2013. augusztus 26., hétfő

Szinkron

Gáborral csodálatos szinkronba állítottuk az egészségünket. Na nem úgy, mint Amy és Penny a ciklusaikat, hanem tényleg. Péntekre ugyanis ő is sikeresen lebetegedett, így együtt élvezhettük a torokgyulladás csodálatos világát. Ő egy nagyon önzetlen ember, így még álmában is átélhettem a megfázását, merthogy úgy horkolt, mint a gép. Általában a szép szó segít, most viszont meg sem rezdült, pedig a végén már tényleg hangosan szóltam neki. Eközben Balázs, aki valamikor szintén a mi ágyunkba került, lenyúlta a takarómat, úgyhogy Balázs szobájában folytattam az éjszakát. Vicces, hogy ugyanolyan matracunk és ágyrácsunk van, mégis az ő ágya sokkal kényelmesebbnek tűnik. Hát ilyen szeretettel osztozunk mi mindenen, a jón és a rosszon, az ágyunkon és a torokgyulladásunkon. Mondjuk ez még mindig sokkal romantikusabb, mint amikor majdnem 11 évvel ezelőtt a Rota víruson osztoztunk hárman. Azt hiszem, az volt az első alkalom, hogy Gábor őszinte megbánást tanúsított felém. Merthogy én egy pár órával előbb lettem rosszul és "meggyanúsított" először azzal, hogy terhes vagyok, aztán jól letolt, hogy biztos túl sokat ettem, pedig tudtam, hogy étterembe készülünk. Én ott már nem is ettem semmit, csak a színemet váltogattam a zöld és a fehér között, ő viszont evett rendesen, hogy aztán éjszaka rajta is kitörhessen a Rota :-))
Mára egyébként nagyjából mindketten kihevertük a szörnyű és halálos hétvégi megfázásunkat, Balázsnak pedig esze ágában sincs megbetegedni, olyan immunrendszere van, hogy csak lesek. Viszont hogy vele se csak a takarón osztozzak, új közös hobbink lett: a timelapse videó. Balázs kezdte a hét közepén ezzel a mini próbavideóval:
Én pedig tegnap próbáltam ki magam kalácssütéskor:
Balázsét még kézi exponálással csináltuk és Gábor tett alá hangokat, az enyémhez pedig szintén Gábornak eszébe jutott, hogy van a fényképezőgépemhez egy csomó CD, nehogymár ne legyen az egyiken időzítő. Persze, mint általában, igaza lett, úgyhogy csak be kellett állítani, hogy hány másodpercenként lőjön, nem kellett minden mozdulat után nekem nyomogatnom. Azért így is jó kis türelemjáték, és van is még hova fejlődni, de nagyon tetszik és Balázsnak jó kis önuralom-fejlesztés ez :-))

Nincsenek megjegyzések: