2013. augusztus 31., szombat

Pókcsalád

Ezt a képet még az előző fényképezőgép memóriakártyáján találtam. Amikor megmutattam Balázsnak, azt mondta:
"Nézzétek, mennyi gyerek, képzeljétek, az apukájuk hogy viseli el őket!"
Ps: még mielőtt...: nem tudjuk, miért ez volt az első gondolata, itthon biztos nem hall ilyesmit :-))
Amióta megláttam a képet, folyamatosan ez a dal megy a fejemben.

2013. augusztus 29., csütörtök

Megvilágosodás

Napok óta olyan vagyok, mint egy időzített bomba és most jöttem rá, hogy miért. Nem is igen agyaltam rajta, szoktam én minden ok nélkül is feszült lenni, de most bevillant, hogy bakker, hát megvan, hát ezért. Nagyon durva diszkriminációban volt részem és én belementem a dologba anélkül, hogy észrevettem volna. Igazából ez idegesít; hogy nem vettem észre. Mert általában elmondhatom, hogy azért nézem értetlenül a feminista harcok többségét, mert sosem volt részem szinte semmilyen mértékű nemi diszkriminációban. Nagyon komolyan meg kellett ezért küzdenem az első pár munkahelyemen, de aztán elértem egy olyan szintet, hogy senki nem kérdőjelezte meg a szakmai tudásomat, csak mert nő vagyok. Gáborral teljes mértékben azonos elveket vallunk ebben a kérdésben, szerencsére.
Visszakanyarodva a diszkriminációhoz: volt egy állásinterjúm múlt héten, ahol megkérdezték, hogy 100%-os állást keresek-e. Rávágtam, hogy igen, de nem gond, ha esetleg nem olyat ajánlanak. De, ők olyanra gondolnak, "csak mi lesz akkor a kisfiammal". És innen elment a dolog egy olyan irányba, ahol nekem hosszasan kellett bizonygatnom, hogy Balázs nem szenved semmilyen hátrányt, csak mert az anyja nem otthon rohad, amíg ő az iskolában ül. Hülye voltam, mert nem kellett volna bizonygatnom. Basszus, egy férfinak mikor tesznek fel ilyen kérdést?! És egy nőnek miért? Nem alap, hogy osztozunk a gyerek körüli teendőkön? Mert nálunk alap, mindigis az volt. Gábor ebben partner, mindenki más pedig foglalkozzon a saját családi életével. Most komolyan ilyeneken bukhat el egy-egy lehetőség, hogy ők ott (100%-ban dolgozó nő létükre) úgy vélik, hogy nekem esetleg fontosabb dolgom is van munkaidőben, mint dolgozni? Nagyon-nagyon mérges vagyok magamra, hogy hagytam magam behúzni ebbe a csőbe, részükről pedig a pofátlanság netovábbja, jó, hogy nem kérdezik meg, tervezünk-e még gyereket.
Most jól összefogalmazok egy mondatot arra az esetre, ha más is venné a bátorságot, hogy ilyen pofátlan kérdést tegyen fel.

2013. augusztus 28., szerda

Vissza a mederbe

Lassan agyilag is visszazökkenünk az iskolai menetrendbe. Már másfél hete elkezdődött, de valahogy nem akarom tudomásul venni. Pedig a mai megérzéseim azt súgják, hogy ez a tanév könnyebb lesz Balázsnak, mint az előzőek. Már múlt hétfőn haza jött délben, mert az Andrinnal megbeszélték, hogy majd felhívja telefonon és együtt mennek délután tornaórára (egy másik suliban van hétfőnként a torna). Aztán ezen a héten hétfőn meg már ő kérdezte meg Andrint, hogy mennek-e együtt és hol és mikor találkozzanak. Aztán amikor az egyik napközis tanárral beszéltem (írtam, hogy Balázs a suliban ebédel és az egy kicsit össze van nőve a napközivel), Balázs is belefolyt a beszélgetésbe és nem azon lepődtem meg, hogy milyen jól beszél, hanem hogy milyen bátran. Tegnap pedig elmesélte, hogy logopédián az élményfürdőről beszéltek, ahol két hete voltunk és hogy elmesélte, milyen csúszdák voltak és melyik hogy ment. Hogy milyen csúszdák voltak, bakker, ezt simán elmesélte németül... Rá is kérdeztem és mondta, hogy igen, bizony, és Frau U meg is jegyezte, hogy mennyivel jobban beszél németül. Pedig az öthetes nyári szünetben nem sokat használta a nyelvet.

2013. augusztus 26., hétfő

Szinkron

Gáborral csodálatos szinkronba állítottuk az egészségünket. Na nem úgy, mint Amy és Penny a ciklusaikat, hanem tényleg. Péntekre ugyanis ő is sikeresen lebetegedett, így együtt élvezhettük a torokgyulladás csodálatos világát. Ő egy nagyon önzetlen ember, így még álmában is átélhettem a megfázását, merthogy úgy horkolt, mint a gép. Általában a szép szó segít, most viszont meg sem rezdült, pedig a végén már tényleg hangosan szóltam neki. Eközben Balázs, aki valamikor szintén a mi ágyunkba került, lenyúlta a takarómat, úgyhogy Balázs szobájában folytattam az éjszakát. Vicces, hogy ugyanolyan matracunk és ágyrácsunk van, mégis az ő ágya sokkal kényelmesebbnek tűnik. Hát ilyen szeretettel osztozunk mi mindenen, a jón és a rosszon, az ágyunkon és a torokgyulladásunkon. Mondjuk ez még mindig sokkal romantikusabb, mint amikor majdnem 11 évvel ezelőtt a Rota víruson osztoztunk hárman. Azt hiszem, az volt az első alkalom, hogy Gábor őszinte megbánást tanúsított felém. Merthogy én egy pár órával előbb lettem rosszul és "meggyanúsított" először azzal, hogy terhes vagyok, aztán jól letolt, hogy biztos túl sokat ettem, pedig tudtam, hogy étterembe készülünk. Én ott már nem is ettem semmit, csak a színemet váltogattam a zöld és a fehér között, ő viszont evett rendesen, hogy aztán éjszaka rajta is kitörhessen a Rota :-))
Mára egyébként nagyjából mindketten kihevertük a szörnyű és halálos hétvégi megfázásunkat, Balázsnak pedig esze ágában sincs megbetegedni, olyan immunrendszere van, hogy csak lesek. Viszont hogy vele se csak a takarón osztozzak, új közös hobbink lett: a timelapse videó. Balázs kezdte a hét közepén ezzel a mini próbavideóval:
video
Én pedig tegnap próbáltam ki magam kalácssütéskor:
Balázsét még kézi exponálással csináltuk és Gábor tett alá hangokat, az enyémhez pedig szintén Gábornak eszébe jutott, hogy van a fényképezőgépemhez egy csomó CD, nehogymár ne legyen az egyiken időzítő. Persze, mint általában, igaza lett, úgyhogy csak be kellett állítani, hogy hány másodpercenként lőjön, nem kellett minden mozdulat után nekem nyomogatnom. Azért így is jó kis türelemjáték, és van is még hova fejlődni, de nagyon tetszik és Balázsnak jó kis önuralom-fejlesztés ez :-))

2013. augusztus 23., péntek

(Fuck) OFF

Elnézést, hogy eltérek a blog témájától, de mindjárt felrobbanok. Lassan könyvet fogok írni "Ügyfélszolgálatok útvesztőjében" címmel...
A Tigáz már megint - pont, mint tavaly augusztusban - az augusztusi számlához könyvelte le a júliusi, időben befizetett számlánkat, és persze küldte a felszólítást számlatartozás miatt. Felhívtam őket, kiderült, hogy "itt több nagyon nagy probléma is van", merthogy ők beszedési megbízással próbálják tőlünk levonni a pénzt, de itt valami nem stimmel. Persze, hogy nem stimmel, mert nincs feléjük élő beszedési megbízásunk. De igen, van. Itt elkezdett derengeni, hogy tavaly is folytattam már egy ehhez nagyon hasonló beszélgetést, szintén a Tigázzal.
- Véletlenül nem a Budapest Bank felé indítják a megbízásokat?
- De igen.
- Az jó, mert tavaly májusban megszüntettem a számlámat, ahogy ezt tavaly panaszban jeleztem is a kolléganője felé. Ő akkor azt mondta, hogy törlik ezt a megbízást a rendszerből.
- De mi azt nem törölhetjük, ez egy háromoldalú megállapodás...
- De én megszüntettem a folyószámlát, a bank pedig ezt elfogadta, ezzel a három oldalból kettő kilőve...
- Nem úgy van az, töltsek le egy nyomtatványt a tigaz.hu oldalról, abban vonjam vissza a megbízást és akkor majd ők intézkednek.
- De én mielőtt megszüntettem a folyószámlát, minden megbízást visszavontam.
- De mi azt hölgyem tapasztalatból tudjuk, hogy a banki ügyintézőkhöz ezek az infok nem szoktak eljutni. Azért is lenne jó minél előbb a végére járni ennek, mert mi minden hónapban elindítjuk a megbízást, ami sosem teljesül, önök felé pedig mindig kiküldjük a fizetési felszólítást...
- ??? Ez nagyon érdekes, mert mi Távszámlán keresztül fizetünk és nem szoktunk felszólítást kapni (ha maguk el nem basznak valamit - a szerk)...
- Tényleg, önök nem is papír-alapú számlázásban vannak? Akkor itt valami nagyon össze van keveredve...
- Apropo, egyébként miért augusztusra könyvelték a júliusi befizetést?
- ...
- ?
- ...

Sebaj, felhívtam a Budapest Bankot azzal a mondással, hogy ennél szarabb úgyse lehet már. Kikerestem a másfél éve lemondott számlámnak a számát és már hívtam is őket. Eleve csak úgy tudok ügyintézőhöz kerülni, ha megadom a kártya- vagy számlaszámomat. Ez érdekes lesz, gondoltam, egy nemlétező számlaszámot megadni, de működött! Ha nincs telefonos titkos kódom, akkor kapcsolják az ügyintézőt. Van ilyenem, de mindig elfelejtettem már akkor is, amikor szükségem volt rá. Megjött az ügyintéző, elmondtam a kínomat, erre kérte a titkos kódomat. Hát én azt már nem tudom, de lehet, hogy fel van írva valahol. Találtam valahol egy hatjegyű számot, persze nem az volt. És mivel nem tudom a másfél éve nemlétező számlámhoz tartozó telefonos titkos kódot, nem tudnak segíteni egy olyan súlyos horderejű bizalmi ügyben, mint küldeni egy levelet egy szolgáltatónak, hogy ez és ez a számú számlaszám tényleg nem létezik! Nem adatokat kértem ki, nem is nekem kell küldeniük bármit is, hanem egy másik szolgáltatóhoz egy státuszt egy számlaszámról. Megjegyzem, a telefonos titkos kódom nélkül - pedig már akkor is volt, csak elfelejtettem - indítottam már tőlük átutalást, emeltettem vásárlási limitet, és még egy csomó mindent csináltam, aminek azért voltak pénzügyi következményei. De hogy egy nyamvadt igazolást küldjenek arról, ami benne van a gépükben és nem én találtam ki, az nem megy.

Most akkor melyik a hülyébb, a Tigáz vagy a BB?

2013. augusztus 21., szerda

Ahogy ígértem

Jövök az elmúlt hét dolgaival. Hétfőn hazarepültünk. Az út pont úgy alakult, ahogy vártuk; nyugalom Gábor részéről, pörgés Balázs részéről, fülfájás az én részemről, és egy kellemes hullámvasút-érzés az EasyJet jóvoltából. Egész kellemes melegben indultunk és kicsit aggódtunk az otthoni lehűlésről szóló hírek miatt. Amikor kiszálltunk a gépből, szabályosan a betonba passzírozott minket a hőség. Rohadt meleg volt, milyen lehetett a hidegfront előtt?
Nagyon szuperül betábláztuk a rövid hetecskénket, mindenre sort kerítettünk, ami fontos volt, mindenkivel találkoztunk, aki fontos és aki minket is fontosnak tartott, sőt, volt, akivel majdnem kétszer is sikerült összefutni, mert igazán fontosak vagyunk egymásnak. Balázs nagy-nagy örömére egy élményfürdős napot is sikerült szerveznünk, moziztunk, sushiztunk, sőt, Kata jóvoltából van már új kedvenc édességezős helyünk is :-))
Szombaton nagy nap volt, Gábor tesójának az esküvője, méghozzá Szolnokon. Ez csak azért érdekes, mert másnap reggel 6-kor indult a vonatunk a Keletiből, így a lagziról nagyon hamar el kellett jönnünk, hogy az utolsó vonatot elérjük. Balázs nagyon-nagyon élvezte az esküvőt és a mulatozást, tetszett neki, hogy csinosan felöltözhet, hogy aztán kitűrt inggel és lógó nyakkendővel biliárdozzon, mint egy macsó :-))
A vasárnapi hazaút nem hozott meglepetést, pontosan indultunk, pontosan érkeztünk, Balázs viszonylag jól viselte a félnapos vonatozást. Hétfő már az iskoláról szólt, méghozzá új felállásban; júniusban mi halálosan biztosak voltunk benne, hogy ilyenkorra én már túlterhelt munkaerő leszek, ezért Balázst befizettük ebédre. Most ő bent ebédel, én pedig a munkának még mindig ezen az oldalán vagyok.

A tegnapi baseli kirándulás érdekesre sikeredett. Eddig mindig fél2-re kellett mennünk, ezért én - anélkül, hogy utánanéztem volna - teljes magabiztossággal ezt az időpontot céloztam be. 10 után valamivel mondta Gábor, hogy nézzük már meg az időpontot, ne kelljen majd ott várnunk. Előszedtem az e-mailt és akkor kaptam a pánikrohamot: 11-re kellett volna mennünk. Őrült telefonálásba kezdtünk, de mikor merüljön le a kísérletvezető telefonja, ha nem ilyenkor... Gábor próbálta a klinikán elérni, én közben írtam neki e-mailt, hogy mennyire béna voltam és lehetne-e, hogy késünk. Nagyon lazán vette a nő, ezt írta: "Das ist kein Problem. Es ist toll, dass das Treffen stattfinden kann.Vagyis kb semmi gond, nagyszerű, hogy össze tud jönni a megbeszélés. Ott a már megszokott menet volt, Balázsnak teszt, nekünk kérdőív, és most is volt egy vérvétel ujjbegyből, amit a szokásos hisztéria kísért. Lefotóztam a kérdőíveket, majd lefordítgatom a kérdéseket, vannak köztük érdekesek is. Megint kellett Balázsnak is kérdőívet kitöltenie, mint a második alkalommal, megint nagyon megdöbbentünk és meghatódtunk azon, hogy mennyire ismeri a korlátait és milyen őszintén, öniróniával tudja ezt kifejezni. Volt egy kérdés, már nem vagyok benne biztos, de talán az, hogy ment-e már bele verekedésbe, hogy megmutassa, ki az erősebb. Sokáig gondolkozott, aztán bekarikázta a lukat a 0 (soha) és az 1 (néha) közt. Ez azt jelenti, hogy még sosem csinált ilyet, de már gondolkozott rajta. Kis mókus.
Nekem tegnapra sikerült megbetegednem, ami, furán hangzik, de nem jellemző rám. A zsebkendő-felhasználási mutatóm a piros zónában kiakadt, a torkomba pedig mintha borotvapengéket szórtak volna. Cataflam, Nasivin és Panadol, aztán majdcsak túlélem ;-)

2013. augusztus 11., vasárnap

Örülős

Szeretnék megosztani egy levelet, amit egy régi ismerőstől kaptam tegnap/ma. Most talált rá a blogomra és a jelek szerint tetszik neki :-)) Fura, mert egyáltalán nem titkolom, hogy mi a helyzet, sőt, néha még én is úgy gondolom, hogy néhány megszólalásom rendesen áthajlik az oversharing kategóriába, mégis sokan nem tudják, hogy bármiféle probléma van Balázzsal.
Íme az üzenet, ami bearanyozta a tegnapi és mai napomat (azért ilyen tagolt, mert Facebook-on jött):

"Szia Panni, nem is tudtam, hogy van blogod, délután kezdtem el olvasni, már háromnegyed órája lejárt a munkaidőm, de nem tudom "letenni". Most pedig még csak 2010-nél járok. Dióhéjban csak annyit, hogy nekem a leghalványabb segédfogalmam nem volt arról, hogy Balázzsal ilyen problémáid voltak. Majd írok."
"Most már befejezem... éjjel fél egy..."
"Elöljáróban annyit, hogy rettenetesen érdekes, a stílusod kivételesen élvezetes, tényleg mérnök vagy?  A helyesírásodról nem is beszélve! Olvastam/olvasok néhány blogot, és nem egy azért bukott meg nálam, mert képtelen voltam elsiklani a goromba helyesírási hibák fölött.
Még nem olvastam végig, talán holnap, ugyan 12 órát kell dolgoznom, aminek egy részében ráérnék, de készülnöm kéne egy hétfői angol-német nyelvű állásinterjúra is.
(Most ott tartok, hogy Balázs elkezdi a németnyelv-tanfolyamot.)"
"Amúgy fantasztikusan érdekes egy ilyen blog-(inter)aktivitás, mi ugye elég felületesen ismerjük egymást, még akkor is, ha viszonylag régóta, de egy ilyen blog által szinte családtaggá tudnék válni, miközben te még a nevemen (meg a gyerekem nevén) kívül nem sokat tudsz rólam.
Majd írok még véleményt is."
"UGYE A TÖBBI BLOGOD NEM ILYEN KLASSZ? 3/4 2 van és én 6-ra megyek dolgozni... Mióta hazajöttem, itt ülök (még szandálban), és most is csak azért hagytam abba, mert már kezd dagadni a lábam."
"Szóval nagyon elgondolkodtató volt ez az egész. Tény, hogy most már sok - eddig nem értelmezett - mondatodat most már helyre tudom rakni, mert tudom, mire vonatkozott. "
"Amikor olvastam a blogodat, nagyon sokszor összeszorult a szívem, annyira sajnáltalak titeket bizonyos szituációkban, téged is és főleg Balázst.
Nem azért, mert neked bármiért könnyebb lenne, csak te az eszeddel meg tudod magadnak magyarázni, mi miért történik, dehát ezt pont neked magyarázzam, aki sokkal jobban érted nálam?"
"Ilyenkor óhatatlan, hogy az ember belegondoljon a saját nevelési elveibe és gyakorlatába, hogy megtett-e mindent akkor, amikor problémát látott a gyereke bizonyos fejlődési szakaszaiban. És sajnos azt kellett bevallanom magamnak - és ez tényleg a te blogod hatása -, hogy nem. Nem olyan régen írtad, hogy igenis, ha problémát látunk, addig menjünk, amíg nem látunk megoldást, mert sok helyen falakba fogunk ütközni, de akkor menni kell másfelé."
"Kényelmesebb valamire ráfogni az adott problémát vagy elbagatellizálni vagy belekapaszkodni az első orvosi véleménybe, amikor azt mondják, áááá, ez nem számít. Még hülyén is érezzük magunkat, félünk, hogy tényleg bolhából csinálunk elefántot... Olyan problémát vélünk felfedezni, ami nincs, nem is létezik."
"És aztán jól megkönnyebbülünk, hogy láááám, rémeket láttunk.
És baromi nagyot puffanunk, amikor később jönnek az egyéb problémák, amik megelőzhetők lettek volna egy kis "erőszakoskodással": másik orvos, másfajta szakorvos, nevtan, stb."

Ezzel a kis öntömjénnel búcsúzom a következő egy hétre; hacsak nem történik valami ultrafontos, legközelebb 20-án jelentkezem, a baseli fejleményekkel.

2013. augusztus 10., szombat

Méltó befejezés

Balázs kísérletének a gyógyszerszedési fázisa csütörtökön befejeződött. Ezt azzal ünnepelte meg, hogy prezentálta az egyetlen lehetséges mellékhatást. A szobájában kerestem valamit és guggoltam a földön, amikor tőlem 5 cm-re Balázs minden előjel, öklendezés vagy akár hányinger nélkül, egyszercsak hányt egy minit. Nem tudom, ki lepődött meg jobban, mindenesetre gyorsan a WC felé irányítottam, ahol viszont semmi nem történt. Ez volt az összes mellékhatása a 6 hétnyi gyógyszerszedésnek. Mondjuk hatása sem sok volt... 20-án megyünk Baselbe, az lesz az utolsó találkozás, lesz még egy vérvétel és az eddigiek átbeszélése.

2013. augusztus 7., szerda

Viharos nap

Durva egy napunk volt tegnap. Úgy kezdődött, hogy a 40 fokos hőségben kenyeret sütöttem. De ha már úgyis megy a dagasztógép, akkor csinálok gyrost is. De mivel délután barátokkal találkozunk, nem egy normál, hanem két kis kenyeret sütök és az egyiket nekik adjuk. Ez kb 2 órát jelent 250 fokon, plusz a tűzhely hívogató melege, mert én a gyrost serpenyőben sütöm, egyrészt tök szép színe lesz, másrészt nagyon vicces, ahogy felfúvódik, mint egy nagy labda. Az ebéd közepe táján Balázsnak az az ötlete támadt, hogy ő inkább mégsem szereti a gyrost. Hát ez tök jó, most mit adjak neki, nem vagyok hajlandó tésztát főzni, az tuti, szendvicset nem, mert már lassan így is szendvicsmérgezést kap. Fogtam magam és az éppen sülő kenyérből eltett öregtészta (egy darabka, kb 20 dkg tészta lecsípve a bedagasztott kenyértésztából és a következő kenyérbe bedagasztva, olyasmi, mint a kovász, sokat javít a kenyér szellősségén és ízén) feléből gyártottam neki pizzát, ezzel megszavazva még 10 percet a 280 fokos sütő előtt.
A viszontagságos ebéd után összekészültünk és elindultunk Zürichbe. A hajókikötőnél volt találkozónk, a híd tele volt emberekkel, akik fejest ugráltak a Zürichsee-be, sőt, még egy mobil ugrótornyot is felállítottak, ha valakinek a 6-7 méteres magasság nem szolgáltatna elég adrenalint...
Felszálltunk a hajóra és elindultunk a Zürichsee-n dél felé. Szuper halvacsorát kaptunk, hozzá szuper bort ittunk, Balázs pedig kimerítette az ezévi kóla büdzséjét. Valahol a vacsora közepe felé úgy tűnt, hogy lehet, hogy lesz egy kis vihar.
Gyorsan megettem a halat, mert látszott, hogy ezt muszáj lesz fotózni. A vihar ijesztően gyorsan közeledett, a következő képek az EXIF info alapján 7 perc leforgása alatt készültek:




Itt Balázst bezavartuk, de Gábor már alig bírta kinyitni az ajtót, ami a fenti képen a hátunk mögött látszik. Akkor futott át először az agyunkon, hogy ez még akár veszélyes is lehet. Egy szél, ami olyan erővel nyom egy ajtót, hogy egy meglett férfiember nem tudja maga felé kinyitni, az simán elfúj bármit és bárkit. Addigra az utolsó képen látható fehér csík megérkezett és hatalmas, orkánnal kísért esőt zúdított a nyakunkba. Akkor már csak mi voltunk kint és mi sem önszántunkból. Végül Gábor azt mondta, hogy na, most nyomás, jól nekifeküdt, teljes erőből meghúzta az ajtót és sikerült kinyitnia. Gyorsan beszaladtunk és onnan néztük végig, ahogy a szél hajigálja a székeket, pont oda, ahol mi pár másodperce álltunk. Innen buli volt, én nagyon élveztem, Gábor a tőle megszokott, megzavarhatatlan nyugalommal nézte, ahogy a vihar kívül-belül átrendezi a hajót, Balázs pedig nagyon vagány volt.


Mire leértünk Rapperswilbe, a szél beállt egy állandó, kellemetlen, de nem viharos erősségre, az eső is elállt, a hőmérséklet a felére zuhant és kristálytiszta lett a levegő, a táj pedig olyan kontrasztos, amilyen csak vihar után tud lenni. A vendéglátónk - akinek ezúton is nagyon szépen köszönjük a kirándulást - kicsit panaszkodott, hogy ez így nem pálya, ez egy Sonnenuntergangsfahrt, mi viszont nem látjuk a naplementét, de megnyugtattuk, hogy mi így is nagyon jól szórakozunk, sőt. Balázs ekkor már nem volt annyira fényesen, kiderült, hogy ő bizony nagyon-nagyon izgult a vihar alatt, úgyhogy lett egy kis hasmarsa.
Zürich felé közeledve még egy kis napot is láttunk, bár Üetliberg felett még mindig vihar volt.

Négyórás volt a hajóút és mi egy percet sem unatkoztunk, igazi hiperaktív kirándulás volt, pont nekünk való :-)) Zürichben úgy döntöttünk, lekéssük a tízórás vonatot és inkább sétálunk egy kicsit, meg persze fényképezünk ;-)



Még több kép - érdemes megnézni őket - a szokásos helyen, a Picasán, vagy akinek van Google+ profilja, annak közvetlenül itt.