2013. augusztus 7., szerda

Viharos nap

Durva egy napunk volt tegnap. Úgy kezdődött, hogy a 40 fokos hőségben kenyeret sütöttem. De ha már úgyis megy a dagasztógép, akkor csinálok gyrost is. De mivel délután barátokkal találkozunk, nem egy normál, hanem két kis kenyeret sütök és az egyiket nekik adjuk. Ez kb 2 órát jelent 250 fokon, plusz a tűzhely hívogató melege, mert én a gyrost serpenyőben sütöm, egyrészt tök szép színe lesz, másrészt nagyon vicces, ahogy felfúvódik, mint egy nagy labda. Az ebéd közepe táján Balázsnak az az ötlete támadt, hogy ő inkább mégsem szereti a gyrost. Hát ez tök jó, most mit adjak neki, nem vagyok hajlandó tésztát főzni, az tuti, szendvicset nem, mert már lassan így is szendvicsmérgezést kap. Fogtam magam és az éppen sülő kenyérből eltett öregtészta (egy darabka, kb 20 dkg tészta lecsípve a bedagasztott kenyértésztából és a következő kenyérbe bedagasztva, olyasmi, mint a kovász, sokat javít a kenyér szellősségén és ízén) feléből gyártottam neki pizzát, ezzel megszavazva még 10 percet a 280 fokos sütő előtt.
A viszontagságos ebéd után összekészültünk és elindultunk Zürichbe. A hajókikötőnél volt találkozónk, a híd tele volt emberekkel, akik fejest ugráltak a Zürichsee-be, sőt, még egy mobil ugrótornyot is felállítottak, ha valakinek a 6-7 méteres magasság nem szolgáltatna elég adrenalint...
Felszálltunk a hajóra és elindultunk a Zürichsee-n dél felé. Szuper halvacsorát kaptunk, hozzá szuper bort ittunk, Balázs pedig kimerítette az ezévi kóla büdzséjét. Valahol a vacsora közepe felé úgy tűnt, hogy lehet, hogy lesz egy kis vihar.
Gyorsan megettem a halat, mert látszott, hogy ezt muszáj lesz fotózni. A vihar ijesztően gyorsan közeledett, a következő képek az EXIF info alapján 7 perc leforgása alatt készültek:




Itt Balázst bezavartuk, de Gábor már alig bírta kinyitni az ajtót, ami a fenti képen a hátunk mögött látszik. Akkor futott át először az agyunkon, hogy ez még akár veszélyes is lehet. Egy szél, ami olyan erővel nyom egy ajtót, hogy egy meglett férfiember nem tudja maga felé kinyitni, az simán elfúj bármit és bárkit. Addigra az utolsó képen látható fehér csík megérkezett és hatalmas, orkánnal kísért esőt zúdított a nyakunkba. Akkor már csak mi voltunk kint és mi sem önszántunkból. Végül Gábor azt mondta, hogy na, most nyomás, jól nekifeküdt, teljes erőből meghúzta az ajtót és sikerült kinyitnia. Gyorsan beszaladtunk és onnan néztük végig, ahogy a szél hajigálja a székeket, pont oda, ahol mi pár másodperce álltunk. Innen buli volt, én nagyon élveztem, Gábor a tőle megszokott, megzavarhatatlan nyugalommal nézte, ahogy a vihar kívül-belül átrendezi a hajót, Balázs pedig nagyon vagány volt.


Mire leértünk Rapperswilbe, a szél beállt egy állandó, kellemetlen, de nem viharos erősségre, az eső is elállt, a hőmérséklet a felére zuhant és kristálytiszta lett a levegő, a táj pedig olyan kontrasztos, amilyen csak vihar után tud lenni. A vendéglátónk - akinek ezúton is nagyon szépen köszönjük a kirándulást - kicsit panaszkodott, hogy ez így nem pálya, ez egy Sonnenuntergangsfahrt, mi viszont nem látjuk a naplementét, de megnyugtattuk, hogy mi így is nagyon jól szórakozunk, sőt. Balázs ekkor már nem volt annyira fényesen, kiderült, hogy ő bizony nagyon-nagyon izgult a vihar alatt, úgyhogy lett egy kis hasmarsa.
Zürich felé közeledve még egy kis napot is láttunk, bár Üetliberg felett még mindig vihar volt.

Négyórás volt a hajóút és mi egy percet sem unatkoztunk, igazi hiperaktív kirándulás volt, pont nekünk való :-)) Zürichben úgy döntöttünk, lekéssük a tízórás vonatot és inkább sétálunk egy kicsit, meg persze fényképezünk ;-)



Még több kép - érdemes megnézni őket - a szokásos helyen, a Picasán, vagy akinek van Google+ profilja, annak közvetlenül itt.

Nincsenek megjegyzések: