2013. március 28., csütörtök

Utolsó nap

Ma volt a német tanfolyamom utolsó napja, ebből az alkalomból a tanár be sem jött. Méltó lezárása ez az elmúlt botrányosan szar hónapnak. A recepción először elkezdtek minket azzal hülyíteni, hogy a tanár már itt van, csak fénymásol. Aztán félóra várakozás után felhívták és kiderült, ő nem is tudja, hogy jönnie kell, mert a másik tanár nem mondta meg neki. A pénzünket majd visszakapjuk, most menjünk haza, majd keresni fognak minket. De jobb is így. Vannak tanárok, akiknél a semmi bizony sokkal jobb. Én pedig fejest ugrom a húsvéti szünetbe és megyek hóembert építeni.

Nincsenek megjegyzések: