2013. május 28., kedd

Az önállóság súlya

Vagyis nem is annyira az önállóságé, inkább az önálló időbeosztásé. Egy Balázs-korú és -kaliberű gyereknél az teljesen normális, hogy amikor felhívom, hogy vegye be a kikészített gyógyszert, akkor elindul bevenni, de megkér, hogy ne tegyem le a telefont, amíg be nem veszi, mert fél, hogy azalatt a 20 másodperc alatt elkalandoznak a kis gondolatai.
Éppen ezért nem értem, hogy ígérhet meg olyat (számára egész komoly téttel), hogy ebédidőben önállóan megcsinálja a házit. Nem is csinálta meg, ide-oda kapkodott, egyre idegesebb lett, végül összeomlott és sírva fakadt. Délben, amikor ő aztán minden, csak nem gyógyszermentes. Mindezt mi Gáborral telefonon távasszisztálhattuk végig, az is egy maradandó élmény volt azért.
De muszáj engednünk ezeket az összeomlásokat, mert tudnia kell, hogy mi képesnek tartjuk arra, hogy beossza az idejét, mégha magunktól nem is erőltetjük ezt. Remélhetőleg előbb-utóbb ő is elhiszi, hogy képes rá.
Tegnap egyébként nagyon komoly férfiember volt, történt ugyanis, hogy életem eddigi legnehezebb állásinterjújára készültem és ő a nap folyamán többször bíztatott és biztosított arról, hogy mennyire drukkol nekem és hogy egész ügyes vagyok én tulajdonképpen. (Nem tudom, hogy sikerült és a harmadik óra táján - a négyből - eljutottam oda, hogy nem is érdekel. Az életkedvet is kifacsarták belőlem.)

2 megjegyzés:

kadarm írta...

és most akkor drukkoljunk, hgoy összejöjjön vagy mindegy?:)
időbeosztásnál szerintem is nagyon-nagyon fontos a bizalom. nyilván gyerektől is függ, de igenis kellenek ezek a kis kudarcok, amikből aztán tapasztalat lesz, pont így toljuk mi is. tegnap este enyimlány magától mondta olvasás közben, hogy mindjárt elmegy fogat mosni, sztem te érted, mekkora diadal ez:)

Panni írta...

Miazhogy?! Tessék drukkolni ezerrel, helyettem is! Bár mára visszajött az életkedvem, így már izgulok rendesen :-)
Még szép, hogy értem, mekkora eredmény ez, újabban néha Balázs is mond ilyet, de nem merem még elkiabálni :-)