2013. április 29., hétfő

Az áprilisi süket duma díj nyertese

Balázs, ki más, a következő monológgal:
"Elolvastam 10 oldalt, de elfelejtettem. Tudod, milyenek a hiperaktív gyerekek, mindent elfelejtenek, mert annyira feszültek. Ugye érted, hogy gondolom?"

2013. április 24., szerda

Meglett a telefon!

Ja, hogy nem is írtam, hogy elveszett? De, azt hiszem, említettem, hogy Balázs tegnapelőtt a biliárdszalonban felejtette. Tegnap Gábor próbálgatta őket hívni, sikertelenül (mivel ki sem nyitottak), én írtam egy e-mailt is nekik, arra sem jött válasz. Ma elkísértem Balázst, mert állította, hogy ő nem képes németül elmondani azt a mondatot, hogy tegnapelőtt itt hagytam a telefonomat. Ígyhát elmentem vele és elmondtam én, mire a pultos azt mondta, hogy áhháá, és elővette a fiókból. De legalább bicikliztem is ma. És voltam a Gemeinde-ban is, hogy elintézzem a svájci jogosítványomat. Az igénylésem egy szemvizsgálat pecsétjével, egy igazolványképpel és a magyar jogsimmal együtt már úton is van az itteni közlekedésrendészet felé (nem írom le a nevét, mert megvertek). Az igénylőn említettek próbavezetést is, mint szükséges feltételt, de a nő csak legyintett rá, azt mondta, jön majd postán a jogosítvány.
Akkor most elindulok haza-haza és egészen hétfő estig ott is leszek.

2013. április 22., hétfő

Valaki lőjön fejbe, hogy ne szenvedjek

Ha arról írnék, ami foglalkoztat, abba beleszakadna a szívem, így inkább jelentéktelen dolgokat fogok most megosztani. Az történt, hogy lebetegedtem. Csütörtökön kezdődött, szombaton azt hittem, hogy aznap tetőzött, de a jelek szerint nem. Mára már van hangom, viszont cserébe csinos hólyagok borítják a számat belülről (guszta, tudom). Nagyon készültem rá, hogy egy betáblázott délelőtt után összeszedem a squash rejtelmeibe frissen beavatott Balázst, aztán míg ő egyéb dolgokkal foglalja el magát, én a nap második felét végigpihenem. Ebből az lett, hogy Balázst elkísértem a biliárd teremhez biciklivel (kb 5 km oda-vissza), haza jöttem, megpróbáltam megebédelni, hívott Balázs, hogy menjek, vigyek neki pénzt, mert az osztálytársainál is van és ciki, hogy nála nincs. Akkor biciklire pattantam, vittem egy kis költenivalót és hazajöttem, hogy mostmár aztán pihenés. Kb 30 perc múlva megjelent Balázs, hogy vége a biliárdnak, nézzem meg, mi mindent vett. Kb 15 percünk volt, hogy elinduljunk a karatéra, amikor kiderült, hogy nincs meg a telefonja. Úgyhogy őt elvittem karatézni, aztán elsétáltam a biliárd szalonhoz, amit zárva találtam és egy 20 éves izomagy sviccerdüccsül magyarázta el nekem, hogy talán holnap kinyitnak, de lehet, hogy csak holnapután. Onnan hazasétáltam, majd tovább a bolthoz, ahol találkoztunk Gáborral és megjegyezte, hogy boldogtalan fejet vágok. Mit mondjak, majdnem megvertem!

2013. április 20., szombat

Frühlingsferien

2013. április 19., péntek

Kezdődik!!

Május 14-én jelenésünk van a Baseli Gyermekpszichiátriai Klinikán, kezdődik a kísérlet. Izgultok? Mert én nagyon :-)

2013. április 18., csütörtök

Idegbaj

Elég idegbajos nap a mai. Szerencsére Balázsnak nulladik órája van, így már 7:15-kor elhúztak a fiúk, ki-ki a dolgára, én pedig beálltam a zuhany alá azzal a határozott tervvel, hogy egy bő félórára ott is felejtem magam. Kb 5 perce lehettem ott, amikor kopogtak a fürdőszobaajtón. Nem kaptam szívinfarktust, mert végülis teljesen életszerű, hogy az üres lakásból valaki rámkopog. Mire összeszedtem az összes bátorságomat és magamra tekertem egy törülközőt, már nyílt is az ajtó és ott állt Balázs. Itthon felejtette a szemüvegét. Még szerencse, hogy nem Amerikában élünk, jó eséllyel az ajtón át fejbe lőttem volna.

2013. április 16., kedd

Petíció

Forrás: adhd.co.nz
Egy sorstársunk indította ezt a petíciót pár napja. Kérlek, ha egyetértetek a lényegével, írjátok alá és terjesszétek, akár átmenetileg tegyétek ki widgetben, ahogy én. Nagyon jó lenne, ha valami megmozdulna ezügyben, főleg, hogy ez elsősorban nem pénzkérdés. Csak a hozzáálláson kéne változtatni. Köszönjük szépen minden érintett szülő és gyerek nevében.

2013. április 15., hétfő

A nagy meglepetés

Az történt, hogy anyukám 60 éves, ami nem mindennap esik meg az emberrel. Igaz, 52 évesek is csak egyszer vagyunk - szerencsés esetben -, mégis kerek évszámokkor mindenki nagyobb ünneplésben részesül. Ráadásul idén mindenféle egyéb mérföldkövek csoportosultak a dátum köré, amik miatt úgyis haza kellett volna mennünk, így jött az ötlet: miért ne legyen meglepetés? És akkor elkezdtük szervezni. A közös ajándékot Gábor kinézte, a tesómmal rábólintottunk és ugyancsak Gábor szerezte be, a torta-vonalat viszont én intéztem. Először elég komoly aggályaim voltak, hogy ez mennyire morbid ötlet már, de ahányszor eszembe jutott, amit kitaláltam, mindig jó kedvem lett. Ezért kb 2 hete úgy döntöttem, szakember kezébe teszem a süti-projekt sorsát, a szakember pedig Lengyel József mestercukrász. Amit én lelkesen kitaláltam, azt ő lelkesen elkészítette, a végeredményt pedig, ezt a gyönyörűséget Pesten átvehettem.
Az utazás döcögősen indult, eleve ugye meglepetés, anyukám pedig egy hatalmas kombinálógép, így nagyon-nagyon meg kellett gondolnom, hogy mit mondok/kérdezek. Még itt sem írhattam róla, mert az én hatvanéves anyukám blogot olvas, bizony. A Facebookról már nem is beszélek... Késő este indult a vonatunk, ezért este 8-kor még lazán skype-oztam az ünnepelttel. A vonatút borzasztó volt, alig aludtam, de győzött a bioritmus és ahogy kivilágosodott, lefutott bennem a reggel van függvény, kivéve persze a kávét. Balázs végigfeküdt 3 ülésen és éjféltől 8-ig mozdulatlanul aludt. Gábor szerintem ugyanúgy szenvedett, mint én. Pontosan érkeztünk, 11 körül, először elmentünk Mónihoz a cuccokért és ott töltöttünk majdnem egy órát, mert valahogy nem tűnt fel, hogy múlik az idő. Ezután vettük át a tortát, amiről én azt gondoltam, hogy 16 szeletes lesz, de Józsi nemcsak a formát tekintve gondolt nagyot :-) Így történt, hogy az Oktogonon felülírtuk az eredeti tervet és taxit hívtunk. Fél három körül találkoztunk a tesómékkal - akik végig segítettek az akciót titokban tartani, köszönet nekik - és indult a meglepetés, ami elég jól sikerült, mert anyukám tényleg semmit nem sejtett.

Jó kis szülinapozás kerekedett, nem is tűnt fel, csak este 9 körül, hogy már egy ideje nem aludtam. A tegnapot még ott töltöttük, ma hajnalban indultunk vissza. Jelenleg Bécsből megyünk kifelé, de a posztot csak holnap tudom kitenni, mert a képek a fényképezőgépen, a laptopom pedig otthon van.
A korábban emlegetett egyéb mérföldkövek miatt pár nap múlva megint utazom, az már nem lesz meglepetés.

2013. április 11., csütörtök

Kísérlet

Úgy néz ki, Balázs bekerül a kísérletbe, amit nemrég említettem. Egyelőre nem tudok több részletet annál, mint ami a weboldalon is le van írva. Ha szeretnétek, szívesen lefordítom.

2013. április 9., kedd

Gumicsont

Szembejött a téma, bennem pedig megint előjött a sok emlék... Amikor Balázs csecsemőként egész álló nap üvöltött és az orvos szerint ezt a hasfájás / fogzás / front okozta... Amikor ugyanez az orvos megsértődött, mert Balázs apnoéjával a Gyermekklinikára mentem, pedig ő mondta, hogy ez egy banális dolog... Amikor kétévesen, túl a harmadik(!) tüdőgyulladáson azt mondta, hogy "nyugodjon meg, anyuka, Balázs most szokja a közösséget, természetes, hogy gyakrabban beteg"...
Persze később kiderült, hogy a hasfájás/fogzás/front valójában az oxigénhiány miatti idegrendszeri éretlenség, a banális dolog affektív apnoé EEG eltéréssel, a közösséghez szokás pedig krónikus bronhitisz talaján kialakult asztma. Mert miért is kéne egy orvosnak végiggondolni, hogy egy oxigénhiányosan, tüdőgyulladással született gyereknek esetleg neurológiai problémája lehet és gyengébb a tüdeje, ugye. Legyen ez a szülő gondja. A beszédértési zavar diagnózisa körüli kálváriánkat már olvashattátok, ott is ugyanez volt: szakértő kezekben évekig a kutyának nem tűnt fel, hogy ez a gyerek bizony nem úgy beszél, ahogy kéne. Illetve de, nekünk feltűnt, de mindenki más ezt egyszerűen aranyosnak találta.
Semmivel nem tartom magunkat tájékozottabbnak az átlagnál, ennek fényében különösen durva az, hogy szakemberekkel, orvosokkal kellett kőkeményen szembeszállnunk, mintha legalábbis nem ugyanazon az oldalon állnánk. Folyamatosan azt éreztették, hogy beleköpünk a levesükbe, pedig nem csináltunk mást, csak Balázs érdekeit képviseltük (és sajnos minden esetben igazunk volt, komolyan mondom, bár ne lett volna).
Kedves Szülők (főleg anyukák, mert minket az ösztönök (aka hormonok) irányítanak, ami jó dolog), ha úgy látjátok, hogy valami nem stimmel a gyerekkel, ne hagyjátok magatokat lerázni! Ha nem segít az egyik szakember, menjetek a következőhöz és így tovább, amíg megnyugtató választ/megoldást nem kaptok! Mert  sajnos ma úgy áll a dolog, hogy igen, a szülőnek kell felismernie a gyereke betegségét, problémáját és kitaposnia a korrekt diagnózist, kezelést.

2013. április 4., csütörtök

Képes tudósítás

Ha a kölök bekattan és mérgében beleharapna valamibe, a kéz mindig kéznél van. Kár, hogy az én kezem.

2013. április 2., kedd

Auti-nap

Ma van az autizmus világnapja. Bár az autizmussal diagnosztizált gyerekek, serdülők és felnőttek száma egyre nő, még mindig nagyon vegyes a fogadtatás a laikusok részéről, ennek pedig az a fő oka, hogy keveset tudni erről a rendellenességről.
Miért írok az autizmusról egy ADHD blogon? Biztos olyan is olvas minket, aki nem érintett és nem olvasott vissza a blog elejéig. Balázs nem az egyedüli olyan hiperaktív, akinek erős autisztikus tünetei vannak. A legtöbb hiperaktív gyerekre jellemző több-kevesebb autisztikus megnyilvánulás, pl bizonyos rituálékhoz való merev ragaszkodás, beszédproblémák, az érzékek és érzelmek zavara (túlérzékenység, apátia). Nincs emögött semmilyen rejtély, a megoldás nagyon egyszerű: az ADHD, a "disz-ek", a beszédértési zavarok és az autizmus egy körön helyezkednek el, határvonal nélkül. Autizmus nagyon gyakran társul beszédértési problémákkal, ADHD pedig valamilyen tanulási zavarral ("disz").
A fenti bizonytalanság miatt Balázsnál is volt egy jó hosszú időszak, amikor nem tudhattuk biztosan, hogy akkor most tulajdonképpen mi "baja" is van. Mikor már eldöntöttük - tényleg nincs rá jobb szó -, hogy jó, akkor hiperaktív és ehhez tartjuk magunkat, akkor jött a Bizottság, akik megint bogarat tettek a fülünkbe. Végül egyrészt azért nem mentünk el az autizmus irányába, mert véleményem szerint Magyarországon az autizmus olyan fokú megbélyegzéssel jár, aminek mi nem tesszük ki Balázst, másrészt a Ritalin többé-kevésbé segít neki, ez pedig megintcsak ADHD-ra vall.
Egy-két dolog, ami időről időre elgondolkoztat bennünket:

  • a perselyét befőttes üvegre kellett cserélni, mert fájdalmasan libabőrözött a hangtól, ahogy a fémpénzek a gipszmalacban csúszkáltak
  • a körmét nem reszelhetjük, mert fáj neki a hangja
  • a gépi hajvágás felér egy kínzással; nem bírja elviselni, amikor a füle közelében dolgozom a géppel. Nem kellemetlen neki, hanem visít, hogy ez fáj
  • a beszédértése olyan, amilyen
  • időérzéke nulla, de szó szerint; rengeteg dolgot kipróbáltunk, semmi nem működik egyszerűen
  • a merev, megváltoztathatatlan szabályok
Hát ezért foglalkozom auti-témával is a blogon :-)