2013. november 29., péntek

Alvó szépség

Tudom, gáz, hogy 12 éves és még mindig gyönyörű, dehát mit csináljak, nem tudok betelni vele. Ma hajnalban, a szokásos ébredés utáni Balázsnéző körutamat jártam. Hanyatt feküdt, a keze a feje mellett, homlokán a csúnya nagy seb, amit tegnap szerzett rejtélyes körülmények között, és úgy aludt, ahogy szokott, nagyon mélyen. Beletettem a kezem a kezébe, erre oldalt fordult, a kezemre feküdt és aludt tovább. Eljátszottam a  gondolattal, hogy ott maradok ebben az önkéntes csapdában sokáig, dehát a vonat nem vár, szóval jönnöm kellett.
A sebről még ki fogom kérdezni, mert vetít, én meg aggódós vagyok, és a szemüvege állapota nem az ő történetét támasztja alá.

2013. november 26., kedd

Türelem

Nagyon tud bosszantani, amikor szétvet az ideg és a kedves családtag erőltetett nyugalommal kérdezgeti, hogy dehát mi baj van, nyugodjak meg, csak mondjam el, hogy mi a bajom. Más a helyzet, ha ez a családtag Balázs. Ő ezt tőlünk tanulta és ha nem működne, nem alkalmazná. Tegnap olyan türelemmel, higgadtsággal és megértéssel kezelte a - teljesen értelmetlen - dühöngésemet, hogy muszáj volt össze-vissza puszilgatnunk érte. Nagy dolog ám ez, önuralom, türelem, önirónia, csupa olyan készség, amit Balázs véres verejtékkel tanul meg.

2013. november 24., vasárnap

2013. november 15., péntek

Kerekasztal-megbeszélés

Kedden (amikor a posztot elkezdtem, ide azt írtam, hogy tegnap...) nagy nap volt: kora-este kerekasztal-megbeszélésre voltunk hivatalosak Balázs tanáraival, az iskola pszichológusával, még egy fontos emberrel az iskolából, és természetesen Balázs "saját" pszichológusával.
Annyira ügyesen gazdálkodtam az időmmel, hogy előtte még orvoshoz is el tudtam menni, hogy megejtsem a nagy éves kontrollt. Ide beszúrnék annyit zárójelesen, hogy az elmúlt hónapokban olyan vérnyomásokat és pulzusokat produkálok, hogy komoly eséllyel pályázom egy agyvérzésre. Ez csak azért vicces, mert amióta az eszemet tudom, mindig nagyon-nagyon alacsony volt a vérnyomásom és a pulzusom, nem 100/70 alacsony, hanem 80/50 alacsony, 55-60-as pulzussal, két reggeli kávé után. Tegnap ehhez képest 106/84 volt, a pulzusom pedig 102. Ennyit rólam.
Balázs megbeszélését hosszas vizsgálatok előzték meg; már július óta jártunk vele pszichológushoz, szeptemberben volt ugye egy nagyon részletes qEEG vizsgálata is, aminek az eredményéről nem akartam irni a tegnapi - upsz, keddi - napig. Jól is tettem, mert kiderült, hogy az ott megemlített dolgok (skizoid hajlam, bipolaritás, autizmus) mellékesek és azért van leírva, hogy ki kell ezeket zárni, mert az EEG vizsgálat és a kiértékelése is objektiv, Balázs előélete alapján viszont ezek a dolgok abszolút kizárhatók; egyszerűen arról van szó, amit már sokszor leírtam, hogy az ADHD nem olyan, mint a lábtörés, hanem vannak átlógó tünetek, pl tikkek, autisztikus megnyilvánulások, stb.
Ennek az egész, többhónapos kivizsgálásnak az volt a célja, hogy kiderüljön, milyen iskolában folytassa Balázs a tanulmányait. Itt Svájcban az általános iskola hatosztályos, tehát a kérdés mindenképpen időszerű. Ez volt az a nap, ami miatt már egy hónapja ideges voltam (na jó, nem csak az iskola-része miatt), és olyan jól alakult, amennyire csak egy nap jól alakulhat. Hétfőn még összefutottunk a pszichológussal egy gyors stratégiai megbeszélésre, de kiderült, hogy felesleges volt aggódnunk. Balázs a szociális készségek, kapcsolatok terén hatalmasat fejlődött; olyan dolgokról beszél az iskolában és olyan lelkesedéssel, amit álmunkban sem gondoltunk volna. A kedvenc fejlesztőpedagógusnak, Herr S-nek pl olyan részletekbe menő kiselőadást tartott a fekete lyukak kialakulásáról és fizikájáról, hogy az csak lesett. Aztán mondtak egy másik példát is: tegnap valami képeket aggattak fel a folyosón a falra az egyik osztálytárssal, ami után Balázs kiakadva mesélte Frau F-nak, hogy ezzel a fiúval képtelenség együtt dolgozni és egyébként is. Ehhez hozzátette Herr S, hogy ő fültanúja volt a vitának, az volt, hogy az osztálytárs nem adogatta a képeket, hanem dobálta, Balázs pedig megkérte, hogy ne dobálja össze-vissza. Erre a másik közölte vele, hogy nem baj, majd te (Balázs) összeszeded. Erre Balázs azt mondta, hogy jólvan, akkor mostantól nem segítek, csináld egyedül. Mindezt úgy, hogy a másik, akivel vitázott, a létra tetején állt, ő pedig a földön, tehát látszólag fizikailag fölényben is volt, Balázs mégis kiállt magáért és az igazáért. Ráadásul, mint megtudtuk, az illető gyerek az osztály alfahímje, ami valószínűleg nem tűnt fel Balázsnak, ahogy az sem tudatosult benne, hogy az alfahímet nem kóstolgatjuk. Mindenesetre számára nagyon jól sült el a dolog.
A tananyagban is sokat fejlődött, de a tudása nagyon egyenetlen; franciából, környezetismeretből nagyon jól áll, matekból egyfelől szinten van, hatodikos könyvből tanul, másfelől viszont tizesátlépéshez még mindig előveszi az ujjait. Ezek miatt, illetve a még nem tökéletes német tudása miatt elég kérdéses, hogy milyen középiskolába menjen. A SekC szóba sem jöhet, oda nála sokkal-sokkal gyengébb tanulók mennek, a SekB-ben a tananyag egy része simán menne, egy másik részével viszont nem tudna megbirkózni. Ehhez jön az 5-6 szaktanár és a 23-24 fős osztálylétszám, ami neki egyszerűen túl sok. Így - mindenki heves és lelkes egyetértésével - az a döntés született, hogy Balázs kislétszámú osztályban kezdi a középiskolát, ahonnan később, amikor majd itt lesz az ideje, egy számára megfelelő szintre be tudják integrálni. Személy szerint én nagyon-nagyon örülök ennek a fejleménynek, korábban is erről volt szó, de így, hogy ténylegesen és hivatalosan megszületett a döntés, nagyon megkönnyebbültem.
Tegnap (feltételezve, hogy még ma, 15-én ki tudom tenni a posztot) megint Zukunftstag volt, csakúgy, mint tavaly, és akkor ezt az alkalmat ragadnám meg, hogy coming-outoljak, szóval Balázst én vittem el a munkahelyemre :-) Nagyon élvezte, ahogy a kollégák is, egész hatékony kis napot tartottunk.
Amióta dolgozom, a helyzet nagyon sok tekintetben javult. Pl hiányzunk egymásnak Balázzsal. Előtte mindig az volt, hogy én alig vártam, hogy hazaérjen, ő viszont látni sem birt engem, szó szerint unta a pofámat. Most minden nap felhív, hogy mikor érek haza, addigra kész a házi és az egész estét együtt játszással töltjük, mert neki igénye van rá-rám. Elmondhatatlanul jó érzés ez, amiben már nagyon rég nem volt részem. Mivel a munkával és a játékkal az egész napom eltelik, csak hétvégén takarítok (Balázzsal van egy bizniszünk kisebb háztartási segítségre, ami hol megvalósul, hol nem), így a tisztaságmániám is jelentősen enyhült. Jó érzés, na! :-)

2013. november 7., csütörtök

Ötödik

A blog ötödik szülinapjàt pedig elfelejtettem.

2013. november 6., szerda

Feminizmus

Nagyon nagy a zsongás újabban feminizmus-témában, én pedig, mint mindig, most is megfigyelek, elemzek, aztán jól leírom az én kis magán-adatgyűjtésem eredményét. Hogy hogy kerül ez erre a blogra? Azt is elárulom mindjárt. Van néhány számomra kedves ember, akiket én a harcos feminista kategóriába sorolok. Nagyon kategorikusan, nagyon elszántan, árnyalás nélkül írják le a véleményüket kényes dolgokról, amiért én nagyon tisztelem őket. Nem igazán értettem a dolgot eleinte, mert minden, amiről ezek az emberek meséltek, írtak, számomra természetes és magától értetődő volt. Eltartott egy ideig, mire leesett, hogy hát bakker, én is harcos feminista vagyok. Csak én ezt az egész harcot hosszú-hosszú évekkel ezelőtt vívtam meg a környezetemmel, a munkahelyeimmel, néhány ismerősömmel. Sosem tudtam mire vélni a munkahelyi játszmázásokat és jópofizásokat; mindig szentül hittem, hogy egy munkahelyen az eszünkkel, a szellemi képességeinkkel érvényesülünk. Éppen ezért mindig igyekeztem tudatosan nem a nőt, hanem a munkaerőt láttatni. Mekkorákat csalódtam! Újra és újra. Eddigi tapasztalataim szerint egyetlenegy munkahelyi környezet van, ahol nemtől függetlenül mindenkit a képességei alapján ítélnek meg: az amerikai multi. Na, ott tényleg az van, hogy aki a jobb, aki a szorgalmasabb, az megy előre, akár nő, akár férfi. De mit akarok ebből kihozni: rossz a sorrend. Az nem úgy van, hogy az ember egyszercsak feminista lesz és elhatározza, hogy mostantól csakazértsem játszmázik. Legalábbis az én megfigyeléseim szerint nem így van. Az van, hogy az emberek egy része - engem is beleértve - képtelen a játszmázásra, mert egész egyszerűen hiányoznak belőlünk azok a szociális készségek, amik ezt lehetővé tennék. Így egy ideig csodálkozunk, hogy nahát-nahát, nekem nem úgy megy a sorom, ahogy szeretném, aztán rájövünk, hogy ez így nekünk nem megy, összekapjuk magunkat és érvényesülünk azzal, amiben jók vagyunk. És kik ezek az emberek, surprise-surprise, minden feminista ismerősöm rajta van az autizmus spektrumon. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy nem NT-k, vagyis nem neurotipikusak. Neurotipikus pedig az, "akinek idegrendszeri fejlődése és állapota normális, illetve átlagos képessége van beszéd általi információ begyűjtésére és a szociális szerepkörének meghatározására, szociális kapcsolatok kiépítésére". Nem fogok én senkit sem leautistázni, hiszen a spektrum nagyon széles és pl az ADHD is rajta van, de az tény, hogy a közösségek íratlan szabályait, a társadalom normáit az fogja elsőnek megkérdőjelezni, aki nem tud azokkal azonosulni. Az pedig - ha tetszik, ha nem - egyfajta norma, hogy a nőknek más a szerepük a társadalomban, mint a férfiaknak. Nem mondom, hogy helyes ez így, mert nem az; azt mondom csak, hogy a spektrumon lévő nők nagyobb eséllyel szabadulnak ki ezekből a szerepekből és emiatt általában többre is viszik, mint a többiek, ez azonban nem egy önként választott irány, hanem egy kényszer, a megfelelni akarás eredménye.

2013. november 2., szombat

Logikus

Tegnap este elmentünk vacsorázni és Balázs, bár először nagyon ellenkezett, teljesen el volt bűvölve a helytől, így pár perccel a megérkezésünk után elkezdett belőle ömleni a szó. Így tudtuk meg a következő kis történetet:
- És képzeljétek, egyszer, nem tudom mikor, de nem voltatok itthon, kipróbáltam valamit: tettem a pohárba kakaót, vizet, Oranginát (olyasmi, mint a Fanta, csak ebben tényleg van narancs) és paprikát.
- És megittad?!
- Hát, belekóstoltam, de nagyon rossz volt, rohantam a wc-re... Nem hánytam, de kicsit megijedtem, mert ment a hasam.
- Hát, azt nem csodálom... Miből gondoltad, hogy ebből bármi jó kisülhet?
- Hát... Jókat tettem bele...