2012. március 1., csütörtök

Fejtörés

Helyes ugri-bugri volt ma Balázs, felhívott itthonról telefonon, hogy siessek haza, mert vár egy nagy-nagy meglepetés, ne is menjek boltba, majd megyünk együtt. Olyan sejtelmes és izgatott volt a hangja, hogy volt tíz jó percem, amikor valami kifacsart logikával már majdnem azt hittem, hogy Gábor valahogy haza tudott jönni soron kívül (holnap lesz a tizedik házassági évfordulónk). Közben persze treníroztam magam, hogy akármi is a meglepi, lelkesen örülök neki és Balázs nem fogja látni, hogy igazából csalódott vagyok, mert másra számítottam.
Boldogan fogadott a kölök és odavezetett a meglepijéhez: épített a kertben téglákból egy csapdát, amiből egy zsinór vezet a játszótér tetejére, ahova felakasztotta a bogrács tartó állványt. Ha valaki a csapdába lép, három tűhegyes vas fúródik a fejébe. Úgy örült neki!
A boltban is teljesen aranyosan viselkedett, segített zsömlét választani és hozott tejfölt is, amiért jól megsimiztem a fejét, és akkor üvöltött fel hangosan. Kérdeztem, mi a baj, persze, a szokásos válasz, semmi. De mégis, hát látom, hogy nagyon fáj a feje, mi történt, letesztelte a csapdát? Nagy nehezen kibökte, hogy a felső konyhaszekrényből akart kivenni teafiltert, amit úgy ér csak el, hogy a pultra felhuppan. Ilyenkor szoktam szívbajt kapni, hogy egyszer majd felhuppanáskor izomból lefejeli a felső szekrény ajtajának a penge-éles fogantyúját. Na, hát ma ez meg is történt, vér is folyt, egy kevés. Tudom-tudom, ez a háztartási balesetek közül még mindig az egyik legkellemesebb, de azért egy kicsit idegbajt kaptam. Mert azt el kell mesélni, hogy a Marci mekkorát böfögött, de azt, hogy anya, szétcsaptam ma a fejem búbját a szekrényajtón, azt nem lehet elmondani, annak véletlenül kell kiderülnie.

Nincsenek megjegyzések: