2012. május 30., szerda

Bemutatkoztunk

Állt tegnap este 9-kor az üres kádban ruhástul és torkaszakadtából bömbölt. Hogy miért? Mert azutám, hogy egy teljes órán át üvöltözött, csapkodott, sértegetett minket és mérgében leengedte a megeresztett fürdővizet, nem engedtük meg, hogy fürödjön, hanem zuhanyoznia kellett.
Úgy zokogott, mint akit vernek, sikeres bemutatkozás ez a szomszédoknak egy tízévestől...

2012. május 24., csütörtök

Mielőtt eltűnök

Mielőtt teljesen elnyelne a süllyesztő, muszáj megírnom az iskolai fejleményeket. Még tavaszi szünet előtt szólt az osztályfőnök, hogy az iskola kap néhány hangszert és a gyerekek - bizonyos keretek közt - eldönthetik, hogy min játszanának szívesen. Balázs elzárkózott a zongorától és a gitártól is. Azóta többször előkerült a téma itthon, de valahogy mindig csak Gábor és köztem, négyszemközt. Tegnap reggel valahogy megint szóba került a zenélés és mondtam Balázsnak, hogy csak el kéne már döntenie, mert elvileg elő is adnak majd valamit, az egész osztály együtt. Erre ő felháborodottan rávágta, hogy dehát ő már régen eldöntötte és ő bizony dobol. Nem dobolni fog, majd egyszer, hanem már nagyban megy a gyakorlás. Hát így tudunk mi meg dolgokat.
Azt, hogy volt elsősegély tanfolyam az előző suliban, úgy tudtuk meg, hogy a Facebook-ra tett fel valaki egy elsősegélyes gumibabás képet és Balázs elmesélte, hogy persze, hát ilyet ők is csináltak, lélegeztették, nyomogatták a mellkasát... Hogy mikor, 3 éve vagy 2 hónapja, az már sosem fog kiderülni.

Szombaton meglátogatnak minket Balázs keresztszülei (illetve a keresztapukája a feleségével), és itt töltik a Pünkösdöt. Kellemes hosszú hétvégét mindenkinek, mi biztos nagyon jól fogjuk érezni magunkat!

2012. május 20., vasárnap

Setting the Sails

A tegnapot Luzernben töltöttük és most tele vagyunk élményekkel. Igyekszem nem túl bő lére ereszteni, de volt pár mozzanat, amiről muszáj írnom, mert témába vág.
Reggel viszonylag korán keltünk, hogy minél több időt tölthessünk Luzernben. Balázs már Zürich felé kezdett túlpörögni és mire leszálltunk a vonatról, úgy be volt kattanva, hogy első körben a visszafele érkező vonathoz mentünk és már majdnem felszálltunk, mikor Balázsnál elszakadt a cérna és sírva fakadt. Ezután általában meg szokott nyugodni, de most olyan nagyon izgatott volt a luzerni kirándulás miatt, hogy nem bírta összeszedni magát. Kénytelenek voltunk "lekésni" a következő luzerni vonatot és menni egy nagy kört a pályaudvar körül. Még a rákövetkező vonatra is úgy szálltunk fel - 1 perccel az indulási idő előtt -, hogy nem voltunk biztosak a dolgunkban. Szerencsére Balázs, látva, hogy képesek vagyunk sorban elengedni a vonatokat addig, ameddig tényleg meg nem nyugszik, nagyon megszeppent és az út további részét aranyosan csacsogva töltötte.
Luzernbe érve csak a hecc kedvéért bementünk a legdrágább szuvenír boltba, na, ezt nem kellett volna, Balázsból ugyanis előtört a credit card junkie és a marhakolomptól kezdve a saját tőgyét szopó tehénnel díszített laposüvegig mindent meg akart vetetni velünk, a sorból persze a ledes csőrű gumikacsa sem hiányzott, és jópár üvegpohár is összekoccant az ámokfutás nyomán. Mire kiértünk a boltból, Balázs vérig volt sértve.
Átmentünk a híres fahídon, át a piacon és gyalog elindultunk a tó mellett a Közlekedési Múzeumhoz. Szerencsére az idő olyan volt, amilyet jósoltak és a tópart tele volt emberekkel, a tó pedig hajókkal, vitorlásokkal és később egy-két bátrabb vizibiciklis is vízre szállt. Balázs végig a bekattanás szélén billegett, utálom az ilyet, mert folyamatosan résen kell lenni. Kb 40 percnyi, nagyon kényelmes, nézelődős séta után értünk a múzeumhoz, ahol egyből a bejáratnál egy bolt várt minket, nem is maradt el a következő hiszti sem. A múzeumban látott dolgokról nem nagyon írnék, azt egyszerűen látni kell! Minden témának - földön, vízen,, sínen, levegőben - egy külön épületet szántak, a hatalmas udvaron pedig kerti vasút, segway, elektromos autó, elektromos bicikli, roller, távirányítható hajók és egyéb borzalmas dolgok várják a kicsiket, a nagyokat és a még nagyobbakat. Vonat alulnézetből aknából, ütközés teszt, szavazógombos autós színház (azt az autót emeli le a robot a polcról, amelyikre a legtöbben szavaznak - rendes, igazi autókról van szó), működő gőzhajó szelep, evezősgép, kishajók zsilipelése, műholdak; ezek a legérdekesebb dolgok címszavakban.

video


Mikor mindent végignéztünk, betoltuk a megérdemelt jegeskávénkat, közben Balázs mártír arccal bejelentette, hogy elmegy a játékboltba, hogy a kedvenc játékát nézegethesse szomorúan.
Néhányszor még visszaszaladt, hogy szóljon, még mindig a boltban van. Mikor végeztünk, odamentünk utána mi is és láttuk, ahogy szerelmes szemekkel nézegeti a világ leggagyibb és legdrágább játékvillamosát. Nézelődtünk mi is egy pár percet, de mikor indultunk volna kifelé, Balázst nem találtuk. Először biztos voltam benne, hogy elbújt, de nem tudtam szabadulni a rémképtől, ahogy egy idegen országban, idegen nyelvet beszélő emberek között kétségbeesve keres minket. Visszaszaladtam az étteremhez, ott nem volt. Kimentem az udvarra, ahol a tömegben nem láttam és bár hallottam valakit kiabálni, de az nem az ő hangja volt. Visszamentem, és pont, amikor csukódott az ajtó, hallottam megint ugyanazt a hangot, ahogy azt kiabálja, hogy apa. Visszamentem, hallottam újra, akkor már felismertem, Balázs ordított kétségbeesett hangon. Mivel még mindig nem találtam a tömegben, beleordítottam a semmibe, hogy Balázs, és a következő pillanatban már meg is találtuk egymást.
Kiderült, hogy ő nem vette észre, hogy bementünk a játékboltba és egyszerűen elment mellettünk, hogy megkeressen minket. Persze megpróbálta kihasználni az ijedségünket és az egész helyzetet a maga hasznára fordítani, úgyhogy gyorsan, amíg még könnyes a szeme és mi is remegünk, előadta, hogy mennyire rettenetesen vágyik arra a villamosra. Nice try... De legalább megvolt az alaphangulat a visszaútra is. Érdekes módon egész gyorsan megnyugodott és a koncert előtt másfél órával már újra a pályaudvarnál voltunk (a pályaudvar, a buszpályaudvar, a kikötő és a Kultúrközpont mind egy kupacban vannak), így volt idő egy jó kis vacsorára.
A koncert (tenger témájú filmek zenéit adta elő szimfonikus zenekar és kórus) nagyon-nagyon jó volt, az első felét Balázs sajnos nem annyira élvezte, mert egyrészt ismeretlen zenéket játszottak, másrészt új helyzet volt számára, hogy teljesen csöndben kellett lenni, mert a legeslegkisebb pisszenésre is többen úgy néztek rá, hogy komolyan aggódtam az épségéért. A szünet után aztán jöttek az ismert filmzenék, méghozzá úgy, hogy összevágott jeleneteket is vetítettek közben. Úgy ülte végig ezt a másfél órát, hogy egy szót sem szólt és ez fel sem tűnt neki. Szemmel láthatóan nagyon-nagyon élvezte. Természetesen a Pirates téma volt a kedvence, úgy ragyogott az arca, öröm volt nézni!
Éjfél volt, mire itthon ágyba tettük magunkat, így a képeket is csak ma tettem fel, a szokásos helyen lehet nézelődni :-)

2012. május 18., péntek

Zabagép

Balázs valószínűleg csak arra várt, hogy kipanaszkodjam magam ország-világ előtt. Azóta ugyanis, mióta megírtam, hogy mennyire nem eszik, úgy zabál, mint egy éhes cápa. Gyógyszerrel is és anélkül is. Tény, hogy próbára teszi a szakácstudományomat, de így legalább motivált maradok :-) Ma pl ebédre betolt egy giga-adag hentes tokányt rizzsel, igaz, úgy adtam el neki, hogy mustáros-csemegeuborkás husi. A hideg étkezésekkel nincs gond, nem is volt soha, reggel-este csusszannak lefelé a bagettek gyönyörűen.

Tegnap kimentünk a tóhoz, ami itt van az utcánk végén, készült pár jó kép is, itt mazsolázhattok. (Két megjegyzés a képekhez: azok a hegyek tényleg ott vannak és a valóságban még ennél is gyönyörűbbek, valamint esküszöm, hogy Balázsnak nem ez az egyetlen felsője, de az ő ragaszkodása és a véletlenek összejátszása folytán valahogy minden képen ebben sikerül lennie, készüljön az a világ bármely részén, az év bármely szakában.) Holnap megyünk Luzernbe, egy nagyon jó koncertre, erre egyébként Balázs talált rá még áprilisban. Nagyon várjuk, nemcsak a koncert élménye miatt, hanem mert Luzern gyönyörű és tökéletes egy egésznapos családi kirándulásra. Izzítom a fényképezőgépet és reménykedem, hogy olyan idő lesz, amilyet jósolnak.

2012. május 16., szerda

Beindult

Végre megmozdult a dolog, ma Balázs nyelviskolája is elküldte a tantervet e-mailben. Nagyon intenzív lesz, aminek nagyon örülünk. Még egy öröm, hogy a tegnapelőtti órán engem áttettek egy eggyel feljebbi csoportba, ami sokkal gyorsabban halad. Nagyon fura volt az eredeti csoport: mindenki évek óta itt él és most kezdték el a tanfolyamot. Dolgozni nem is akarnak, a férjek dolgoznak. Többségük (értsd: négyen a 6-ból) koszovói, ehhez még hétfőn csatlakozott egy szerb házaspár, és bár elvileg nem ugyanazt a nyelvet beszélik, tök jól elvoltak azzal, hogy egymás közt találgatták, mit is mondhatott a tanár, míg a tananyaggal semmit nem haladtunk. Nem akarok senkit leszólni, de én egyáltalán, semennyire nem beszélek németül, ezért is járok el a tanfolyamra 3 várossal odébb (nem beszélve arról, hogy sem a tanfolyam, sem a bérlet nincs ingyér), és ha már elvonszolom magam a mostani nagyszerű halmazállapotomban, akkor nem azt akarom hallgatni, hogy vadidegenek hogyan találnak egymásra. Ők helyiek, mindannyian, szocializálódjanak tanfolyam után. Semmi bajom azzal, hogy koszovóiak, ha angolok lennének, ugyanennyire idegesítene, hogy feltartanak.
Lényeg a lényeg, átkerültem egy gyorsabb csoportba, na itt aztán süvítünk, a főiskola óta nem jegyzeteltem ennyit! Közelebb is van a hely az állomáshoz, az időpontok is sokkal jobbak, és ami a legfontosabb: HALADUNK.

2012. május 13., vasárnap

Üresjárat

Kicsit megálltak most a dolgok; én ugyan elkezdtem a német tanfolyamot, de Balázséról még semmi hír, pedig úgy volt, hogy a szünet után kezdi. Zajlik azért szépen az élet, csak ezek a rohadt betegségek kerülnének már el minket nagy ívben, akkor talán írni is lenne kedvem...

2012. május 8., kedd

Beszédészlelés

Itt egy elég jól összeszedett adás a témában, érdemes végignézni!

2012. május 7., hétfő

Honvágy

Már nagyon honvágyunk volt, így nagyon örülök, hogy ma hajnalban végre megérkeztünk. Most sokáig nem akarok menni sehova! Balázs szerencsére nagyon sokat, legalább 5 órát aludt az úton, így nem annyira viselte meg, hogy itthon már csak 3,5 óra jutott a pihenésből (nem úgy az anyját és az apját). Reggel kis ordibálás kíséretében elkészült és elindultak az iskolába. Én addigra, hála a kiabálásnak, szinte teljesen ébren voltam, de nem akartam kijönni a szobából, mert késésben voltak és csak feltartottam volna őket. Mikor becsukták az ajtót, kisomfordáltam a kávégéphez, beüzemeltem a laptopot és gondoltam, hogy bambulok egyet. A gondolat közepén nyílt az ajtó és berobbant Balázs, hatalmas vigyorral az arcán: NINCS ISKOLA! Ma és holnap valami értekezlet van, így szerdáig pihi. Úgy ragyogott a szeme! Itt repkedett a szobában örömében :-))
Közben eltelt az a bizonyos 30 nap, amit ő a képességeihez mérten tisztességgel végigcsinált, a peremfeltételek teljesültek, és így az álma is: hajnalban itt várta a régesrég áhított Lego. Mivel duplafüzetes doboz, gyanítom, hogy ebédig elszöszmötöl az összeépítéssel :-)

Gyógyszer-ügyben az van, hogy mostmár sajnos biztos: a gyógyszer okozza az étvágytalanságát. Megpróbáljuk valahogy áthidalni ezt a nem kicsi problémát (amíg a gyógyszer dolgozik benne - kb reggel 8-tól este 6-ig -, nem hajlandó enni egyáltalán semmit.), mert a gyógyszer egyébként megváltás neki; nagyon-nagyon ügyesen tudja irányítani a figyelmét, a beszéde is jobb, és szinte látszik rajta a megkönnyebbülés.