2012. december 10., hétfő

Ho-ho-ho

Az, hogy havazik, egy enyhe kifejezés arra az agyrémre, ami itt péntek dél óta megy, kicsi megszakításokkal. Én élvezem, de tényleg, és nem az elégedetlenség beszél belőlem, inkább csak a meglepettség. Megjártam én az Északi-sarkkört, meg Lappföld alját, láttam és éreztem -30 fokot, sőt, a tavaly januárban lefotózott hókupac még áprilisban is megvolt, de ekkora hóesésre nemigen emlékszem. A karácsonyi hangulat abszolút megvan, a bolt előtti biciklitároló mellett szánkók várakoznak, a ház kertjében valaki feldíszített egy bokrot, nagyon szép telünk van. Balázs persze elment az őszi túracipőjében a suliba, mert azt szokta meg, úgyhogy a nagyszünetben utánasunnyogtam a hótaposójával, meg is köszönte.
Szerencsére a pénteki oltás semmilyen mélyebb nyomot nem hagyott benne, hacsak nem annyit, hogy szombaton és vasárnap kicsit fázósabb volt. Az oltásra és az orvosra visszatérve egy vicces jelenségről akartam mesélni. Itt Svájcban a gyerekek az iskolában hallanak először hochdeutsch-ot, egészen addig ők csak a sviccerdüccsöt értik. Nem csoda, ha a gyerekorvosokban kialakult a pavlovi reflex, hogy amint meglátnak egy gyereket, ízes sviccerdüccsül kezdenek hozzá beszélni. Gondolom, nem kell ecsetelnem, milyen fejet vágott Balázs, amikor odalépett hozzá a tökaranyos asszisztens és elkezdett hozzá teljesen ismeretlen nyelven beszélni. De azért volt egy kis lebukás, mert a szuri után a doktornő megkérdezte (sviccerdüccsül), hogy kér-e csokit, mire ő lelkesen bólogatott. Erre a doktornő elmondta neki, hogy a karácsonyfáról nyugodtan választhat egyet. Balázs elviharzott a fához, a doki rámnézett: he-he, ezt bezzeg értette :-))
Szombaton, tekintettel a nagy hóra, elmentünk a közeli várromhoz szánkózni. Ez főleg abból állt, hogy Balázs  különféle kunsztokat adott elő a szánkóval, mi pedig igyekeztünk mozgásban maradni, hogy ne fagyjunk lilára. Ja és persze voltak vicces alkudozások is, mert a húszdekás' műanyag szánkó olyan nehéz, hogy Balázs szerint lehetetlen felhúzni a domb tetejére, így ez nyilvánvalóan a mi dolgunk. Párszor elmagyaráztam neki, hogy saját magát úgyis fel kell vonszolnia, az a pille-könnyű szánkó már igazán nem számít. Megérthette, mert elég hamar belátta, hogy nem érdemes ilyesmivel próbálkoznia. Hazáig azért elhúzatta magát Gáborral :-)
A készülődés Karácsonyra és a hazaútra kezd felerősödni, mivel jövő szombaton már utazunk. Ez így már elég jól hangzik! Soha életünkben nem voltunk még ennyi ideig távol a szülőktől, nemhogy külföldön, ideje lesz haza menni egy kicsit...

Nincsenek megjegyzések: