2013. június 27., csütörtök

Basel

Ma volt esedékes a harmadik baseli látogatás, ezen Balázsnak nem kellett ott lennie, viszont Gábort elcsaltam magammal. Beszéltünk az iskoláról, újra kitöltöttünk egy 97 oldalas kérdőívet és a leadott gyógyszeres dobozok helyett kaptunk három teli bontatlant. Gábor véleménye az egyórás látogatásról annyi volt, hogy "elküldhették volna postán is a kérdőívet, most 130 Frankkal beljebb lennénk." :-) Egyébként megállapítottuk (én már többedszer), hogy Basel gyönyörű és muszáj lesz egyszer oda is elmennünk kirándulni.
Visszafelé az állomás felé én is kivettem a részem a szívásból, Gábor meggyőzött, hogy az nekem jó, ha bemegyünk a Mister Wong nevű becsületsüllyesztőbe és chicken satay nevű izét eszünk. A kaja elég jól nézett ki és a rizsbe bele volt szúrva egy csík pritaminpaprika, amit gyorsan be is kaptam. Számomra akkor derült ki, ami mostanra már mindenki más számára is: nem pritaminpaprika volt, hanem valami iszonyat erős chili, amitől úgy lángolt a szám kívül-belül, hogy az ebéd ízét egyáltalán nem éreztem, pedig Gábor szerint az is csípős volt egy kicsit (ami neki egy kicsit csípős, azt én nem tudom megenni). Hú, még mindig nem szeretem a csípőset, pedig azt hittem, hogy majd India után... :-)

Visszaküldték a suliból a kérdőíveket, amikről nem tudom, hogy írtam-e, de Balázs pszichológiai-pszichiátriai kivizsgálásához kellenek. Annyira másképp látják Balázst a tanárok...
Holnap lesz a negyedik interjúm annál a cégnél, amiről már korábban írtam, drukkokat köszönettel elfogadok, nagyon-nagyon szeretnék már dolgozni, komolyan elmennék én ingyen is, csak hadd csináljak valamit, amihez nem kell porszívó, vasaló, vagy sütő, mégis felnőttes! :-)

2013. június 25., kedd

Meglestem

Miután 8-kor rendben elzavartam a fiúkat, rendbe tettem a lakást és magamat, aztán gondoltam egyet és félórával előbb elindultam, mint kellett volna. Útban az állomás felé, a körforgalomban láttam, hogy rajtszámos biciklisek mennek sorban egymás után és - ennek mekkora az esélye?? - kiszúrtam köztük Balázst is, rajta egy nagy harmincassal. Egyből fülig ért a szám, szaladtam a sorompóhoz, hogy Balázs előtt odaérjek, amikor láttam, hogy az egyik ellenőrző pontnál megállították. Sokáig beszélgettek, de nem tudom, miről, jó 100 méterre voltak tőlem, az illető többször Balázs elé hajolt és valamit nagyon magyarázott neki, miközben Balázs mindig elnézett másfele. Végre elindult, izzítottam a telefonomat, lőttem a képet és akkor láttam, hogy az én kisfiam úgy sír, mint a záporeső. Akkor kapta meg a harmadik hibapontját, ami azt jelenti, hogy bukta a vizsgát. A pálya legutálatosabb része (egy alattomos emelkedő, a végén egy gyilkos kaptatóval) még előtte volt és azt úgy kellett megtennie, hogy tudta, hogy megbukott. Én egy akkora szarnak éreztem magam, hogy ezt tettem vele, hogy nem kényszerítettem valahogy, mert biztos meglett volna a módja, de mégis hagytam és most azért zokog az egész osztály előtt, mert én hagytam, hogy így legyen és ki tudja, hogy teszi ezen túl magát. Délben tudtunk legközelebb beszélni telefonon, semmit nem tudtam kiszedni belőle, de legalább nem ment világgá, sőt, már nem is sírt. Mikor indult vissza a délutáni órákra, már azt is mondta telefonban, hogy szeret, ami nála kb annak a szinonimája, hogy örül, hogy beszélhet velem és nagyjából rendben vannak a dolgok.
Nemrég jött haza a délutáni tanításról, nincsen semmi baj, a vizsga végére lenyugodott, azt mondta, az emelkedő segített, ott dühöngte ki magát, mások is megbuktak és a nő az ellenőrző ponton is mondogatta neki, amikor eltört a mécses, hogy ez nem olyan rossz, és ez csak egy vizsga, nem pedig a világ vége. Ma egy kicsit békén hagyom, őt is lefárasztotta a vizsga és bevallom, engem is. Tudom, hogy így volt jó és hogy kell neki a csalódás, de attól a szívem ma is megszakadt.

2013. június 24., hétfő

Mitől kapok sírógörcsöt

Holnaputánra be kell vinni valamit. Valamilyen könyvet és valamilyen anyagot. Valamilyen előadásra. Nem tudja, milyen előadás, de már csak 2,5 hét van addig hátra. Ne izélgessem, tényleg nem tudja. Ja és holnap biciklis vizsga. Nem, nem pénteken, hanem holnap.
Megyek sütni, mert ha nem sütök, akkor olyat mondok, amit később biztos megbánok.

2013. június 23., vasárnap

Büntetős hétvége

Balázs sajnos még mindig nem hiszi el, hogy az ő viselkedése és a mi engedékenységünk valami fura, kusza módon összefügg, ezért továbbra is bunkón viselkedik, amit mi továbbra sem nagyon díjazunk, ezen persze mindig nagyon meglepődik. Sajnos a kamaszkor egyelőre nem azt hozza, amit a szakemberek ígérnek. Tegnap elmentünk megint bejárni a vizsgaútvonalat, Balázs ment elöl. Szerintetek kitette egyszer is a kezét kanyarodás előtt? És azt hiszi ez a kis lökött, hogy velünk tol ki, pedig mi tényleg csak őt akarjuk megvédeni a csalódástól! Tudom, engedni kéne bukni, lazábban venni ezt az egészet, de az ő önbizalma nagyon törékeny, még akkor is, ha kívülről egy dicsekvős, felvágós, szemtelen kis izének tűnik. Persze, tudom, mindentől nem tudjuk megvédeni. Pénteken vizsga, azt hiszem, ma még egyszer, utoljára végigmegyünk az útvonalon, de lehet, hogy csak a fiúkat küldöm, mert tegnap ügyesen beleszerencsétlenkedtem magam az útszéli nádasba és mára visítani tudnék bármitől, ami a lábamhoz ér. Én olyan szerencsétlen vagyok! Elmentünk a tó körül bicajozni és lecsúszott a bicikli kereke az útról (az ár lement, de nagyon durva belvíz van még mindig). Próbáltam fogást találni a lábammal, de a jobb oldalon egy olyan fél méteres mélység volt nádassal, így végül ott landoltam a jobb lábammal, miközben a bal bokám beszorult az első kerék sárhányója és a váz közé. Emiatt egy ilyen érdekes pózba tekeredve álltam ott féllábon és nemigen volt esélyem szegény lábamat kiszabadítani, mert ahogy felegyenesedtem volna, hogy a kerékhez nyúljak, csavarodott a lábam is. Gábor persze kihúzott a pácból, aztán a biciklit is, nekem meg semmi komolyabb bajom nem lett, épp csak annyi, hogy fáj és ronda.
A jövő hét izgalmas lesz, lesz benne találka újdonsült barátokkal, baseli látogatás, vizsga, interjú, meg amit még hoz az élet. Közben szomorúan vettem tudomásul, hogy a Svájcban élő, ADHD-ban érintett magyar ismerőseim száma megint eggyel nőtt, hát komolyan mondom, lassan külön klubot alakíthatunk.

2013. június 21., péntek

Kukázzunk!

Tegnap reggel kivételesen én adtam Balázsnak a kísérleti kapszulákat és ahogy visszatettem a dobozt, átfutott az agyamon, hogy ezt majd el ne felejtsük magunkkal vinni 27-én, mert minden kontrollra magunkkal kell vinni a bontatlan, bontott és üres dobozokat. És akkor bevillant. Bakker, az üres doboz! 3 napja dobtam ki. Úristen, remélem, tényleg csak 3 napja, akkor még éppen megtalálom a szemetesben. Nehéz percek következtek a gyomromnak: gumikesztyűben matattam a mindenféle szemét közt. Nehezítette a dolgomat, hogy mivel aranyárban mérik a szemétszállítást, minden helyet kihasználok, a fagyisdobozt is úgy dobom ki, hogy teletömöm hulladékkal. Végül szerencsémre a zsákon kívülről kitapogattam és megtaláltam. Kicsit kávézaccos, kicsit büdös, még így öblítés után is, hát nagy ügy, majd zacskóban adom át és mesélek a figyelemzavar családi halmozódásának valószínűségéről :-))

2013. június 20., csütörtök

Új szemlélet?

Nagyon-nagyon örülök ennek a cikknek, több okból.
Végre szem előtt vannak az olyan szakemberek, pedagógusok, akik az ADHD-t nemcsak elismerik és felismerik, de szeretnék kivenni a részüket a segítségnyújtásból. Gyereknek lenni eleve nem könnyű a mai iskolarendszerben, SNI gyereknek lenni pedig akkora kihívás, ami egy felnőttet is próbára tesz. Egy gyerek nem tudja, hogy mi a baj vele, csak azt látja, hogy akárhogy igyekszik, nem úgy sikerül és vele mindenki másképp bánik. Sokan felnőttként is szenvedünk ettől, és akik nem ismerik fel, hogy mi a baj, azok akár az egész életüket azzal az érzéssel élhetik le, hogy "valami nem stimmel, de nem tudom, hogy mi".
Végre a szülők is be vannak vonva a képzésbe, ami nekik a kompetencia érzését adja, a tanároknak pedig egy együttműködő, partnerként kezelhető szülőt biztosít. Utána fogok járni, hogy mikor indulnak ilyen képzések, én mindenképp szeretnék egy ilyet elvégezni. Az autista gyerekek szülei számára már elérhető ilyen képzés és nagyon jól működik a szülői támogatói hálózat.

2013. június 18., kedd

Csak a fejét, hogy meg ne sántuljon...

Azt hiszem, kéz- és lábtörés után ez dukál. De ne szaladjunk előre, szuper napja volt ma Balázsnak! Előszöris ügyesen teljesített a suliban, még egy jutalom jégkrémet is kapott Herr S-től. Útközben futottunk össze, ő jött haza, én mentem a suliba megbeszélésre, ami szintén nagyon hatékony volt és ez jó érzés. A tegnapi teszt jól sikerült, kumulálva számítanak a hibapontok, így most annyit tudunk, hogy mehet gyakorlati vizsgára és ott 2 hibát ejthet (egyet sem fog!). Mire hazaértem, Balázs kitalálta, hogy lehet, hogy strandra szeretne menni. Azért csak lehet, mert szeretné, ha én is mennék, de én meg nem akartam, mert tudtam, hogy a fél osztály kint lesz, méghozzá szülők nélkül. Végül félórás tipródás után megszületett az elhatározás: elmegy egyedül. Persze azért elkísértem, de csak a bejáratig. Nagyon durva önállóság van itt Svájcban, szoknom kell ezt még nekem, otthon el nem tudtam volna képzelni, hogy egyedül lezavarom a strandra.
A lényeg, hogy útközben annyira izgult, hogy meg kellett állnunk egy kis vízivásra és stratégiai megbeszélésre. Felhevült testtel nem ugrunk a vízbe, ha bajba kerül, azonnal kérjen segítséget, mélyvízbe csak akkor, ha a többiekkel együtt megy, az nem elég, hogy vannak körülötte. Minden teljesen rendben ment, egészen addig, amíg fél8 körül el nem kezdett dörögni az ég, amit hamarosan egy kellemes zápor követett. Ez kb 10 perc alatt átment tomboló jégverésbe, pont akkor, amikor Balázs hazafelé jött. Már a nyitott ablakon át hallani lehetett a zokogását, nagyon fejbetalálta a jég, kétszer is, szegényemen jó nagy púpok lettek és 15 percig hozzám bújva sírdogált. Azt mondta, az utcán még segítségért is kiabált (magyarul), mert nem tudta, mi történik és nagyon félt. Mostanra lenyugodott, hulla fáradt, a strandolás egyébként nagyon jó volt, de ezt is még sírva mondta, kis bogárkám...

Kéz- és lábtörés

Ezt kívántam tegnap Balázsnak, amikor délután visszaindult a suliba, hogy megírja a biciklis vizsga elméleti részét. Már nagyon éhes voltam, alig vártam, hogy eljöjjön az indulás ideje (nem kell Balázsnak látni, hogy miféle ízléstelen dolgokat ebédelek, spanyol tortilla, fúúúúj), így amint lentről hallottam a nagy durranást, ahogy becsapódik a kapu, már rohantam is izzítani a tűzhelyt. Kb 5 perc múlva nyílt az ajtó és jött be Balázs sziszegve-jajgatva. Nem a kapu csapódását hallottam, ő durrant ekkorát a földszinten. A monológja alapján - "Nem tudom, ki a franc mosott fel a földszinten és miért pont most kellett neki felmosnia!!!" - nem volt nehéz összerakni az eseményeket :-) Kérdeztem, hogyhogy ilyen soká jött vissza, erre szegény rám nézett, mintha gyengeelméjű lennék és lassan, nyomatékosan elmagyarázta, hogy eddig tartott, amíg összekaparta magát a földről. Gyorsan végigtapogattam ott, ahol fájlalta, szerencsére mindene egyben van, nem tört el semmije. Legközelebb inkább maradok az "egy kalappal", vagy csak simán a "sok szerencsét" búcsúszavaknál, főleg akkor, amikor majd a gyakorlati vizsgára megy :-))
Egyébként tegnap, életében először nagyon ideges volt, izgult, nyomott a hasa, de nem csodálom, élete első vizsgája volt. Nem tudjuk még az eredményt, de úgy érzi, jól sikerült.

2013. június 16., vasárnap

Megbeszélés

Voltunk megint megbeszélésen a suliban, ami elég fura volt, mert arra számítottunk, ahogy beharangozták: hogy Balázs továbbtanulási lehetőségeiről fogunk beszélni. Ehhez képest tényleg arról beszéltünk, csak nem úgy, ahogy mi elképzeltük: elmondták, hogy teljesen tanácstalanok Balázzsal kapcsolatban és jelen pillanatban nem hiszik, hogy ebben az iskolában biztosítani tudnák a számára szükséges támogatást. Lesznek újabb vizsgálatok, hasonlók az otthoni szakértői vizsgálathoz, aztán meglátjuk.
A fő problémák: Balázs még mindig alig beszél, az órákon nem akar együttműködni, a logopédusnál nem akar dolgozni, csak játszani, stb. Elég nagy kicseszés lenne, ha most kéne iskolát váltania, az ittenieket már úgy-ahogy megszokta, nagyon rosszul jönne most neki egy új közösség. A másik, hogy miért nem engedik évet ismételni? Itt is csak szabadulni akarnának tőle? Nem tudom. Remélem, nem.
Holnap elméleti biciklis vizsga, kíváncsi leszek rá...

2013. június 12., szerda

Évforduló

Nagyon durva, de már több mint egy éve, hogy megalakult a Facebook csoportunk. Komolyan nem hittem, valamiért augusztus volt bennem, de nem, június 5-én alakult, 6-án posztoltam ki (és még aznap este hogy, hogy nem, megnyílt egy másik csoport ugyanilyen témában) és azóta is pörög, nagyon jó témákat beszélünk meg és segítünk egymásnak, amiben és ahogy tudunk.

Szenilitás vs önállóság

Sajnos van nekem egy jól fejlett irányításmániám, amit szerintem mostmár soha nem fogok kinőni és amit újra és újra kikezd a svájci oktatási rendszer azon törekvése, hogy a gyereket minél korábban, minél nagyobb fokú önállóságra szoktassák. A törekvés egyik megnyilvánulása, hogy az iskola a szülőkkel csak minimális kapcsolatot tart fenn, minden kommunikáció a gyerekeken keresztül zajlik, legnagyobbrészt szóban. Ezt az íratlan szabályt mi eddig kb hatvanszor hágtuk át, pedig igyekszünk visszafogni magunkat.
Hétfőn Balázs azzal jött haza, hogy "Holnap Sporttag lesz. Azt hiszem..." Holnap? Elternpost nem jött róla (ez az egyetlen hivatalos kommunikációs csatorna az iskola és a szülők közt)? Tavaly jött és tavaly a középiskolában rendezték a sportnapot, ezért nem mindegy. "Nem adott Frau F semmit, de azt hiszem, azt mondta, hogy holnap lesz. Vagy valamikor, de az biztos, hogy lesz." És ezt tényleg így mondta, pontosan ezekkel a szavakkal. Valamikor valami lesz. Azt hiszi. De lehet, hogy nem. Persze kiborultam, mert ugye ez egy világvége, hogy én nem tudom, hogy mikor lesz sportnap. Hab volt a tortán, hogy visszaszámoltam és kiderült, hogy a könyvtárból kihozott könyvet már egy hete vissza kellett volna vinni.
- Balázs, nem mentek könyvtárba? Már kellett volna (mindig négyhetente mennek, a kölcsönzés határideje is négy hét).
- Nem tudom...
- Nem tudod? Hát mondta Frau F vagy nem?
- Azt hiszem, nem mondta.
- De Balázs, már 5 hete, hogy kihoztad a könyvet, rég vissza kellett volna vinni...
- Anya, értsd meg, hogy nem tudom!
- Én megértem, te viszont értsd meg, hogy 4 hét után mindenképp vissza kell vinni a könyvet, különben büntetést kell fizetnünk.
- Lehet, hogy azt mondta Frau F, hogy egyénileg kell visszavinnünk, nem tudom...
A rejtély megoldását gondolom, sejtitek az utolsó mondatból. Igen, Frau F tényleg azt mondta, hogy egyénileg kell visszavinni, még a házi feladatos táblára is fel volt írva múlt hét keddhez. Sportnap pedig csütörtökön lesz, ezt is felírták a táblára.
Ezek a dolgok és Gábor hozzáállása egyébként nagyon jót tesznek a mániámnak. Tegnapelőtt teljesen kiakadva hívtam őt fel, amikor a sportnap és a könyvtáras hülyeség kiderült és jó 15 percébe telt, de végül sikerült megértetnie velem, hogy ez nem a világ vége; egyedül Balázsnak kellemetlen, ha az odanemfigyelése miatt lemarad dolgokról és ezekből fog tanulni és ettől lesz önálló. Így ma, amikor 8:25-kor haza rohant, hogy már megint elfelejtette elvinni az óráját és haza küldte érte Frau B, már ki sem akadtam. Sőt, meg sem lepődtem. Neki ciki, így ez az ő saját problémája, meg fogja tanulni. És lassan talán én is. Az "ellenőrzője" egyébként tele van utólag kihúzott beírásokkal, amik úgy keletkeztek, hogy Balázs elfelejtette, hogy megcsinálta a háziját és közölte a suliban, hogy nincs kész. Aztán 10 perc múlva véletlenül megtalálta és szólt, hogy mégis kész van. Hogy örülhetnek a tanárok :-))

2013. június 8., szombat

Vidámabb dolgok

Balázs tegnap dolgozatot írt geometriából, én pedig délben jó kedvében találtam, ezért kifaggattam:
- Balázs, milyen volt a geometria teszt?
- Nagyon jó!
- Mik voltak benne?
- Hááát, volt Übertragen, meg Halbieren...
- És hogy sikerült?
- Jól! De képzeld, volt egy nagyon nehéz, amikor Zirkellel kellett Rechtwinkelt csinálni, na, az először nem is ment, de aztán sikerült!

2013. június 7., péntek

Sokk

Balázs tegnap megörvendeztetett élete eddigi legdurvább dührohamával. A forgatókönyv a szokásos volt, nem akart házit csinálni, azért csak nekiálltunk, ment a szokásos ökörködés, de semmi komoly. Tényleg úgy ment minden, mint egy átlagos napon. Próbálkozott, szándékosan bosszantott, nem vettem fel, próbálta terelni a témát, nem engedtem. Aztán bedurvult és nekem esett. beküldtem a szobájába azzal, hogy csináljon rendet, ha nem sikerül neki 10 percen belül, én megyek, de akkor minden lego a helyén lesz, nem pedig ott, ahol ő szeretné. Persze a 10 perc azzal ment el, hogy kint ökörködött, fenyegetőzött és sértegetett. Bementem a szobájába, hogy elkezdjek pakolni, erre ököllel nekem esett, próbálta az ajtót a kezemre csapni és egyéb módon eltörni a kezem. Ez persze egyik sem sikerült neki, de akkor már látszott, hogy kár bármit is tenni, legjobb, ha hagyom, hogy lenyugodjon. Elcsomagoltam a tabletjét és eltettem, erre aztán teljesen elborult, üvöltött, káromkodott és persze ütött, karmolt, ahol ért. Olaj volt a tűzre, hogy észrevett az ujján egy vérző sebet, amit valószínűleg én okoztam, teljesen véletlenül, de a tököm fog mentegetőzni, már bocsánat, tényleg kishíján eltörte a karom.
Bezavartam a szobájába és megtiltottam, hogy kijöjjön addig, amíg le nem nyugszik. Hallottam, ahogy ütemesen csapkod valamit, belestem, ült az ágya szélén és egy legos papírdobozzal ütötte a fejét, közben pedig sírt. Ezután gyönyörű rendet csinált a szobájában, átjött hozzám és megkért, hogy fejezzük be a házit. Később beszéltünk arról, ami történt és sajnos megint, mint máskor, fogalma sem volt, hogy mi történt. Emlékezett mindenre, de nem értette. Az egyetlen különbség az eddigiekhez az volt, hogy most komolyan megijesztett.

2013. június 5., szerda

Bolhából bernáthegyit

Ma délelőtt bolhapiac volt a suliban, ezért már napok óta téma, hogy mik azok a játékok, amiktől Balázs szívesen megszabadulna. Végül a Bakugan-készlet, néhány puzzle, egy nagyon szép üveggolyó-gyűjtemény és egy német nyelvű társasjáték lett kiválasztva. Szuper választás volt, vittek mindent, mint a cukrot, egy pillanat alatt elfogyott szinte minden. A bevétel az osztálykasszába megy, amit gyarapítandó, én is vettem egy könyvet Balázsnak. Ő viszont lőtt magának egy magyar nyelvű DVD-t (ne kérdezzétek, hogyan, egyszercsak észrevette), egy monster truck-ot és egy plüss bernáthegyit. Nagyon boldog az új szerzeményeivel, a házija már kész van, így nincs más hátra, csak a szórakozás :-))