2013. július 28., vasárnap

Restancia

Galád módon nem írtam a hétfői látogatásunkról a pszichológusnál. Egy magyar származású, Svájcban született nőnél voltunk, aki korunkbeli és nagyon közvetlen, nagyon aranyos. Most csak ketten mentünk Gáborral, úgyhogy sokmindenről tudtunk beszélni. Kiderült, hogy az iskolapszichológus már beszélt vele Balázsról (megint körbeérnek a szálak, ez annyira jó így) és az volt a véleménye, hogy Balázsnak szelektiv mutizmusa van. Ezen azért dobtunk egy hátast, mert ugyan nem ismerjük pontosan ezt a zavart, vagy mi ez, de amennyire tudjuk, ha valaki szelektív mutizmusban szenved, akkor bizonyos emberekhez egyáltalán nem beszél. Tudtommal nincs olyan ember a suliban, akihez Balázs ne beszélne, bár tény, hogy nem szívesen beszél. Az usteri szakember (Usterbe kellett volna mennünk, ott ajánlották fel, hogy van lehetőség magyar nyelvű pszichológussal beszélni, hátha így könnyebb Balázsnak), aki egyébként még egyáltalán nem találkozott Balázzsal, úgy adott át minket, hogy Balázs autista és pont. Szeptemberben kell majd menni Balázzsal, aztán születni fog egy szakvélemény, egy javaslat, aztán majd lesz valahogy.
Szintén a héten történt, hogy visszahívtak a négyinterjús munkahelyről, hogy nem kellek nekik. Pont 5 hónappal azután, hogy beadtam a jelentkezésemet. Komolyan meglepett a dolog, főleg, hogy az utolsó interjú óta már kaptam tőlük egy nagyon pozitív visszajelzést, dehát ez van. Marad a másik, ahova a szülinapomon mentem és szerintük nem volt olyan rossz az az interjú, mint szerintem, mert már másnap megkaptam a visszajelzést, hogy menjek majd a következő körre. Ha az sem sikerül, akkor kilószám fogom szórni az önéletrajzokat. Igazából lehet, hogy már most elkezdem, mielőtt végleg elfelejtek németül...
Tegnap tetőzött a hőség, úgyhogy egész nap a strandon lógtunk. Balázs végre megmutathatta a csúszdát és a trambulinozásra is rávettük. Egyébként hihetetlen, hogy mennyit romlott a vízbiztonsága, nem mert úszni ott, ahol nem ért le a lába, így kettőnk közt evickélt el az úszóstégig (a tóparton van a strand és a medencéken kívül a tóban is ki vannak építve jóságok, ott vannak pl a trambulinok is), az ugrás után pedig behisztizett, mert arra számított, hogy le fog érni a lába. Ezután egy nagyon aranyos dolgot csinált, a hisztije közben - aminek az oka egyébként az ijedség volt - mondogattuk neki, hogy dehát Balázs, az úszómedencébe is beugrasz, pedig ott sem ér le a lábad, sőt, úszol is benne, bla-bla, ő pedig látszólag nem is figyelt, aztán előreszaladt, odament az úszómedence legmélyebb pontjához, vett egy nagy levegőt és beleugrott. És akkor végre elhitte. Aztán még vagy tizenötször beleugrott. Aztán visszamentünk a tóhoz, ahol a stégről ugrált és rájött, hogy ő tud úszni, sőt, a trambulin is buli, úgyhogy az utolsó kb két órát a trambulin mellett töltöttük. Nem igaz ez a gyerek, komolyan mondom. Már csak azt kéne elhinnie, hogy okos. Miért megy ez ilyen nehezen...

Nincsenek megjegyzések: