2012. április 13., péntek

Balázs szülinapi élménytúrája

Előszöris elnézést kérek a pénteki szolgálati közleményért, de tényleg sok embernek tartozom e-maillel és főleg olyanoknak, akik olvassák a blogot, így tűnt a legegyszerűbbnek.
Most viszont Balázs egyik szülinapi ajándékáról fogok írni, így az előző poszt címét el is bitorlom. Az úgy volt, hogy én az elmúlt 2,5 év alatt tízszer voltamm Finnországban és az utazásaim nagy részében a Scandic hotelben szálltam meg. Mivel alkalmanként 2-3 hétig voltam kint, iszonyú mennyiségű bónusz pont jött össze, amiket be lehet váltani, ún reward night-ra. Egyszer már igénybe vettük a bónuszokat; tavaly januárban azt aludtuk le Rovaniemiben, de még maradt és jött is hozzá. Pont a Scandic weblapján olvastam kb 1,5-2 éve, hogy nyitnak egy új szállodát Berlinben és már akkor elhatároztuk, hogy ez milyen jó lenne, mert végre egy Scandic, ami nem a tundrán van, csak nem volt apropo, és azért csak úgy repkedni szanaszét a világban nem túl pénztárcabarát.
Már tavaly ősszel megbeszéltük Gáborral, hogy akkor megcélozzuk Balázs tizedik szülinapját, az alkalom több mint méltó az utazáshoz és bizony van ott egy csomó minden gyereknek való. Januárban kezdtük el összegyűjteni a programokat. A Legoland adta magát, az ő weboldalukon találtam rá a Sealife-ra, így online szereztem kombinált jegyet mindannyiunknak, ami nagyon jó, mert - ugyan nem olcsóbb online, de - sehol nem kellett sorban állnunk, csak bemutatni a kinyomtatott jegyeket. A Sealife-nál ez különösen jól jött, mert egy 100 méter hosszú sort kerültünk ki a 0 fokos hidegben.
Nade nem szaladnék ennyire előre, az egész túra nagyon jó volt, úgyhogy kezdem az elején. Zürichi reptér. Ahogy átmentünk a kapukon, egy Lindt bolt előtt találtuk magunkat. Elsőnek a kézműves csokik tűntek fel, rögtön azután a macaronok. Lindt macaron!!! Akkor döntöttem el, hogy itt és most megkezdjük az élménytúrát. Gábor még soha nem evett macaront, így hamar meggyőztem, hogy ez pont az, amire ő most nagyon vágyik, Balázs pedig a macaronok mellé még egy gombóc Lindt fagyit is választott. Én ilyen finom macaronokat még életemben nem ettem! Nem fogok nekiállni ízharmóniáról beszélni, mert nem akarok normális olvasókat veszíteni, a lényeg az, hogy ha alkalmatok nyílik nem ipari macaront kóstolni, akkor ne szalasszátok el, mert megéri! A bolt egészét csokiillat lengte be és a pult mögött nagy üstökben sorakozott az olvasztott csokoládé, amit szorgosan kevert az egyik alkalmazott. Nagyon hangulatos kis bolt volt, komolyan fájt a szívünk eljönni onnan.
Kölni átszállással mentünk és úgy terveztük, hogy bemegyünk Kölnbe megnézni a dómot, de sajnos félórás késéssel indult a gép, így ez a terv füstbe ment. Késő délután értünk Berlinbe, ahol - hála Gábor előrelátásának - simán eltömegközlekedtünk a szállodába. Nem kellett csalódnunk, a vadonatúj szálloda tényleg Berlin szívében, a Potsdamer Platz mellett van. Mivel 3rd floor törzsvendég vagyok, napi 15,- EUR értékű voucher is járt, amit gyorsan el is vacsoráztunk. Balázs olyan pizzát kapott, amit kihoztak neki nyersen, szósszal, mozarella sajttal elkészítve, és mellé nyolcféle feltétet, kis tálacskákban és rozmaring ágacskákat. Ezekből annyit pakolhatott a pizzára, amennyit csak akart. Nem is fogta vissza magát. Először virágmintába akarta rendezni a különböző feltéteket, de aztán szerencsére sikerült meggyőznünk, hogy szép az borítva is. Végre rájött, hogy a paprika és a tonhal pont olyan finom egymás mellett, mint a sonka és a koktélparadicsom. Hogy a szobánkból milyen volt a kilátás, azt most hagyjuk, reward night, mit vártam...?
Pénteken reggeli után gyorsan útnak indultunk, kimentünk a Potsdamer Platz-ra, megnéztük a berlini fal maradványait és nyomvonalát. Balázst eléggé érdekelte a téma, mi ezt még nem a történelem könyvből tanultuk, ő pedig már onnan fogja, nagyon fura... Elindultunk a Legoland feltételezett irányába, amiről csak annyit tudtunk, hogy viszonylag közel van. Azért amikor megláttuk a legoból épített zsiráfot, dobtunk egy hátast: nagyon-nagyon közel van! Különböző témákra van bontva az egész, és úgy van kialakítva, hogy lehetetlen kifelejteni akár egy állomást is. Ültünk szellemvasúton, ringlispílen, tesztelhettünk földrengés-szimulátort (lego-építményekhez), megnéztük, hogyan készül el egy lego kocka és volt 3D lego filmvetítés is. A kijárathoz természetesen egy nagy LEGO bolton át vezetett az út, kikerülhetetlenül, de viszonylag erős volt az ünnepelt és mi is.
Mivel még csak 2 óra volt, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Brandenburgi Kaput és a Reichstagot; ezt nem kimondottan Balázs kedvéért, de ha már egyszer ott vagyunk Berlinben, akkor nem hagyjuk ki ezeket sem. Itt annyi érdekesség volt, hogy Balázs rettenetesen begorombult a sok sétálástól és úgy döntött, hogy erről én tehetek, úgyhogy nekiállt velem kötözködni, bántani, szemétkedni. Jóval később, mikor a Brandenburgi kaput és a túloldalán lévő összes német és szovjet katonát, Darth Vadert és jedit lefényképeztük, véletlenül kiesett a szerepéből és odaszaladt hozzám: anya, nézd, milyen aranyos kismadár, fényképezd le! És innentől kezdve újra szeretett engem. Egészen addig, amíg el nem bújt és úgy nem döntött, hogy ő egy másik úton megy át a kapu alatt, miközben mi nem mentünk át, hanem vártuk, hogy előbújjon. Kb 1 perc múlva a hatalmas tömegen áthallatszott az ismerős kis hangja, ahogy halálra rémülve szólongat minket a kapu túloldaláról. Ünnepnap lévén tényleg hatalmas tömeg volt és csoda, hogy meghallottuk és megtaláltuk. Tiszta könny volt mindkét szeme és persze haragudott ránk, tök logikus.
Gyors hazamenetelés után a délutánt a csocsóasztal mellett töltöttük, este pedig elmentünk egy amerikai étterembe, ahol Balázs szó nélkül bevágott egy amerikai felnőttre szabott adag bolognai spagettit.

Másnap, szombaton Balázs lüktető fejfájással ébredt. Mivel soha életében nem fájt még a feje, kicsit megijedtünk. Kicsivel később már hányingere is lett és ebben a vidám állapotban töltött kb másfél órát. Bevett egy fél Aszpirint (nem volt jobb ötletünk), de attól sem lett jobb, úgyhogy odaültettük az ablak elé, bebugyoláltuk és rányitottuk az ablakot. Ezután kb 20 perc alatt teljesen elmúlt minden baja, indulhattunk az élménytúra következő állomásaira. Előszöris beszereztünk nekem egy cipőt, amit úgysem fogtok elhinni, de Gábor erőltetett rám, mert elmentünk a tavaszból és megérkeztünk a télbe, szerinte pedig egy negyedévben egy tüdőgyulladás is elég nekem. Szóval lett egy nagyon menő szaladgálós cipőm, mellesleg elég olcsón, és ha már ott voltunk és egyszer az eső is szakadt, vettünk egy esernyőt Gábornak és egyet Balázsnak (nálam ott volt az enyém). Ez is egyfajta élmény, végülis, legalábbis Balázs nagyon élvezte. A vadiúj cuccokkal felszerelkezve felugrottunk a városnéző buszra és elmentünk vele a Sealife-hoz legközelebb eső megállóig. Mivel Balázs a reggeli rosszulléte miatt még egy falatot nem evett, megmondtuk neki kerek perec, hogy most  pedig kötelező ennie valamit. Hogy, hogy nem, épp egy Nordsee előtt találtuk magunkat ;-) Az úttest túloldalán volt a Sealife bejárata, előtte hosszú, többször visszakanyarodó kígyózó sor a kordon egyik oldalán, a másikon senki. Megnéztem, jól sejtettem, az előreváltott jeggyel rendelkezők mehettek az üres oldalon, soron kívül. Mi is ilyenek voltunk, néztek is ránk csúnyán többen is. Nagyon szépen kiépített vízalatti világban találtuk magunkat, vízalatti folyosókon, alagutakon és tükörszobákon mentünk át, hatalmas és egészen pici rákokat láttunk, levedlett rákpáncélokat, csikóhalat, bohóchalat, ráját, cápát, lepényhalat, medúzát, és simogattunk csillagot is.
A Sealife része az Aquadom is, ami egy hatalmas, 25 méter magas üveghenger, tele vízzel, és a közepén megy egy lift. Ez az egész pedig egy szálloda halljában és belső udvarában van. Nagyon jópofa, hogy a halak  hogy rendezkedtek be a különböző mélységi szintekre; ahogy mentünk felfelé a lifttel, mintha mindig egy új világba érkeztünk volna: egy szint, egyfajta hal, következő szint, egy másik fajta hal, és így tovább. Elindultunk vissza a városnéző busz megállójához, közben megnéztük a Berlini Dómot, az Altes múzeumot, de az időjárás közben szinte elviselhetetlen lett, hideg szél fújt, úgyhogy besorakoztunk a megállóba. Mire megjött a busz, már lilára fagytunk. Elég nagy kört ment, így rajta ülve volt időnk felmelegedni és mire Checkpoint Charlie után, a csokoládéétteremnél leszálltunk, már nem is fáztunk. Ez az étterem egy kétszintes helyiség, alul egy hatalmas csokibolt, az emeleten pedig egy cukrászda (nem tudom, miért nevezik magukat étteremnek, de jól hangzik). Itt aztán olyanokat ettünk, hogy visszaemlékezni is kegyetlen. Közben elkezdett havazni, gyönyörű, nagy pelyhekben. Tiszta karácsonyi hangulat volt: bent ülünk a csokoládéillatú melegben, kint pedig havazik. Szerencsére a szálloda nem volt túl messze, kb 1 km-es gyalogút, így nem kellett megvárnunk a következő buszt, ami megint körbe vitt volna minket fél Berlinen.

Ez volt Balázs szülinapi élménytúrája. Az látszott, hogy tetszik neki, reméljük, hogy sokáig emlékezni is fog rá. Én biztos nem felejtem el, nagyon jól éreztem magam Berlinben!

Nincsenek megjegyzések: