2013. december 31., kedd

2013

Évértékelő idén sem lesz :-)
Viszont holnap utazunk vissza, ha odajutok, valamikor biztos írok az elmúlt napokról, amik egyáltalán nem a pihenésről szóltak :-)

2013. december 20., péntek

Utazunk

Végre utazunk! A reptérig már el is jutottunk. Idén egy kicsit bonyolultabban oldjuk meg a dolgot, a gépünk ugyanis korán reggel megy és a legelső vonattal is neccesen érnénk ki, így maradt a taxi vagy a reptéri szállodában alvás. Győztek az anyagiak, a taxi drágább lett volna, így ma délután beköltöztünk a Radisson Blu Flughafen nevű intézménybe és azóta itt henyélünk. Megérdemeljük a pihenést, fizikailag és agyilag is teljesen le vagyunk fáradva.
Én ugyan megfogadtam, hogy idén nem sütök és nem takarítok, végül mégiscsak sütöttem és takarítottam is. Munka is volt bőven, a 4:30-as kelésről kiderült, hogy hosszútávon még engem is kikészít. Gábor a héten már szabin volt, de egyrészt volt egyéb munkája, másrészt itt volt anyukája és jó sokat mászkáltak.
Balázs még írt egy halom dolgozatot, ráadásul ez az ajándékozósdi is rosszul sült el. 12-én, az Adventssingen-en már szóvá tettem az osztályfőnöknek, hogy Balázs még nem kapott ajándékot, másnapra lett is egy tessék-lássék csomag az asztalán (szívószálas üdítő és valami csoki), aztán megint semmi. 3 hét alatt háromszor kell ajándékot adni a kihúzott embernek, ez a szabály. Szerda este már Balázs is sírt (az, hogy én is, az nem újság), én pedig nem tudtam, hogy mivel vigasztalhatnám. Hogy az emberek szemetek? Vagy hogy lehet, hogy csak elfelejtette a másik gyerek? Igazából mindannyian sejtettük, hogy mi történt. Gáborral megbeszéltük, hogy csütörtök reggel vesz két apró kamu-ajándékot és beviszi az ofőnek, hogy csempéssze Balázs táskájába. Gábor is nagyon szomorú volt, látszott rajta. Megvette a miniajándékokat, becsomagolta ismeretlen csomagolópapírba és ment a suliba. Az osztályba lépve pont Balázsba botlott.
- Mit csinálsz itt, apa?
- Frau F-hez jöttem.
- A Wichteln miatt?
- Igen, részben amiatt is.
- De nézd, kaptam ma kettőt! - és mutatott büszkén az asztalán levő két kis csomagocskára.
Így végül nem kellett csalnunk, az utolsó pillanatban megkönyörültek Balázson. Én akkor olyan hálás voltam annak a gyereknek, akárki is volt az... Aztán kiderült az is, hogy ki volt; az a gyerek, akivel korábban volt már vitája Balázsnak és mellesleg az osztály vezére. Ismét nem vitte túlzásba a kedveskedést, egy Snickers és egy Haribo volt az ajándék, Balázs viszont nagyon örült neki és ez a lényeg, ugye.
Ma még volt egy Schulsilvester nevű összeröffenés az iskolában reggel 7-től 9-ig és most 2 hétig iskoláról beszélni sem fogunk :-) 10 napig leszünk otthon, ezt szeretnénk nyugodtan eltölteni, nagyon ránk fér.

2013. december 17., kedd

Luzern

A vasárnapot Luzernben töltöttük és bár semmi kedvem nem volt kimozdulni, egy szuper nap kerekedett belőle. Régi-újdonsült ismerősökkel találkoztunk (már 4-5 éve tartjuk a virtuális kapcsolatot, ugyanabban a cipőben járunk, a B-betűs gyerekeink napra egyidősek és szinte egyszerre költöztünk ki Svájcba). A két egyidős Bébetűs tehát most találkozott először, ehhez képest Balázs már a programok felénél közölte, hogy a délután másik felét inkább az újdonsült barátjával tölti a Naturmuseumban, dehogy jön ő velünk várat nézni. (Végül persze mindannyian a múzeumba mentünk és nem bántuk meg.) A napot (a délutánt mármint) az összes luzerni karácsonyi vásár végiglátogatásával kezdtük, ahol leginkább horribilis árakkal találkoztunk, ezután kiderült, hogy senkinél nincs készpénz, úgyhogy a két családfő lelécelt automatát keresni, a két Bébetűs a legnagyobb egyetértésben bement a sarki Orange (telekom szolgáltató) boltba telefonozni (és főleg melegedni), mi pedig öten lányok kint álldogáltunk. Pont mikor már kezdtünk nagyon fázni, megjött Gábor, így mi bemenekültünk egy ruhaboltba, jobb híján, ugye (éljen a Sonntagsverkauf) :-) Gyors ebéd után meneteltünk a múzeum felé, ahol, mint már írtam, úgy döntöttünk, hogy miért ne múzeumozzunk mi is, ritkán hall olyat az ember a 12 éves fiától, hogy de anya, apa, én inkább múzeumba szeretnék menni, nem várba...
Nem is olyan múzeum volt ez, mint amin én felnőttem, hanem teljesen interaktív, kis kihúzható fiókban alszik a sün, a téli álmot alvó medvét meg lehet simogatni, ha benyúlunk a "hó" alá, az ismeret átadása pedig úgy van megoldva,, hogy a gyerekek akarjanak még többet tudni. Ez pl egy érintőképernyő, amire az adott kártyát rádobva felugrik egy kis ablak, amiben leírják, esetleg videóval szemléltetik az adott állatfaj fő jellemzőit.
Az ablak persze az okostelefonokon megszokott módon nagyítható. Az a szép benne, hogy egyszerre 10-15 kártyát is rá lehet dobni, ilyenkor persze senki nem látja a saját képét, viszont nagyon jókat lehet veszekedni. Sőt, van olyan kártya, amihez két kép jön fel és akkor egy kártyán is össze lehet veszni :-)
Aztán kaptunk még ilyen Wunderkartékat is, amit majd fent tudunk használni a legfelső emeleten és kiderült, hogy B nem kapott. Mondtam Balázsnak félig viccesen, hogy menjenek már vissza megreklamálni, hát micsoda dolog, hogy az egyik gyerek kap, a másik meg nem. Több sem kellett, a két B visszaloholt és simán kérdőre vonták a pénztárost, hogy ez hogy van. Amikor végeztek, Balázs elújságolta, hogy "a néni sviccerdüccsül beszélt, amiből egy szót sem értettem és azt mondta, hogy van fent rengeteg ilyen kártya és majd onnan tud venni mindenki". Mi lett volna, ha még érti is, amit mondanak neki... :-))
Eddigre egyébként Balázs már a két lánnyal is egész jól összehaverkodott, a kisebbik benne is volt mindenben, a nagyobbik már komolyabban viselkedett, ő már gimnazista. Tehát már hárman rohangáltak emeletről emeletre és néztek végig mindent jó alaposan. Volt csillagászati téma is, Balázs persze nem hagyta ki az alkalmat, hogy kedvenc témájáról, a fekete lyukakról meséljen.
A legfelső emeleten végre lehetett használni a kártyákat. Amit ott láttam, azt inkább ne láttam volna... Olyan rovarok, aminél rondábbat álmodni sem lehet, 1 cm hosszú fullánkok, 15 cm hosszú botsáskák, hát ezeket rejtették a kártyával nyitható ajtók. A fiúk persze iszonyúan élvezték, minden ajtóba bedugtak egy kártyát, hogy egyszerre gyönyörködhessenek az ocsmány fenevadakban.
Mire végeztünk a múzeumban, elkezdett sötétedni, mi viszont kicsit még nézelődni akartunk, úgyhogy elbúcsúztunk. Gondoltuk, megmutatjuk Gábor anyukájának a KKL-t, a luzerni kulturális központot. A KKL épülete előtti szökőkút helyén viszont egy műjégpálya fogadott minket. Balázs elejtette, hogy milyen jó lenne korcsolyázni, mi meg azt mondtuk, hogy miért ne, így 5 perc múlva már frissen kölcsönzött korcsolyában rótta a jegecet, így ő sem unatkozott, míg Gábor idegenvezetett.
Kevés dolgot szeretek a télben, de ami a képen van, azt mind nagyon-nagyon. Ami a képre nem fért rá: karácsonyi zene, forró csoki, puncs és igazi svájci karácsonyi hangulat. Nem tudom, milyen az egyébként, de ilyesminek gondolom. Balázs úgy korcsolyázott, mintha nem 2 éve lett volna utoljára kori a lábán. És persze, ami megy neki, azt élvezi is, szlalomozott a kicsik között, akik egyébként eszméletlen ügyesen mozogtak a jégen. Nem számoltam, hány kört ment, de olyan 1 óra után kezdhetett el unatkozni, akkor kért egy forró csokit, ezután még ment néhány kört és aztán befejezte. 8-kor már itthon vacsoráztunk, csodálkoztam is, hogy mennyi minden belefért ebbe a rövid napba.

Képek eredeti méretben a szokásos helyen :-)

2013. december 11., szerda

Aggódom

Balázsék még két hete húztak cetlit az ajándékozáshoz. Itt az a szokás, hogy Karácsony előtt három héten keresztül (tavaly ez csak két hét volt) minden héten meglepik a kihúzott nevet egy-egy ajándékkal. Így a második hét közepén ő még semmit nem kapott :-( Oké, múlt csütörtök-pénteken beteg volt, de azt már lett volna alkalom pótolni... Holnap lesz Adventssingen, beszélünk a tanárokkal, de nem jó érzés ez, na.

Kis lépés az embernek

25 perce küldtem el a jelentkezésemet egy felnőtt ADHD kísérletre :-)

2013. december 7., szombat

Képmutatás

Elég képmutatónak érzem magam, főleg mostanában, mert az utóbbi pár hétben elég felfokozott idegállapotban (=idegbeteg) vagyok, miközben a blog toleranciáról, önuralomról, türelemről ömleng. Van mit fejlődnöm bőven ezen a téren. Csak azért írtam ezt le, hogy senki ne gondolja, hogy itten idilli családi élet folyik a négy fal között.

2013. december 6., péntek

Adventi készülődés

Nemigen történik semmi mostanában Balázs-fronton, ezért nem is írok annyit. Az iskolában már javában a Karácsonyra készülődnek, megy az ajándékozás ezerrel, itthon is megy a szervezkedés, hogy oldjuk meg az ajándékok ellogisztikázását, illetve szükség van-e rá tényleg, hogy 1000 km-re elvigyünk valamit azért, hogy ott odaadjuk annak, akinek itt is odaadhattuk volna, aztán visszacipeljük megint 1000 km-t. Reményeink szerint jövőre már nem fogja utazás és anyázás övezni a Karácsonyt, dehát persze ember tervez...
Balázs most mindenesetre kemény munkával szerzett magának két szabadnapot, sikerült ugyanis rendesen lebetegednie. Annyira őszintén tudja magát sajnálni, hogy meg kell a szívnek szakadnia ("Anya, én nem is értem, ilyen még nem is fordult velem elő, hogy decemberben ennyire lebetegedtem. És holnap teszt és nem mehetek be megírni, nehogy megfertőzzem a többieket. Annak senki nem örülne, ha ennyire beteg lenne...").
Gáboréknál megvolt a karácsonyi eszemiszom, ebben az évben megtanultunk koktélt készíteni, a miénk az előkelő utolsó helyet érte el, emellé viszont az oktató srác és lány különdíját, akik pont azt értékelték benne, ami a mi elképzelésünk volt. Azt persze nem állítom, hogy tudtuk, mit csinálunk :-)

2013. november 29., péntek

Alvó szépség

Tudom, gáz, hogy 12 éves és még mindig gyönyörű, dehát mit csináljak, nem tudok betelni vele. Ma hajnalban, a szokásos ébredés utáni Balázsnéző körutamat jártam. Hanyatt feküdt, a keze a feje mellett, homlokán a csúnya nagy seb, amit tegnap szerzett rejtélyes körülmények között, és úgy aludt, ahogy szokott, nagyon mélyen. Beletettem a kezem a kezébe, erre oldalt fordult, a kezemre feküdt és aludt tovább. Eljátszottam a  gondolattal, hogy ott maradok ebben az önkéntes csapdában sokáig, dehát a vonat nem vár, szóval jönnöm kellett.
A sebről még ki fogom kérdezni, mert vetít, én meg aggódós vagyok, és a szemüvege állapota nem az ő történetét támasztja alá.

2013. november 26., kedd

Türelem

Nagyon tud bosszantani, amikor szétvet az ideg és a kedves családtag erőltetett nyugalommal kérdezgeti, hogy dehát mi baj van, nyugodjak meg, csak mondjam el, hogy mi a bajom. Más a helyzet, ha ez a családtag Balázs. Ő ezt tőlünk tanulta és ha nem működne, nem alkalmazná. Tegnap olyan türelemmel, higgadtsággal és megértéssel kezelte a - teljesen értelmetlen - dühöngésemet, hogy muszáj volt össze-vissza puszilgatnunk érte. Nagy dolog ám ez, önuralom, türelem, önirónia, csupa olyan készség, amit Balázs véres verejtékkel tanul meg.

2013. november 24., vasárnap

2013. november 15., péntek

Kerekasztal-megbeszélés

Kedden (amikor a posztot elkezdtem, ide azt írtam, hogy tegnap...) nagy nap volt: kora-este kerekasztal-megbeszélésre voltunk hivatalosak Balázs tanáraival, az iskola pszichológusával, még egy fontos emberrel az iskolából, és természetesen Balázs "saját" pszichológusával.
Annyira ügyesen gazdálkodtam az időmmel, hogy előtte még orvoshoz is el tudtam menni, hogy megejtsem a nagy éves kontrollt. Ide beszúrnék annyit zárójelesen, hogy az elmúlt hónapokban olyan vérnyomásokat és pulzusokat produkálok, hogy komoly eséllyel pályázom egy agyvérzésre. Ez csak azért vicces, mert amióta az eszemet tudom, mindig nagyon-nagyon alacsony volt a vérnyomásom és a pulzusom, nem 100/70 alacsony, hanem 80/50 alacsony, 55-60-as pulzussal, két reggeli kávé után. Tegnap ehhez képest 106/84 volt, a pulzusom pedig 102. Ennyit rólam.
Balázs megbeszélését hosszas vizsgálatok előzték meg; már július óta jártunk vele pszichológushoz, szeptemberben volt ugye egy nagyon részletes qEEG vizsgálata is, aminek az eredményéről nem akartam irni a tegnapi - upsz, keddi - napig. Jól is tettem, mert kiderült, hogy az ott megemlített dolgok (skizoid hajlam, bipolaritás, autizmus) mellékesek és azért van leírva, hogy ki kell ezeket zárni, mert az EEG vizsgálat és a kiértékelése is objektiv, Balázs előélete alapján viszont ezek a dolgok abszolút kizárhatók; egyszerűen arról van szó, amit már sokszor leírtam, hogy az ADHD nem olyan, mint a lábtörés, hanem vannak átlógó tünetek, pl tikkek, autisztikus megnyilvánulások, stb.
Ennek az egész, többhónapos kivizsgálásnak az volt a célja, hogy kiderüljön, milyen iskolában folytassa Balázs a tanulmányait. Itt Svájcban az általános iskola hatosztályos, tehát a kérdés mindenképpen időszerű. Ez volt az a nap, ami miatt már egy hónapja ideges voltam (na jó, nem csak az iskola-része miatt), és olyan jól alakult, amennyire csak egy nap jól alakulhat. Hétfőn még összefutottunk a pszichológussal egy gyors stratégiai megbeszélésre, de kiderült, hogy felesleges volt aggódnunk. Balázs a szociális készségek, kapcsolatok terén hatalmasat fejlődött; olyan dolgokról beszél az iskolában és olyan lelkesedéssel, amit álmunkban sem gondoltunk volna. A kedvenc fejlesztőpedagógusnak, Herr S-nek pl olyan részletekbe menő kiselőadást tartott a fekete lyukak kialakulásáról és fizikájáról, hogy az csak lesett. Aztán mondtak egy másik példát is: tegnap valami képeket aggattak fel a folyosón a falra az egyik osztálytárssal, ami után Balázs kiakadva mesélte Frau F-nak, hogy ezzel a fiúval képtelenség együtt dolgozni és egyébként is. Ehhez hozzátette Herr S, hogy ő fültanúja volt a vitának, az volt, hogy az osztálytárs nem adogatta a képeket, hanem dobálta, Balázs pedig megkérte, hogy ne dobálja össze-vissza. Erre a másik közölte vele, hogy nem baj, majd te (Balázs) összeszeded. Erre Balázs azt mondta, hogy jólvan, akkor mostantól nem segítek, csináld egyedül. Mindezt úgy, hogy a másik, akivel vitázott, a létra tetején állt, ő pedig a földön, tehát látszólag fizikailag fölényben is volt, Balázs mégis kiállt magáért és az igazáért. Ráadásul, mint megtudtuk, az illető gyerek az osztály alfahímje, ami valószínűleg nem tűnt fel Balázsnak, ahogy az sem tudatosult benne, hogy az alfahímet nem kóstolgatjuk. Mindenesetre számára nagyon jól sült el a dolog.
A tananyagban is sokat fejlődött, de a tudása nagyon egyenetlen; franciából, környezetismeretből nagyon jól áll, matekból egyfelől szinten van, hatodikos könyvből tanul, másfelől viszont tizesátlépéshez még mindig előveszi az ujjait. Ezek miatt, illetve a még nem tökéletes német tudása miatt elég kérdéses, hogy milyen középiskolába menjen. A SekC szóba sem jöhet, oda nála sokkal-sokkal gyengébb tanulók mennek, a SekB-ben a tananyag egy része simán menne, egy másik részével viszont nem tudna megbirkózni. Ehhez jön az 5-6 szaktanár és a 23-24 fős osztálylétszám, ami neki egyszerűen túl sok. Így - mindenki heves és lelkes egyetértésével - az a döntés született, hogy Balázs kislétszámú osztályban kezdi a középiskolát, ahonnan később, amikor majd itt lesz az ideje, egy számára megfelelő szintre be tudják integrálni. Személy szerint én nagyon-nagyon örülök ennek a fejleménynek, korábban is erről volt szó, de így, hogy ténylegesen és hivatalosan megszületett a döntés, nagyon megkönnyebbültem.
Tegnap (feltételezve, hogy még ma, 15-én ki tudom tenni a posztot) megint Zukunftstag volt, csakúgy, mint tavaly, és akkor ezt az alkalmat ragadnám meg, hogy coming-outoljak, szóval Balázst én vittem el a munkahelyemre :-) Nagyon élvezte, ahogy a kollégák is, egész hatékony kis napot tartottunk.
Amióta dolgozom, a helyzet nagyon sok tekintetben javult. Pl hiányzunk egymásnak Balázzsal. Előtte mindig az volt, hogy én alig vártam, hogy hazaérjen, ő viszont látni sem birt engem, szó szerint unta a pofámat. Most minden nap felhív, hogy mikor érek haza, addigra kész a házi és az egész estét együtt játszással töltjük, mert neki igénye van rá-rám. Elmondhatatlanul jó érzés ez, amiben már nagyon rég nem volt részem. Mivel a munkával és a játékkal az egész napom eltelik, csak hétvégén takarítok (Balázzsal van egy bizniszünk kisebb háztartási segítségre, ami hol megvalósul, hol nem), így a tisztaságmániám is jelentősen enyhült. Jó érzés, na! :-)

2013. november 7., csütörtök

Ötödik

A blog ötödik szülinapjàt pedig elfelejtettem.

2013. november 6., szerda

Feminizmus

Nagyon nagy a zsongás újabban feminizmus-témában, én pedig, mint mindig, most is megfigyelek, elemzek, aztán jól leírom az én kis magán-adatgyűjtésem eredményét. Hogy hogy kerül ez erre a blogra? Azt is elárulom mindjárt. Van néhány számomra kedves ember, akiket én a harcos feminista kategóriába sorolok. Nagyon kategorikusan, nagyon elszántan, árnyalás nélkül írják le a véleményüket kényes dolgokról, amiért én nagyon tisztelem őket. Nem igazán értettem a dolgot eleinte, mert minden, amiről ezek az emberek meséltek, írtak, számomra természetes és magától értetődő volt. Eltartott egy ideig, mire leesett, hogy hát bakker, én is harcos feminista vagyok. Csak én ezt az egész harcot hosszú-hosszú évekkel ezelőtt vívtam meg a környezetemmel, a munkahelyeimmel, néhány ismerősömmel. Sosem tudtam mire vélni a munkahelyi játszmázásokat és jópofizásokat; mindig szentül hittem, hogy egy munkahelyen az eszünkkel, a szellemi képességeinkkel érvényesülünk. Éppen ezért mindig igyekeztem tudatosan nem a nőt, hanem a munkaerőt láttatni. Mekkorákat csalódtam! Újra és újra. Eddigi tapasztalataim szerint egyetlenegy munkahelyi környezet van, ahol nemtől függetlenül mindenkit a képességei alapján ítélnek meg: az amerikai multi. Na, ott tényleg az van, hogy aki a jobb, aki a szorgalmasabb, az megy előre, akár nő, akár férfi. De mit akarok ebből kihozni: rossz a sorrend. Az nem úgy van, hogy az ember egyszercsak feminista lesz és elhatározza, hogy mostantól csakazértsem játszmázik. Legalábbis az én megfigyeléseim szerint nem így van. Az van, hogy az emberek egy része - engem is beleértve - képtelen a játszmázásra, mert egész egyszerűen hiányoznak belőlünk azok a szociális készségek, amik ezt lehetővé tennék. Így egy ideig csodálkozunk, hogy nahát-nahát, nekem nem úgy megy a sorom, ahogy szeretném, aztán rájövünk, hogy ez így nekünk nem megy, összekapjuk magunkat és érvényesülünk azzal, amiben jók vagyunk. És kik ezek az emberek, surprise-surprise, minden feminista ismerősöm rajta van az autizmus spektrumon. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy nem NT-k, vagyis nem neurotipikusak. Neurotipikus pedig az, "akinek idegrendszeri fejlődése és állapota normális, illetve átlagos képessége van beszéd általi információ begyűjtésére és a szociális szerepkörének meghatározására, szociális kapcsolatok kiépítésére". Nem fogok én senkit sem leautistázni, hiszen a spektrum nagyon széles és pl az ADHD is rajta van, de az tény, hogy a közösségek íratlan szabályait, a társadalom normáit az fogja elsőnek megkérdőjelezni, aki nem tud azokkal azonosulni. Az pedig - ha tetszik, ha nem - egyfajta norma, hogy a nőknek más a szerepük a társadalomban, mint a férfiaknak. Nem mondom, hogy helyes ez így, mert nem az; azt mondom csak, hogy a spektrumon lévő nők nagyobb eséllyel szabadulnak ki ezekből a szerepekből és emiatt általában többre is viszik, mint a többiek, ez azonban nem egy önként választott irány, hanem egy kényszer, a megfelelni akarás eredménye.

2013. november 2., szombat

Logikus

Tegnap este elmentünk vacsorázni és Balázs, bár először nagyon ellenkezett, teljesen el volt bűvölve a helytől, így pár perccel a megérkezésünk után elkezdett belőle ömleni a szó. Így tudtuk meg a következő kis történetet:
- És képzeljétek, egyszer, nem tudom mikor, de nem voltatok itthon, kipróbáltam valamit: tettem a pohárba kakaót, vizet, Oranginát (olyasmi, mint a Fanta, csak ebben tényleg van narancs) és paprikát.
- És megittad?!
- Hát, belekóstoltam, de nagyon rossz volt, rohantam a wc-re... Nem hánytam, de kicsit megijedtem, mert ment a hasam.
- Hát, azt nem csodálom... Miből gondoltad, hogy ebből bármi jó kisülhet?
- Hát... Jókat tettem bele...

2013. október 29., kedd

Just another manic Monday

Tegnap Balázs elfelejtett gyógyszert kapni. Mire haza értünk, teljesen szét volt csúszva és az is kiderült, hogy egy pár dolgot a suliban felejtett: az óráját, a tízóraiját és a kabátját. Ezután született meg a tegnap esti poszt.
Ma egyébként megkaptuk a qEEG vizsgálat eredményét, mintegy 40 oldalban röviden összefoglalva, most emésztünk :-)

2013. október 28., hétfő

Jóság

Akármennyire idétlen és hisztizős is Balázs, amikor készen van minden házival, annyira meg tud könnyebbülni és fel tud szabadulni, szinte tapintható a különbség. És hülyén hangzik, de olyan hálás olyankor. Talán érzi ő is, hogy azért ezt normális esetben nem szokták a szülők eltűrni :-)

Igyekszem majd gyakrabban írni, tartsatok ki, ne vándoroljatok el ;-)

2013. október 7., hétfő

Promi

Lapozgatom a Google Analytics-et nyugiban, egyszercsak a Referral fülecske alatt mit találok? Egy két évvel ezelőtti HVG-cikkről talált el valaki a blogomra. Nem egy zugújság zugcikkében, hanem a hvg.hu-n ajánlgatnak. Tök jól esett, csak ennyi :-)

2013. október 5., szombat

Oktoberfest

Hát nem elfelejtettem a lényeget?
Péntek este, a feltételezett autizmus megnyugtató tudatával vonatra ültünk és kis túlzással meg sem álltunk Münchenig (kivéve a két átszállást és a tizenkilenc megállót). Ott már vártak minket Joeék, Balázs keresztszülei.
Balázsból a megérkezésünk után elkezdett ömleni a szó, de nagyon durván (nyilván élvezte, hogy magyarul beszélhet olyanokkal, akiket nem lát nap mint nap, mégis ismerősök) és amikor észrevette, hogy ez vicces, akkor már direkt csinálta, ami viszont már nem volt vicces, sőt, másfél óra után kimondottan idegesítő volt. Addigra viszont ő már totál bepörgött és képtelen volt uralkodni magán, össze-vissza beszélt, gyakorlatilag lehetetlen volt vele egy asztalnál megmaradni. Szóltunk neki többször, figyelmeztettük, aztán sajnos az ő számára véget ért a vacsora. Nagyon sírt, mert szerinte "megaláztuk őt, pedig ő csak jól érezte magát". Szegénykém, azt elhiszem, de ha nem tanulja meg köztünk, hogy mulatás közben is meg lehet (meg kell) őrizni az önkontrollt, akkor később baráti társaságban nagyon durva csalódások fogják érni. Igyekeztem ezt elmagyarázni neki és azt is, hogy semmi visszavonhatatlan nem történt, senki nem akarta megalázni és itt most biztonságban van, ugyanúgy szeretjük, ezen ilyen hülyeségek nem fognak változtatni, éppen ezért jobb, ha ezek a dolgok családi körben történnek meg. Ezután már csak Gábort utálta, aztán lassan lenyugodott és egy kicsit még kijött hozzánk.
A következő napot igazi szórakozással töltöttük. Ettünk, ittunk, nagyon jól éreztük magunkat és igazán kikapcsolódtunk. Oktoberfest, Bayern meccs és olasz napok, ezek közül egy is elég lenne, hogy megtöltse Münchent, hát még a három együtt!


Iszonyú mennyiségű ember volt (magyarok is bőven :-) ) és megvolt az igazi németes mulatás is, az az asztalt verős, nagyon hangosan éneklős. A Hofbräu-ban szerettünk volna ebédelni, de kb háromezren voltak bent (nem viccelek) és MINDENKI énekelt. nagyon jó volt, de Balázs nagyon megijedt, azt mondta, úristen, menjünk innen, ez egy rémálom (sic) :-) Azért még megnéztük a földszinten a sörszéfeket, ahol a törzsvendégek korsói vannak lelakatolva, borsos bérleti díj fejében.


Életemben először az Oktoberfestet is láthattam, kár lett volna kihagyni! Balázs imádta a vidámparkozást és hogy kicsit (nagyon) elengedhette magát, volt Oktoberfest sapka, vattacukor, embereket lepisilő csontváz, meg minden, ami ilyenkor szokás és alkoholmentes.


Aztán a nagyfiúk azt is megmutatták, hogy kell sör nélkül szédülni. Nagyon sokan kérdezték a Facebookon, ezért előre elárulom: nem hánytak sem közben, sem utána, csak az erős fény miatt tűnik sápadtnak az arcuk :-)) Mi csajok viszont majdnem, a puszta látványtól.
Még több kép a szokásos helyen :-)

2013. október 3., csütörtök

Heti gyors

Sajnos nem sikerül gyakrabban írnom, de olyankor igyekszem részletesen.
Múlt pénteken megkaptuk az előzetes jelentést Balázs pszichológusától, ebben szerepel az autizmus diagnózisa, ami az egész hétvégénkre rányomta a bélyegét. Nem mintha nem számítottunk volna rá, csak szakember által leírva más azért. Hétfőn volt időpontunk az EEG kiértékelésére, ott viszont az hangzott el, hogy az eredmények ADHD-re utalnak, annak is egy ritka alfajára, amikor a kölöknek néha képszakadása van napközben. Többször jöttek be a vizsgálat alatt olyan hullámok, amik az alvásra jellemzőek. Viszont amikor koncentrál, akkor nagyon durván beáll a vonal, tehát képes a figyelmét összpontosítani. Valamikor októbar, vagy november folyamán lesz egy kerekasztal beszélgetés a vizsgálatot végző pszichológussal, az iskolapszichológussal és a tanárokkal.
Balázs közben a változatosság kedvéért megint írt egy ötös dolgozatot franciából, egyébként pedig löki a süketet a suliban, márminthogy németül, és végre elkezdte érdekelni, hogy miből milyen osztályzatot kap. Ma pl környezetből írtak dolgozatot és kimondottan be volt tojva miatta. Hétfőtől két hét őszi szünet, már nagyon várja. Mi is... :-))

2013. szeptember 25., szerda

Szomorkás

Tegnap Balázs nagyon szomorúan jött haza az iskolából. Valami történt, de nem mondta meg, mi. Próbáltam egy ideig faggatni, de csak annyit tudtam belőle kiszedni, hogy valaki bánatot okozott neki és nem szeretne többet mondani. És még annyit mondott: "Anya, kérlek, csak ölelj át." Azt még elmondtam neki, hogy nagyon sajnálom, hogy bánatos és ha mégis el szeretné mondani, akkor bármikor nyugodtan, ma pedig elmeséltem, hogy én az átlagnál sértődékenyebb vagyok és csomószor érzem úgy, hogy megbántottak, közben pedig nem is, ezért igyekszem a dolgokat gyorsan elfelejteni és nem haragot tartani.
Csak hát közben meg mégiscsak a kisfiam, aki bánatos és szomorú és megszakad a szívem, amikor azt mondja, hogy anya, kérlek, csak ölelj át. És persze egyből a legdurvább alázásokra gondolok és utálok mindenkit, aki bántotta és valaha bántani fogja.

2013. szeptember 19., csütörtök

Nyelvtudás

Balázsról szeretnék áradozni. Az elmúlt napokban többször voltam fültanúja, ahogy másokkal, többek között idegenekkel - orvossal, stb - beszél németül. Nem fél, nem szégyellős, bátran, folyékonyan és jól beszél. És ez olyan furcsa érzés. Szeretném azzal áltatni magam, hogy az én példám bátorította, hogy látta, hogy bár bénázom, mégis erőltetem a beszédet és egyrészt nem dől össze a világ, ha hibázom (bár bennem összedől, minden alkalommal), másrészt csak úgy lehet megtanulni beszélni, ha beszélünk. Tartok tőle, hogy az igazság nem ez, legalábbis ez nagyon nem vallana Balázsra. ő nem az a gyerek, aki más kárán, vagy más példájából tanulna.
Írtam róla régebben, hogy a költözés is egy gyászfolyamat, aminek a fázisain én még otthon átmentem és mire kiköltöztünk, már az elfogadásban voltam. Balázs viszont hosszú hónapokra megrekedt a tagadásnál és az egész kiköltözést egy ideiglenes dolognak gondolta. Nem hiszem, hogy ez tudatos volt, egyszerűen akkor ennyit tudott feldolgozni (úgy irigylem a gyerekek lelkét, pont annyit engednek be, amennyit fel tudnak dolgozni). Mostanra juthatott el az elfogadásig, ami egyrészt jó, mert azt jelenti, hogy sikerült feldolgoznia, hogy itt élünk és ezen nem tervezünk változtatni. Másrészt viszont az elfogadás egyben beletörődés is, vagyis rájött, hogy bármit tesz, nem tud a kialakult helyzeten változtatni. És ebbe szomorú belegondolni. Ő ezt valószínűleg nem szomorúságként éli meg, inkább talán úgy, hogy sikerült letennie egy terhet és a nyelvtudással együtt megtalálta az utat a többi gyerekhez. Nem mondom, hogy egész nap az osztálytársaival lóg, de a suliban már beszél velük, mesél nekik, néha már nekünk is mesél a suliról.

2013. szeptember 14., szombat

Slut Walk

A SlutWalk, magyarul ribiséta egy nemzetközi mozgalom, a résztvevőiben egy közös vonás biztosan van: elítélik a szexuális erőszakot, az áldozathibáztatást és az elkövetőmentegetést, valamint egyetértenek azzal, hogy a szexuális bántalmazás csakis az elkövető felelőssége és hogy tisztességes bánásmód jár az erőszak áldozatainak. Egyáltalán nem voltam soha, semmilyen módon érintett szexuális bántalmazás témában és eszembe nem jutott volna belinkelni ezt a megmozdulást, ha nem közvetlen ezután a cikk után olvastam volna ezt a másikat. Ehhez viszont már van hozzáfűznivalóm. Ha X megüti Y-t, az nem azért van, mert Y elviselhetetlen, vagy mert Y részeg, vagy mert Y kiprovokálja (kedvencem). Egyszerűen azért van, mert X egy ideggyenge, önmagán uralkodni képtelen, agresszív ember. Pont. El lehet sétálni, le lehet menni a parkba, a kocsmába, a konditerembe, ha nem bírjuk elviselni a másikat, de nem lehet megütni. Ahhoz, hogy X lássa, milyen áldozatnak lenni, ő is kell, hogy kapjon egyet Z-től. Nagyon meg tud ilyenkor nőni az igazságérzet (és a fájdalomérzet is, nem mindegy, melyik oldalán állunk a pofonládának), előkerülnek az ügyvédek, ezt azonnal meg kell torolni, hát hogy képzeli ez az agresszív állat, hogy csak úgy megüt?
Nagyon-nagyon hosszú út vezet odáig, hogy ne csak ésszel fogjam fel, hanem a mindennapjaimba is elültessem: ha kiabálok Balázzsal, az nem azért van, mert ő felhúzott, vagy mert ő hiperaktív, vagy mert ő csúnyán beszélt. Egyszerűen azért kiabálok, mert nem tudok más megoldást, frusztrált vagyok és elfogy az önuralmam. Az idejét nem tudom, hogy mikor emeltem rá kezet (igen, tudom, szörnyű, hogy egyáltalán valaha, nincs rá mentség), és a hangomat is sokkal-sokkal ritkábban emelem fel. Ha el bírnék jutni oda, hogy Gáborral sem üvöltözöm, egész jó feleség lenne belőlem.

2013. szeptember 12., csütörtök

Mai jó hír

Szuperül telt ez a nap és Balázs is szuper hangulatban jött haza. Holnap francia dolgozat, minden nap tanultunk rá egy kicsit, ma már csak végigmentünk a listán és az van, hogy ez a gyerek mindent tud. És kiegyensúlyozott, és mesél, és jókedvű. Lehet, hogy holnap nem ilyen lesz, ebben az esetben pláne jól bespejzolok a mai hangulatából.

2013. szeptember 11., szerda

Hogy vidámat is írjak

Olyan régen írtam, de ennek megint az az oka, hogy sűrűek a napok. Azt már írtam, hogy voltunk az Alpamare-ban? Nem? Pedig voltunk! Ez egy élményfürdő a másik Pfäffikonban. Elég hirtelen jött az elhatározás, de nem volt sok időnk, pénteken még gyönyörű napsütéses idő volt, erre a hétre már hideget mondtak és esőt (be is jött), azok a csúszdák pedig részben kültériek. Szóval pénteken meg lett ígérve, hogy szombaton pancsoldázunk, Balázs a szent cél érdekében kérés nélkül lemondott a múlt hétvégi filmnézős nasiról, sőt, még a heti zsebpénzéről is. Éjjel egykor arra ébredtem, hogy egy szúnyog kerülget. Kettőig próbáltam visszaaludni, de nem sikerült, úgyhogy felkeltem és kerestem értelmes elfoglaltságot magamnak (pl a kávégép kipucolása hajnalban elég testhezálló feladat). Éppen a blogra posztoltam ki az ADHD videót, amikor megjelent Balázs álmosan, nyúzottan és mérgesen: a szúnyog, ami engem kerülgetett, őt megtalálta. Kell neki minden éjjel átjönnie közénk... 4 csípés van az arcán, egy a kezén és egy a lábán. Köcsög szúnyog! 3 óra volt, Balázs úgy döntött, hogy ez már reggel, éljenéljen, néztünk Big Bang Theory-t, én 6-kor feltettem egy mosást, 7-re már túl voltunk a reggelin is és már csak Gáborra vártunk.
Az élményfürdőre nincsenek szavak... Sok csúszdaparkban voltunk már és sokszor, az általános benyomás az volt, hogy nagyon zsúfoltak, de jók, csak ne a gumis csúszdán csússzunk, mert sosincs gumi. Hát ez nem volt zsúfolt. Rengetegen voltak benne, de néhány ötletnek köszönhetően egyáltalán nem tűnt zsúfoltnak.
1. A mini öltözőfülke átjárós rendszerű, mint egy zsilip. A benne lévő pad felhajtható, lehajtva egyben az ajtókat is zárva tartja. Az öltözőfülkéből befelé már tilos utcai cipőt hordani.
2. Nincs szék- és ágyfoglalás. A fürdőbe már papucs nélkül kell belépni, tehát papucsra eleve nincs is szükség (a mosdóban sem, folyamatosan slagozzák a padlót mindenhol). A törülközőket fogasokra kell akasztani, székre tenni tilos.
3. Rengeteg gumi és szőnyeg van a csúszdákhoz, legalább háromszor annyi, mint amennyi használatban volt (szombat, csúcsidő!).
4. Egyik csúszdán sincs kor- és magasságkorlátozás. Bárki lecsúszhat, mindenkiért a szülő felel.
5. Az, hogy a karperecre terhelik a fogyasztást, alap, már a legtöbb helyen így van, de sok hellyel ellentétben itt a felnőtt karpereceken limit van (elvesztés esetére), gyerek  karpereccel pedig eleve nincs fogyasztás.
6. A wellness részlegben szembetűnő helyen, nagybetűkkel van kiírva, hogy hol kezdődik a meztelen zóna és onnantól ezt kötelező is betartani. Több javaslat is ki van írva szaunázásra, plusz mellé praktikus tanácsok.

És akkor a lényeg, hogy milyen volt... Hát hú. Ugye mire odaértünk, én már 9 órája ébren voltam, azelőtt pedig aludtam vagy 3 órát, ez nagyjából meghatározta a hangulatomat. A fiúk egyből a csúszdák felé mentek, én kipróbáltam a jódos medencét, így már biztosan állíthatom, hogy allergiás vagyok a jódra. Megnéztem a szaunákat, de miután a finn szaunában majdnem elaludtam, jobbnak láttam kimenekülni. Megkerestem a fiúkat, nem kellett sokat találgatnom, hogy hol lehetnek, ott voltak, pont a csúszdák tetejénél. Meggyőztek, hogy valamelyiken csússzak le, gondoltam, mit nekem, az alvás határán vagyok, legalább lesz újra pulzusom és vérnyomásom. Pedig én amúgy nagyon félek a csúszdáktól. Balázs meg is találta szombaton a helyes szót: csúszdagyáva vagyok, igen, ez van. Gábornak volt egy szuper ötlete, van egy csúszda, amin tripla gumival is le lehet csúszni, családi csúszás, hű, de poén. Én hülye, belementem. A legnehezebbnek kell előre ülnie, a borulásveszély miatt. Ez már gyanús lehetett volna. Nem fokozom a hangulatot, hárman 200 kilót nyomunk, borzasztó gyorsan lementünk, több helyen egy hajszálon múlt, hogy nem borultunk fel. Én folyamatosan sikítottam és káromkodtam, de amikor leértünk, mit mondtam, na mit? Azt, hogy mégegyszer. Felmentünk hát még egyszer, a második csúszás még szörnyűbb volt, viszont ezután a csúszda után a többi kimondottan unalmasnak tűnt, vagy legalábbis semmiképp sem félelmetesnek. Le is csúsztam szinte mindegyiken, így hivatalosan elvesztettem a csúszdaszüzességemet. Mondanom sem kell, hogy Balázs nemigen panaszkodott, gyakorlatilag azt csinált, amit akart, ahogy akart, a kedvenc közegében, a vízben. Gyakorlatilag csak addig hagyta ott a csúszdákat, míg evett. Ja, meg egyszer egyikünket sem talált és nagyon elsírta magát, de az már inkább a fáradtságtól lehetett. Este 11-ig van nyitva a hely, de mi olyan 7 órát irányoztunk elő hazaindulásnak. Ez nagyjából egybeesett Balázs kidőlésével, amikor már csak nyafogni tudott, hogy fáradt, fáj a légcsöve (a csúszdában lévő vízpára miatt, mindannyian megéreztük), fázik, menjünkhaza. Az utolsó busz 17:30-kor elment, úgyhogy gyalog mentünk az állomásra, de onnan már gyors volt az út.

A vasárnap nagyjából a szombat kipihenésével telt, kedden mentünk Balázzsal újra a pszichológushoz, ahol több jó hírt is kaptunk. Az első dolog, hogy mivel Balázs állapota veleszületett és kilencéves kora előtt diagnosztizálva volt, a svájci állam gyakorlatilag minden, ehhez kapcsolódó vizsgálatot, gyógyszert, stb térít. Ehhez majd be kell küldenünk mindenféle papírokat és lehet, hogy szakfordításra is szükség lesz, de mivel a pszichológus kétnyelvű, ráadásul a betegségkódok is nemzetközileg egységesek, erre talán nem is lesz szükség. Nem nagy összegről van szó, mert Balázs eleve egy jó biztosítási csomagban van, de így is megy azért pénz bőven a vizsgálatokra és a gyógyszerre.
A másik jó hír, hogy tegnap számítógépes teszt lett volna, de ehelyett inkább beutalták Balázst egy úgynevezett qEEG vizsgálatra, ami működés közben vizsgálja az agyhullámokat. Ez a vizsgálat el lesz végezve gyógyszerrel és anélkül, és állítólag ennek alapján lehet mérni sokmindent. Pont az előbb hívtak, hétfőn lesz az első időpont, ez még csak ismerkedés. Tegnap egyébként a számítógépes helyett másfajta teszteket csináltak, főleg ilyen vizuális figyelmi tesztek voltak, ami Balázs erőssége. Ha minden vizsgálat megvan, mi kapunk egy előzetes szakvéleményt, átbeszéljük és utána leülünk megint a tanárokkal, pszichológussal, iskolapszichológussal, logopédussal, be sem fogunk férni az osztályba, annyian leszünk.
Ma egy érdekes házit kapott Balázs, úgy volt, hogy meglepetésszerűen beállít az egyik osztálytársa és játszanak egy órán keresztül, de az osztálytárs nem jelent meg, így Balázs most henyél.
Én is voltam ma orvosnál, megint a véremet vették, sőt, megtaláltam a gyönyörűséges bőrkabátomat, amiről tegnap derült ki, hogy elvesztettem; ott lógott egy héten át az orvos várótermében. Furán néztek, amikor bementem, tapsikoltam egyet ujjongva és leakasztottam egy kabátot a fogasról :-))

12 éve

Szinte percre pontosan. A Vegyépszernél dolgoztam és még 3 napom volt a nagy vízválasztóig, a 12. terhességi hétig. Izgultam is nagyon, mert egyfolytában görcsöltem, hiába szedtem a magnéziumot. Nem is tudom, hol volt Gábor, hogy láthatta a híreket, de délután 3 körül hívott, hogy hallottam-e, mi történt, iszlám fundamentalisták belevezettek egy repülőgépet az Empire State Buildingbe. Az nem lehet, hát fél éve én ott voltam, majdnem fel is mentem, nem vezethettek bele most egy repülőt. Hamarosan kiderült, hogy nem is, a World Trade Centerbe vezették, és nemsokkal később a másik tornyába is belevezettek egy utasszállítót. Nem tudom, miért írom ezt most le, de azt hiszem, az volt az első alkalom, hogy megtapasztaltam az igazi gyászt. Az, hogy egy idős ember meghal, az része az életnek. Az, hogy a világnak olyan szegleteiben, amikről nem is tudok, háború van, az nem érint. De az, hogy egy ház, aminek március 15-én a tetején állok és megfogadom, hogy ide majd tuti elhozom a családomat, hogy ez a ház fél év múlva már nem létezik, ez nem része az életnek. Mind a két épületben voltam, az utca túloldalán álló szálloda 13. emeletén laktam, és ez az egész már nincs. Szomorú ez, na!

2013. szeptember 7., szombat

Zseniális

Az ADHD megzenésítve. Nagyon jó, nézzétek, hallgassátok, élvezzétek!

2013. szeptember 6., péntek

Hörtest, vagy amit akartok

A tegnapi beszédértés vizsgálat érdekesen zajlott. Ott kezdődik a történet, hogy délután 3-ra kellett mennünk, Balázs pedig addigra már elég "fáradt" szokott lenni (most nagyon diplomatikus voltam). Most sem volt ez másképp, bár a várakozás még jól ment, Duploból épített egy zöldszemű százfogú szörnyet, a három hónapos csecsemők nagy-nagy örömére. Ugyan a bejelentkezésnél volt egy kis félreértés, mert a hölgy állította, hogy vérvétel is lesz, meg látásvizsgálat, de gyorsan tisztáztuk, mondtam, hogy nem lesz és kész, csak hallásvizsgálat lesz. Ehhez képest megmérték Balázs súlyát, magasságát (utóbbi a vizsgálat szerint 2 hét alatt csökkent 2 cm-t), ezután volt egy egyperces hallásvizsgálat (semmi beszédértés, csak hallás), egy színtévesztés teszt, térlátás teszt, látásvizsgálat, vérnyomásmérés, vérvétel, újabb hallásvizsgálat, megnézték a reflexeit, meghallgatták a tüdejét és a szívét, meg egy-két neurológiai teszt is volt.
Balázsnál valahol a látásvizsgálat közepén szakadt el a cérna, amit ezután művelt, abból csak a viccesebbeket írom: a hallásvizsgáló készülékhez tartozott egy gumis, majdnem zárt végű fültölcsér, ő kipróbálta, hogy vajon sípként is működik-e. Működött. Vérnyomásmérésnél röhögőgörcsöt kapott, vérvételnél teli torokból üvöltött (közben röhögött), minden ajtón bekopogott (néhányat ki is nyitottak). Minden orvos kérését megkérdőjelezte és arra, hogy most éppen mi fog következni, egy-egy "wieso?!" kérdéssel válaszolt, ahelyett, hogy tudomásul vette volna és csinálta volna, amit kérnek. A tüdőhallgatásnál direkt hörögve vette a levegőt, a szívhallgatásnál kikapta a sztetoszkópot a doki kezéből és beleordított, amikor egy lábon kellett állni, látványosan eldőlt. Amikor sviccerdüccsül szóltak hozzá, a válasz az volt, hogy "HEEEE???" Be kell vallanom, hogy nagyon jól mulattam, bár mondom, ezek csak a viccesebbek voltak..
Később Gáborral tisztáztuk a félreértést; kiderült, hogy amikor őt felhívták, szintén sviccerdüccsül beszéltek és az egészből csak a Hörtest-et tudta dekódolni. Mindegy, legalább nem kellett két napig izgulni a vérvétel miatt.

2013. szeptember 5., csütörtök

Pörgős hét

Egy zsúfolt hét kellős közepén vagyunk, igaz, már kifelé a sűrűjéből.
Kedden volt Balázs első találkozása a már korábban említett pszichológussal. Beszélgettek egy kicsit, mi pedig megint ledöbbentünk, hogy Balázs mennyit fejlődött. Többet tud a világról, többet mutat magából, egyszerűen kinyílt. Szóba került a pályaválasztás is, ami egyébként az idei tanév fő témája. Balázs nagyon jókat kérdezett és mondott, egész sokat beszélt magáról, arról, hogy miért nem beszél szívesen az iskolában (ez mostmár tényleg múltidő), a kis gondolatairól. A pszichológus is elmondta Balázsnak, hogy mi a célja ezeknek a szeánszoknak és úgy néz ki, mostanra már biztosan elmondható, hogy a 6. osztályt a mostani suliban fejezzük be. Beszélgetés után egy beszédértés-teszt és egy logikai feladatsor következett. Kb félórával azután, hogy eljöttünk, hívtak, hogy szükségét látják egy részletes beszédértés tesztnek is (itt csak Hörtest) és ráérnénk-e csütörtökön (ma) délután.
Tegnap orvosnál kezdtem, aki lelkendezett egy sort, hogy milyen jól lát mindent az ultrahangon, mert vékony vagyok. Ezután a véremet vette és megtudtuk azt is, hogy semmi bajom. Hogy ez az info mennyibe került, azt majd úgy egy hónap múlva tudjuk meg, de mostanra azért már van fogalmunk az eü költségeiről. A napom azzal ment el, hogy croissant-okat készítettem az esti szülői értekezletre. Füstöltsajtosat akartam, de amikor kibontottam a sajtot, gyorsan elvetettem ezt a tervet. Itt a füstölt sajt is lábszagú, én pedig ezt a borzalmat be nem engedem a sütőmbe. Így lett az enyhén sósra készített tésztából natúr, csokis és nutellás croissant (bocsánat, Gipfeli). Viszont ez a recept olyan zseniális, hogy biztos fogok belőle nagyobb adagot készíteni és akkor garantáltan Balázsnak lesz a világon a legfinomabb Znünije. Szegény, most házi kenyérből készített szendvicsen kénytelen tengődni.
Az esti szülői értekezlet egy vicces színházi jelenettel indult, persze sviccerdüccsül, így kb a 30%-át értettük, de így is vicces volt. Ezután mindenki elvonult a saját gyereke osztályába és elkezdődött a tényleges infok kiosztása. Matekból ebben az évben milliós számkörben végeznek műveleteket, ezen kívül az arányosság lesz téma, elkezdik a törtekkel való számolást, a területszámításokba is jobban belemélyednek és a százalékszámítást is tanulni fogják. Németből az íráson belül olyan dolgokat tanulnak majd, amit leginkább a kifejezés művészetének lehetne hívni, nyelvtanból pedig a négy igeidőt. Olvasásból az olvasási stratégiák, a pontos olvasás és az értő olvasás lesz a téma. Környezetből Svájc földrajzán túl egy nagy téma lesz a naprendszer, a bolygók és a gravitáció, a svájci történelem, a gleccserek és a hulladékok újrafeldolgozása.
Egy nagy-nagy téma a továbbtanulás. A svájci iskolarendszer nagyjából így néz ki:
Alapban tehát aki 6. után gimnáziumba megy, arra még hat év vár és onnan egyenes út (felvételi nélkül) bármelyik egyetemre vagy főiskolára (Studium), a többi esetben pedig 3 évet kell középiskolában tölteni. Itt a gimnázium leginkább az otthoni gyakorló gimnáziumoknak felel meg, azzal a különbséggel, hogy ez igazi versenyistálló és nem egy egyetem felé terelnek, hanem úgy általában az egyetemi oktatás felé. A Sek A (Sekundarschule A) a követelményeit tekintve az otthoni normál gimnáziumokhoz hasonlít,  a Sek B színvonalban a szakközépiskolának felel meg, a Sek C pedig a szakmunkásképzőnek, azzal a különbséggel, hogy itt nincs még semmilyen szakképzés ezekben az években. A szintek közt nagyon jó átjárás van, pl Sek A után (vagy közben bármelyik évfolyamról) lehet gimibe felvételizni, illetve Sek B és C után át lehet menni Sek A-ba, ami plusz egy év tanulást jelent és lehetőséget a gimnáziumi felvételihez. Ez így bonyolultnak tűnik, de nem az. Aki mégsem szeretne gimnáziumot és egyetemet végezni, az a középiskola után elmegy szakmát tanulni, ez újabb 2-3 évet jelent. Itt egyébként a hatodik osztályosok nagy többsége a Sek A-t próbálja megcélozni, kisebb részük a Sek B-t és elenyésző mennyiség a gimnáziumot és a Sek C-t.
A szintek metodikája, céljai, ajánlásai és felvételi követelményei alapján, ha Balázs megkérdez minket, mi a Sek B-t fogjuk neki javasolni. Lesz még persze kismillió megbeszélés a tanárokkal, iskolalátogatások, információs estek, stb, ami változtathat a dolgon.
Beszéltünk még tegnap este a tanárokkal és ők is mind úgy látják, hogy Balázs nagyot ugrott a beszédben július óta, nem fél hibázni, próbálja magát választékosan kifejezni, pl "Nein" helyett azt mondja, hogy "Ich akzeptiere es nicht", és úgy általában is nyíltabb, mesél az élményeiről, kifejezi a véleményét. Örülünk :-)
Ma délután lesz a beszédértés teszt, ha annak megvan az eredménye, megírom mindenképp.

2013. szeptember 2., hétfő

WiFi megvonás

Szegény Balázs, még mindig nem látta be, hogy nem tud túljárni az eszünkön. És annyira aranyosan tud tombolni, amikor szembesül ezzel. Persze lehetnénk rá tökmérgesek is és ordítozhatnánk naponta 10-15 órát, de miért fárasszuk magunkat, abból ő sem tanul és mi is csak frusztráltabbak leszünk.
Az történt, hogy már rögtön az első hét végén kitört az első balhé, mert fel lett adva 10 percnyi házi feladat. Balázs kérte, hogy hadd tabletezzen egy kicsit, utána isten-bizony nekiáll a házinak, vagy ha nem, elvehetjük a tabletet. Persze megengedtem, persze nem állt neki, aztán "bezárkózott" a szobájába a tablettel és örült, hogy milyen jól átvert minket. A következő két napban nem engedett be minket a szobájába, mondván, hogy valahova eldugta a tabletet és nekünk ahhoz semmi közünk. Gábor se szó, se beszéd, kitiltotta a tabletet az itthoni hálózatból, csak hétvégére engedélyezett hozzáférést. Balázs egy szót sem szólt, csak szombaton valamikor, hogy nincs internete. Ja, hát izé, véletlenül hétvégére volt beállítva a tiltás, hétköznap pedig vígan hasított :-)) Kis fejcsóválás, morgás, aztán Gábor gyorsan átállította és így ma volt az első alkalom, hogy Balázs szembesült a következményekkel. Az, hogy üvöltözött, egy enyhe kifejezés. Voltunk mi ma reggel minden...
Most délután úgy jött haza Balázs,, hogy alig van házija, mert a nagy részét már megírta lenn a biciklitárolóban. Hogy miért ott? Ott volt kedve és úgy érezte, ott tud nyugodtan házit írni. Nagyon vártam ezt a pillanatot, én is elvonulós voltam és hiszem, hogy a tanuláshoz is ihlet kell, ami viszont nem mindig az étkezőasztalnál/íróasztalnál jön meg. A wifit hiányolja és morog, de mintha kezdené megérteni, hogy a világ nem mindig úgy forog, ahogy ő elképzeli. És nemcsak megérti, hanem mintha el is fogadná. Annak nagyon örülök, hogy ezt józan ésszel képes belátni és nem kell az "azért, mert csak" választ túl gyakran hallania. Persze biztos lesz még balhé tablet-ügyben, de most mintha belátó lenne és ez jó.

2013. augusztus 31., szombat

Pókcsalád

Ezt a képet még az előző fényképezőgép memóriakártyáján találtam. Amikor megmutattam Balázsnak, azt mondta:
"Nézzétek, mennyi gyerek, képzeljétek, az apukájuk hogy viseli el őket!"
Ps: még mielőtt...: nem tudjuk, miért ez volt az első gondolata, itthon biztos nem hall ilyesmit :-))
Amióta megláttam a képet, folyamatosan ez a dal megy a fejemben.

2013. augusztus 29., csütörtök

Megvilágosodás

Napok óta olyan vagyok, mint egy időzített bomba és most jöttem rá, hogy miért. Nem is igen agyaltam rajta, szoktam én minden ok nélkül is feszült lenni, de most bevillant, hogy bakker, hát megvan, hát ezért. Nagyon durva diszkriminációban volt részem és én belementem a dologba anélkül, hogy észrevettem volna. Igazából ez idegesít; hogy nem vettem észre. Mert általában elmondhatom, hogy azért nézem értetlenül a feminista harcok többségét, mert sosem volt részem szinte semmilyen mértékű nemi diszkriminációban. Nagyon komolyan meg kellett ezért küzdenem az első pár munkahelyemen, de aztán elértem egy olyan szintet, hogy senki nem kérdőjelezte meg a szakmai tudásomat, csak mert nő vagyok. Gáborral teljes mértékben azonos elveket vallunk ebben a kérdésben, szerencsére.
Visszakanyarodva a diszkriminációhoz: volt egy állásinterjúm múlt héten, ahol megkérdezték, hogy 100%-os állást keresek-e. Rávágtam, hogy igen, de nem gond, ha esetleg nem olyat ajánlanak. De, ők olyanra gondolnak, "csak mi lesz akkor a kisfiammal". És innen elment a dolog egy olyan irányba, ahol nekem hosszasan kellett bizonygatnom, hogy Balázs nem szenved semmilyen hátrányt, csak mert az anyja nem otthon rohad, amíg ő az iskolában ül. Hülye voltam, mert nem kellett volna bizonygatnom. Basszus, egy férfinak mikor tesznek fel ilyen kérdést?! És egy nőnek miért? Nem alap, hogy osztozunk a gyerek körüli teendőkön? Mert nálunk alap, mindigis az volt. Gábor ebben partner, mindenki más pedig foglalkozzon a saját családi életével. Most komolyan ilyeneken bukhat el egy-egy lehetőség, hogy ők ott (100%-ban dolgozó nő létükre) úgy vélik, hogy nekem esetleg fontosabb dolgom is van munkaidőben, mint dolgozni? Nagyon-nagyon mérges vagyok magamra, hogy hagytam magam behúzni ebbe a csőbe, részükről pedig a pofátlanság netovábbja, jó, hogy nem kérdezik meg, tervezünk-e még gyereket.
Most jól összefogalmazok egy mondatot arra az esetre, ha más is venné a bátorságot, hogy ilyen pofátlan kérdést tegyen fel.

2013. augusztus 28., szerda

Vissza a mederbe

Lassan agyilag is visszazökkenünk az iskolai menetrendbe. Már másfél hete elkezdődött, de valahogy nem akarom tudomásul venni. Pedig a mai megérzéseim azt súgják, hogy ez a tanév könnyebb lesz Balázsnak, mint az előzőek. Már múlt hétfőn haza jött délben, mert az Andrinnal megbeszélték, hogy majd felhívja telefonon és együtt mennek délután tornaórára (egy másik suliban van hétfőnként a torna). Aztán ezen a héten hétfőn meg már ő kérdezte meg Andrint, hogy mennek-e együtt és hol és mikor találkozzanak. Aztán amikor az egyik napközis tanárral beszéltem (írtam, hogy Balázs a suliban ebédel és az egy kicsit össze van nőve a napközivel), Balázs is belefolyt a beszélgetésbe és nem azon lepődtem meg, hogy milyen jól beszél, hanem hogy milyen bátran. Tegnap pedig elmesélte, hogy logopédián az élményfürdőről beszéltek, ahol két hete voltunk és hogy elmesélte, milyen csúszdák voltak és melyik hogy ment. Hogy milyen csúszdák voltak, bakker, ezt simán elmesélte németül... Rá is kérdeztem és mondta, hogy igen, bizony, és Frau U meg is jegyezte, hogy mennyivel jobban beszél németül. Pedig az öthetes nyári szünetben nem sokat használta a nyelvet.

2013. augusztus 26., hétfő

Szinkron

Gáborral csodálatos szinkronba állítottuk az egészségünket. Na nem úgy, mint Amy és Penny a ciklusaikat, hanem tényleg. Péntekre ugyanis ő is sikeresen lebetegedett, így együtt élvezhettük a torokgyulladás csodálatos világát. Ő egy nagyon önzetlen ember, így még álmában is átélhettem a megfázását, merthogy úgy horkolt, mint a gép. Általában a szép szó segít, most viszont meg sem rezdült, pedig a végén már tényleg hangosan szóltam neki. Eközben Balázs, aki valamikor szintén a mi ágyunkba került, lenyúlta a takarómat, úgyhogy Balázs szobájában folytattam az éjszakát. Vicces, hogy ugyanolyan matracunk és ágyrácsunk van, mégis az ő ágya sokkal kényelmesebbnek tűnik. Hát ilyen szeretettel osztozunk mi mindenen, a jón és a rosszon, az ágyunkon és a torokgyulladásunkon. Mondjuk ez még mindig sokkal romantikusabb, mint amikor majdnem 11 évvel ezelőtt a Rota víruson osztoztunk hárman. Azt hiszem, az volt az első alkalom, hogy Gábor őszinte megbánást tanúsított felém. Merthogy én egy pár órával előbb lettem rosszul és "meggyanúsított" először azzal, hogy terhes vagyok, aztán jól letolt, hogy biztos túl sokat ettem, pedig tudtam, hogy étterembe készülünk. Én ott már nem is ettem semmit, csak a színemet váltogattam a zöld és a fehér között, ő viszont evett rendesen, hogy aztán éjszaka rajta is kitörhessen a Rota :-))
Mára egyébként nagyjából mindketten kihevertük a szörnyű és halálos hétvégi megfázásunkat, Balázsnak pedig esze ágában sincs megbetegedni, olyan immunrendszere van, hogy csak lesek. Viszont hogy vele se csak a takarón osztozzak, új közös hobbink lett: a timelapse videó. Balázs kezdte a hét közepén ezzel a mini próbavideóval:
video
Én pedig tegnap próbáltam ki magam kalácssütéskor:
Balázsét még kézi exponálással csináltuk és Gábor tett alá hangokat, az enyémhez pedig szintén Gábornak eszébe jutott, hogy van a fényképezőgépemhez egy csomó CD, nehogymár ne legyen az egyiken időzítő. Persze, mint általában, igaza lett, úgyhogy csak be kellett állítani, hogy hány másodpercenként lőjön, nem kellett minden mozdulat után nekem nyomogatnom. Azért így is jó kis türelemjáték, és van is még hova fejlődni, de nagyon tetszik és Balázsnak jó kis önuralom-fejlesztés ez :-))

2013. augusztus 23., péntek

(Fuck) OFF

Elnézést, hogy eltérek a blog témájától, de mindjárt felrobbanok. Lassan könyvet fogok írni "Ügyfélszolgálatok útvesztőjében" címmel...
A Tigáz már megint - pont, mint tavaly augusztusban - az augusztusi számlához könyvelte le a júliusi, időben befizetett számlánkat, és persze küldte a felszólítást számlatartozás miatt. Felhívtam őket, kiderült, hogy "itt több nagyon nagy probléma is van", merthogy ők beszedési megbízással próbálják tőlünk levonni a pénzt, de itt valami nem stimmel. Persze, hogy nem stimmel, mert nincs feléjük élő beszedési megbízásunk. De igen, van. Itt elkezdett derengeni, hogy tavaly is folytattam már egy ehhez nagyon hasonló beszélgetést, szintén a Tigázzal.
- Véletlenül nem a Budapest Bank felé indítják a megbízásokat?
- De igen.
- Az jó, mert tavaly májusban megszüntettem a számlámat, ahogy ezt tavaly panaszban jeleztem is a kolléganője felé. Ő akkor azt mondta, hogy törlik ezt a megbízást a rendszerből.
- De mi azt nem törölhetjük, ez egy háromoldalú megállapodás...
- De én megszüntettem a folyószámlát, a bank pedig ezt elfogadta, ezzel a három oldalból kettő kilőve...
- Nem úgy van az, töltsek le egy nyomtatványt a tigaz.hu oldalról, abban vonjam vissza a megbízást és akkor majd ők intézkednek.
- De én mielőtt megszüntettem a folyószámlát, minden megbízást visszavontam.
- De mi azt hölgyem tapasztalatból tudjuk, hogy a banki ügyintézőkhöz ezek az infok nem szoktak eljutni. Azért is lenne jó minél előbb a végére járni ennek, mert mi minden hónapban elindítjuk a megbízást, ami sosem teljesül, önök felé pedig mindig kiküldjük a fizetési felszólítást...
- ??? Ez nagyon érdekes, mert mi Távszámlán keresztül fizetünk és nem szoktunk felszólítást kapni (ha maguk el nem basznak valamit - a szerk)...
- Tényleg, önök nem is papír-alapú számlázásban vannak? Akkor itt valami nagyon össze van keveredve...
- Apropo, egyébként miért augusztusra könyvelték a júliusi befizetést?
- ...
- ?
- ...

Sebaj, felhívtam a Budapest Bankot azzal a mondással, hogy ennél szarabb úgyse lehet már. Kikerestem a másfél éve lemondott számlámnak a számát és már hívtam is őket. Eleve csak úgy tudok ügyintézőhöz kerülni, ha megadom a kártya- vagy számlaszámomat. Ez érdekes lesz, gondoltam, egy nemlétező számlaszámot megadni, de működött! Ha nincs telefonos titkos kódom, akkor kapcsolják az ügyintézőt. Van ilyenem, de mindig elfelejtettem már akkor is, amikor szükségem volt rá. Megjött az ügyintéző, elmondtam a kínomat, erre kérte a titkos kódomat. Hát én azt már nem tudom, de lehet, hogy fel van írva valahol. Találtam valahol egy hatjegyű számot, persze nem az volt. És mivel nem tudom a másfél éve nemlétező számlámhoz tartozó telefonos titkos kódot, nem tudnak segíteni egy olyan súlyos horderejű bizalmi ügyben, mint küldeni egy levelet egy szolgáltatónak, hogy ez és ez a számú számlaszám tényleg nem létezik! Nem adatokat kértem ki, nem is nekem kell küldeniük bármit is, hanem egy másik szolgáltatóhoz egy státuszt egy számlaszámról. Megjegyzem, a telefonos titkos kódom nélkül - pedig már akkor is volt, csak elfelejtettem - indítottam már tőlük átutalást, emeltettem vásárlási limitet, és még egy csomó mindent csináltam, aminek azért voltak pénzügyi következményei. De hogy egy nyamvadt igazolást küldjenek arról, ami benne van a gépükben és nem én találtam ki, az nem megy.

Most akkor melyik a hülyébb, a Tigáz vagy a BB?

2013. augusztus 21., szerda

Ahogy ígértem

Jövök az elmúlt hét dolgaival. Hétfőn hazarepültünk. Az út pont úgy alakult, ahogy vártuk; nyugalom Gábor részéről, pörgés Balázs részéről, fülfájás az én részemről, és egy kellemes hullámvasút-érzés az EasyJet jóvoltából. Egész kellemes melegben indultunk és kicsit aggódtunk az otthoni lehűlésről szóló hírek miatt. Amikor kiszálltunk a gépből, szabályosan a betonba passzírozott minket a hőség. Rohadt meleg volt, milyen lehetett a hidegfront előtt?
Nagyon szuperül betábláztuk a rövid hetecskénket, mindenre sort kerítettünk, ami fontos volt, mindenkivel találkoztunk, aki fontos és aki minket is fontosnak tartott, sőt, volt, akivel majdnem kétszer is sikerült összefutni, mert igazán fontosak vagyunk egymásnak. Balázs nagy-nagy örömére egy élményfürdős napot is sikerült szerveznünk, moziztunk, sushiztunk, sőt, Kata jóvoltából van már új kedvenc édességezős helyünk is :-))
Szombaton nagy nap volt, Gábor tesójának az esküvője, méghozzá Szolnokon. Ez csak azért érdekes, mert másnap reggel 6-kor indult a vonatunk a Keletiből, így a lagziról nagyon hamar el kellett jönnünk, hogy az utolsó vonatot elérjük. Balázs nagyon-nagyon élvezte az esküvőt és a mulatozást, tetszett neki, hogy csinosan felöltözhet, hogy aztán kitűrt inggel és lógó nyakkendővel biliárdozzon, mint egy macsó :-))
A vasárnapi hazaút nem hozott meglepetést, pontosan indultunk, pontosan érkeztünk, Balázs viszonylag jól viselte a félnapos vonatozást. Hétfő már az iskoláról szólt, méghozzá új felállásban; júniusban mi halálosan biztosak voltunk benne, hogy ilyenkorra én már túlterhelt munkaerő leszek, ezért Balázst befizettük ebédre. Most ő bent ebédel, én pedig a munkának még mindig ezen az oldalán vagyok.

A tegnapi baseli kirándulás érdekesre sikeredett. Eddig mindig fél2-re kellett mennünk, ezért én - anélkül, hogy utánanéztem volna - teljes magabiztossággal ezt az időpontot céloztam be. 10 után valamivel mondta Gábor, hogy nézzük már meg az időpontot, ne kelljen majd ott várnunk. Előszedtem az e-mailt és akkor kaptam a pánikrohamot: 11-re kellett volna mennünk. Őrült telefonálásba kezdtünk, de mikor merüljön le a kísérletvezető telefonja, ha nem ilyenkor... Gábor próbálta a klinikán elérni, én közben írtam neki e-mailt, hogy mennyire béna voltam és lehetne-e, hogy késünk. Nagyon lazán vette a nő, ezt írta: "Das ist kein Problem. Es ist toll, dass das Treffen stattfinden kann.Vagyis kb semmi gond, nagyszerű, hogy össze tud jönni a megbeszélés. Ott a már megszokott menet volt, Balázsnak teszt, nekünk kérdőív, és most is volt egy vérvétel ujjbegyből, amit a szokásos hisztéria kísért. Lefotóztam a kérdőíveket, majd lefordítgatom a kérdéseket, vannak köztük érdekesek is. Megint kellett Balázsnak is kérdőívet kitöltenie, mint a második alkalommal, megint nagyon megdöbbentünk és meghatódtunk azon, hogy mennyire ismeri a korlátait és milyen őszintén, öniróniával tudja ezt kifejezni. Volt egy kérdés, már nem vagyok benne biztos, de talán az, hogy ment-e már bele verekedésbe, hogy megmutassa, ki az erősebb. Sokáig gondolkozott, aztán bekarikázta a lukat a 0 (soha) és az 1 (néha) közt. Ez azt jelenti, hogy még sosem csinált ilyet, de már gondolkozott rajta. Kis mókus.
Nekem tegnapra sikerült megbetegednem, ami, furán hangzik, de nem jellemző rám. A zsebkendő-felhasználási mutatóm a piros zónában kiakadt, a torkomba pedig mintha borotvapengéket szórtak volna. Cataflam, Nasivin és Panadol, aztán majdcsak túlélem ;-)

2013. augusztus 11., vasárnap

Örülős

Szeretnék megosztani egy levelet, amit egy régi ismerőstől kaptam tegnap/ma. Most talált rá a blogomra és a jelek szerint tetszik neki :-)) Fura, mert egyáltalán nem titkolom, hogy mi a helyzet, sőt, néha még én is úgy gondolom, hogy néhány megszólalásom rendesen áthajlik az oversharing kategóriába, mégis sokan nem tudják, hogy bármiféle probléma van Balázzsal.
Íme az üzenet, ami bearanyozta a tegnapi és mai napomat (azért ilyen tagolt, mert Facebook-on jött):

"Szia Panni, nem is tudtam, hogy van blogod, délután kezdtem el olvasni, már háromnegyed órája lejárt a munkaidőm, de nem tudom "letenni". Most pedig még csak 2010-nél járok. Dióhéjban csak annyit, hogy nekem a leghalványabb segédfogalmam nem volt arról, hogy Balázzsal ilyen problémáid voltak. Majd írok."
"Most már befejezem... éjjel fél egy..."
"Elöljáróban annyit, hogy rettenetesen érdekes, a stílusod kivételesen élvezetes, tényleg mérnök vagy?  A helyesírásodról nem is beszélve! Olvastam/olvasok néhány blogot, és nem egy azért bukott meg nálam, mert képtelen voltam elsiklani a goromba helyesírási hibák fölött.
Még nem olvastam végig, talán holnap, ugyan 12 órát kell dolgoznom, aminek egy részében ráérnék, de készülnöm kéne egy hétfői angol-német nyelvű állásinterjúra is.
(Most ott tartok, hogy Balázs elkezdi a németnyelv-tanfolyamot.)"
"Amúgy fantasztikusan érdekes egy ilyen blog-(inter)aktivitás, mi ugye elég felületesen ismerjük egymást, még akkor is, ha viszonylag régóta, de egy ilyen blog által szinte családtaggá tudnék válni, miközben te még a nevemen (meg a gyerekem nevén) kívül nem sokat tudsz rólam.
Majd írok még véleményt is."
"UGYE A TÖBBI BLOGOD NEM ILYEN KLASSZ? 3/4 2 van és én 6-ra megyek dolgozni... Mióta hazajöttem, itt ülök (még szandálban), és most is csak azért hagytam abba, mert már kezd dagadni a lábam."
"Szóval nagyon elgondolkodtató volt ez az egész. Tény, hogy most már sok - eddig nem értelmezett - mondatodat most már helyre tudom rakni, mert tudom, mire vonatkozott. "
"Amikor olvastam a blogodat, nagyon sokszor összeszorult a szívem, annyira sajnáltalak titeket bizonyos szituációkban, téged is és főleg Balázst.
Nem azért, mert neked bármiért könnyebb lenne, csak te az eszeddel meg tudod magadnak magyarázni, mi miért történik, dehát ezt pont neked magyarázzam, aki sokkal jobban érted nálam?"
"Ilyenkor óhatatlan, hogy az ember belegondoljon a saját nevelési elveibe és gyakorlatába, hogy megtett-e mindent akkor, amikor problémát látott a gyereke bizonyos fejlődési szakaszaiban. És sajnos azt kellett bevallanom magamnak - és ez tényleg a te blogod hatása -, hogy nem. Nem olyan régen írtad, hogy igenis, ha problémát látunk, addig menjünk, amíg nem látunk megoldást, mert sok helyen falakba fogunk ütközni, de akkor menni kell másfelé."
"Kényelmesebb valamire ráfogni az adott problémát vagy elbagatellizálni vagy belekapaszkodni az első orvosi véleménybe, amikor azt mondják, áááá, ez nem számít. Még hülyén is érezzük magunkat, félünk, hogy tényleg bolhából csinálunk elefántot... Olyan problémát vélünk felfedezni, ami nincs, nem is létezik."
"És aztán jól megkönnyebbülünk, hogy láááám, rémeket láttunk.
És baromi nagyot puffanunk, amikor később jönnek az egyéb problémák, amik megelőzhetők lettek volna egy kis "erőszakoskodással": másik orvos, másfajta szakorvos, nevtan, stb."

Ezzel a kis öntömjénnel búcsúzom a következő egy hétre; hacsak nem történik valami ultrafontos, legközelebb 20-án jelentkezem, a baseli fejleményekkel.

2013. augusztus 10., szombat

Méltó befejezés

Balázs kísérletének a gyógyszerszedési fázisa csütörtökön befejeződött. Ezt azzal ünnepelte meg, hogy prezentálta az egyetlen lehetséges mellékhatást. A szobájában kerestem valamit és guggoltam a földön, amikor tőlem 5 cm-re Balázs minden előjel, öklendezés vagy akár hányinger nélkül, egyszercsak hányt egy minit. Nem tudom, ki lepődött meg jobban, mindenesetre gyorsan a WC felé irányítottam, ahol viszont semmi nem történt. Ez volt az összes mellékhatása a 6 hétnyi gyógyszerszedésnek. Mondjuk hatása sem sok volt... 20-án megyünk Baselbe, az lesz az utolsó találkozás, lesz még egy vérvétel és az eddigiek átbeszélése.

2013. augusztus 7., szerda

Viharos nap

Durva egy napunk volt tegnap. Úgy kezdődött, hogy a 40 fokos hőségben kenyeret sütöttem. De ha már úgyis megy a dagasztógép, akkor csinálok gyrost is. De mivel délután barátokkal találkozunk, nem egy normál, hanem két kis kenyeret sütök és az egyiket nekik adjuk. Ez kb 2 órát jelent 250 fokon, plusz a tűzhely hívogató melege, mert én a gyrost serpenyőben sütöm, egyrészt tök szép színe lesz, másrészt nagyon vicces, ahogy felfúvódik, mint egy nagy labda. Az ebéd közepe táján Balázsnak az az ötlete támadt, hogy ő inkább mégsem szereti a gyrost. Hát ez tök jó, most mit adjak neki, nem vagyok hajlandó tésztát főzni, az tuti, szendvicset nem, mert már lassan így is szendvicsmérgezést kap. Fogtam magam és az éppen sülő kenyérből eltett öregtészta (egy darabka, kb 20 dkg tészta lecsípve a bedagasztott kenyértésztából és a következő kenyérbe bedagasztva, olyasmi, mint a kovász, sokat javít a kenyér szellősségén és ízén) feléből gyártottam neki pizzát, ezzel megszavazva még 10 percet a 280 fokos sütő előtt.
A viszontagságos ebéd után összekészültünk és elindultunk Zürichbe. A hajókikötőnél volt találkozónk, a híd tele volt emberekkel, akik fejest ugráltak a Zürichsee-be, sőt, még egy mobil ugrótornyot is felállítottak, ha valakinek a 6-7 méteres magasság nem szolgáltatna elég adrenalint...
Felszálltunk a hajóra és elindultunk a Zürichsee-n dél felé. Szuper halvacsorát kaptunk, hozzá szuper bort ittunk, Balázs pedig kimerítette az ezévi kóla büdzséjét. Valahol a vacsora közepe felé úgy tűnt, hogy lehet, hogy lesz egy kis vihar.
Gyorsan megettem a halat, mert látszott, hogy ezt muszáj lesz fotózni. A vihar ijesztően gyorsan közeledett, a következő képek az EXIF info alapján 7 perc leforgása alatt készültek:




Itt Balázst bezavartuk, de Gábor már alig bírta kinyitni az ajtót, ami a fenti képen a hátunk mögött látszik. Akkor futott át először az agyunkon, hogy ez még akár veszélyes is lehet. Egy szél, ami olyan erővel nyom egy ajtót, hogy egy meglett férfiember nem tudja maga felé kinyitni, az simán elfúj bármit és bárkit. Addigra az utolsó képen látható fehér csík megérkezett és hatalmas, orkánnal kísért esőt zúdított a nyakunkba. Akkor már csak mi voltunk kint és mi sem önszántunkból. Végül Gábor azt mondta, hogy na, most nyomás, jól nekifeküdt, teljes erőből meghúzta az ajtót és sikerült kinyitnia. Gyorsan beszaladtunk és onnan néztük végig, ahogy a szél hajigálja a székeket, pont oda, ahol mi pár másodperce álltunk. Innen buli volt, én nagyon élveztem, Gábor a tőle megszokott, megzavarhatatlan nyugalommal nézte, ahogy a vihar kívül-belül átrendezi a hajót, Balázs pedig nagyon vagány volt.


Mire leértünk Rapperswilbe, a szél beállt egy állandó, kellemetlen, de nem viharos erősségre, az eső is elállt, a hőmérséklet a felére zuhant és kristálytiszta lett a levegő, a táj pedig olyan kontrasztos, amilyen csak vihar után tud lenni. A vendéglátónk - akinek ezúton is nagyon szépen köszönjük a kirándulást - kicsit panaszkodott, hogy ez így nem pálya, ez egy Sonnenuntergangsfahrt, mi viszont nem látjuk a naplementét, de megnyugtattuk, hogy mi így is nagyon jól szórakozunk, sőt. Balázs ekkor már nem volt annyira fényesen, kiderült, hogy ő bizony nagyon-nagyon izgult a vihar alatt, úgyhogy lett egy kis hasmarsa.
Zürich felé közeledve még egy kis napot is láttunk, bár Üetliberg felett még mindig vihar volt.

Négyórás volt a hajóút és mi egy percet sem unatkoztunk, igazi hiperaktív kirándulás volt, pont nekünk való :-)) Zürichben úgy döntöttünk, lekéssük a tízórás vonatot és inkább sétálunk egy kicsit, meg persze fényképezünk ;-)



Még több kép - érdemes megnézni őket - a szokásos helyen, a Picasán, vagy akinek van Google+ profilja, annak közvetlenül itt.

2013. július 28., vasárnap

Restancia

Galád módon nem írtam a hétfői látogatásunkról a pszichológusnál. Egy magyar származású, Svájcban született nőnél voltunk, aki korunkbeli és nagyon közvetlen, nagyon aranyos. Most csak ketten mentünk Gáborral, úgyhogy sokmindenről tudtunk beszélni. Kiderült, hogy az iskolapszichológus már beszélt vele Balázsról (megint körbeérnek a szálak, ez annyira jó így) és az volt a véleménye, hogy Balázsnak szelektiv mutizmusa van. Ezen azért dobtunk egy hátast, mert ugyan nem ismerjük pontosan ezt a zavart, vagy mi ez, de amennyire tudjuk, ha valaki szelektív mutizmusban szenved, akkor bizonyos emberekhez egyáltalán nem beszél. Tudtommal nincs olyan ember a suliban, akihez Balázs ne beszélne, bár tény, hogy nem szívesen beszél. Az usteri szakember (Usterbe kellett volna mennünk, ott ajánlották fel, hogy van lehetőség magyar nyelvű pszichológussal beszélni, hátha így könnyebb Balázsnak), aki egyébként még egyáltalán nem találkozott Balázzsal, úgy adott át minket, hogy Balázs autista és pont. Szeptemberben kell majd menni Balázzsal, aztán születni fog egy szakvélemény, egy javaslat, aztán majd lesz valahogy.
Szintén a héten történt, hogy visszahívtak a négyinterjús munkahelyről, hogy nem kellek nekik. Pont 5 hónappal azután, hogy beadtam a jelentkezésemet. Komolyan meglepett a dolog, főleg, hogy az utolsó interjú óta már kaptam tőlük egy nagyon pozitív visszajelzést, dehát ez van. Marad a másik, ahova a szülinapomon mentem és szerintük nem volt olyan rossz az az interjú, mint szerintem, mert már másnap megkaptam a visszajelzést, hogy menjek majd a következő körre. Ha az sem sikerül, akkor kilószám fogom szórni az önéletrajzokat. Igazából lehet, hogy már most elkezdem, mielőtt végleg elfelejtek németül...
Tegnap tetőzött a hőség, úgyhogy egész nap a strandon lógtunk. Balázs végre megmutathatta a csúszdát és a trambulinozásra is rávettük. Egyébként hihetetlen, hogy mennyit romlott a vízbiztonsága, nem mert úszni ott, ahol nem ért le a lába, így kettőnk közt evickélt el az úszóstégig (a tóparton van a strand és a medencéken kívül a tóban is ki vannak építve jóságok, ott vannak pl a trambulinok is), az ugrás után pedig behisztizett, mert arra számított, hogy le fog érni a lába. Ezután egy nagyon aranyos dolgot csinált, a hisztije közben - aminek az oka egyébként az ijedség volt - mondogattuk neki, hogy dehát Balázs, az úszómedencébe is beugrasz, pedig ott sem ér le a lábad, sőt, úszol is benne, bla-bla, ő pedig látszólag nem is figyelt, aztán előreszaladt, odament az úszómedence legmélyebb pontjához, vett egy nagy levegőt és beleugrott. És akkor végre elhitte. Aztán még vagy tizenötször beleugrott. Aztán visszamentünk a tóhoz, ahol a stégről ugrált és rájött, hogy ő tud úszni, sőt, a trambulin is buli, úgyhogy az utolsó kb két órát a trambulin mellett töltöttük. Nem igaz ez a gyerek, komolyan mondom. Már csak azt kéne elhinnie, hogy okos. Miért megy ez ilyen nehezen...

2013. július 26., péntek

Szopni vagy nem szopni

Csak semmi erotika! Tegnap elolvastam az év cikkét. Hát, hogy is mondjam, több sebből vérzik. Az is nagy baj, hogy borzasztóan silány fordítása az eredeti cikknek, meg az is, hogy tele van tárgyi tévedésekkel. Például az ADHD az esetek legnagyobb részében nem szerzett, hanem veleszületett rendellenesség, ami egyébként funkcionális MRI-vel gyönyörűen kimutatható. És sajnos ami képalkotó vizsgálattal kimutatható, azt nem gyógyítja sem az anyatej, sem a szoptatás alatt kialakult kötelék (ahogy az sem, ha anya elmegy leérettségizni). Lehetnek olyan esetek, amikor az ADHD később alakul ki, de ezek mögött idegi károsodás áll, pl oxigénhiány, baleset, stb. Az én privát véleményem az, hogy a szoptatási fanatikusoknál megint elgurult a gyógyszer és úgy keverik az ADHD-t az egyéb viselkedési zavarokkal, mint Gizikét a gőzekével. Nem szeretném, ha bárki is félreértene, pártolom a sokáig szoptatást - Balázs is egy év után választotta el magát - és a legtöbb kutatás tudományosan is alá van támasztva (mégha a gyakorlat gyakran meg is cáfolja ezeket), de ez a cikk úgy von le következtetéseket, hogy maga a logika is hibás. Kérdezzetek meg bárkit, akinek ADHD-val diagnosztizálták a gyerekét, mind azt fogja mondani, hogy látszottak a jelek már pici csecsemőkorban. Így volt ez Balázsnál is. Háromhónaposan szinte lehetetlen volt szoptatni, olyan mozgékony és nyugtalan volt. Gyanítom, a cikkben meghivatkozott szülők többsége ebben az időszakban adta fel a szoptatást. Tehát nem a rövid szoptatás miatt lett ADHD-s a baba, hanem az ADHD korai tünetei miatt lett a szoptatás korán abbahagyva. Gizike-gőzeke. A vicc az, hogy ezt le is írja a cikk, de egészen más megközelítésben.
Száz szónak is egy a vége, a szoptatás jó, aki csak teheti, szoptasson sokáig, aki pedig tudományos cikkírásra adja a fejét, olvasson utána a témának és vetkőzze le az előítéleteit.

2013. július 24., szerda

Főszereplő

Hosszas vizsgálódás után arra a megállapításra jutottam, hogy méltatlanul kevés képet teszek fel a blog főszereplőjéről. Ezt a hiányosságot szeretném most pótolni néhány mai, friss-ropogós képpel:




2013. július 22., hétfő

Haza

Tartalmas volt az elmúlt pár nap, persze csakis jó értelemben. Az "időmilliomosok vagyunk, sállálá" hétfő és a "mászkáljunk egy kicsit" kedd után jött három zsúfolt nap, szombaton pedig már vége is volt a tábornak, mentünk Balázsért. A tábori infokat csepegtetve kapjuk, szombat óta a következőket tudtuk meg:
- Balázs ugyanabban a pólóban fogadott minket, amiben egy héttel korábban elbúcsúzott tőlünk,
- a többi nyolc póló a bőröndjében volt összehajtva,
- akárcsak a zoknik és a gatyák...
- és persze a fogkefe és a fogkrém, szintén érintetlenül
- állítólag senki nem mosott fogat, ami hihető, mert két éve is ezt mondta és mástól is hallottam
- építettek gátakat
- láttak csigákat; a sárga meztelencsiga mérgező
- volt egy poszméh, Zümi, akit eltemettek, mert a fullánkja egyszerhasználatos volt (sic)
- Balázs vitt neki mézzel teli virágot, amibe Zümi belemászott (ekkor még élt) és nagyon élvezte
- aztán valahogy felhasználta a fullánkját (ez még tisztázásra szorul) és nagyon szép temetést rendeztek neki
Amilyen rosszkedvűen fogadott minket Balázs, annyira jókat mesél így utólag. Szóval a szokásos :-) Hazafelé megálltunk Vácon fagyizni, ahol az eladó szerint 8x100+4x150=860, aki kéri a fagyizó címét, jelentkezzen. Mire anyukámhoz értünk, már jócskán ebédidő volt és mire végeztünk az ebéddel, már szinte indulhattunk is a vonathoz. Teltházzal utaztunk Zürichig, olyannyira, hogy ketten rástartoltak a helyünkre, jegyet és helyfoglalást lobogtatva, így aztán tőlem kellett megtudniuk a lesújtó hírt: az ő jegyük egy hónappal korábbra szólt. Nem tudom, ezt hogy sikerült összehozniuk, de nagyon sajnálom őket.
Ez volt az első út, amire kispárnákkal készültem és most sikerült a legkevesebbet aludnom. Tegnap reggel, 12 órányi zakatolás után percre pontosan érkeztünk, Gábor hajnalok hajnalán felkelt, hogy kijöjjön elénk és itthon szépen fel is köszöntött (a szülinapomra nem érkezett meg az ajándék, ami csak azért furcsa, mert határozottan emlékszem, hogy aznap elhalmozott ajándéknak látszó tárgyakkal). Az ajándék felavatása után gyorsan kipakoltunk, megebédeltünk, tavaztunk, aztán Balázs azt mondta, ő inkább Badi-ba szeretne menni, mi jöjjünk csak haza nyugodtan. Este 8-kor telefonált, hogy lassan zárnak (8-ig vannak nyitva, de nagy melegben naplementéig, ez milyen jófejség :-) ), ezután még a fiúk megvacsiztak és valami filmet is megnéztek, én viszont kidőltem.
Gábor nagyon szép renddel várt minket, így ma csak a virágokat kell rehidratálnom és gondolom, Balázst elinditani a strandra, persze csak miután felébredt :-)) Ma délután megyünk a pszichológushoz, most csak kettesben Gáborral, gondolom, este írok beszámolót.

2013. július 14., vasárnap

Fimota tábor

Leadtuk ma Balázst a Fimota táborban, erre most nagyon készült, már egész korán felöltözött, nyakába akasztotta a lord-rúnaláncát és az iránytűt, és várta az indulást. Az átadás most is zökkenőmentesen ment, ezután pedig részemről egy kis bevásárlás következett, tesóméktól 3 gyönyörű ruhát kaptam :-)
A hétvége fénypontja mégis a tegnap este volt, amikor a környezetemben többen megfogadták, hogy lottózni fognak. Az úgy volt, hogy elég későn vettük meg a vonatjegyeket és a visszaútra már csak egy darab jegy volt (egyetlen vonat jöhetett csak szóba, mert jövő szombaton még tábor van, hétfőn viszont már orvos), volt viszont egy eladó jegy ugyanerre a vonatra, így gyorsan mindkettőre lecsaptunk. Tegnap reggel, amint megérkeztünk, kinyomtattam az egyiket, a másikat pedig este vettem át. Már előre fájt a hasam, amiért a vonaton majd alkudozni kell, hogy lehetőleg ne két különböző kocsiban és fülkében kelljen ülnünk, de ez gyorsan megoldódott, ugyanis a két jegy egymás mellé szól :-)) Legújabb kedvencem, Sheldon Cooper biztos kiszámolná, hogy erre mekkora az esély (és bennem is felmerült, hogy utánaszámoljak), de mi inkább csak örülünk neki nagyon :-)