2012. március 30., péntek

Suli

Minden doboz eltűnt, minden szükségtelen dolgot levittünk a tárolóba és tegnap este a zongorát is összeszereltük, így ma nem lenne más dolgom, mint takarítani, úgyhogy inkább ideültem, hogy meséljek Balázs sulijáról és az első hétről.
Az iskola az úttest túloldalán van... Ne egy nagy úttestet képzeljetek el! A távolságról annyit, hogy az erkélyről simán látni, hogy Balázs a nagyszünetben megeszi-e a tízóraiját pingpongozás közben. 8:20-kor kezdődik az első óra, 8:15-re szoktak a gyerekek beérni. 11 gyerek jár Balázs osztályába, vele együtt 6 fiú és 5 lány. Nagyon segítőkész minden gyerek és mikor kiderült, hogy ilyen közel lakunk, ajánlkoztak segíteni a kartondobozok elhordásában. A második óra után, 9:55-től 10:20-ig van egy nagyszünet, ilyenkor a kölkök esznek és kint játszanak. A negyedik órának 11:55-kor van vége és 13:30-ig ebédszünet van, és délután van még 2-3 óra, kivéve szerdán. Minden szerda rövid nap, ez az egész kantonban, sőt, Svájc nagy részében így van (ez nem valami kirívó dolog errefelé, Franciaországban pl egyáltalán nincs iskola szerdán).
Balázs az ebédszünetekben pihenni szokott, teljesen lefárasztja, hogy folyamatosan odafigyel, próbál beilleszkedni. Beszélni még nem beszél, a köszönést és igen-nem-et kivéve, de azt hiszem, ez természetes. Volt hétfőn egy bemutatkozás, ott a tanítónő megkérte az osztálytársakat, hogy német németet használjanak, amikor Balázshoz beszélnek, de azt hiszem, szegénynek most nagyjából mindegy :-) Folyamatosan nézik-nézzük, hogy Balázs hol tart az itteni tananyaghoz képest. Eddig annyit lehet látni, hogy a matekot a kisujjából rázza ki, a német nyelvtan nagyon jól megy neki (thx magyarországi nyelvoktatási rendszer - aka mininyelvész-képzés), az angol oktatásba egyelőre nem vonják be, tanuljon meg most németül szerintünk. Érdekes, hogy nem koncepció mentén próbálják integrálni, hanem sok esetben (pl angol) tőlünk kérdezik, hogy szerintünk mit hogyan. Ez egyfelől megtisztelő, másfelől viszont mi nem vagyunk szakemberek, nekünk csak érzéseink, megérzéseink vannak, de egyáltalán nem vagyunk tisztában pl az itteni negyedik osztályos követelményekkel.
Szóba került az ADHD és a beszédértési zavar, mondta a tanítónő, hogy hiperaktív gyerekük már volt, de ilyen összetett zavarral nincs még tapasztalatuk, úgyhogy most kivárnak, próbálják megismerni Balázst, összecsiszolódni és megnézni, hogy mit és mennyit bír. Reméljük, hogy van közös halmaza az ő mostani képességeinek és a negyedikes követelményeknek!
A gyerekek minden játékba bevonják, megmutatták neki a körpingpong szabályait, szerdán délután pedig becsöngettek, hogy akkor ők most elvinnék focizni. A foci sajnos nem jött össze, mert Balázs beijedt és letagadtatta magát, de megbeszéltük, hogy legközelebb megy és nem áll ellen, mert ez fontos. Úgy tűnik, megértette.
Ma két úszás órával indítottak, lassan pedig jön haza ebédelni. Elmondhatatlanul fáradt, ami teljesen érthető. Nem panaszkodik, csak hazajön, leroskad valamelyik kanapéra és néz ki a fejéből. Az éjszakai alvások nem nagyon mennek, ami tőle teljesen szokatlan, de új helyen vagyunk egy új helyzetben, új ágya van, új gyógyszert szed, így most várunk és nagyon reméljük, hogy nem az derül ki, hogy a gyógyszer okozza a problémákat.

2012. március 27., kedd

Kipörögtünk

Anyám, de durva egy hét van mögöttünk!
Belecsúsztunk abba, amitől sokan óva intettek: az utolsó pillanatra hagytuk a csomagolást. Ami nem lenne baj, ha nem arról szólna az életünk, hogy mindig becsúszik valami gebasz az utolsó pillanatban. Kezdődött ott, hogy elszámoltam a szabadságaimat, mert nem tudtam, hogy a Balázs utáni pótszabikkal nem számolhatok, így 2 nappal tovább "dolgoztam" (szenvedés volt az már csak). Ennek egy kellemes folyománya, hogy csak pénteken, az utazás napján kellett leadnom az autót, viszont elég sokmindennel megcsúsztunk.
Hétfőn a kávégép egy nagy gőzfelhő kíséretében robbant egyet, lecsapta a kinti (életvédelmi) biztosítékot és nem mozdult többet. A szerviz szerint talán kész lesz csütörtökre (csütörtökön költöztünk). Délelőtt a fiúk hatalmas kört futottak: lementek Ercsibe kétnyelvű házassági anyakönyvi kivonatért és utána a 8. kerületi önkormányzathoz kétnyelvű születési anyakönyvi kivonatért. Valamikor ebédeltünk is, Balázs behisztizett a munkahelyemen, én eleve idegbeteg voltam, szép jelenet volt. Délután 5-től este fél10-ig vásároltunk nadrágot, cipőt, ágyat, szekrényt, csupa apróságot így költözés előtt.
Kedden míg én dolgoztam, a család másik fele az Ikeában gyűjtötte be az előző nap kiválasztott kincseket, 1-re mentek a Fimotába gyógyszert feliratni és anyukámnak megmutatni, mit hogyan (ő fogja a következő egy vagy két hónapban elhozni a receptet és kiváltani a gyógyszert Balázsnak, addigra pedig itt kint keresünk szakembert). Délután elmentünk az Ikeába ágymatracot próbálni, este pedig felköszöntöttük Balázst és elmentünk vacsorázni. Azt hiszem, ez volt az elmúlt hét legjobb pillanata.
Szerdán *reggel okmányiroda, átvettük az elkészült személyiket (Balázsnak és nekem) és az én útlevelemet, megigényeltük Balázs útlevelét, sajnos az kétemberes, ezért csak most tudtuk megigényelni. Ha már ott voltunk, Balázzsal mi is kijelentkeztünk, de mi csak "ideiglenesen külföldre távozott" státusszal, nehogymár bevonják a friss-ropogós személyinket (a valódi ok persze az, hogy bármilyen későbbi ügyintézés lehetetlen személyi és lakcímkártya nélkül, amit ilyenkor automatice bevonnak). A postán leadtuk az utánküldés kérelmet is és nagyon büszkék voltunk magunkra.* Délelőtt pakolás, 1-re volt időpontunk a közjegyzőhöz, ahova eleve késve indultunk, aztán menet közben eszünkbe jutott, hogy nincs is nálunk a szerződés, de nem baj, mostmár menjünk, végül így is lett okiratunk. Onnan rohanás apukámhoz egy nagyon gyors búcsúra, szegénynél összesen 10 percet ha töltöttünk... Ezalatt hívták fel Gábort a kölcsönzőből, hogy a kisteherautó, amivel költöznénk, valahol Belgiumban van és nem ér vissza időben, de nem betojni, adnak egy nagyobbat  ráfizetés nélkül és elengedik a km-túlfutás díját is. Hurrá! Kész lett a kávégép is, megint egy 13ezer Ft-os kütyü bírt szétmenni benne. Közben én már bent voltam a munkahelyemen, ahova Kata barátnőm is befutott egy gyors könnyes búcsúra, de akkor már féllábbal a saját búcsúztatómon voltam, ahol a kollégákkal is elköszöntünk egymástól.
Csütörtök délelőtt folytatódott eszelős pakolás, délután még elmentünk a suliba, felköszönteni a legjobb barátot, aki nem tudott eljönni Balázs bulijára, mert elutaztak a hosszú hétvégére. Közben Gábor elment a teherautóért, amivel valami műszaki hiba volt és várni kellett rá sokat, úgyhogy 4 helyett hatkor futott be. Nagyon neccesen fért be a kertkapun, én pedig, miközben indultam segíteni és a külső visszapillantót bűvöltem, egyszercsak a földön találtam magam, kézzel félig beleépülve a kapuba, félig a tolató teherautó első kereke mögött. Vannak a kapun belül bebetonozva ilyen oszloptartó vasak, amiken voltak védők, csak a szülinapi bulin a focizás hevében eltűntek. Na, én egy ilyen vason estem át és úgy dőltem el, mint a liszteszsák. Kicsit sírtam, mert azt hittem, hogy kiszakadt a kedvenc farmerem, de aztán láttam, hogy semmi baja. Anyukám szegény csak odarohant és kirángatott a teherautó alól, mielőtt az is átmegy rajtam, de aztán kiderült, hogy Gábor is látta a mutatványt a tükörből. Ezután azért csak benavigáltuk az autót és mivel integetésnél az ember nem látja a tenyerét, anyukámnak tűnt fel az is, hogy mindkét tenyeremből vér folyik.
Balázs egy kisebb hisztis pörgés után felvette a ritmust és nagyon segítőkész volt. Csak pakoltunk és pakoltunk, közben tesóm is befutott, hordtuk a dobozokat, fiúk a bútort, anyukám írta a jegyzéket és este 8 óra helyett éjfélkor indultak el a fiúk. Nem tudom, mi lett volna velünk, ha nem kapunk nagyobb autót, mert ez is dagadtra lett tömve. Balázs a kanapén ülve aludt el, megmostuk a kezét, bedugtuk az ágyba és pár órára mi is ledőltünk anyukámmal. 5-kor keltünk és folytattuk a pakolást, előkészítettük a kupacot a lomtalanításhoz, kitakarítottuk a házat, és 10 órakor végső búcsút vettünk az addigi életünktől.
Balázst és anyukámat elfuvaroztam, én pedig mentem a munkahelyemre leszámolni. 2 körül indultam el onnan és abban a percben hívott Gábor, hogy nem engedték be őket Svájcba, mert túlsúlyos volt a rakomány, vissza kell menni Ausztriába, lepakolni a túlsúlyt (20%), így beléphetnek az országba, elhozhatják a bútort a lakásba és utána vissza a speditőr céghez, felvenni a lepakolt cuccot és azt is behozni. Így lett a 12 órásra tervezett költözés kereken 24 órás.
Eközben mi a 19:10-es vonattal elindultunk 20:10-kor, de a kalauz megnyugtatott mindenkit, hogy ezt a késést simán behozzuk a 12 órás úton. Balázs imádta a hálókocsit, nem bírt betelni a létrázással, én már rég aludtam, amikor ő még azzal szórakozott, hogy megsimizett, aztán visszamászott gyorsan, hogy ne jöjjek rá, hogy ő volt (ketten voltunk a fülkében). 6 után ébredtem arra, hogy nem szólt a telefon ébresztője és hogy egy ideje állunk. Kérdeztem a kalauzt, hol vagyunk, Innsbruck előtt állunk közel 2 órája, elgázoltunk egy öngyilkost. Balázs 7 után ébredt, meséltem neki, hogy mi a szitu, erre az volt a válasza, hogy nagyon vicces vagyok. Ugyanezt mondta egy nappal korábban is, amikor megkérdezte, hogy mikor kell a svájci suliban kezdenie és azt válaszoltam, hogy hétfőn.
Mindannak ellenére, amin az elmúlt egy hét alatt átmentünk, sikerült kiköltöznünk, itt vagyunk, együtt vagyunk, 5 doboz kivételével mindent kicsomagoltunk, van már tartózkodási engedélyünk, Balázs két napja iskolás (ez egy külön poszt témája lesz, de nem ma) és talán már a hétvégére rendezzük sorainkat (idegbetegség, kialvatlanság, kosz, stb). Még mindig valószínűtlennek tűnik az egész, pedig nagyonis itt vagyunk, benne a kellős közepében. És így visszanézve olyan különösebb akadály sem nagyon volt, elég simán ment minden.

Életjel

Megérkeztünk, a dobozok eltűnőben, Balázs már két napot lenyomott a suliban.

A laptophoz még nem jutottam hozzá, így egyelőre csak így röviden. Amint lesz alkalmam, írok bővebben!


Published with Blogger-droid v2.0.4

2012. március 20., kedd

10

Akkor:
56 cm, 3600 g...
...és most:

156 cm, 36000 g :-))

2012. március 18., vasárnap

Búcsúk

Írni nemigen van időm, de hoztam pár képet...
A szülinapi tortája, ezt választotta, én pedig nem szóltam bele. Jó választás volt, az osztálytársaknak nagyon tetszett, az íze - tejszínes csokikrém és marcipán rétegek - hibátlan volt, a mennyisége - 20 szelet - tökéletes, nem túl sok és nem túl kevés. A búcsúajándékai nagy része is UTÉ-s témájú volt, írok majd azokról is. A tegnapi buli egyébként borzasztó véget ért, Balázs a szobájában üvöltötte zokogva, hogy nem jön ki Svájcba, hanem itthon marad a barátaival.

Ma is búcsúztunk, újdonsült barátoktól. A történet egy Budapest-Helsinki járaton kezdődött tavaly szeptemberben, és a mai nap alapján lesz sok-sok folytatása :-))

2012. március 14., szerda

Kiiratkozva

A kezemben van Balázs bizonyítványa és kiiratkozó papírja. Nem annyira jó érzés.

2012. március 13., kedd

Mostmár tuti

Mi is olyanok vagyunk. Olyan elérhetetlenek. Csodabogarak. Akiknek hirtelen annyi felé kéne szakadnia, hogy az már nem vállalható, ezért szégyen vagy nem, csak a családtól és pár jóbaráttól lesz időnk elbúcsúzni. Mióta tudja a világ, hogy külföldön folytatjuk az életünket, olyan ismerősök kerültek elő és követelik a személyes búcsút, akikkel 5-10-15 éve nem találkoztunk már, kölcsönös érdektelenség miatt. Ők sajnos nem fognak beleférni. Nem nagyképűségből, hanem fizikailag nem. Nem lesz rá idő. De járunk majd haza gyakran :-)
Balázsról már nagyon kérdezősködnek a leendő iskolájában. Mármint a gyerekek. Az osztályfőnök már mondta Gábornak, hogy Balázst már várja a névre szóló fiókja, a könyvei és az osztálytársak. Nagyon kemény felzárkóztatás lesz, heti sok-sok nyelvórával. Közben kiderült az is, hogy sem mi, sem az iskola nem szólhat bele, hogy ki hányadik osztályba megy, hanem ezt az önkormányzaton(?) döntik el. Ha szükséges, vissza fogják tartani tanév végén, de az, amit mi elképzeltünk (hogy majd harmadikban kezd), nem opció.
Gábor és a tanító néni átnézték a félévi bizit, a negyedikes tantervet, és most elég biztatónak tűnik a helyzet, sokminden, amit itt most tanulnak, kint majd ötödikes tananyag lesz. A tankönyveket az iskola biztosítja és nem is kell haza hordani semmit, illetve ez egy nagyon kicsi iskola (pontosabban a mostani hatalmas). Gábor említette a beszédértést, az ADHD-t, a gyógyszert, az osztályfőnök pedig mondta, hogy volt már dolguk ilyennel. Majd meglátjuk, én meg azt mondom... Nagy lesz a kontraszt, az biztos.
Ezt tegnap hozta Balázs,a zászlót még ő vetette meg velem, tegnap reggel pedig kért egy alkoholos filcet, és ezt hozta haza délután a suliból:
Ha engedtem volna, ezzel takarózótt volna éjszaka!

2012. március 12., hétfő

Végső visszaszámlálás

10 nap múlva költözünk! Hihetetlen!!! Félelmetes!
Nagyon nagy a kísértés, hogy leszedjek néhány posztot az elmúlt 2 hétből, de kemény vagyok, mint a vídia, fent hagyom, ha addig élek is :-)) Balázs ma azt mondta reggel: "anya, kicsit durva voltam veled mostanában." Hát igen. De ma nagyon aranyos volt, sőt, tulajdonképpen már tegnap dél óta nagyon aranyos. Reggel kisebb-nagyobb öldöklések árán befejeztük a matek házit, utána jóízűen megebédelt, délután saját magától csinált rendet a szobájában, aztán 2 órát henyélt a fürdőkádban. Vett egy magyar zászlót, aminek a vásznát elcsomagolta a táskájába, kért egy alkoholos filcet és ma alá fogja írni az összes osztálytársa, ez lesz az ő emléke. Kapott már búcsú ajándékokat is, eddig kizárólag lányoktól. Levelek, kézzel hajtogatott-ragasztgatott virágok, szívecskék, szívhezszóló üzenetek. Jó látni, hogy szeretik ezt a kölköt!
A pakolás ma be fog durvulni, 10 nap az semmi, neki kell állni mostmár rendesen dobozolni, jaj. Nagyon-nagyon utálok dobozolni, de mikor Gábor itthon lesz, egyszerűen nem lesz időnk. Pénteken megyünk ki érte Bécsbe, nehogymár ne töltsük kint az egész napot, szombaton Balázs bulija, esélytelen bármiféle dobozolás, vasárnap Bajára megyünk, hétfőn nagyon durván befogom a fiúkat (nekem utolsó munkanap), kedd Balázs szülinapja, kettévágva Fimota látogatással. Könnyebbséget jelent, hogy anyukám segíteni fog, de nem az a cél, hogy ő megszakadjon.
A költöztető autó 22-én este fog elindulni, mi pedig Balázzsal másnap. Nem tudom elhinni még mindig, hogy ez velünk történik.

2012. március 11., vasárnap

Megvilágosodás

Szuperül kezdődött a mai nap! Balázs valamivel 9 előtt ébresztett, megpuszilt, biztosított róla, hogy még mindig én vagyok az anyukája és még mindig szeret, aztán lementünk reggelizni. Teljesen rendben volt minden, aztán ahogy ültünk az asztalnál, a tündér gyerek egyetlen pillanat alatt egy dühöngő fenevad lett. Lehetett volna félelmetes is ez a váltás, de amennyire a semmiből jött, amennyire minden előzmény nélkül, az sokkal inkább felszabadító volt: végre tényleg elhittem, hogy nem miattam van!! Olyan jó érzés volt, hogy - ugyan a következő 2,5 órát végigszenvedtük, de - egyáltalán nem viselt meg, nem akasztott ki ez a kattanás. Tökjól lekezeltem, de tényleg! Ebédre már a matek házi is kész volt (az elmaradás is!), délután magától rendet csinált a szobájában és aranyos poszáta maradt még este is.
Úgy látszik, ez kellett, hogy elhiggyem, hogy nem az én hibám :-))

2012. március 10., szombat

Tegnap

Veszekedés volt, nagyon nagy. Bejöttem a hálószobába és kitöltöttem a mérgemet egy doboz bonbonon. Nem megettem, hanem megfogtam két kézzel és jól odacsaptam a polchoz. Ott maradt az ujjam, ahol nem kéne, azóta félelmetesen néz ki és nem tudom mozgatni. Nem normális az a feszültség, ami ezt hozza ki egy emberből. Vagy nem normális az ember.
Azért este elmentünk az előadásra, mert addigra lenyugodtunk. Nagyon jó volt, sokat nevettünk, de igazából hulla-fáradtak voltunk mindketten. Akkorát aludtunk, nagyon-nagyon jól esett! Ma pont azt csináltam, amire szükségem volt: kávéztam, ettem és költekeztem. Nagyon-nagyon jól esett. Holnap vissza a valóságba, takarítás, dobozolás.

2012. március 9., péntek

Orrvérzés

Nem az övé, az enyém. De ha most itt lenne, lehet, hogy az övé is vérezne... Felhívott telefonon, hogy ő most haza megy, menjek érte. Miiii, Pesten? Munka? De miért nem megyek oda most azonnal??? Ő akkor is haza megy, nem érdekli semmi, már fel van öltözve. Haza megy és kész. Nem tudja, hogy megy-e busz, gyalog megy haza. Telefon lecsap. Panni meg kecsap.
Ki ez a gyerek és hogy került ide??? Belépett valami szektába, vagy mi???

Kamugép

Nem tudom, mikor és hogyan, de Balázs rákapott a hazudozásra. Lecke füzetet nem vezet, a házikat letagadja, ha lebukik, azzal védekezik, hogy elfelejtette. Zs nénivel beszéltem ma és kiderült, hogy szó sincs elfelejtésről; az osztálytársai még szólnak is Balázsnak napköziben, hogy van még házi, de ő csak megrántja a vállát és nem csinálja meg. Nekem pedig simán letagadja (vagy addigra tényleg elfelejti). Tegnap hozott egy beírást arról, hogy rendszeresen hiányos a felszerelése és a házija is. Akkor azonnal meg akartam vele csináltatni az elmaradásokat, de kérte, hogy hadd ne, késő van. Megbeszéltük, hogy ma délután mire hazajövök, kész lesz a fogalmazás házi. Reggel tűrhetetlenül viselkedett. Le sem írom már részletesen, legyen elég annyi, hogy nem volt ideje reggelizni és még így is "késve" indultunk (nem késett el suliból, de jóval később indultunk a szokásosnál). Ja és flegmán odavetette, hogy "anya, nem fogom tudni egyedül megcsinálni a fogalmazást!". Magyarul átvert. Megígérte és nem tartotta be. És ha szóvá teszem, hogy hazudik, sírva fakad.

Kezdek megint besokallni. Olyan bunkón beszél velem, hogy elmondani nem tudom, a hangneme is bicskanyitogató, de amit mond, attól is feláll a szőr a hátamon. És amikor odamegyek hozzá, hogy ne üvöltsön, legalább a szomszédok ne legyenek fültanúi a veszekedésünknek, akkor látványosan összehúzza magát és védi a fejét, mintha kedvenc időtöltésem lenne őt agyba-főbe verni.
És most, hogy az iskolában is elengedte magát és otthon is a legrosszabb formáját hozza, mit kap büntetésül? Elmegyünk megnézni a Besenyő családot! Komolyan mondom, ha nem lennék egy smucig, hagynám veszni a pénzt a francba! Hogy ne csináljak magamból teljesen hülyét, megmondtam Balázsnak - és tényleg ezt tervezem -, hogy felhívom E nénit és megbeszélem vele, hogy napköziben pótolja az elmaradt házikat. Persze jöttek a felháborodott kérdések: és ha másból is lesz házi és nem lesz rá idő? Micsoda, játékidőben, hogy hülyének nézzék?? De anya, én nem nézlek hülyének!

Nagyon megviselt ez az indítás, teljes tagló, nem is tudom, mit kéne csinálnom, hogy ne bosszúnak tűnjön, de azért mégis felfogja, hogy ki csóvál kit. És a legborzasztóbb az, hogy én is ilyen voltam gyereknek és egyfolytában abban a tudatban éltem, hogy velem nagyon igazságtalanok a szüleim. És akkor most döntsem el, hogy tényleg azok voltak és én is az vagyok Balázzsal, vagy én sem jól érzékeltem a valóságot és a gyerekkori rossz emlékeim jó része valótlan sérelmeken alapul. Belegondolni is félelmetes. Ebbe komolyan bele lehet őrülni!

2012. március 8., csütörtök

Hajnalok hajnalán...

...keltem ma. Arra, hogy Balázs mintha sírna. Persze megint csak orrot fújt. Aztán áttotyogott és közölte, hogy anya, rossz hírem van, de bedobok mindent a mosógépbe. Teljes ágy-áthúzás, mialatt a teljesen átfagyott Balázs az én ágyamban átmelegedett. Feltettem egy mosást, közben futva az órára néztem, 3:40, van értelme visszafeküdni, jólvan. Persze elaludni nem tudtam, így lejöttem kávézni. Ez a nap sem lesz rövid.


Published with Blogger-droid v2.0.4

2012. március 7., szerda

Paperwork

Kértétek páran, hogy írjak majd a költözésről, a kinti dolgokról is, hát írok.

Itt van most ez a külföldi rendszám vs magyarországi lakhely botrány, mellé pedig a szolidaritási adó botrány. Mindkettőre egyetlen megoldás van, a "véglegesen külföldre távozott" státusz. Ebben az esetben az okmányiroda bevonja a személyit és a lakcímkártyát, és sok szerencsét kíván (csavarodj fel az első fára, te mázlista szemét). Ez azért nem jó megoldás, mert egyrészt itthon van a házunk, amiért fizettünk-fizetünk, amiben laktunk és néha még fogunk is benne lakni, tehát nem is feltétlen érzem jogosnak, hogy egyszercsak elveszik tőlem azt, ami igazolja, hogy ott is lakhatok akár. De ez csak az én lelki vívódásom, az igazi probléma nem ez. Gábor, mielőtt kiköltözött, meg akart szűntetni egy folyószámlát. Viszont banki ügyintézéshez lakcímkártya kell. Kötelező. Ha jobban belegondolok, itthon minden hivatalos ügyintézéshez lakcímkártya kell. Bank, mobilszolgáltató, közműszolgáltató, mind-mind lakcímkártyát kér az ügyintézéshez. Mi pedig fizetjük a közműveket, szeretnénk a telefonszámunkat megtartani, de a későbbiekben ad absurdum még ügyeket is intézni. Kell, hogy legyen bankszámlánk, hogy a lakáshitel törlesztőjét leemelhesse a bank, ilyen apróságok.
Valószínűleg azt fogjuk csinálni, hogy én csak tartósan külföldre költözött státuszba teszem magam (és Balázst is), megmarad a személyink és a lakcímkártyánk az ügyintézéshez, és ha később majd veszünk kint egy autót, az Gábor nevén lesz, aki igazolni tudja, hogy nincs magyarországi lakcíme.
Röhej!!!
Hasznos olvasnivaló a témában: http://blog.tegla.net/archives/2012/03/06/Kicsi_vagy_kocsi/

Humor

Nem tudom, hogy a humorérzék veleszületett vagy tanult tulajdonság, mindenesetre Balázs humora teljesen megegyezik a miénkkel. Ahhoz képest, hogy komoly problémái vannak a beszédértéssel, ezenkívül az árnyalatokat is nagyon nehezen érzékeli, a vicces szójátékokat és áthallásokat a kezdetektől fogva leveszi és értékeli (pl ha Gáborba kapaszkodott és szólt, hogy "Apa, húzzál!", akkor Gábor készségesen elkezdte mondani, hogy "Húúú", és ez nagyon tetszett Balázsnak, de nagyon sok van még, sőt, mostmár ő is gyárt ilyeneket).
Imádja Mr Bean-t, a régi Holló Színház darabokat. Most épp a Besenyő Család a kedvenc, úgyhogy megfinanszíroztam meglepetésnek a Három testőr és egy jeti című előadást. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fog hozzá szólni! Tesómmal beszéltük, hogy lassan ideje bevezetni a fiatalságot a mélyebb baromságokba is, úgyhogy szombat délután Ace Ventura vetítés lesz oktató célzattal, hogy féltett gyermekeink humora a kívánt irányba fejlődjön tovább :-)) Sajnos az igazán vicces filmeket még egy ideig nem nézhetik, de ami késik, jön!
Tegnap vacsora közben dúdoltam a Bubamara-t, amire ő elmesélte felháborodva, hogy Á szerint ez a dal valami Macskajajból vagy miből való. Felvilágosítottam, hogy igen, tényleg abból és az is egy vicces film, csak az máshogy vicces. Megkért, hogy meséljek el egy vicceset, én pedig nyilván mit meséltem el? Ami egy tízéves fiúnak vicces, vagyis a film legundorítóbb jelenetét. Balázs arcáról lefagyott a mosoly, eltolta magától a tányért, rajta a még pár falat mustáros csirkével, megköszönte a vacsorát és bement a nappaliba. Úgy látszik a gyomrát nem tőlem örökölte. Ő sem tökéletes, na!

2012. március 6., kedd

Log off

Mostmár szinte menetrendszerű, hogy Balázs kedden délben felhív és belezokogja a telefonba, hogy most kell logopédiára mennie és a többiek ezalatt kint a tónál játszanak, ő pedig halálra unja magát a fejlesztésen.
Ma is jött a telefon, pont amikor belekezdtem volna életem legfinomabb csirkepörköltjébe. Ennek ellenére jókedvemben talált, úgyhogy pár perces oda-vissza győzködés után megkértem, hogy menjen el a fejlesztésre, adja oda a telefonját a logopédusnak és kérje meg, hogy hívjon fel.
(- Jó anya, de nem most, várok egy kicsit, hogy eltűnjenek a könnyeim.
- Szerintem ne várj, nem baj az, ha látja Zs néni, hogy sírtál...
- De anya, nem hozok szégyent magamra!!!)
3 perc múlva jött a hívás Balázs számáról, Zs néni személyében. Nem gondoltam, hogy az utolsó egy hétben még ér meglepetés, pedig de. Mint kiderült, Zs néni is beszélt már az ofő Zs nénivel arról, hogy kell-e Balázsnak ez a fejlesztés. Merthogy ez a foglalkozás olyan gyerekeknek szól, akik lassabban haladnak a tanulással. Ez inkább afféle korrepetálás, Balázs pedig kb a harmadik percben készen van és onnantól unatkozik. Én meg arról győzködtem eddig, hogy neki erre szüksége van. Merthogy arról volt szó, hogy logopédiai fejlesztést kap heti 90 percben, nem pedig tanulóköri közös korrepetálást. Dehát majd hülye lesz az iskola ebbe is energiát feccölni, végülis ezért kapják a dupla fejkvótát, hát nehogymár valódi fejlesztésre költsék! Itt van Zs néni, jó lesz neki Balázs, meg ő is Balázsnak, mégha egyikük sem érti, mit keres ő ott...
A lényeg, hogy Balázsnak ma sem kellett részt vennie az alibi fejlesztésen és jövő héten sem kell rá elmennie. Ő örül, Zs néni megkönnyebbült vagy mi, én meg már vágom a centit. Ma délután lesz az utolsó, K néni féle logopédia is, oda szeret járni, ott jókat csinálnak. Elmegyek vele én is, hogy illendően elbúcsúzzunk.

Az iskolai kiiratkozást is megbeszéltem ma a titkársággal, alakulunk, majdhogynem sínen vagyunk!

2012. március 4., vasárnap

Hajnal

Ez a hétvége egy ilyen. Tegnap is hajnalban keltünk és ma is. Tegnap Balázs sírva, mentünk is az ügyeletre, úgy fájt a füle, ma pedig trombitálós orrfújással kezdte a napot, amit én félálomban hangos sírásnak hallottam és rohantam át, hogy mi a baj, ő meg nézett rám, hogy mi a baj :-)
Kicsit aggódtam tegnap, hogy tőlem szerzett be valami egzotikus kórságot, de estére megnyugodtam, megjött a láz, a levertség; ez klasszik magyar influenza. Most visszazavartam pihenni az ágyába, azért vasárnap 6:30-kor kelni tényleg milyen dolog már.

Egyébként ma egy éve volt az SNI vizsgálat, emlékszem, hogy izgultam miatta, még akkor is azt hittem, hogy elzavarnak minket a vérbe, hogy tessem inkább rendesen megnevelni a gyereket, mert nincs neki semmi baja (a Beszédvizsgáló egyébként azóta is kezét-lábát töri, hogy válaszoljon). A március tele van nevezetes dátumokkal: tegnapelőtt volt a tizedik házassági évfordulónk, ma az SNI vizsgálat évfordulója, amit nem tudom, miért jegyeztem meg, de valamiért az emlékezetes napok közé került, 17-ét tavaly kineveztem a "visszakaptam az emberekbe vetett hitet" napnak, 18. az a nap, amikor - szintén tavaly - pont került egy hosszú történet végére, 20-án lesz Balázs 10 éves, 24-re pedig mostantól nemcsak Gábor névnapja miatt fogunk emlékezni. Olyan "apró" nevezetességeket, mint Zoltán nap (a család fele Zoltán), Olivér szülinapja, anyukám névnapja már le sem írok. Zsúfolt hónap ez a március, na!

2012. március 1., csütörtök

Fejtörés

Helyes ugri-bugri volt ma Balázs, felhívott itthonról telefonon, hogy siessek haza, mert vár egy nagy-nagy meglepetés, ne is menjek boltba, majd megyünk együtt. Olyan sejtelmes és izgatott volt a hangja, hogy volt tíz jó percem, amikor valami kifacsart logikával már majdnem azt hittem, hogy Gábor valahogy haza tudott jönni soron kívül (holnap lesz a tizedik házassági évfordulónk). Közben persze treníroztam magam, hogy akármi is a meglepi, lelkesen örülök neki és Balázs nem fogja látni, hogy igazából csalódott vagyok, mert másra számítottam.
Boldogan fogadott a kölök és odavezetett a meglepijéhez: épített a kertben téglákból egy csapdát, amiből egy zsinór vezet a játszótér tetejére, ahova felakasztotta a bogrács tartó állványt. Ha valaki a csapdába lép, három tűhegyes vas fúródik a fejébe. Úgy örült neki!
A boltban is teljesen aranyosan viselkedett, segített zsömlét választani és hozott tejfölt is, amiért jól megsimiztem a fejét, és akkor üvöltött fel hangosan. Kérdeztem, mi a baj, persze, a szokásos válasz, semmi. De mégis, hát látom, hogy nagyon fáj a feje, mi történt, letesztelte a csapdát? Nagy nehezen kibökte, hogy a felső konyhaszekrényből akart kivenni teafiltert, amit úgy ér csak el, hogy a pultra felhuppan. Ilyenkor szoktam szívbajt kapni, hogy egyszer majd felhuppanáskor izomból lefejeli a felső szekrény ajtajának a penge-éles fogantyúját. Na, hát ma ez meg is történt, vér is folyt, egy kevés. Tudom-tudom, ez a háztartási balesetek közül még mindig az egyik legkellemesebb, de azért egy kicsit idegbajt kaptam. Mert azt el kell mesélni, hogy a Marci mekkorát böfögött, de azt, hogy anya, szétcsaptam ma a fejem búbját a szekrényajtón, azt nem lehet elmondani, annak véletlenül kell kiderülnie.

Suli-hírek

Tegnap megkaptuk Balázs új órarendjét a leendő iskolájából. Jópofa látni, "német mint második nyelv", és még jópofább, hogy ez velünk történik. A mostani helyzetben 100%-ig biztos vagyok benne, hogy Balázsnak csak hasznára fog válni ez a váltás, nem aggódom, nincsenek kétségek. Nem akarok itt politizálni, de úgy érzem, eljutottunk oda, hogy ennél bárhol, bármi jobb.
A szülinapi előkészületek megvannak, az iskola sínen van, dobozolni, azt kéne, jó lenne, ha az utolsó hetet búcsú bulikkal tölthetnénk, idegbajos csomagolás helyett.