2013. július 28., vasárnap

Restancia

Galád módon nem írtam a hétfői látogatásunkról a pszichológusnál. Egy magyar származású, Svájcban született nőnél voltunk, aki korunkbeli és nagyon közvetlen, nagyon aranyos. Most csak ketten mentünk Gáborral, úgyhogy sokmindenről tudtunk beszélni. Kiderült, hogy az iskolapszichológus már beszélt vele Balázsról (megint körbeérnek a szálak, ez annyira jó így) és az volt a véleménye, hogy Balázsnak szelektiv mutizmusa van. Ezen azért dobtunk egy hátast, mert ugyan nem ismerjük pontosan ezt a zavart, vagy mi ez, de amennyire tudjuk, ha valaki szelektív mutizmusban szenved, akkor bizonyos emberekhez egyáltalán nem beszél. Tudtommal nincs olyan ember a suliban, akihez Balázs ne beszélne, bár tény, hogy nem szívesen beszél. Az usteri szakember (Usterbe kellett volna mennünk, ott ajánlották fel, hogy van lehetőség magyar nyelvű pszichológussal beszélni, hátha így könnyebb Balázsnak), aki egyébként még egyáltalán nem találkozott Balázzsal, úgy adott át minket, hogy Balázs autista és pont. Szeptemberben kell majd menni Balázzsal, aztán születni fog egy szakvélemény, egy javaslat, aztán majd lesz valahogy.
Szintén a héten történt, hogy visszahívtak a négyinterjús munkahelyről, hogy nem kellek nekik. Pont 5 hónappal azután, hogy beadtam a jelentkezésemet. Komolyan meglepett a dolog, főleg, hogy az utolsó interjú óta már kaptam tőlük egy nagyon pozitív visszajelzést, dehát ez van. Marad a másik, ahova a szülinapomon mentem és szerintük nem volt olyan rossz az az interjú, mint szerintem, mert már másnap megkaptam a visszajelzést, hogy menjek majd a következő körre. Ha az sem sikerül, akkor kilószám fogom szórni az önéletrajzokat. Igazából lehet, hogy már most elkezdem, mielőtt végleg elfelejtek németül...
Tegnap tetőzött a hőség, úgyhogy egész nap a strandon lógtunk. Balázs végre megmutathatta a csúszdát és a trambulinozásra is rávettük. Egyébként hihetetlen, hogy mennyit romlott a vízbiztonsága, nem mert úszni ott, ahol nem ért le a lába, így kettőnk közt evickélt el az úszóstégig (a tóparton van a strand és a medencéken kívül a tóban is ki vannak építve jóságok, ott vannak pl a trambulinok is), az ugrás után pedig behisztizett, mert arra számított, hogy le fog érni a lába. Ezután egy nagyon aranyos dolgot csinált, a hisztije közben - aminek az oka egyébként az ijedség volt - mondogattuk neki, hogy dehát Balázs, az úszómedencébe is beugrasz, pedig ott sem ér le a lábad, sőt, úszol is benne, bla-bla, ő pedig látszólag nem is figyelt, aztán előreszaladt, odament az úszómedence legmélyebb pontjához, vett egy nagy levegőt és beleugrott. És akkor végre elhitte. Aztán még vagy tizenötször beleugrott. Aztán visszamentünk a tóhoz, ahol a stégről ugrált és rájött, hogy ő tud úszni, sőt, a trambulin is buli, úgyhogy az utolsó kb két órát a trambulin mellett töltöttük. Nem igaz ez a gyerek, komolyan mondom. Már csak azt kéne elhinnie, hogy okos. Miért megy ez ilyen nehezen...

2013. július 26., péntek

Szopni vagy nem szopni

Csak semmi erotika! Tegnap elolvastam az év cikkét. Hát, hogy is mondjam, több sebből vérzik. Az is nagy baj, hogy borzasztóan silány fordítása az eredeti cikknek, meg az is, hogy tele van tárgyi tévedésekkel. Például az ADHD az esetek legnagyobb részében nem szerzett, hanem veleszületett rendellenesség, ami egyébként funkcionális MRI-vel gyönyörűen kimutatható. És sajnos ami képalkotó vizsgálattal kimutatható, azt nem gyógyítja sem az anyatej, sem a szoptatás alatt kialakult kötelék (ahogy az sem, ha anya elmegy leérettségizni). Lehetnek olyan esetek, amikor az ADHD később alakul ki, de ezek mögött idegi károsodás áll, pl oxigénhiány, baleset, stb. Az én privát véleményem az, hogy a szoptatási fanatikusoknál megint elgurult a gyógyszer és úgy keverik az ADHD-t az egyéb viselkedési zavarokkal, mint Gizikét a gőzekével. Nem szeretném, ha bárki is félreértene, pártolom a sokáig szoptatást - Balázs is egy év után választotta el magát - és a legtöbb kutatás tudományosan is alá van támasztva (mégha a gyakorlat gyakran meg is cáfolja ezeket), de ez a cikk úgy von le következtetéseket, hogy maga a logika is hibás. Kérdezzetek meg bárkit, akinek ADHD-val diagnosztizálták a gyerekét, mind azt fogja mondani, hogy látszottak a jelek már pici csecsemőkorban. Így volt ez Balázsnál is. Háromhónaposan szinte lehetetlen volt szoptatni, olyan mozgékony és nyugtalan volt. Gyanítom, a cikkben meghivatkozott szülők többsége ebben az időszakban adta fel a szoptatást. Tehát nem a rövid szoptatás miatt lett ADHD-s a baba, hanem az ADHD korai tünetei miatt lett a szoptatás korán abbahagyva. Gizike-gőzeke. A vicc az, hogy ezt le is írja a cikk, de egészen más megközelítésben.
Száz szónak is egy a vége, a szoptatás jó, aki csak teheti, szoptasson sokáig, aki pedig tudományos cikkírásra adja a fejét, olvasson utána a témának és vetkőzze le az előítéleteit.

2013. július 24., szerda

Főszereplő

Hosszas vizsgálódás után arra a megállapításra jutottam, hogy méltatlanul kevés képet teszek fel a blog főszereplőjéről. Ezt a hiányosságot szeretném most pótolni néhány mai, friss-ropogós képpel:




2013. július 22., hétfő

Haza

Tartalmas volt az elmúlt pár nap, persze csakis jó értelemben. Az "időmilliomosok vagyunk, sállálá" hétfő és a "mászkáljunk egy kicsit" kedd után jött három zsúfolt nap, szombaton pedig már vége is volt a tábornak, mentünk Balázsért. A tábori infokat csepegtetve kapjuk, szombat óta a következőket tudtuk meg:
- Balázs ugyanabban a pólóban fogadott minket, amiben egy héttel korábban elbúcsúzott tőlünk,
- a többi nyolc póló a bőröndjében volt összehajtva,
- akárcsak a zoknik és a gatyák...
- és persze a fogkefe és a fogkrém, szintén érintetlenül
- állítólag senki nem mosott fogat, ami hihető, mert két éve is ezt mondta és mástól is hallottam
- építettek gátakat
- láttak csigákat; a sárga meztelencsiga mérgező
- volt egy poszméh, Zümi, akit eltemettek, mert a fullánkja egyszerhasználatos volt (sic)
- Balázs vitt neki mézzel teli virágot, amibe Zümi belemászott (ekkor még élt) és nagyon élvezte
- aztán valahogy felhasználta a fullánkját (ez még tisztázásra szorul) és nagyon szép temetést rendeztek neki
Amilyen rosszkedvűen fogadott minket Balázs, annyira jókat mesél így utólag. Szóval a szokásos :-) Hazafelé megálltunk Vácon fagyizni, ahol az eladó szerint 8x100+4x150=860, aki kéri a fagyizó címét, jelentkezzen. Mire anyukámhoz értünk, már jócskán ebédidő volt és mire végeztünk az ebéddel, már szinte indulhattunk is a vonathoz. Teltházzal utaztunk Zürichig, olyannyira, hogy ketten rástartoltak a helyünkre, jegyet és helyfoglalást lobogtatva, így aztán tőlem kellett megtudniuk a lesújtó hírt: az ő jegyük egy hónappal korábbra szólt. Nem tudom, ezt hogy sikerült összehozniuk, de nagyon sajnálom őket.
Ez volt az első út, amire kispárnákkal készültem és most sikerült a legkevesebbet aludnom. Tegnap reggel, 12 órányi zakatolás után percre pontosan érkeztünk, Gábor hajnalok hajnalán felkelt, hogy kijöjjön elénk és itthon szépen fel is köszöntött (a szülinapomra nem érkezett meg az ajándék, ami csak azért furcsa, mert határozottan emlékszem, hogy aznap elhalmozott ajándéknak látszó tárgyakkal). Az ajándék felavatása után gyorsan kipakoltunk, megebédeltünk, tavaztunk, aztán Balázs azt mondta, ő inkább Badi-ba szeretne menni, mi jöjjünk csak haza nyugodtan. Este 8-kor telefonált, hogy lassan zárnak (8-ig vannak nyitva, de nagy melegben naplementéig, ez milyen jófejség :-) ), ezután még a fiúk megvacsiztak és valami filmet is megnéztek, én viszont kidőltem.
Gábor nagyon szép renddel várt minket, így ma csak a virágokat kell rehidratálnom és gondolom, Balázst elinditani a strandra, persze csak miután felébredt :-)) Ma délután megyünk a pszichológushoz, most csak kettesben Gáborral, gondolom, este írok beszámolót.

2013. július 14., vasárnap

Fimota tábor

Leadtuk ma Balázst a Fimota táborban, erre most nagyon készült, már egész korán felöltözött, nyakába akasztotta a lord-rúnaláncát és az iránytűt, és várta az indulást. Az átadás most is zökkenőmentesen ment, ezután pedig részemről egy kis bevásárlás következett, tesóméktól 3 gyönyörű ruhát kaptam :-)
A hétvége fénypontja mégis a tegnap este volt, amikor a környezetemben többen megfogadták, hogy lottózni fognak. Az úgy volt, hogy elég későn vettük meg a vonatjegyeket és a visszaútra már csak egy darab jegy volt (egyetlen vonat jöhetett csak szóba, mert jövő szombaton még tábor van, hétfőn viszont már orvos), volt viszont egy eladó jegy ugyanerre a vonatra, így gyorsan mindkettőre lecsaptunk. Tegnap reggel, amint megérkeztünk, kinyomtattam az egyiket, a másikat pedig este vettem át. Már előre fájt a hasam, amiért a vonaton majd alkudozni kell, hogy lehetőleg ne két különböző kocsiban és fülkében kelljen ülnünk, de ez gyorsan megoldódott, ugyanis a két jegy egymás mellé szól :-)) Legújabb kedvencem, Sheldon Cooper biztos kiszámolná, hogy erre mekkora az esély (és bennem is felmerült, hogy utánaszámoljak), de mi inkább csak örülünk neki nagyon :-)

2013. július 11., csütörtök

..KÁCIÓ

Pontosabban ma már AKÁCIÓ. Tegnap rövid napja volt Balázsnak, az is mozizással és lustálkodással telt, legalábbis az alapján, amit elmesélt ("Kérdezte Herr S, hogy kész vagyok-e a feladattal, mondtam, hogy igen és azt mondta, hogy akkor lehetek egy kicsit lusta"), így egy alapos őrjöngés és egy közepesen alapos ebéd után úgy döntött, hogy elmegy a strandra. Rávett, hogy elkísérjem, ami úgy nézett ki, hogy megkért, hogy kísérjem el, én megkértem, hogy hadd ne, mert az előző napi dorbézolás erős nyomokat hagyott bennem (sajnos van egy hasnyálmirigy-kehém, ami az alkoholtól néha begorombul és akkor a jajgatáson kívül nemigen tudok mást csinálni, persze, minek dorbézol, aki ilyen béna, dehát nem tudtam, hogy a torta piskótája tömény rummal van átitatva), erre ő azt válaszolta, hogy "jólvan, ne is kísérd el a fiadat, majd megyek egyedül és szomorkodom", ezt persze olyan hangsúllyal, aminek nem lehet ellenállni, úgyhogy végül persze elkísértem  (tudom, manipulál, amit miért is ne hagynék, amíg nekem semmi komoly gondot nem okoz vele).
Egész korán megunta a csúszdázást, már 6 előtt hívott, hogy ő most lassan összepakol és legyek már olyan kedves és menjek el elé, szeretne velem lenni. Hát nem aranyos? Persze, hogy odamentem és együtt tekertünk haza. Közben megálltunk egy ivókútnál, ahol leültünk és semmi mást nem csináltunk, csak élveztük a semmittevést. Elmesélte, hogy mennyire jó ez, hogy karnyújtásnyira van a nyári szünet és nincs már házi, egész délután lustizhat. Tényleg nagyon jó volt ott ülni a félárnyékban és semmit nem csinálni. Elmesélte, hogy elcsúszott a Badi-ban a csúszda lépcsőjén és nagyon megütötte a térdét. "Kérdezte a mögöttem álló, hogy geht's dir gut, én pedig mondtam, hogy ja, de olyan nehéz volt felállni, olyan volt, mintha kínoztak volna és arra gondoltam, bárcsak itt lenne most anya." Imádom azt a félig önálló nagyfiú, félig kisfiú lelkét neki! Lőttünk pár fotót egymásról a telefonnal, aztán beszélgettünk még egy kicsit, kérdezgetett az állásinterjúról, de látszott, hogy azért hozta szóba, mert látta, hogy nekem fontos, igazából őt nem érdekelte a téma :-)





Hazafelé is végigbeszélgettük a - biciklivel kemény ötperces - utat. Nagyon-nagyon kellemes órácskát töltöttünk el kettesben, nagyon jól esett!

2013. július 10., szerda

Tegnap

Nagy nap volt tegnap! Előszöris megdupláztam azt az életkoromat, amikor a legfelhőtlenebbnek éreztem az életemet. A legközelebbi duplázós szülinapom már kerek szám lesz :-)) Másodszor, és ez összefügg az elsővel, szégyenszemre azzal töltöttem ezt a csodálatos napot, hogy átvonatoztam Németországba, hogy megpályázzak egy olyan állást, amiről már rég letettem. A háromórás utazás után további kettőt főttem a napon, sejthető, hogy milyen állapotban voltam, mire elkezdődött az interjú. Viszonylag gyorsan lezavartuk, így este 8-kor már itthon szálltam le a vonatról, Gábor olyan rendes volt, hogy még ki is jött elém :-) Itthon aztán egy kétórás kényeztetőprogram boldog alanya voltam, ajándék, isteni pizza, mennyei sütik, finom bor és végre pihenés!
A másik munkahelyről egy előzetes visszajelzést kaptam, nagyon tetszem nekik, de nyári szabadságolás, stb, július végéig biztos visszajeleznek. Soha többet nem akarok interjúzni!

2013. július 5., péntek

Bukta

Gábor találta reggel ezt a cikket, arról szól, hogy sok németországi város pozitív példáján felbuzdulva Svájcban eltörölnék a buktatást. Az indoklás szerint az évismétlés nagyon drága, ráadásul a bukás tudata a gyerekeket sem motiválja, pont ellenkezőleg, agresszióra, zsarnokoskodásra hajlamosíthatja őket. Több politikus is a kezdeményezés mellé állt, ami azt jelenti, hogy komolyan fontolgatják a változtatást. Egy nagyon rövidke bekezdést szántak annak taglalására, ami nekünk a fő aggodalmunk ezzel kapcsolatban: hogy ti. nem minden gyerek egyforma és bizonyos esetekben az évismétlésnek igenis van létjogosultsága.
Maradva a mi esetünknél, Balázs 11 éves, durván 1 évvel fiatalabb az osztályátlagnál. Ezenkívül az elmúlt 1,5 évben szinte semmilyen új tananyagot nem sajátított el. Mi nagyon szeretnénk, hogy amikor majd iskolát vált (maximum egy év múlva), eleve egy osztállyal lejjebbről kezdjen.
Azt sem egészen értem, hogy mennyivel olcsóbb megszervezni a követelményeknek megfelelni nem tudó, de meg nem buktatott gyerekek differenciált oktatását, felzárkóztatását, illetve hogyan akadályozzák meg, hogy az osztállyal lépést tartani képtelen gyerekek lemaradása egyre nagyobb legyen. Mert Balázsnál pont ez a fő gond, hogy az a bizonyos olló erősen nyílik.
Mindennel együtt látom én a rációt a dologban és jó ez, azoknál a gyerekeknél, akiket eddig feleslegesen buktattak meg. De ahogy az életben semmi, ez sem fekete-fehér.

2013. július 4., csütörtök

Fény az alagút végén

Megmondom őszintén, már többször felmerült bennem, amikor állásinterjún feltették a klasszikus 3 erősség, 3 gyenge pont kérdést, hogy erősségként azt mondom: nehézséggel küzdő gyereket nevelek. Persze sose tettem; hogy Magyarországon miért, az azt hiszem, egyértelmű (ott még mindig menő megkérdezni, hogy tervezek-e gyereket a közeljövőben), de ez az info szerintem bárhol a világon kétélű fegyver. Talán Amerikában nem.
A témánál maradva, Muzsi belinkelt egy nagyon érdekes blogposztot a Facebookra, aminek a lényege, hogy több politikus is úgy gondolja, a gyerekkel otthon töltött időt vezetői tapasztalatként kéne feltüntetni az önéletrajzban. Megható kezdeményezés ez a világ egyik legkonzervatívabb országában :-) A dologban abszolút van logika, mert több (vagy több gyereket kitevő) gyerek mellett a család életének megszervezése és mederben tartása olyan feladat, ami tényleg igényel kreativitást, problémafelismerést, válságkezelési ismereteket. Mindezt úgy, hogy sokszor a feladatok delegálása sem megoldható.
Az egyetlen dolog, ami nagyon nem tetszik, a mozgolódás oka. Az váltotta ki ugyanis a kezdeményezést, hogy egyre több férfi választja főállás helyett a gyereknevelést. Most, hogy már érezhető a férfiak távolléte (330.000 férfiról beszélünk, ami a munkaképes korú férfiak több mint 10%-át jelenti), úgy gondolják a politikusok, hogy ideje tapasztalatként elismerni azokat az éveket, amelyek eddig a nőknek kizárólag hátrányt jelentettek a későbbi munkahelykeresésben. Persze, örülni kell a kicsi jónak is, csak úgy érzem, itt most nem igazi megvilágosodásról van szó, hanem egy egyszerű kompenzációról, egy gesztusról azon férfiak felé, akik kiállnak a feleségül és családjuk mellett, és ennek a gesztusnak a nők is járulékos haszonélvezői.
A részletes cikk németül itt olvasható.

2013. július 3., szerda

Egész kényelmes

Délben a szokásos időpontban szólt a kapucsengő, nyomtam a nyitót, de nem jött be senki, csak nyomta tovább. Lementem hát (a kapucsengő beszélőkéje nem igazán működik) és a kapu előtt Balázs várt biciklin ülve. Kicsit meglepett fejet vághattam, ezért gyorsan felvilágosított:
- Szia anya, Veloprüfungon voltam.
- ???
- Most volt. Teorieprüfung. Egy hibám lett.
- ???
- Elmentünk egy teljesen ismeretlen helyre.
- ?????
- Oda, ahova tavaly jártunk úszni.
- Dehát ott volt a Veloprüfung rajtja és célja is, nem?
- Ja, tényleg.
- És hogy, egyszer csak elhívtak titeket?
- Igen, Frau F elengedett. Biciklivel mentünk, mert gyalog sosem értünk volna oda.
- De akkor ma gyakorlati vizsga nem volt?
- Anya, nem tudom!
- Oké... A bicajt nem tolod be?
- Told be légy szíves, én nagyon fázom, nézd meg a nadrágomat, tiszta víz, egyébként nagy ötlet volt egy szál pulcsiban iskolába küldened, már reggel is csöpögött az eső! - ezzel a 15 perces párbeszéd lezárásaként a kezembe nyomta a kulcsot, hogy betoljam a biciklijét a tőle egy lépésre levő tárolóba, ő pedig bevonult mellettem a kapun.
Szerintem is logikusabb lett volna, ha úgy kezdi, hogy egyedül betolja a biciklit, aztán feljön és mindezt itthon meséli el, de akkor hol marad az izgalom, ugye... A délután egyébként papírforma szerint alakult, nagyon összevesztünk*, aztán kibékültünk és azóta kisangyal. Nekem (és szerintem neki is) pedig egész kényelmes volt, hogy nem kellett előre izgulni a vizsga miatt, csak a jó híreket kaptam meg, utólag.

*Ezt úgy kell elképzelni, hogy többször nyomatékosan (üvöltve) megkér, hogy dögöljek meg, kötőszóként használ még női mesterségeket és férfi nemzőanyagokat. Annyira jó, hogy rajtunk kívül senki nem beszél magyarul!

Strandszezon

Egy eléggé borzalmas hétvége után két csodálatos napot élvezhettünk és bár remélem, hogy ez így megy tovább, már azzal is megelégszem, ha tényleg csak ennyi volt. A múlt hét a biciklis vizsga miatti bánat jegyében telt, ez nagyjából azt jelenti, hogy Balázs kedd óta semmit nem tanult. Nem csoda, hogy hétvégére jó sok tennivaló gyűlt össze. Egy elég nehéz újságcikket kellett feldolgoznia, ez normál esetben olyan egyórányi olvasás és jegyzetelés, ennek a felét irányoztuk elő szombatra és emellett volt tanulnivalója is. Mindent egybevéve 2 óra alatt lehet ezekkel végezni. Ehhez képest Balázs 8 órát szenvedett. És ha ő szenved, mi is szenvedünk, erről mindig gondoskodik. Vasárnap egy kicsit könnyebb volt, akkor már csak a jegyzetelés volt hátra, ezzel 4 óra alatt végeztünk (megszámoltam, 20 mondat, előre kijelölve, gyakorlatilag másolás volt a feladat).
Na de nem azért ültem ide, hogy a rosszra emlékezzek, mert hétfőn és kedden egy olyan gyereket kaptunk, akire nem lehetett ráismerni. Hétfő délben, amikor haza jött, nem is nézett a tabletje felé, helyette megkért, hogy rajzoljak magunknak torpedó táblát és leült velem torpedózni. Közben megebédelt úgy, hogy nem a kedvencét kapta, mégis az utolsó szemig megette. Délután azzal jött be az ajtón, hogy sajnos nem tudja folytatni velem a torpedót, mert megy a csajokkal a Badi-ba (strand 2 db medencével és egy jó kis vízicsúszdával). Este, amikor hazaért, közölte, hogy NAGYON éhes és melegszendvicset kér, ezután szó nélkül megcsinálta a házit és már dőlt is be az ágyba. Tegnap délben befejeztük a torpedót, megint szó nélkül ebédelt, megint elment strandra, utána egy szó nélkül állt neki feldolgozni a következő újságcikket (1 óra alatt végeztünk), tabletezett, aztán ment lefeküdni. És mesélt is arról, hogy mi volt a suliban, a strandon, ami tőle nagyon nagy szó.
Tegnap átfutott az agyamon, hogy megkérdezem a tanárokat, történt-e valami a suliban, vagy ők látnak-e valamit egyáltalán, de aztán rájöttem, hogy ez felesleges lenne, a fejlesztőpedagógus, Herr S lemondott róla, ez mára egyértelmű :-( És aki az én gyerekemről lemond, az nem érdemli meg, hogy megosszam vele az örömömet.
Kíváncsi vagyok, mit hoz a mai nap, az idő mindenesetre elromlott, így Badi biztos nem lesz, remélhetőleg ez azért nem töri meg a lendületet.