2012. október 31., szerda

Toxic

Ha már ilyen személyeset írtam tegnap, gondoltam, miért ne írjam meg, hogy júniusban elolvastam a Mérgező szülők című könyvet. Elkezdtem én már régesrégen, sok-sok évvel ezelőtt, de az első pár oldalnál nem bírtam tovább és letettem. Nyáron aztán erőt vettem magamon és végigolvastam. Nagyon furcsa volt, mert azokon a lépcsőkön, amiket a könyv említ, én már régen, gyerekként végigmentem. Nem tudom, miért, biztos ösztönös volt.
Különösen megérintett az egyik történet, amelyikben a "főhős" nemcsak saját magát, de az anyukáját is sikeresen kiszakítja a mérgező légkörből. Elmondhatatlanul büszke vagyok arra, amit anyukám 15 évvel ezelőtt véghezvitt. Az alapján, amit a könyvben olvastam, nagyon szerencsés dolog, hogy sikerült neki, mert az ilyen családok többsége bizony nem szakad szét. És hamár, akkor szeretném nyilvánosan megkövetni anyukámat, aki jól magára vette a tegnap írtakat, pedig én mondom - és nekem elhihetitek -, ő aztán ott segített, ahol tudott. Persze, tudom, elválhatott volna, hogy minket megkíméljen, de amit tegnap leírtam az önértékelésről és a bírálatokról, annak ő is kőkeményen szenvedő alanya volt. Bizony ő is elhitte, hogy egyedül semmit sem érne, semmire sem menne és sok-sok évbe telt, mire végre sikerült meggyőzni az ellenkezőjéről. Nagyon sok dologba vágott bele azóta, amikbe korábban sosem mert volna és most, a hatvanadik évéhez közeledve végre olyan életet él, amilyet szeretett volna.
A másik ilyen mellbevágó történet az volt, amelyikben a főszereplő, egy fiatal anyuka "megszakítja a láncot" (talán a legutolsó történet, de nem vagyok benne biztos). Ezt felvállalni, szembemenni azokkal az elvekkel, amelyek mentén nevelkedtünk nemcsak nagy felelősség, de nagyon nehéz is. Ezt próbálom ugye én is, azzal a könnyebbséggel, hogy itt van nekem Gábor, aki szerencsésebben jött ki a gyerekkorból (ti. ő normális :-) ) és ő - és az ő véleménye - egy jó etalon. Közben persze jönnek folyamatosan a bírálatok azoktól, akik vagy bennragadtak a toxikus közegben, vagy elhitték azt a kirakatot, amit 20 évvel ezelőtt a mi kis életünkből láttak. Ez a látszat dolog egyébként a könyvnek is állandóan visszatérő momentuma volt és bár már évek óta tudom, hogy "tankönyvi eset" volt a miénk, mégis megdöbbentett, hogy mennyire egyforma logika mentén működnek a zsarnokok, mennyire jól körül lehet őket írni és ettől mennyivel kisebbnek és szánalmasabbnak látszanak.

Nincsenek megjegyzések: