2013. március 23., szombat

Kamasz

Imádom a kamaszkort. Olyan szívet melengető, amikor a legnagyobb dührohama közepén lila fejjel ordítja, hogy a sírkövünket szeretné látni, öt perccel később pedig azt zokogja, hogy szabaduljunk meg tőle, mert úgysem szeretjük. Ma 3 perc alatt pörgött fel ennyire, Gábor alig tudta lefogni. Ja, a legjobb: várjunk csak, majd amikor felnő, jól bosszút áll. Bosszút. Mert mi őt most éppen bántjuk és ezt még jól visszakapjuk.
Szívem szerint elzavarnám kollégiumba, hogy lássa, hogyan reagálnak valójában az emberek az ilyen viselkedésre. Nem azok, akik mindennél jobban szeretik, hanem azok, akiknek közömbös, hogy neki most éppen nehéz napja van, vagy csak a tévétől pörgött túl. Ha nem tartja be a szabályokat, megverik, kiközösítik, mittudomén. Persze nyilván arról is mi tehetnénk.

Nincsenek megjegyzések: