2012. március 27., kedd

Kipörögtünk

Anyám, de durva egy hét van mögöttünk!
Belecsúsztunk abba, amitől sokan óva intettek: az utolsó pillanatra hagytuk a csomagolást. Ami nem lenne baj, ha nem arról szólna az életünk, hogy mindig becsúszik valami gebasz az utolsó pillanatban. Kezdődött ott, hogy elszámoltam a szabadságaimat, mert nem tudtam, hogy a Balázs utáni pótszabikkal nem számolhatok, így 2 nappal tovább "dolgoztam" (szenvedés volt az már csak). Ennek egy kellemes folyománya, hogy csak pénteken, az utazás napján kellett leadnom az autót, viszont elég sokmindennel megcsúsztunk.
Hétfőn a kávégép egy nagy gőzfelhő kíséretében robbant egyet, lecsapta a kinti (életvédelmi) biztosítékot és nem mozdult többet. A szerviz szerint talán kész lesz csütörtökre (csütörtökön költöztünk). Délelőtt a fiúk hatalmas kört futottak: lementek Ercsibe kétnyelvű házassági anyakönyvi kivonatért és utána a 8. kerületi önkormányzathoz kétnyelvű születési anyakönyvi kivonatért. Valamikor ebédeltünk is, Balázs behisztizett a munkahelyemen, én eleve idegbeteg voltam, szép jelenet volt. Délután 5-től este fél10-ig vásároltunk nadrágot, cipőt, ágyat, szekrényt, csupa apróságot így költözés előtt.
Kedden míg én dolgoztam, a család másik fele az Ikeában gyűjtötte be az előző nap kiválasztott kincseket, 1-re mentek a Fimotába gyógyszert feliratni és anyukámnak megmutatni, mit hogyan (ő fogja a következő egy vagy két hónapban elhozni a receptet és kiváltani a gyógyszert Balázsnak, addigra pedig itt kint keresünk szakembert). Délután elmentünk az Ikeába ágymatracot próbálni, este pedig felköszöntöttük Balázst és elmentünk vacsorázni. Azt hiszem, ez volt az elmúlt hét legjobb pillanata.
Szerdán *reggel okmányiroda, átvettük az elkészült személyiket (Balázsnak és nekem) és az én útlevelemet, megigényeltük Balázs útlevelét, sajnos az kétemberes, ezért csak most tudtuk megigényelni. Ha már ott voltunk, Balázzsal mi is kijelentkeztünk, de mi csak "ideiglenesen külföldre távozott" státusszal, nehogymár bevonják a friss-ropogós személyinket (a valódi ok persze az, hogy bármilyen későbbi ügyintézés lehetetlen személyi és lakcímkártya nélkül, amit ilyenkor automatice bevonnak). A postán leadtuk az utánküldés kérelmet is és nagyon büszkék voltunk magunkra.* Délelőtt pakolás, 1-re volt időpontunk a közjegyzőhöz, ahova eleve késve indultunk, aztán menet közben eszünkbe jutott, hogy nincs is nálunk a szerződés, de nem baj, mostmár menjünk, végül így is lett okiratunk. Onnan rohanás apukámhoz egy nagyon gyors búcsúra, szegénynél összesen 10 percet ha töltöttünk... Ezalatt hívták fel Gábort a kölcsönzőből, hogy a kisteherautó, amivel költöznénk, valahol Belgiumban van és nem ér vissza időben, de nem betojni, adnak egy nagyobbat  ráfizetés nélkül és elengedik a km-túlfutás díját is. Hurrá! Kész lett a kávégép is, megint egy 13ezer Ft-os kütyü bírt szétmenni benne. Közben én már bent voltam a munkahelyemen, ahova Kata barátnőm is befutott egy gyors könnyes búcsúra, de akkor már féllábbal a saját búcsúztatómon voltam, ahol a kollégákkal is elköszöntünk egymástól.
Csütörtök délelőtt folytatódott eszelős pakolás, délután még elmentünk a suliba, felköszönteni a legjobb barátot, aki nem tudott eljönni Balázs bulijára, mert elutaztak a hosszú hétvégére. Közben Gábor elment a teherautóért, amivel valami műszaki hiba volt és várni kellett rá sokat, úgyhogy 4 helyett hatkor futott be. Nagyon neccesen fért be a kertkapun, én pedig, miközben indultam segíteni és a külső visszapillantót bűvöltem, egyszercsak a földön találtam magam, kézzel félig beleépülve a kapuba, félig a tolató teherautó első kereke mögött. Vannak a kapun belül bebetonozva ilyen oszloptartó vasak, amiken voltak védők, csak a szülinapi bulin a focizás hevében eltűntek. Na, én egy ilyen vason estem át és úgy dőltem el, mint a liszteszsák. Kicsit sírtam, mert azt hittem, hogy kiszakadt a kedvenc farmerem, de aztán láttam, hogy semmi baja. Anyukám szegény csak odarohant és kirángatott a teherautó alól, mielőtt az is átmegy rajtam, de aztán kiderült, hogy Gábor is látta a mutatványt a tükörből. Ezután azért csak benavigáltuk az autót és mivel integetésnél az ember nem látja a tenyerét, anyukámnak tűnt fel az is, hogy mindkét tenyeremből vér folyik.
Balázs egy kisebb hisztis pörgés után felvette a ritmust és nagyon segítőkész volt. Csak pakoltunk és pakoltunk, közben tesóm is befutott, hordtuk a dobozokat, fiúk a bútort, anyukám írta a jegyzéket és este 8 óra helyett éjfélkor indultak el a fiúk. Nem tudom, mi lett volna velünk, ha nem kapunk nagyobb autót, mert ez is dagadtra lett tömve. Balázs a kanapén ülve aludt el, megmostuk a kezét, bedugtuk az ágyba és pár órára mi is ledőltünk anyukámmal. 5-kor keltünk és folytattuk a pakolást, előkészítettük a kupacot a lomtalanításhoz, kitakarítottuk a házat, és 10 órakor végső búcsút vettünk az addigi életünktől.
Balázst és anyukámat elfuvaroztam, én pedig mentem a munkahelyemre leszámolni. 2 körül indultam el onnan és abban a percben hívott Gábor, hogy nem engedték be őket Svájcba, mert túlsúlyos volt a rakomány, vissza kell menni Ausztriába, lepakolni a túlsúlyt (20%), így beléphetnek az országba, elhozhatják a bútort a lakásba és utána vissza a speditőr céghez, felvenni a lepakolt cuccot és azt is behozni. Így lett a 12 órásra tervezett költözés kereken 24 órás.
Eközben mi a 19:10-es vonattal elindultunk 20:10-kor, de a kalauz megnyugtatott mindenkit, hogy ezt a késést simán behozzuk a 12 órás úton. Balázs imádta a hálókocsit, nem bírt betelni a létrázással, én már rég aludtam, amikor ő még azzal szórakozott, hogy megsimizett, aztán visszamászott gyorsan, hogy ne jöjjek rá, hogy ő volt (ketten voltunk a fülkében). 6 után ébredtem arra, hogy nem szólt a telefon ébresztője és hogy egy ideje állunk. Kérdeztem a kalauzt, hol vagyunk, Innsbruck előtt állunk közel 2 órája, elgázoltunk egy öngyilkost. Balázs 7 után ébredt, meséltem neki, hogy mi a szitu, erre az volt a válasza, hogy nagyon vicces vagyok. Ugyanezt mondta egy nappal korábban is, amikor megkérdezte, hogy mikor kell a svájci suliban kezdenie és azt válaszoltam, hogy hétfőn.
Mindannak ellenére, amin az elmúlt egy hét alatt átmentünk, sikerült kiköltöznünk, itt vagyunk, együtt vagyunk, 5 doboz kivételével mindent kicsomagoltunk, van már tartózkodási engedélyünk, Balázs két napja iskolás (ez egy külön poszt témája lesz, de nem ma) és talán már a hétvégére rendezzük sorainkat (idegbetegség, kialvatlanság, kosz, stb). Még mindig valószínűtlennek tűnik az egész, pedig nagyonis itt vagyunk, benne a kellős közepében. És így visszanézve olyan különösebb akadály sem nagyon volt, elég simán ment minden.

6 megjegyzés:

á írta...

jó volt olvasni téged :D

örülök, hogy tényleg viszonylag nagy cécó nélkül kijutottatok. Boldog, szép új életet.

mamua írta...

bizony, sok boldogságot az új élethez/re!:)
(nagyon nevettem azon, hogy "Kicsit sírtam, mert azt hittem, hogy kiszakadt a kedvenc farmerem".:))

muzsi írta...

huhh, hát nagyon ügyesek vagytok! én ennyi idő alatt rendet nem rakok a lakásban, nemhogy összecsomagoljak! :)))
majd írd már meg priviben, végül hova költöztetek... mi minden szerdán megyünk adliswilbe magyar suliba, ha arrafelé, akkor összefuthatnánk. vagy iratkozzatok be ti is a magyarsuliba :D

Panni írta...

Köszi szépen a jókívánságokat!
Muzsi, azért én előtte már dobozolgattam (konyhát elsősorban), olyan 2 doboz per nap tempóval, szóval nem 2 nap alatt csomagoltunk össze mindent :-) De tény, hogy a nagyja a végére maradt.
Pfäffikonba költöztünk (a Zürich kantonban lévőbe), nagyon szuper kis hely! A magyar sulit egyelőre nem erőltetjük, szokja meg ezt Balázs, aztán nyáron újratárgyaljuk a dolgot családilag. De az összefutásban benne vagyok abszolút!

zsuzsi írta...

Mut, egy hos vagy, nem vitas, en is utalok koltozkodni, plane uj orszagba, annak minden izgalmaval. De innen mar sima lesz minden. Irjal Balazs hetkoznapjairol, uj iskola meg minden. Tovabbra is drukk. :)

vildi írta...

De jó volt olvasni...és jó,hogy végre kinnt vagytok.
Sok boldogságot és sikert az új élet(hez)ben.Kíváncsian várom a beszámolót Balázs első sulis napjairól.