2012. február 28., kedd

Se füle, se farka

Balázs lefekvés helyett belekezdett egy félórás monológba, aminek minden negyedik szava az volt, hogy "de anya", pedig esküszöm, egyszer sem vágtam közbe. Oké, a szememet forgattam, de ez nem csoda, mert a legnagyobb jóindulattal sem volt semmi értelme annak, amit ő ott összehordott. Úgy a tizenhatodik percben mellékesen beleszőtte a zagyvaságba ezt a mondatot: "majd abba fogom hagyni annyi perc múlva, ameddig beszélek". Onnantól már nem bírtam rá haragudni!

2012. február 27., hétfő

Hajrá

Ma reggel megírtuk a szülinapi meghívókat. 3 hét múlva újraegyesül a család, 4 hét múlva pedig már Svájcban fogok posztolgatni dobozokat kipakolni, rendezgetni-rendeszkedni, takarítani. A finishben vagyunk, ez a legrosszabb, mostmár jobb lenne gyorsan túllenni az egészen.
Balázs hol lelkes, hol ijedt, de általában inkább lelkes. Remélem, ez nem valami megfelelni akarás a részéről és ha van benne feszültség, inkább most engedje ki (hülye-hülye, dehát kiengedi, miket beszélek!). Én még nem álltam neki dobozolni, most az az elképzelés, hogy Gábor hazajön 16-án vagy 17-én (remélem, 16-án), és lesz egy hetünk, hogy az egész életünket dobozokba zárjuk. Nagyon-nagyon utálok költözni, Gábor viszont nagy költözködő, úgyhogy rábízom magam a szakértelmére, én meg majd addig függönyt varrok az új ablakokra. Vagy főzőcskézek Balázzsal, akiből végre előtört a gourmet-véna és elméletben már egészen kreatívan étkezik. Sajnos a gyakorlatban még kicsit félős és nem akarja elhinni, hogy van élet a ketchup-os tésztán túl is, ezért szegényt mindig át kell vernem. Valamelyik nap főztem neki bolognai spagettit és mivel nem bírta abbahagyni az evést (elég durva étvágya van mostanában, el is mozdult végre a 35 kilóról), megkérdeztem, szerinte mitől ilyen finom, mi van benne. Kapásból rávágta, hogy hát mi-mi, tészta, ketchup, husi és sajt. Nézett nagyot, amikor elkezdtem sorolni a zöldségeket és a fűszereket, hát még mikor kiderült, hogy ketchup nincs is benne egyáltalán! De nem volt csalódott, ette tovább hősiesen. Mondjuk a parmezánt nem mertem bevallani, csak sajtként emlegettem, mert egyszer megszagolt egy darab parmezánt közelről és azóta nem szabad kiejteni előtte ezt a szót.
Majd ott kint jól rászoktatom az igazi finom ételekre! Az a helyzet, hogy amióta Gábor elment, nem nagyon kreatívkodom a konyhában, mert hiányzik a lelkes közönség. Viszont Indiában beszereztem egy nagyon tuti szakácskönyvet, plusz megszereztem a szálloda sous chef-jének az elérhetőségét, úgyhogy megtudják majd a fiúk is, mitől döglik a magyar gyomor!

2012. február 24., péntek

Hétvége

Balázs ma megkért, hogy hozzam haza ebéd után, és mivel épp itthon vagyok, engedtem a szép szónak.
Kár volt. Leírhatatlan, amit művelt, egyszerűen szavak nincsenek rá. Szó szerint azt próbálgatta, hogy meddig mehet el, mikor robbanok. Nagyon-nagyon türelmes voltam, pedig nem könnyű annak lenni, amikor teli torokból ordítják az emberre, hogy büdös banya, kurva, menj a sírodba, utállak. Szépen mentem végig a praktikákon, amik persze lószart sem értek, jött utánam és szándékosan provokált, kidobálta a ruháimat az ablakon, artikulátlan hangon üvöltözött.
2,5 óra tömény kiképzés után eljött az a pont, amikor fogtam és elfenekeltem. Fuldoklott a saját könnyeiben, mondogatta a sértéseit, mondjuk sok újat már nem tudott mondani, előzőleg már kimerítette a repertoárt. Jött utánam és ordított, hogy hagyjam békén és nem volt képes megérteni, hogy semmire sem vágyom jobban, mint őt békén hagyni, de ahhoz az kéne, hogy ő is hagyjon békén engem. Végül feljött, a szobájában még zokogott egy sort, aztán elaludt. Van mit kipihennie.
A bőr lesül a képemről, hogy egy tízéves gyereket így "kell" fegyelmezni, hogy egészen egyszerűen nem bír leállni és itt már nem csínytevésekről van szó, hanem nagyon komoly dolgokról (pl többször megpróbálta betörni a nappali ablakait). Tökmindegy, hogy a kedvébe járok vagy nem járok a kedvébe, hogy van-e házija vagy nincsen, nem tudom semmihez sem kötni, egyszercsak bekattan és akkor nagyon durva dolgokat csinál. Máskor meg napokig olyan, mint egy normális gyerek.

2012. február 18., szombat

Megfogyva bár, de törve nem

Jelentem, tegnap valamivel éjfél előtt, jópár élménnyel gazdagabban és jópár kilóval szegényebben megérkeztem.

Balázs nem bír betelni velem (én sem vele, de ez nem újdonság), így most elküldöm életem első mobilon megírt posztját.

Published with Blogger-droid v2.0.4

2012. február 6., hétfő

Kintrekedtünk

Elég paranoiás vagyok ahhoz, hogy ne reklámozzam, amikor éppen teljesen üresen áll a ház, ezért csak most írom meg, hogy Balázs három szép napot töltött Svájcban. Sajnálom, hogy csak ennyit, de muszáj megőriznünk a komolyság látszatát és egy picit sem engedni abból, hogy az iskolába márpedig az utolsó napig be kell járni. Kicsit aggódtunk, hogy felszállnak-e a Malév gépek csütörtökön, de felszálltak, nem volt gond.
Balázs a leszálláskor most nem a fülfájásával szórakoztatta el magát, hanem azzal, hogy sikeresen reprodukálta a Coke+Mentos kísérletet. Az első, szinte azonnali bélmosás után szegényre félóránként törtek rá a görcsök, nagyon megviselte. Még panaszkodott is egy sort, hogy „én hülye, tízéves létemre ilyet csinálok!” Mesélte másnap a telefonban, hogy mit művelt, de addigra már nagyjából kiheverte a dolgot, mert mikor kérdeztem, hogy hányt-e vagy f*sott, azt válaszolta, hogy „F*stam. És öt f-betűs szó!”
Péntek estére Gábor lezsírozott egy látogatást a kinti új iskolával, beszélt az igazgatónővel, megmutatták a negyedikesek osztályát, és éppen volt valami szülők által szervezett összeröffenés, oda is elmentek. Balázs a gumicukrok és kekszek láttán hamar feloldódott, de a kajás asztalnál tovább azért nem merészkedett. Összességében az a véleménye az iskoláról, hogy zsír (sic).
Szombaton felmentek valami magas hegyre, ahol rengeteg hó volt és iszonyat hideg, viszont volt drótkötélpálya, hütte, fondü, magyarul minden, ami egy jó kis téli kiránduláshoz kell. Pontosan nem tudom, hogy miket csináltak még, a lényeg az, hogy együtt voltak végre, jól megpuszilgatták egymást és ez engem nagyon megnyugtatott. Azért az vicces volt, mikor a 3 hónapja külföldön élő Gábor komolytalanul lecseszett, hogy jó lenne, ha végre hazamennék hozzájuk :-) Balázs szerint az új lakás is zsír, az iskola tényleg szemben van a házzal, eddig minden jónak tűnik.
Gábor szerzett új jegyet is, mert közben azért mégiscsak csődbe ment a Malév. Lett volna közvetlen járat (Swiss), de az 900,- CHF-nál kezdődött. Végül egy berlini átszállásost választottak, amit nem teljesen értek, egyrészt mert ez sem volt lényegesen olcsóbb, másrészt pedig – már elnézést, de – úgyis megtéríti a MALÉV, akinek ez az út még így is a nagyon olcsó kategóriába tartozik, ha pl összehasonlítjuk egy Bp-NY első osztállyal. Viszont nagyon gyorsan haza értek ezzel is, és valahol megértem Gábort, hiszen amikor nekem a Finnair sztrájknál elhagyták a csomagomat, hülyére vásárolhattam volna magam, valami mégis visszatartott ettől (a hülyeség, nyilván :-) ).
Közben, hogy magamról is írjak, az én hazautam is bonyolódik. Na jó, nem is bonyolódik, egyszerűen csak csúszik egy hetet. Ezzel meg is oldódott, hogy hogyan készítek kalóz sapkát Balázsnak :-( Nem így terveztem, de szegényem most nem nagyon fog tudni pattogni, így is nem kis szívességet kellett kérnem egy kedves ismerőstől, hogy egyáltalán akármilyen jelmeze lehessen Balázsnak.

Ahogy a dolgok most kinéznek, még két hétig nemigen fogok érdemben posztolni, addig továbbra is olvassatok Indiáról és nézegessetek fényképeket :-)