2012. szeptember 2., vasárnap

Ősz

Nagyon le vagyok maradva a posztolással, pedig a dolgok történnek. Az a helyzet, hogy most kicsit átmentem olvasó üzemmódba; inkább mások blogjait olvasom, vagyis így volt ez ma reggelig. Most, hogy elértem a káromkodásküszöböt, inkább nem olvasok tovább, hanem írok. Balázs tegnap kb négyszer kattant be, különösebb ok nélkül. Hétköznap csak kétszer szokott, reggel és délután, de tegnap reggel, délben, délután és este is sikerült neki. A tanulás (geometria és angol felzárkóztatás) borzasztó nyögvenyelősen megy, teljesen kiakad már attól is, hogy a házit meg kell csinálni. Elhiszem, hogy fáradt, de az azért nonszensz, hogy délután 4-től este 7-ig ülünk egy max félórás házi fölött. Próbáltuk már mindenhogy: pihenés előtte, evés előtte, sehogy sem működik. Van, hogy nagy lendülettel belekezd, 5 perc alatt eljut a feléig, aztán leáll és nem hajlandó tovább csinálni. Itt már nem az önbizalmáról van szó, mert simán megoldja a feladatokat, egyszerűen elbambul, vicceskedik, mekeg, bekattan. És az angollal, geometriával ezután kéne foglalkozni, így mindennap úgy fekszik le, hogy csalódott, mert semmire sem maradt ideje.
Pénteken átköltöztettem a tanuló bázist a nappaliból a hálóba, így talán jobban oda tud figyelni... Kezdek kifogyni az ötletekből és nem értem, hogy miért ilyen. Én is figyelemzavaros voltam, nekem is nehéz volt összekapni magam, de ilyen szinten szétesni sosem mertem. Gyakorlatilag úgy kell odarúgdosni az asztalhoz, hogy tanuljon, egyen, igyon, ne csak az ágyon dögöljön. Az, hogy kimenjen az osztálytársaival délutánonként, teljesen esélytelen, egyrészt semmi kedve hozzá, másrészt itt a házi, ami alapban félórás lenne, de nála 2-3-4 óráig simán elhúzódik. És akármit csinálok, semmi nem működik, sem a motiváció, sem a "fenyegetés", komolyan, néha legszívesebben a fülénél fogva húznám oda az ablakhoz, hogy lássa, mit hagy ki, cserében az idegesítő vegetálásért.

5 megjegyzés:

Erika írta...

Kedves Panni!
Régóta olvaslak már, és nagyon tanulságosnak tartom az írásaidat. Az én gyerekeim nem voltak ilyen problémásak általában, de a kiskamasz kor náluk is hozta ezeket a problémákat. A nagyobbikat /fiú/ megmentette, hogy eszes gyerek lévén könnyen tanult, így én kevesebbet nyüstöltem, de a társai közé igen nehezen illeszkedettbe. És az állj arrébb légy szíves kérésre a reakció rendszerint az volt: miért pont én?
A kisebbik /lány/ pont ezt adta elő tanulás címén. Ha nem álltam mögötte semmire nem jutott, állandóan fejfájásra panaszkodott /még MR-t is csináltattam Neki/, ez kb. 16-17 éves koráig így volt. Növessz kötél idegeket, és keress egy idegent a leckeírás ellenőrzésére. Nálunk bevált bár sajnos későn adtam fel,hogy én foglalkozzak vele, de így is sokat segített.
A bekattanásokat nálunk a fiúgyerek produkálta, iszonyat hisztik keretében, néha a suliban is, de elnézték neki, mert nagyon okos volt mellé. Én viszont égtem, mint a rongy. Kinőtte, vagy legalábbis megtanulta másképp levezetni az indulatait. Ma 26 éves és teljesen jól működik. Túléltük:)! Szóval fel a fejjel sokat fog még változni a gyermek!

Panni írta...

Szia Erika!
Köszi a biztatást, remélem, hogy egyszer majd jobb lesz és nem megy kárba ez a sok energia! Sajnos nekünk a külső segítség (házi feladathoz) most nem jöhet szóba, mert itt helyben senki nincs, aki beszél magyarul és megtalálja a hangot Balázzsal. Sajnos ezt a jópár hónapot egyszerűen túl kell élnünk. Miután megtanul rendesen németül és szintre hozzuk angolból, már sokkal jobb lesz (a geometria miatt nem aggódom, az csak játék), de addig, jaj...

zsuzsi írta...

Panni en ertem, h fontos neked h felzarkozzon meg jol szerepeljen az iskolaban, de ezen az aron sztem tulzas :(
Nemreg koltoztetek csak ki, en hagynam h inkabb bandazzon delutanonkent, aztan utana dolgoznek vele esetleg, vagy a hetvegen potolnek. Beszelnek a tanitokkal, Balazs messze nem atlagos kisfiu es amivel most birkozik, az egy atlagosnak es sok lenne. A szocialis fejlodes sztem amugyis sokkal fontosabb mint az targyi tudasbeli, azt barmikor kesobb is megszerezheti.
Es hat csak nagyon halkan meg zarojelben, de ha az iskola magyarosan poroszos es minden kihagast buntet, akkor bizony csalne is es segitenek a gyereknek a megoldasokkal. Csinaltam en mar vilagitotornyot meg foldrajzmakettet a manualisan tenyleg hatranyoshelyzetu fiamnak/mal, kapott volna ra jo jegyet ha osztalyoztak volna,oszt nem dolt ossze a vilag. A sogornom a "diszlexias" (ertsd vilaglustaja, mert smst irni en soha senkit nem lattam olyan sebesen mint ot) lanyanak meg az erettsegi dolgozatait is megirta, merthogy "szegenykenek ez tul nehez", mikozben a lany ALUDT vagy a baratnojenel logott, aztan most a nagycsaladban messze a legjobban kereso csaladtag, rendor, 25 evesen sajat haza, audija volt, nem hibazott nagyott a sogornom sem.
A viszonyotok mindennel fontosabb. Danirol tavaly levettem a kezem, kb azt csinalt, amit akart, mindenbol hozza az atlagot, sokbol az atlag folott, pedig MINDEN tanar arrol panaszkodik, h sosincs hazija, de meg felszerelese is csak ritkan. Iden kicsit ra fogok nezni, merugye iden megint vmi merfoldkoves vizsga van, meg egyaltalan, de ha bandazni menne hazifeladat helyett, en annak nagyon orulnek. Sajnos nem szocialis egyaltalan, ket gyerekkel van valami kapcsolata, oszt annyi.

Elvezzetek ki, h meg ki lehet menni, nemsokara ugyis belep benneteket a ho ;)

Panni írta...

Zsuzsi, a haverokkal logas foleg omiatta hiusul meg. Egyszeruen nem akarja. Hogy a hazi miatt nincs ra mod, az inkabb csak felteves; miota itt elunk, egyszer sem akart meg lmenni itthonrol egyedul. O sem tul szocialis...

Panni írta...

Zsuzsi, a haverokkal logas foleg omiatta hiusul meg. Egyszeruen nem akarja. Hogy a hazi miatt nincs ra mod, az inkabb csak felteves; miota itt elunk, egyszer sem akart meg lmenni itthonrol egyedul. O sem tul szocialis...