2013. augusztus 11., vasárnap

Örülős

Szeretnék megosztani egy levelet, amit egy régi ismerőstől kaptam tegnap/ma. Most talált rá a blogomra és a jelek szerint tetszik neki :-)) Fura, mert egyáltalán nem titkolom, hogy mi a helyzet, sőt, néha még én is úgy gondolom, hogy néhány megszólalásom rendesen áthajlik az oversharing kategóriába, mégis sokan nem tudják, hogy bármiféle probléma van Balázzsal.
Íme az üzenet, ami bearanyozta a tegnapi és mai napomat (azért ilyen tagolt, mert Facebook-on jött):

"Szia Panni, nem is tudtam, hogy van blogod, délután kezdtem el olvasni, már háromnegyed órája lejárt a munkaidőm, de nem tudom "letenni". Most pedig még csak 2010-nél járok. Dióhéjban csak annyit, hogy nekem a leghalványabb segédfogalmam nem volt arról, hogy Balázzsal ilyen problémáid voltak. Majd írok."
"Most már befejezem... éjjel fél egy..."
"Elöljáróban annyit, hogy rettenetesen érdekes, a stílusod kivételesen élvezetes, tényleg mérnök vagy?  A helyesírásodról nem is beszélve! Olvastam/olvasok néhány blogot, és nem egy azért bukott meg nálam, mert képtelen voltam elsiklani a goromba helyesírási hibák fölött.
Még nem olvastam végig, talán holnap, ugyan 12 órát kell dolgoznom, aminek egy részében ráérnék, de készülnöm kéne egy hétfői angol-német nyelvű állásinterjúra is.
(Most ott tartok, hogy Balázs elkezdi a németnyelv-tanfolyamot.)"
"Amúgy fantasztikusan érdekes egy ilyen blog-(inter)aktivitás, mi ugye elég felületesen ismerjük egymást, még akkor is, ha viszonylag régóta, de egy ilyen blog által szinte családtaggá tudnék válni, miközben te még a nevemen (meg a gyerekem nevén) kívül nem sokat tudsz rólam.
Majd írok még véleményt is."
"UGYE A TÖBBI BLOGOD NEM ILYEN KLASSZ? 3/4 2 van és én 6-ra megyek dolgozni... Mióta hazajöttem, itt ülök (még szandálban), és most is csak azért hagytam abba, mert már kezd dagadni a lábam."
"Szóval nagyon elgondolkodtató volt ez az egész. Tény, hogy most már sok - eddig nem értelmezett - mondatodat most már helyre tudom rakni, mert tudom, mire vonatkozott. "
"Amikor olvastam a blogodat, nagyon sokszor összeszorult a szívem, annyira sajnáltalak titeket bizonyos szituációkban, téged is és főleg Balázst.
Nem azért, mert neked bármiért könnyebb lenne, csak te az eszeddel meg tudod magadnak magyarázni, mi miért történik, dehát ezt pont neked magyarázzam, aki sokkal jobban érted nálam?"
"Ilyenkor óhatatlan, hogy az ember belegondoljon a saját nevelési elveibe és gyakorlatába, hogy megtett-e mindent akkor, amikor problémát látott a gyereke bizonyos fejlődési szakaszaiban. És sajnos azt kellett bevallanom magamnak - és ez tényleg a te blogod hatása -, hogy nem. Nem olyan régen írtad, hogy igenis, ha problémát látunk, addig menjünk, amíg nem látunk megoldást, mert sok helyen falakba fogunk ütközni, de akkor menni kell másfelé."
"Kényelmesebb valamire ráfogni az adott problémát vagy elbagatellizálni vagy belekapaszkodni az első orvosi véleménybe, amikor azt mondják, áááá, ez nem számít. Még hülyén is érezzük magunkat, félünk, hogy tényleg bolhából csinálunk elefántot... Olyan problémát vélünk felfedezni, ami nincs, nem is létezik."
"És aztán jól megkönnyebbülünk, hogy láááám, rémeket láttunk.
És baromi nagyot puffanunk, amikor később jönnek az egyéb problémák, amik megelőzhetők lettek volna egy kis "erőszakoskodással": másik orvos, másfajta szakorvos, nevtan, stb."

Ezzel a kis öntömjénnel búcsúzom a következő egy hétre; hacsak nem történik valami ultrafontos, legközelebb 20-án jelentkezem, a baseli fejleményekkel.

Nincsenek megjegyzések: