2013. május 30., csütörtök

Basel

Ma megejtettük a második baseli látogatást, de előtte - utolsó előtti nap lévén - lezavartunk a suliban egy próbavizsgát. Engem megerősített abban, hogy nem kell ezt elsietni. "Átmentem" simán, de közelsem olyan eredménnyel, amilyennel elégedett lennék.
Az út a Gyermekpszichiátriai Klinikára már rutinból ment, kivéve, hogy Balázs észrevett egy Lamborghinit, amitől olyan jó kedve lett, hogy végighitetlenkedte egész Baselt :-) A klinikán ma is kaptam egy combos kérdőívet, ezúttal már nagyon specifikus kérdésekkel, amik különböző személyiségzavarok irányába próbáltak elvinni. Itt azért eléggé kellett lapozgatnom a szótárat... Miközben én kint izzadtam a szakfordítással, Balázs bent vidáman csinált valami tesztet. Pont mikor végeztem, szóltak, hogy segítség kéne, mert elkezdtek egy kérdőívet és egy-két ponttal Balázs nem tud mit kezdeni. Én a frissen felszedett tudással felszerelkezve ügyesen fordítottam, Balázs pedig meglepő őszinteséggel és önkritikával karikázta a válaszokat. Annál a kérdésnél, hogy "Gyakran szoktál-e dühös lenni, ha nem az történik, amit akarsz?", a 0 (soha), az 1 (néha) és a 2 (gyakran) mellé beírt egy hármast és egy négyest is, és a négyest be is karikázta. Kis bogárkám.
És akkor most pótlólag a lényeget is leírom :-) Megkaptuk az Omega-3/placebo (ki tudja) adagot, holnaptól kezdi szedni Balázs, indul a lényeg!
A Klassenlageres sütikért pedig ezt kaptam:
Hát nem aranyosak?

2013. május 28., kedd

Az önállóság súlya

Vagyis nem is annyira az önállóságé, inkább az önálló időbeosztásé. Egy Balázs-korú és -kaliberű gyereknél az teljesen normális, hogy amikor felhívom, hogy vegye be a kikészített gyógyszert, akkor elindul bevenni, de megkér, hogy ne tegyem le a telefont, amíg be nem veszi, mert fél, hogy azalatt a 20 másodperc alatt elkalandoznak a kis gondolatai.
Éppen ezért nem értem, hogy ígérhet meg olyat (számára egész komoly téttel), hogy ebédidőben önállóan megcsinálja a házit. Nem is csinálta meg, ide-oda kapkodott, egyre idegesebb lett, végül összeomlott és sírva fakadt. Délben, amikor ő aztán minden, csak nem gyógyszermentes. Mindezt mi Gáborral telefonon távasszisztálhattuk végig, az is egy maradandó élmény volt azért.
De muszáj engednünk ezeket az összeomlásokat, mert tudnia kell, hogy mi képesnek tartjuk arra, hogy beossza az idejét, mégha magunktól nem is erőltetjük ezt. Remélhetőleg előbb-utóbb ő is elhiszi, hogy képes rá.
Tegnap egyébként nagyon komoly férfiember volt, történt ugyanis, hogy életem eddigi legnehezebb állásinterjújára készültem és ő a nap folyamán többször bíztatott és biztosított arról, hogy mennyire drukkol nekem és hogy egész ügyes vagyok én tulajdonképpen. (Nem tudom, hogy sikerült és a harmadik óra táján - a négyből - eljutottam oda, hogy nem is érdekel. Az életkedvet is kifacsarták belőlem.)

2013. május 24., péntek

Megérkezett

Vége a négynapos tábornak, Balázs egészben ért haza, tele élményekkel. Rengeteget mesélt, az osztályfőnöke pedig agyba-főbe dicsérte az állóképességét és az erejét. Na ja, nekik ez újdonság :-)
Néhány malőr volt megint a megérkezés körül, pl kaptam egy heveny agyvérzést, amikor kinyitottam a táskáját. Darabra minden megvolt, és végülis ez a lényeg... Viszont amikor elmesélte, hogy odafelé csak az egyik pizzáját ette meg és a másik azóta is az uzsonnás dobozában van, már komolyan felröhögtem.
Gyógyszert nem vett be egyszer sem, azt mondta, szándékosan nem, mert így is oda tudott figyelni :-)

2013. május 20., hétfő

Készen a táborra

Minden együtt egy tökéletes osztálykiránduláshoz: kész az olvasnivaló (21 oldalt alig 5 óra alatt sikerült elolvasni és feldolgozni...), a táska, a hátizsák, a lovagi ruha, a mobil ebéd (calczone pizza), egy kis egészséges nasi és a Fresspäckli, magyarul a nagy közös csomag, amiből mindenki tud enni. Ez utóbbihoz a magam részéről kb 1 kg grissinivel, ugyanennyi keksszel, 7 db kaláccsal és 4 db óriás brióssal járultam hozzá:

Hétórás műszak

Tegnap reggel már majdnem elküldtem a posztot, amiben megint arról írtam, hogy miért nem posztolok, aztán szerencsére jobb belátásra tértem. Micsoda kreténség arról írni, hogy nem írok. Egyébként jövő hétfőn megyek megint állásinterjúzni és ez most komoly felkészülést igényel (kutakodás, prezentáció, gyakorlás, idegeskedés), ezért nem írok annyit.
Tegnap már délelőtt többször mondtam Balázsnak, hogy addig sem filmnézés, sem lefekvés nem lesz, amíg minden házija kész nincs. Ezt akkor igazából viccnek szántam, mert ennyi házit még ő is legyűr egy óra alatt (nem azért "még ő is", mert hülyébb lenne az átlagnál, hanem mert neki muszáj minden leírt szó, számjegy után alkudoznia, hogy mikor mehet pihenni). Hátkéremszépen, íme a Personal Best (worst), egyben New World Record: 7 (H-É-T) óra alatt bírt elkészülni a házi feladatokkal. Ebből olyan 5,5 óra persze alkudozás, hiszti, több esetben igazi sírás ("megbántottatok!") volt. Amivel mégis a legtöbb idő elment, az a mekegés, a böfögés és a kis presztízsharcok ("te nekem nem mondod meg, hogy mikor játszhatok", és közben nézett elszántan a szemünkbe mind a 11 évével és látszott a tekintetén, hogy kész világgá menni, akkora hatalmas igazságérzetet növesztett belé a kamaszkor).
Lényeg a lényeg, délután 4-kor kezdte el a házit, akkor már nem engedtem, hogy tovább húzza az időt, és este 11-kor írta le az utolsó szót. 7 körül komolyan gondolkoztunk rajta, hogy egy fél szem (5 mg) Ritalint bevehetne, mert nagyon kínlódott ő is, de délután 3 után már nem szabad bevenni. Ha 4-kor jutott volna eszünkbe, még beadtuk volna, de 7 órakor már semmiképp. (És persze előfordult egyszer, pár éve, hogy este 8-kor értünk haza, az asztalon megtalálta a reggel elfelejtett Ritalint és gyorsan be is vette, még mielőtt szólhattunk volna, hogy ne tegye. Semmi alvásgondot nem okozott.)
Miután kitombolta magát, egész jól ment a házi, csak sajnos újra és újra felpörgött. A napi olvasás adag és az olvasónapló mára maradt, alig várom, hogy felkeljen, megreggelizünk és már áll is neki az olvasásnak. És miért volt fontos, hogy tegnap kész legyen a házi? Mert holnaptól tábor és nem akartuk, hogy ma még a tanuláson kelljen stresszelnie. Minden házit a lehető leghamarabb kell megcsinálni, viszont a szombat most kiesett.

2013. május 14., kedd

De csak mert megígértem

Mert egyébként hulla fáradt vagyok. Nagyon könnyen megtaláltuk a Gyermek- és Ifjúsági Pszichiátriai Klinikát Baselben, tényleg le a kalappal előttünk. Hajszálpontosan érkeztünk, ahogy az orvos és a kísérletvezető is. Balázs előadta, hogy nem tud németül, de csak mert a német tudás feltétele a kísérletnek és milyen vicces már ez, aztán előadta, hogy ő tulajdonképpen retteg az ujjbegyből való vérvételtől, Ezután pedig bemutatkozott, úgy rendesen. Persze a végén azért csak elbeszélgetett velük németül, míg én kinn a kérdőívet töltögettem :-) Ebből állt a mai találka: bemutatkozás, infok átadása, a kísérlet menetének az elmagyarázása, vérvétel, teszt Balázzsal, kérdőív velem, súly- és magasságmérés (itt azért megint dobtam egy hátast, Balázs 160 cm és 43 kg). Legközelebb egy hét múlva kell találkoznunk, amikor Balázs táborban lesz, úgyhogy ez halasztódni fog, de részleteket még nem tudok. A kapszulákat is a következő alkalommal kapjuk meg, napi 2x2-t kell majd bevenni, mellékhatásként emésztési gondok előfordulhatnak, de mivel már szedett Balázs halolajat és nem volt ilyesmi gond, jó eséllyel most sem lesz.
A klinikát egy zajos, nyüzsgő helynek képzeltem, amilyen otthon egy gyerekklinika, ehhez képest szinte kihalt csend fogadott minket, gyerek egy szál se :-) Gábor talált nekünk TGV-t, így azzal utaztunk visszafelé, nekem kb tökmindegy lett volna, hogy mivel jövünk, de miért ne várjunk akkor már 3 órát... Balázs egyre türelmetlenebbül várta az indulást, végül amikor begurult a vonat, ugrált egy kicsit örömében, közölte, hogy ez nagyon kúl, felszálltunk, kipróbált minden funkciót, örömmel nyugtázta, hogy konnektor is van, így gyorsan bedugta a tablet töltőjét, lehúzta az árnyékolót és Zürichig filmet nézett. Ezért érdemes volt a TGV-re várni... :-)

2013. május 13., hétfő

Hopp, megint egy évforduló

Ráadásul dupla! Ma egy éve kezdtem el németül tanulni. Annyira béna voltam, hogy a legkezdőbb kezdő csoportba tettek. Azt mondták, aki ügyes, egy év alatt akár A1 szintre is eljuthat... :-)
És ma 5 éve, hogy egy műtéti szövődmény miatt mentővel vittek vissza és újra megműtöttek, még azon melegében. Ez a nap csak azért fontos, mert eleinte bennem volt a kisördög, hogy pereljek (a szövődmény ismert kockázat volt, de én 12-én visszamentem az ügyeletre - épp Pünkösd hétfő volt -, hogy valami nagyon rossz és akkor ott úgy ráztak le, hogy egy nagyon fontos vizsgálatról elfeledkeztek, ami kimutatta volna a bajt még azelőtt, hogy 3 dl vért magamba ürítek) és 5 év az elévülés. Valahogy jobban érzem magam most, mintha ezzel lenne végleg lezárva az ügy.

A dupla jubileumot állásinterjúval és szabad délutánnal ünnepeltem/ünneplem. Sőt, a kettő közt még a nyelviskolába is beestem, igaz, az utolsó 10 percre értem oda, ami arra volt jó, hogy felírjam a halom házit, amit adtak. A délutánom pedig azért szabad, mert Balázsnak ugyan szünete van, viszont másfél órája bevonult a hálószobába és azóta Gábor takarója alatt alszik. Mivel töltsem el a délutánt, leckeírással vagy porszívózással?

2013. május 12., vasárnap

Árnyal

- Balázskám, még mindig nem látom a zoknit a lábadon, pedig már mikor megkértelek, hogy vedd fel!
- Azért nem, mert nem aka... nem szeret... anya, légyszíves, hadd ne vegyem fel, hidd el, hogy nem fázik a lábam!

2013. május 10., péntek

Sikerélmények

Nem is írtam róla, hogy Balázs hetek óta visszakérdez, amikor mennek a hírek a rádióban. Odafigyel, mert a nagyját már megérti, amit pedig nem, arra kérdez vissza. A sviccerdüccsöt már fordítja nekünk hochdeutschra. Tegnapelőtt pedig elkapott egy kis vizsgáztatásra:
- Anya, tudod, mi az az Auffahrt? - (itt nemzeti ünnep és munkaszüneti nap)
- Igen, a "felmenetel".
- Igen, amikor Jézus visszament a felhők közé.
- És te ilyeneket honnan tudsz?
- Herr S mondta. Elmondta az összeset, a Szentestét, a Húsvétot.

Engem is értek sikerélmények, először Balázs osztályfőnöke dicsért meg, hogy "őrületes" előrelépést tettem németből, ezen mondjuk nem csodálkozom, mert utoljára februárban beszéltünk, akkor még angolul, tehát gyakorlatilag ő a nullához hasonlítja a mostani helyzetet :-) Ma pedig, míg Balázs bicaját szereltem, megszólított egy idősebb nő, ékes helyi tájszólással. Mondtam neki kedvesen, hogy akkor most ezt mégegyszer, de németül. Erre jót nevetett, hogy pont most hallgatott a rádióban egy műsort, hogy milyen nehezen értik meg egymást az egyes dialektusok beszélői és végülis igen, nem hiszi, hogy a sviccerdüccsöt az ittenieken kívül bárki is képes lenne megérteni. Ezen még elröhigcséltünk egy ideig, amikor óvatosan megkérdezte, hogy jól hallja-e, hogy a német nem az anyanyelvem. Ééértitek, egy svájci a nullkilométeres németemről nem vágja le azonnal, hogy nem az anyanyelvem :-) Ez nagyon aranyos és vicces, de azért kicsit jól esett :-))

2013. május 8., szerda

Velo

Még a tavaszi szünet előtt kaptunk egy tájékoztató levelet, amiben részletesen le van írva, hogy hogyan fog zajlani a biciklis vizsga, szép magyar nevén a Veloprüfung. Merthogy minden ötödikes gyereknek elméleti és gyakorlati vizsgát kell tennie biciklizésből. Ez magában foglal lényegében mindent, ami majd a jogosítványhoz is kelleni fog: egy izmos KRESZ-tesztet, műszaki ismereteket (fékek, bukósisak, kerekek állapota, ülőmagasság, lámpák), egy rutin és egy forgalmi vizsgát. Balázst kb annyira izgatja a dolog, mint a másnapi házi feladat, viszont mivel imád bicajozni, a szabályok nagy részét pedig egyrészt évek óta tudja, másrészt azok a józan észen alapszanak, nem lehet ebből gond. Viszont ráfekszünk a témára és mindennap el kell mennünk gyakorolni, mert a KRESZ-t könyvből megtanulni elég gyilkos dolog lenne.
Részben szintén a vizsgára való felkészülés jegyében fog zajlani május végi tábor, ugyanis biciklivel mennek a helyszínre, ami nem hosszú út, viszont lesz benne sok-sok tábla, közlekedési lámpa, mindez ráadásul csapatban. A táborról fogok még részletesen írni, mert elég jónak ígérkezik, de most jövő keddig eléggé be lesznek táblázva a napok, kedd este pedig tutira a baseli élményekről fogok írni :-)

2013. május 4., szombat

Gábor szerint

Ma reggeli utáni párbeszéd Gáborral:
- Lassan több olyan posztod lesz, amiben megígéred, hogy rendesen posztolsz, mint rendes posztod.
- ... Ezt most kiposztolom, jó?
- Jó, de ez nem növeli a rendes posztjaid számát.

2013. május 3., péntek

A nap, amikor Balázs másodszor született meg

Nagyon durva ezt így leírni és biztos kapok majd hideget és meleget is a posztért, de a legelején - közel 4 éve - elhatároztam, hogy ez egy őszinte blog lesz és úgy illik, hogy ehhez tartsam magam. Ha ezzel csak annyit elérek, hogy más nem csinál ekkora hülyeséget, már megérte leírni.
Az történt, hogy - ahogy az iskolai szünetekben általában - ma is kettesben indultunk el Gáborral, Balázst pedig hagytuk aludni. És - ahogy nagyon gyakran - ma is reggel bedobtam a sütőbe pár szelet elősütött rántott husit Balázsnak, hogy tudjon majd ebédelni. Balázs éjjel átjött közénk, úgyhogy jól besötétítettük a hálószobát, becsuktuk az ajtót és lábujjhegyen készülődtünk. Mikor kimentünk a lakásból, Gábor megszokásból bezárta az ajtót, én pedig - mint mindig - szóltam neki, hogy ne, amikor Balázs itthon van egyedül, ne zárjuk be.
Zürichben leszálltunk a vonatról, elindultunk a nyelviskola felé és akkor jutott eszembe. A sütő! Úristen, 230 fokon megy egy órája, most mi a francot csináljunk?! Hívjuk Balázs mobilját és a vezetékest párhuzamosan. 8-10 próbálkozásból semmi, nyilván, csukott ajtók mögött alszik, nem hallja. Oké, ki kell deríteni a szomszéd számát és közben elkapni az első hazafelé menő vonatot. Vagy hívjuk egyből a tűzoltókat? Várjunk! A másik telefonom, benne a magyar sim-kártyával, ott van az éjjeli szekrényen, pont Balázs feje mellett és embertelen hangon szól. Közben befutott a vonat, most mi legyen, felszálljunk, ne szálljunk? Negyedik hívásra (hívásonként 10 csengetés) végre felébredt és beleszólt azon a kis álmos hangján. Nem lett semmi baj, elzárta a sütőt, a hús megégett, de nem gyulladt ki, még csak nem is füstölt.
Nem tudom leírni azt az érzést, amikor ott vagyok 40 percnyire a lakástól, ami bármelyik pillanatban kigyulladhat és amiben ott alszik a gyerekem mélyen, hang- és fényszigetelve. Egyértelműen az én hibám volt és soha nem történt még ilyen; az ebéd készítés mindig is a reggeli rutin része volt - eddig.
Balázs az egészből csak annyit érzékel, hogy meg vagyok húzatva, mert másodpercenként átölelem és összepuszilgatom.

2013. május 2., csütörtök

Időcsapda

Nagyon durva lemaradásban vagyok és persze mindig elfelejtem, hogy miről szerettem volna írni. Kedd este értem haza, tegnap Gábor szülinapját ünnepeltük és a lakásból igyekeztem kivakarni az 5 nap nőmentesség nyomait (csak részben sikerrel), délután pedig mindenfelé mentünk bicajjal. Mától elkezdődött a B2 tanfolyam utolsó része, reményeim szerint ez életem utolsó német nyelvtanfolyama. Ha minden igaz, hétvégén utolérem magam és majd posztolok rendesen.