondtuk, hogy miért ne, így 5 perc múlva már frissen kölcsönzött korcsolyában rótta a jegecet, így ő sem unatkozott, míg Gábor idegenvezetett.
Kevés dolgot szeretek a télben, de ami a képen van, azt mind nagyon-nagyon. Ami a képre nem fért rá: karácsonyi zene, forró csoki, puncs és igazi svájci karácsonyi hangulat. Nem tudom, milyen az egyébként, de ilyesminek gondolom. Balázs úgy korcsolyázott, mintha nem 2 éve lett volna utoljára kori a lábán. És persze, ami megy neki, azt élvezi is, szlalomozott a kicsik között, akik egyébként eszméletlen ügyesen mozogtak a jégen. Nem számoltam, hány kört ment, de olyan 1 óra után kezdhetett el unatkozni, akkor kért egy forró csokit, ezután még ment néhány kört és aztán befejezte. 8-kor már itthon vacsoráztunk, csodálkoztam is, hogy mennyi minden belefért ebbe a rövid napba.

Képek eredeti méretben a szokásos helyen :-)

2013. december 11., szerda

Aggódom

Balázsék még két hete húztak cetlit az ajándékozáshoz. Itt az a szokás, hogy Karácsony előtt három héten keresztül (tavaly ez csak két hét volt) minden héten meglepik a kihúzott nevet egy-egy ajándékkal. Így a második hét közepén ő még semmit nem kapott :-( Oké, múlt csütörtök-pénteken beteg volt, de azt már lett volna alkalom pótolni... Holnap lesz Adventssingen, beszélünk a tanárokkal, de nem jó érzés ez, na.

Kis lépés az embernek

25 perce küldtem el a jelentkezésemet egy felnőtt ADHD kísérletre :-)

2013. december 7., szombat

Képmutatás

Elég képmutatónak érzem magam, főleg mostanában, mert az utóbbi pár hétben elég felfokozott idegállapotban (=idegbeteg) vagyok, miközben a blog toleranciáról, önuralomról, türelemről ömleng. Van mit fejlődnöm bőven ezen a téren. Csak azért írtam ezt le, hogy senki ne gondolja, hogy itten idilli családi élet folyik a négy fal között.

2013. december 6., péntek

Adventi készülődés

Nemigen történik semmi mostanában Balázs-fronton, ezért nem is írok annyit. Az iskolában már javában a Karácsonyra készülődnek, megy az ajándékozás ezerrel, itthon is megy a szervezkedés, hogy oldjuk meg az ajándékok ellogisztikázását, illetve szükség van-e rá tényleg, hogy 1000 km-re elvigyünk valamit azért, hogy ott odaadjuk annak, akinek itt is odaadhattuk volna, aztán visszacipeljük megint 1000 km-t. Reményeink szerint jövőre már nem fogja utazás és anyázás övezni a Karácsonyt, dehát persze ember tervez...
Balázs most mindenesetre kemény munkával szerzett magának két szabadnapot, sikerült ugyanis rendesen lebetegednie. Annyira őszintén tudja magát sajnálni, hogy meg kell a szívnek szakadnia ("Anya, én nem is értem, ilyen még nem is fordult velem elő, hogy decemberben ennyire lebetegedtem. És holnap teszt és nem mehetek be megírni, nehogy megfertőzzem a többieket. Annak senki nem örülne, ha ennyire beteg lenne...").
Gáboréknál megvolt a karácsonyi eszemiszom, ebben az évben megtanultunk koktélt készíteni, a miénk az előkelő utolsó helyet érte el, emellé viszont az oktató srác és lány különdíját, akik pont azt értékelték benne, ami a mi elképzelésünk volt. Azt persze nem állítom, hogy tudtuk, mit csinálunk :-)