2012. november 29., csütörtök

Fellélegzünk

Balázsnak hirtelen beugrott két nap szünet a nyelviskolában, így ma legnagyobb örömére 4 kézműves órája volt/lesz. Úgy örült neki, itt ujjongott tegnap. Igen, ez ugyanaz a gyerek, akinek a finommotorikája olyan volt, amilyen, és utált mindenféle bütykölést, ami odafigyelést és kézügyességet igényelt.
Ami engem illet, a szemöldököm és a körmeim egyhangúlag megszavazták a növekedést, csak így tovább, gyerekek, ha így folytatjuk, hajasbaba is lesz még belőlem, én mondom :-))
Úgy látszik ez az időszak a közös döntéseké, ma reggel pl közösen elaludtunk, mindhárman. Nagyon izgis volt, Gábor 7-kor ébredt, Balázsnak pedig 7:30-tól nulladik órája volt. Én voltam a legelvetemültebb, majdnem 8-ig aludtam. Valószínűleg az éjszaka leesett 10 cm hónak (is) volt köszönhető az elalvás. A hó azóta is szakad, úgyhogy ma adventi koszorút sütünk mézeskalácsból és ünnepélyesen megnyitjuk a karácsonyi hangulatot.

2012. november 28., szerda

Inszomnia

Ígérem, nem lesz mostantól ez minden posztnak a címe, dehát mit csináljak: hajnali fél három van, én pedig itt ülök, miközben fő a krumplipüré, sül a hús és megy a mosogatógép. Úgy kezdődött, hogy Gábor szerint a Négy szoba az egy jó film, én pedig elhittem neki és elkezdtük nézni. Az első félórában még vártam, hogy majdcsak lesz ebből valami, aztán úgy az első óra után egyre jobban felhúztam magam, hogy mi ez a borzalom, és mire végre a jó rész jött, elaludtam. Persze amint vége lett a filmnek, felébredtem, pedig nem akartam, Gábor még tévézett, ezen jót veszekedtünk, ő tévézni akart, én aludni, aztán átjött Balázs, és a két fiú 3 másodperc múlva aludt. Vártam egy ideig, de csak nem tudtam elaludni, így átcuccoltam Balázs ágyába. Ott is néztem egy ideig a plafont, aztán elkezdett fájni a nyakam, aztán a hasam, aztán már olyan részeim görcsöltek, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam. Mikor már a nekrológomat fogalmaztam, úgy gondoltam, jobb, ha kijövök, hogyha már nem alszom, akkor legalább hasznos dologgal üssem el az éjszakát. Jó eséllyel délelőtt úgyis csak ülni fogok kávéval a kezemben és bambán nézek ki a zombi fejemből, legalább nem lesz bűntudatom, most előre ledolgozom a napot.
Nade nem azért ültem ám ide a géphez, hogy az álmatlan éjszakámról meséljek; történtek ma (hoppá, tegnap) ennél nagyobb dolgok is. Egy 20-30 perces megbeszélést terveztünk Balázs fejlesztőpedagógusával (nem ez a jó szó rá, ő az, aki a szárnyai alá vette Balázst és tanulja vele a németet, a matekot, terelgeti, stb), úgy is hagytuk itthon Balázst, hogy megbeszéltük, ha belefér az időbe, csinálja meg az összes házit. A suliban az említett tanáron kívül Balázs osztályfőnöke is várt minket és tájékoztattak, hogy a beszélgetésről jegyzőkönyv készül. Ne ijedjünk meg, de itt ezt így szokták. Viccesen zajlott a dolog, mert mindenki németül beszélt, aztán amikor rám került a sor, én angolul, és erre németül válaszoltak. Sokat beszélgettünk Balázsról, hogy milyen volt, mielőtt ideköltöztünk, hogy fogadta a hírt, hogy mostantól külföldön élünk. Elmondtuk, hogy mi hogy volt, és hozzátettük, hogy szerintünk Balázs még erősen a tagadás fázisában van; azt elfogadta, hogy most itt vagyunk, de egyelőre nem hajlandó arra gondolni, hogy ez egy hosszútávú dolog. Én ezt egyáltalán nem tartom bajnak, mindig is csodáltam a gyerekek lelkét, ők nem hősködnek, pont annyit engednek be a tudatukba, amennyit nagyobb trauma nélkül fel tudnak dolgozni. Biztos vagyok benne, hogy amint kész lesz rá, be fogja fogadni a teljes igazságot. Szóba került a Ritalin, majd az orvossal beszélnünk kell a dózisról (gyakorlatilag a szedhető legalacsonyabb dózist kapja, 38 kg és 20 mg-ot szed naponta, viszont nagyon passzív, apátiás). Szó volt a winterthuri Sprachschule-ról is, ahonnan - írtam - jön majd egy tanár Balázshoz. Kiderült, hogy ezt félreértettük, a tanár a mostani tanárokkal fog konzultálni, hogy jó irányba haladnak-e, mi a következő lépés, stb. Azt mondták, isten ments, hogy még több tanára legyen Balázsnak, így is elég bizonytalan. Beszéltünk arról, hogy mi hogyan éljük meg ezt a kiköltözés dolgot, hogy érezzük magunkat. Adtak pár jótanácsot is arra vonatkozólag, hogy hogyan vehetnénk rá Balázst, hogy emberek, gyerekek közé menjen iskolán kívül is. Végül egy jó másfél órát ott voltunk a suliban. Összességében az az érzésünk, hogy a pszichológus óta beszéltek pár szakemberrel és mostmár nem érzik olyan reménytelennek a helyzetet. Mikor hazaértünk, Balázs azzal fogadott minket, hogy minden házi kész van, hát csak nekiállt egyedül, noszogatás nélkül és megcsinálta.

2012. november 25., vasárnap

Nem semmi!

Balázs péntek délután a szokásos időben indult a nyelviskolába. Indulás után 10 perccel szólt a telefon, ő hívott:
- Anya, nem fogod kitalálni, hogy mit láttam az előbb!
- Mit láttál?
- Találgass!
- Hm, csuklós buszt?
- Nem.
- Porschét?
- Nem!
- Lamborghinit?!
- Nem...
- Akkor szabad a gazda!
- Úgysem találod ki... Magyarokat!!!
- Magyarokat? És köszöntél nekik?
- Nem, mert egy házaspár volt és a nő nagyon káromkodott. De anya, itt mentek az utcán és magyarul beszéltek!!!

2012. november 23., péntek

Ki korán kel...

...kakaót lel. Legalábbis az újonnan bevezetett szabály szerint. Kicsit megint megcsúsztak a reggelek és elindult egy olyan tendencia, hogy kakaó után Balázs már nem is éhes. Korábban mindig a reggeli volt először és utána a kakaó, pont emiatt. Amikor már jó ideje nem volt semmi gond a reggelizés körül, lazítottunk a gyeplőn és engedtük előbb kakaózni. Hétfőig tartott a szép világ horror, akkor azt mondtuk, hogy jól van, ennyi volt és vissza a kályhához, sőt, szigorítottunk az eredeti szabályokon is: ha 7:15-ig megreggelizik, akkor ihat kakaót, ha nem, akkor nem. Már tegnap is célfotóval teljesített, ma viszont a legnagyobb jóindulattal is 7:23-kor tűnt el az utolsó falat. Volt is dühöngés és persze minden a mi hibánk. Ebben a hangulatban telt az egész reggel, Balázs komolyan meg volt sértődve, nem érdekelte, hogy mi időben szóltunk, nem érdekelte, hogy attól minden más ugyanúgy megy (mehetne) a megszokott módon, ő utálni akart valakit, mi meg épp kéznél voltunk. Amikor megkérdeztem, hogy csomagoljak-e a tegnap sütött mézeskalácsból, üvöltve közölte, hogy nem kell semmi, kakaót akarok inni, hagyjál békén!!! Én azért csak becsempésztem a dobozkát a táskájába, ezen nem fog múlni semmi, telt tovább a reggel a maga kis zaklatott módján. Indulás előtt úgy 3 perccel rám nézett Balázs és azt mondta: anya, bocsánat, hogy így viselkedtem, légy szíves, csomagolj nekem mézeskalácsot! Persze, tudtam, hogy a mézeskalácsnak nem tud ellenállni :-))

2012. november 22., csütörtök

Néhány dolog már sosem változik

Írtam róla (vagy ha nem, hát most már tudjátok), hogy Balázs az utóbbi időben nagyon szívesen tanul, lelkes, motivált. Tegnapelőtt is és tegnap is szinte egész este a nyelviskolában feladott házit (párbeszéd) gyakorolták Gáborral. Nagyon jól ment neki és igyekeztek, hogy ne magoljon, ezért váltogatták a szereplőket, stb. Ma teljesen összetörve jött haza a nyelviskolából, mert a tanár nem volt hajlandó meghallgatni őt, csak legyintett rá, hogy nem tanulta meg. Nagynehezen kiszedtem belőle, hogy mi történt: az egyik gyerek elakadt és Balázst kérte meg a tanárnő, hogy folytassa. Neki nem ugrott be egyből és gondolkozott egy kicsit, Erre a tanár beszólt neki, hogy nem tanult és utána már nem is volt hajlandó meghallgatni őt. Mert ugye egy, a nyelvvel éppen ismerkedő és amúgyis önbizalomhiányos gyerek, ha nagynehezen összeszedi a bátorságát és jelentkezik, hogy el szeretné mondani, semmire sem vágyik jobban, mint hogy a többi gyerek előtt megalázzák. Szóval köcsögök itt is vannak. Ami viszont nagyon nagy dolog: Balázs magától is felismerte, hogy ő itt nem volt hibás; hogy a tanárnő viselkedett helytelenül. És ez nagyon nagy dolog! Persze, bántja az igazságtalanság, ahogy mindenkit bántana, de nem volt indokolatlan bűntudata! Ez azt jelenti, hogy sokat fejlődött az önbizalma, kezd kialakulni egy reális énképe, nem (csak) a környezete visszajelzéseiből építi azt fel. Ennek viszont mindenképpen örülni kell!

2012. november 21., szerda

Felzárkózás

Olyan sok napi apróság van, ami egyenként nem üti meg a posztolási ingerküszöbömet, viszont az összkép és főleg a tendencia már mindenképpen megér egy rövidke írást. Az angolról van szó, amit Balázs szeptemberben kezdett el tanulni, az osztálytársai pedig 3 évvel ezelőtt. Balázs teljesen felvette a ritmust és együtt tanul velük, az angol házikat egyedül vagy minimális segítséggel oldja meg, a kiejtése szinte hibátlan (szegényt kicsit megzavarja, hogy egyszerre tanulja a némettel; főleg a ch-s szavakkal gyűlik meg a baja), a szókincse szépen növekszik. Sok behoznivaló van, ezt kár lenne tagadni, mert az osztálytársak azért simán elbeszélgetnek már angolul, de az mennyire megható már, hogy ennyire ügyesen igyekszik! És igen, agya mint a szivacs, nagyon igaz a mondás, hogy az ilyen korú gyerekek kapacitását jól ki kell használni, mert sokkal többet bírnak befogadni, mint hinnénk. Azt írtam már, hogy milyen büszke vagyok rá?!

2012. november 19., hétfő

Becsapós

Balázs mostanában hajmeresztően válogatós; eddig is kihívás volt a kedvében járni kaja-ügyben, de amit mostanában művel, az már komolyan elgondolkodtat.
Mai agymenése: ő nem egész, hanem fél szelet kenyereket kér. Nem baj, hogy mini szelet, ő a fél szeletekhez van hozzászokva. Aztán miért van benne sonka, ő csak sajtot és uborkát kér. Aztán jött a csúcs: ő nem is szereti ezt a kenyeret. Itt már azért kicsit eldurrant az agyunk és elzavartuk öltözni, nincs reggeli, hagyjon minket békén.
Kicsit duzzogott kint, én meg úgy csináltam, mintha nem látnám, hogy egyszercsak odament a hűtőhöz, kivett egy almát, gondolkozott, kivett még egyet, levett egy tányért, idejött és azt mondta: anya, lehet olyat, hogy két szem almát eszem inkább? Csak légyszíves vágd fel, hogy ne vegyem észre, hogy ez kettő!

2012. november 18., vasárnap

Räbeliechtliumzug

Ez a szép szó kb azt jelenti, hogy karalábélámpafelvonulás. Nem a szokványos karalábé, hanem ilyen irdatlan nagyra nőtt, aminek mára az étkezésben már semmi szerepe nincs, mégis ebben az időszakban tele vannak vele a boltok. Egyetlen felhasználási területe a lámpakészítés. Nagyon népszerű, mert viszonylag könnyű vele dolgozni (erről Balázs és a bekötözött keze tudna mesélni) és nagyon szép, ahogy a vékony, lila héján áttetszik a fény. Tegnap 17:30-kor volt a gyüli az iskola előtt, ahol az Elternrat tagjai punccsal várták a gyerekeket és szülőket, aztán elindult a menet, keresztül a városon. A felvonulás alkalmából kikapcsolták a közvilágítást és lezárták az utakat. Meg kell, hogy mondjam, nagyon-nagyon hangulatos volt.
A kijelölt találkaponton már várt minket egy felvonulás, és további két menet csatlakozott még hozzánk, így mentünk le a tóhoz, ahol egy bizarr köszöntő- és köszönőbeszéd után egy zenekar zenélt és édes kis gyerekek énekeltek különböző lámpás dalokat teljes szívből és teli torokból. Az első a Laterne, Laterne volt, azt ismerjük mi is, a többiről inkább csak gyanítottuk, hogy mintha már hallottuk volna valahol.
Meglehetősen hideg volt, ezért - és mivel Balázs elkezdett unatkozni és hisztizni - elindultunk hazafelé. Kiderült, hogy egy ének volt már csak hátra, így nem is maradtunk le semmiről. Mikor Balázs észrevette, hogy mindenki elindul haza, hirtelen már nem is volt neki olyan sietős és visszamentünk a tópartra Holdat fényképezni, de akkor már nekem mindenem be volt fagyva, így nem maradtunk sokat. Itthon rendbe tett minket a forró zuhany, csak abban nem sikerült megegyeznünk, hogy mi legyen a karalábé sorsa. Balázs szeretné, ha megtartanánk és jövő júliusban elvinné magával Kenesére. "Nem baj, ha megrohad, majd letisztítjuk!"
Hogy szegény gyerek elvonja a figyelmét a kézfájdalmáról, belerúgott a szegőléc sarkába, amivel a negyedik ujján csak a körömágyát, a kisujján viszont a körmét is sikerült elintéznie. Szegény Balázst még az ág is húzza!

2012. november 16., péntek

Tökös gyerek

Kb 2 hete tudjuk, hogy lesz holnap egy lámpás felvonulás, az "SzMK" (Elternrat) szervezésében. Egy hete kaptuk meg a részletes instrukciókat és ma derült ki, hogy ma délután lesz a faragás. Én végig abban a hitben voltam, hogy tököt faragnak és végig bennem volt egy ilyen hülye kis aggodalomféle, mert én már sokszor faragtam tököt és az egy nagyon hülye fajzat, csúnyán meg tud benne szaladni a kés. Azzal nyugtattam magam, hogy a tanárok ott lesznek, miért történne baj, hülye aggódós trampli.
Balázs tök vidáman ment el délután, a délelőtt is szuper volt, a francia tanárnő nagyon megdicsérte ("Französisch profi!"), olyan boldog volt, hogy véletlenül meg is ebédelt minden vita nélkül. Mikor elment, bemelegítettem a sütőt és gyorsan végigrohantam a lakáson a portörlővel, aztán a porszívóval, közben pedig nem győztem hessegetni a hülye gondolatokat és rémképeket Balázsról, a késről és a tökről. Már majdnem befejeztem, amikor valami mintha szólt volna. Porszívó kikapcs, igen, a kaputelefon. Háhá, biztos a postás, meghozta a jegyeket. Összekaptam magam, elindultam lefelé és pont belebotlottam Balázsba, akit két osztálytársa kísért, egyikük Balázst támogatta, másikuk a táskát hozta. Megláttam Balázs kezét, meg a sápadt kis arcát, és nem is igen kellett mondaniuk semmit a fiúknak. Nagyon ügyesen ellátták a suliban, kapott ilyen sebösszehúzó tapaszt és a lelkére kötötték, hogy menjen el orvoshoz. Mikor elmesélte, hogy olyan volt a sebe, mint egy szem és úgy telt meg vérrel, mint egy medence, elkezdtem neki pedzegetni a kórházat is. Akkor tört el a mécses. Szerencsére a doktornéni úgy ítélte meg, hogy bár elég mély a seb, de viszonylag kicsi, ezért a folyékony sebragasztó és (jó-)pár összehúzó tapasz is megteszi, nem kell átmennünk a kórházba. Szegény gyerek, úgy be volt tojva! Kaptunk egy halom vízálló tapaszt és ilyen sebösszehúzó tapaszt is, és utánunk szóltak, hogy aktuális lenne az MMR és a bárányhimlő ismétlő is, úgyhogy majd valamikor ugorjunk be egy bökésre.
Mire hazaértünk, lenyugodtak a kedélyek is és átmentünk a suliba, hogy lássák, minden rendben van. Mindenki nagyon ünnepelte Balázst, számomra egyértelműen úgy tűnt, hogy nagyon megszerették a többiek. A kezembe pakolták a házi feladatokat, elhoztuk a tököt is, amiről kiderült, hogy karalábé, a vért már letöröltem róla, a faragást pedig majd este befejezem, mikor ő már elaludt. Úgy éreztem, hogy lesz valami gebasz, már napok óta!
Mellékszál: a zsömlék és a bagettek csúnyán túlkeltek az egyórás csúszás miatt, de legalább nem felejtettem el kikapcsolni a sütőt.

Nyílt nap és Zukunftstag reloaded

Nem is írtam arról, hogy 2 hete volt a suliban nyílt nap, be is mentünk Balázzsal az első két - pontosabban a nulladik és az első - órára. Mindkét óra Handarbeit, vagyis kézimunka, kézműves óra volt, és kiderült, hogy Balázs lassan befejezi a táskát, amin szeptember óta dolgoznak. Be is fejezte volna aznap és az lett volna részéről a slusszpoén, hogy pont akkor fejezi be, amikor mi ott vagyunk, viszont sajnos elfogytak a szegőkarikák. Olyan csalódott volt szegény, annyira meg akarta nekünk mutatni, hogy titokban sírt is egy kicsit. Nagyon-nagyon sajnáltuk, dehát ebben a helyzetben nincs mit tenni. Még délben is morcos és csalódott volt, este is csak Joeék érkezése zökkentette ki ebből a hangulatból. Ahogy eljött a következő hétfő, már mondogatta, hogy reméli, megérkeznek azok a hülye "Özenek" (sic).
Persze elfelejtette, mi pedig nem akartuk elvenni a kedvét, de a következő csütörtök Zukunftstag volt, ami arról szól, hogy az iskolás gyerekek bemennek a szülők munkahelyére és ott a koruknak, tudásuknak, érdeklődésüknek megfelelő feladatot kapnak, amit el kell végezniük. Ennek hagyománya van itt Svájcban és az iskolák mellett a munkahelyek is rugalmasan állnak hozzá, hogy ezen a napon kerge kölkök kóstolgatják az igazi munkát apu/anyu munkahelyén. Nagyon keményen le van papírozva a dolog, még valami jelentést is kell róla írni, tehát nem arról van szó, hogy ez egy potya nap, amikor lógni lehet. Balázs programozási feladatot kapott Gábortól, amire nagyon hamar ráérzett és nagyon tetszett neki, olyannyira, hogy amikor Gábor mondta, hogy most tartsanak egy kis szünetet, Balázs nemet mondott :-)) Először egy robotot kellett egy pályán végigvezetni úgy, hogy az utasításokat előre be kellett programozni, pl menj jobbra, menj balra, ha szükséges, ugrani is kellett és a kék mezőkön lámpát kellett gyújtania. A gyakrabban előforduló, egyforma lépésekhez függvényt is lehetett írni, így ilyenkor csak azt kellett behívni (pl a lámpagyújtás pont ilyen művelet volt). A következő feladatban tankkal kellett végigmenni egy labirintusban, ez annyival volt bonyolultabb, hogy itt nem voltak előre definiált "menj jobbra", "menj balra" gombok, hanem tényleg minden utasítást be kellett pötyögni a programba. Fel lehetett festeni az utat, leellenőrizni, hogy a tank alatt milyen színű a festék, és ha pl fehér, akkor menjen jobbra, ha piros, akkor balra, szóval itt sem volt hiány függvényekben. Ezután a két fiú tartott egy férfias ebédszünetet és már mehetett is Balázs a nyelviskolába. Nagyon tetszett neki a nap és hogy felnőttes dolgokat csinálhatott!
A tegnapi nap tette fel az i-re a pontot, amikor végre újra volt Handarbeit és megérkeztek a szegőkarikák is, így délben egy büszke kölök vonult be a lakásba, maga előtt tartva a frissen elkészült táskát, ami tornazsáknak készült:

2012. november 14., szerda

Robbanásveszély

Valamiért olyan feszült vagyok délután óta, hogy üvölteni tudnék. Persze ehhez hozzájárult az is, hogy Balázs mappájában megtaláltam a két héttel ezelőtti francia házikat, amikre már meg is kapta a beírást, amiért nincsenek készen. Mi csak néztünk hülyén, hogy milyen házi, hát nem is volt házi... Volt a papírok közt dolgozat is, amihez szinte hozzá sem nyúlt, mert nem értette a feladatot. És én ettől olyan pesszimista lettem megint, hogy mindjárt megyek és átírom a profilomat. Aztán jött egy nagy zokogás, amiért nem kap meg mindent azonnal, mert milyen dolog az, hogy februárban volt pénzünk valamire, most pedig nincs és egyáltalán, miért kellett nekünk kiköltöznünk. És nem érti, hogy mi a baj. Ha látja, hogy mérges, szomorú, fáradt, akármilyen vagyok, észreveszi, de azt, hogy mikor kéne abbahagyni a követelőzést, már nem tudja. Azt is teljesen véletlenül bökte ki, hogy ma egy hatalmasat esett a suliban, de akkorát, hogy mindenki ledermedt. A térde kék-zöld, a fején pedig egy szép nagy púp van, de állítja, hogy nem fáj.

A Nagy Megbeszélés

Ahogy korábban írtam, ma volt a második körös megbeszélés az iskolapszichológusnál. Nagyon-nagyon idegesek voltunk Gáborral, főleg az foglalkoztatott minket, hogy hogy mondjuk el Balázsnak a fejleményeket. Végül összesen ha 15 percig tartott az egész, ráadásul a múltkori elutasító légkörnek nyoma sem volt és az lesz, hogy Balázs marad itt és Winterthurból jön hozzá egy speciális pedagógus, aki csak ővele fog foglalkozni. Közben az usteri nyelviskolát leépítik, így Balázs egész nap az osztályával lesz, miközben segítséget is kap.
A végén megkérdezték, hogy jó lesz-e így nekünk. Hát hogy a francba ne lenne jó!!! Úgy megkönnyebbültünk! Közben kiderült, hogy többfrontos drukkolásban van részünk, szó szerint a szomszéd is nekünk drukkol, sőt, van egy sorstársunk, akik nagyon-nagyon hasonló cipőben járnak és ott az iskola nem csinált ügyet a szótlanságból, simán elfogadták, hogy idő kell ehhez. Örülünk, ez a lényeg!!!

2012. november 8., csütörtök

Zukunftstag

Van itt egy nap, amikor az iskolás gyerekek elmehetnek a szüleik munkahelyére, hogy belekóstoljanak a munka világába. De nem úgy van az, hogy elmennek és ott lébecolnak, hanem kapniuk kell egy, a koruknak megfelelő feladatot, ami lehetőleg egybevág a szülő munkaprofiljával, és azt a legjobb tudásuk szerint el is kell végezni.
Mivel engem már sokszor látott Balázs porszívózni és ebédet főzni, úgy gondoltuk, menjen inkább be Gábor munkahelyére, és mivel Gábor szoftverfejlesztő, írjon Balázs egy kis programot. Soknapos kutatás után összeállt a kép, programozás is, egyszerű is, látványos is. A család legifjabb munkaerője már a munkaidő végén jár, lassan indul a nyelviskolába és majd utána beszámol nekem, hogy milyen napja volt a dolgozóban.
Munkanaphoz munkaebéd jár, nekem pedig elég jól esik, hogy nem kell délben haptákban állnom egy normális ebéddel és úgy csinálnom, mintha éhes lennék. Ehelyett vettem egy zacskós rösztit (nem röhög, ez itt nagyon népszerű kaja és nincs vele más dolgom, mint kinyomni a zacskóból, bele a serpenyőbe) és majd megeszem sajttal, amikor én úgy akarom.

2012. november 5., hétfő

Iskolapszichológus

A megbeszélés után sajnos nem lettünk okosabbak, így kár volt beharangoznom. Össze kell ülnünk jövő szerdán is. Ma ott volt az iskolapszichológus, Balázs osztályfőnöke, az iskolai fejlesztőpedagógus és valaki, aki az iskola pénzügyi kérdéseiben dönt.
Először a pszichológus beszélt a tesztek és beszélgetések eredményeiről, aztán jöttek a tanárok. Nem nagyon hallottunk új dolgot, mégis számomra sokkoló volt így az arcunkba zúdítva. Balázs nem beszél, ezért a feladatokat is nagyon nehezen oldja meg. Nem szeretném bő lére ereszteni, a lényeg, hogy két opció van: vagy elmegy egy speciális iskolába, ahol kislétszámú osztályok vannak, vagy marad itt és egy speciális fejlesztőpedagógus jár hozzá. Ezt most nem sikerült eldönteni - ami azért vicces, mert ez a két opció volt eredetileg is, mégis a tanárok elég meglepett fejet vágtak, amikor meghallották -, ezért egy hét múlva újabb gittrágás.

Bocsánat, ha kicsit negatívnak tűnök, de már annyira elegem van, hogy mindig ugyanaz a forgatókönyv: bagatellizálják a problémát, "ó, láttunk mi már ilyet, ó, biztos csak túloz, de ne aggódjon", aztán egyszer csak rájönnek, hogy tényleg gebasz van és akkor kb úgy ülünk ott előttük, mint az inkvizíció előtt. Persze, ez még mindig jobb egy fokkal, mint a magyar állapotok, de a végeredmény ugyanaz: Balázs bekerül egy közösségbe, beilleszkedik, lenyugszik és akkor jön a nyüsztetés, hogy igazából nem is biztos, hogy ő oda való.

Maratoni hétvége

Csütörtök este érkeztek Joeék. Írtam már róluk, Balázs keresztapukája és a felesége, Münchenben élnek. Szuper hétvégét töltöttünk el ötösben!
A pénteki program egy kicsit borult, mert a hosszú út megviselte a vendégeket és sokáig aludtak, de végül így is jutott idő mindenre. Az ebédet sikerült annyira elrontanom, amennyire egy ebédet el lehet rontani... De mindenki nagyon megértő volt és még ezután is szóba állt velem :-) Délután elszaladtunk együtt az Ikeába egy gyors körberohanásra és közösen megállapítottuk, hogy ahogy Németországban sem, úgy itt sem lehet 200x200 cm-es paplanhuzatot kapni (Magyarországon lehet), viszont a választék hatalmas. A napot persze Balázs francia hatosa koronázta meg, sajnos későn jutott eszébe, de ő már csak ilyen, nem nagyon érdeklik az osztályzatok.
A szombati indulás miattam borult, mert bár a tervezettnél is korábban keltem, a kenyér viszont a tervezettnél később kelt, így elhúzódott a sütés is. De azt hiszem, ezt végül senki nem bánta meg, ilyen gyönyörűség készült az esti fondüzéshez:

20 perces késéssel indultunk el és meg sem álltunk Interlakenig. Ez a város két gyönyörű tó közt fekszik, az Alpok lábánál. Amikor azt írom, hogy az Alpok lábánál, nem az otthoni Alpokalját kell elképzelni, hanem valami ilyesmit:
Itt eltöltöttünk (jó-)pár órát, de a kilátóba sajnos nem tudtunk felmenni, mert a sikló november 1-től április 19-ig nem üzemel, a GPS szerinti útra pedig behajtani tilos. Így nem volt más választásunk, elautóztunk Grindelwaldba, ahova amúgy is el akartunk menni, csak aztán változtattunk a terven. Hát most újra változtattunk és egyáltalán nem bántuk meg. Ha Interlaken az Alpok lábánál fekszik, akkor Grindelwald az Alpok nagylábujja alatt. A 2000 méter magas sziklák közvetlen előttünk tornyosultak, tetejükön gleccserek, a völgyben mesebeli dombocskákon mesebeli faházak. Leírhatatlan!


Ahova nagyon igyekeztünk, amit nagyon látni akartunk, Jungfraujoch több magas hegycsúcs mögött bújik el, és ahogy néztük, nem is baj, hogy most nem neveztünk be rá; az igen húzós árú vonatjegyért (csak vonattal lehet oda feljutni) ugyanis egésznapos élményt biztosítanak, amire most nem lett volna idő. Majd amikor már én is dolgozom, megszervezünk egy hétvégét, megszállunk valamelyik mesebeli faházban és egy egész napot eltöltünk ebben kis mesevilágban.
Szürkületben indultunk haza Grindelwaldból. Mikor végre leértünk, megfogadtam, hogy soha többé nem eszem, ha tudom, hogy utána sötétben, utasként utazom szerpentineken :-D Szerencsére félúton megláttuk a tavat a kivilágított várossal és muszáj volt megállni fényképezni. Akkor már kimondottan nagyon kellemetlen és erős hideg szél fújt, ami nekem nagyon-nagyon jól esett, de közel sem olyan jól, mint a látvány:
Balázs is nagyon élvezte a látványt, ő mondjuk a szerpentines "száguldozást" is, mondogatta, hogy akkor most nitrozzunk, most előzzük le ezt az autót, hát igen, kicsit elragadta a hév :-) Az autópályán, miután kb 35 percen keresztül percenként megkérdezte, hogy mikor érünk haza, végre elaludt és csak Zürich környékén ébredt fel.
Pont vacsoraidőre értünk haza, elkészítettem a fondü alapját, felkockáztam a kenyeret, aztán elnézést kértem, bezárkóztam a hálószobába és csak akkor jöttem ki, amikor a többiek már túl voltak a vacsora utáni szellőztetésen is. Leírhatatlan "illata" van az Alpenzeller és a Le Gruyére sajt langyos keverékének... A többiek viszont nagyon jót ettek, így mindenki jól járt. Balázs nagyon élt, tele élménnyel, este "buli", több nem is kell egy tízévesnek! Tegnap megint viszonylag korán keltünk, mert hosszú út állt Joeék előtt és időben szerettek volna hazaérni.
Sok-sok kép a szokott helyen :-)

Balázs ma - talán éppen ezekben a percekben - tartja az előadást környezetből, déltől pedig záró megbeszélés lesz az iskolapszichológussal - erről eddig nem írtam, mert nem volt mit írni -, így valószínűleg délután is jövök egy beszámolóval.

2012. november 3., szombat

Késő esti párbeszéd

Balázs tegnap nagyon rosszkedvűen jött haza a suliból. Próbáltuk kiszedni belőle, hogy mi a baj, de nem mondott semmit, így inkább nem kérdezősködtünk, nehogy besokalljon. Aztán szép lassan jobb kedve lett és egész jól telt a nap.
Késő este aztán beszélgettünk egy jót (vendégek vannak, ezért Balázs 2 napig velünk alszik) és megkérdeztem, mi volt a suliban, kérdezték-e a verset franciából, stb. Azt mondta, kérdezték, és nagyon jól elmondta, meg is dicsérték....és... és...
- És anya, itt Svájcban tényleg létezik hatos?
- Igen, tényleg. Miért, kaptál egy hatost?!
- Hát... igen, azt hiszem...
- És ezt csak így mondod?! Kaptál egy hatost és még el sem dicsekedtél vele?!
- Hát igen!
- És hogy? Mondta a tanár, hogy hatos?
- Nem, csak felírta egy papírra és megnéztem, meg a többiek is mondták, hogy Balázs sechste, vagy ilyesmit.

Hát így. Az egy dolog, hogy egyszerűen elfelejti bejelenteni, hogy kapott egy hatost, de az, hogy konkrétan előbb szólal meg franciául, mint németül, már nem semmi :-) És persze nem értette, miért pusziltuk agyon este  11-kor, hát ő csak tette, amit tenni szokott. Agyoncsapom!