2013. március 7., csütörtök

Két dudás

A rosszabb hír az én kis nyelvtanulásommal kapcsolatos. A B2-t hétfőn kezdtem ugye és ebből az alkalomból új tanárokat kaptunk, akik közül az egyik fura, a másikkal viszont komolyabb gondjaim lesznek, már most látom. Tegnap úgy jöttem haza, hogy végig a "Két dudás" kezdetű szólás járt a fejemben. Na nem én gondolom így, hanem az a benyomásom, hogy a tanárnőnek ez a véleménye. Sajnos ez ma be is igazolódott, volt egy feladat, amihez én mást írtam, mint a szerinte jó megoldás és megkérdeztem, hogy ez is jó-e. Kategorikusan kijelentette, hogy nem. Kérdezték többen, hogy miért nem, erre hátralapozott a megoldásokhoz és mosolyogva közölte, hogy "a megoldás szerint Annamáriának igaza van, így ő ki is jöhetne oktatni, én pedig visszamegyek az iskolába". Volt hirtelen néhány ötletem, hogy hova mehetne vissza jómodort tanulni, de igazából annyira lefagytam, mert olyan nagyon szarul esett, amit mondott, hogy egy szót sem szóltam, csak ránéztem úgy, hogy biztos ne legyen kedve tovább mosolyogni. Tudom, hogy nem vagyok egyszerű eset, de egy tanárnak ezt le kell tudnia kezelni és nem éppen így. Mentem már be magyar állami iskolába ennél kevesebbért is reklamálni, ez viszont elvileg A Virágzó Nyugat és a mai napom, amit ez a nő lazán tönkretett, 63 Frankba került.
Eleve nincs jó hangulatom mostanában, ez pedig végképp egyáltalán nem hiányzott!

8 megjegyzés:

zsuzsi írta...

Huhh, mindekeppen szovatennem, de tesznek neked szivesseget, te vagy A VEVO, akinek mindig igaza van. Amugymeg feltekeny rad??? bakker, tanitottam en uszni mar osztalyvezeto foorvos fulorrgegeszt, de eszembe nem jutott volna, h lealazzam, csak mert EBBEN gyengebb nalam. Meg tanitottam bajnoksagra keszulo triatlonost, minden szamban jobb volt mint en, akkor is ha csak a fel karjat hasznalja, csak technikai korrekciokra vagyott meg a bukofordulojan csiszolgattunk, de vele is azzal a kedvesseggel bantam, amivel megerdemli. Ne hagyd annyiba, nem teheti tonkre egyetlen percedet sem buntetlenul, nemhogy egy napot.
(Amugy en ezt nem is ertem, en minden felnott tanitvanyomra vallasos ahitattal tekintek szinte, mert TUDOM, h mekkora szivas barmit felnott fejjel megtanulni es mekkora erofeszitesbe kerul, h az ember jopar iksszel a hata mogott ujra iskolapadba uljon, ez magaban megerdelmli a tiszteletet, hat ha meg a diak okos meg ugyes is, nem az a cel???)

zsuzsi írta...

nem tesznek neked szivesseget, kohogve nem tudok irni se :PPP

zsuzsi írta...

annyibaN
ah nem olvasok vissza tobbet

Panni írta...

De ez az, Zsuzsi, hogy egyáltalán nincs miért féltékenynek lennie, hát neki a német az anyanyelve, míg én nagy jóindulattal 10 hónapja tanulom. Van egy rossz szokásom, ha valamire kíváncsi vagyok, azt megkérdezem, mert nem tudom a hülyét játszani. Egyáltalán nem akartam pimaszul kérdezni, egyszerűen nem értem, mire volt ez jó. De egyébként ma is folytatta a személyeskedést.

kadarm írta...

miért lenne rossz szokás, ha kérdezel?

Panni írta...

Mert irritálóan csinálom :-)

mamua írta...

Panni:DDD

kadarm írta...

szerintem ez legyen mindenkinek a legrosszabb tulajdonsága:)