2013. szeptember 11., szerda

12 éve

Szinte percre pontosan. A Vegyépszernél dolgoztam és még 3 napom volt a nagy vízválasztóig, a 12. terhességi hétig. Izgultam is nagyon, mert egyfolytában görcsöltem, hiába szedtem a magnéziumot. Nem is tudom, hol volt Gábor, hogy láthatta a híreket, de délután 3 körül hívott, hogy hallottam-e, mi történt, iszlám fundamentalisták belevezettek egy repülőgépet az Empire State Buildingbe. Az nem lehet, hát fél éve én ott voltam, majdnem fel is mentem, nem vezethettek bele most egy repülőt. Hamarosan kiderült, hogy nem is, a World Trade Centerbe vezették, és nemsokkal később a másik tornyába is belevezettek egy utasszállítót. Nem tudom, miért írom ezt most le, de azt hiszem, az volt az első alkalom, hogy megtapasztaltam az igazi gyászt. Az, hogy egy idős ember meghal, az része az életnek. Az, hogy a világnak olyan szegleteiben, amikről nem is tudok, háború van, az nem érint. De az, hogy egy ház, aminek március 15-én a tetején állok és megfogadom, hogy ide majd tuti elhozom a családomat, hogy ez a ház fél év múlva már nem létezik, ez nem része az életnek. Mind a két épületben voltam, az utca túloldalán álló szálloda 13. emeletén laktam, és ez az egész már nincs. Szomorú ez, na!

Nincsenek megjegyzések: