2012. január 19., csütörtök

Bizi

Megkaptuk a félévi bizonyítványt és örülünk :-) Egy hármas lett és három ötös, a többi négyes, szóval az átlag bőven 4,0 fölött van. Hogy miért írom ezt le, amikor pedig tényleg nem érdekelnek az osztályzatok? Mert Balázst már érdekli! Büszke volt rá, büszkén mutatta meg és büszkén mesélte, hogy a fiúk közt a jobbakhoz tartozik ezzel az eredménnyel. De képzeljem el, hogy M-nak csak négyesei és ötösei voltak, D-nak pedig csupa kettese! Szerintem ez jó jel, hogy ezek a visszajelzések alapján ő pozícionálja be magát (önkritika, önbizalom). Az is jó, hogy számítanak neki a visszajelzések. Örülök, na!
A másik örülés, hogy kapott egy osztályfőnöki dicséretet, ami ezüst tollal lett beírva. Repkedett örömében, Gábornak is elmesélte, az ezüstöt külön kihangsúlyozta :-)

5 megjegyzés:

á írta...

Gratula Balázsnak :) igazán büszke lehet magára.

Südve írta...

Gratu!!!

Dorci írta...

Kedves Panni!
Így ismeretlenül is gratulálok!
És nem csak a bizihez, mindenhez! A kitartásotokhoz, a családotokhoz, és ahhoz a csodálatos erőhöz, ami végig visz benneteket ezen a nehéz, de azért mégis csak sok szépséggel teli úton, amit Balázzsal kéz a kézben jártok.

Teljes mértékben Sorstárs vagy számomra, duplán is...
2001 novemberében született a kislányom, hiperkinetikus magatartászavar lett nála diagnosztizálva 7 éves korában. Több helyen is voltunk, rengeteg a tapasztalat, a pofon és persze nagyon klassz szakembereket is megismertünk. Mostanra -elmúlt 10 éves!- azt mondhatom, kinőttük. Maradványtüneteink vannak csak, de nyoma sincs a régi, dührohamos Lilunak.
A történet így szép is lenne, de sajnos sokkal nagyobb csavarral folytatódik. Hosszas tipródás után úgy döntöttünk a férjemmel - aki súlyos depresszióban szenvedett-, hogy mégis megpróbáljuk a második babát. Lilu már rendeződik, a második gyermekünk egész más természetű lesz, nem lesz itt gond! Ráadásul akkor is, mint Lilunál is, lombikbébiprogramon vettünk részt, mivel nem születhetett spontán módon fogant gyermekünk. Nos, azonnal várandós lettem, boldogok voltunk mindhárman, és megszületett Csabi.
Néhány hónapig felerősödtek Lilu tünetei (ekkor volt 6,5 éves), majd épp jókor kerültünk épp jó szakemberhez és csitulni kezdtek. De valami baljós dolog lógott a levegőben, és sajnos be is következett. Lilu 8. születésnapja után pár nappal elveszítettük az édesapját. Iszonyatos tragédia volt. Lilu állapota is romlott újra, és a kis Csabi is kifordult önmagából.
Aztán telt az idő, viszonylag hamar leltem új társra, és óriási öröm volt végre valakivel megosztani a gyermeknevelés problémáit, aki nem beteg, nem küzd depresszív gondolatokkal, és aki mindig próbál jobb kedvre deríteni. A gyerekek is hamar megszerették Zolit, és úgy tűnt, most már rendbe jönnek a dolgok.
Ekkor figyeltem fel Csabi tüneteire. Precízen pontosan adta már 2-3 évesen is a hiperaktív jeleket. Nem sorolom, ismered ezeket. De vak voltam és süket. Struccpolitikám szerint csak azt hajtogattam, hogy egy fába nem vághat bele kétszer a villám.
De jöttek a visszajelzések a bölcsiből is és persze rokonok, ismerősök szokásos megjegyzései, épp úgy, ahogyan azt már Lilunál átéltem. Be kellett látnom, ismét ebben a csónakban ülök. És kezdődött a tortúra, aminek még most sem járunk a végén. Csabi 4 éves lesz a nyáron. Minden nap túlélés vele. Még Lilunál is intenzívebb eset.
Jövő héten megyünk vele a FIMOTÁ-ba. Remélem, jól tesszük. (Igazából a FIMOTÁ-hoz kapcs.cikkek közt keresgélve találtam a blogodra, és már ezért megérte FIMOTÁZni. Azóta ezt olvasgatom és annyi dejavum van, hogy csuda!)
Ahogy látom, jók a FIMOTA tapasztalataid. Erősíts meg, ugye jól tesszük, ha ide megyünk?
Üdvözlettel: Dóri

Panni írta...

Szia Dorci!
Ez sajnos egy igazi "sikertörténet" :-( A hiperaktivitás a legtöbb esetben mutat családi halmozódást, a legújabb kutatások szerint is vannak genetikai tényezők a háttérben. Itt a blog olvasói között is van olyan sorstárs, akinek mindhárom gyereke érintett.
Apuka reakciója pedig szintén nem egyedi és mégcsak nem is teljesen elítélhető. A mi házasságunk is kishíján ráment az első évekre. Egy problémás gyerek mindig próbára teszi a legboldogabb házasságot is és nagyon, NAGYON kell akarni mindkét szülőnek ahhoz, hogy egy ilyen helyzetből együtt és jól tudjanak kijönni. És persze minél több a sérelem, annál nehezebb akarni.
A Fimotáról tényleg csak jót tudok mondani, sokat gondolkoztam és gondolkozom, mi lehet a sikerük titka és biztos sokat nyom a latba, hogy Zsuzsa nagyon sokáig élt USÁ-ban. Szerintem fogta és az ottani sokkal elfogadóbb, optimistább és főleg holisztikus szemléletet összegyúrta az itthoni aprólékos és részletes tudással és ellátással, és ebből lett valami, ami nincs még egy az országban.
Kaptam tőlük olyan tanácsot, amit nem fogadtam meg, mert az elveimmel ellenkezett, de ahogy ráéreznek dolgokra, ahogy kimondanak tabukat és amilyen természetességgel kezelnek kínos témákat és helyzeteket, az számomra nagyon bizalomgerjesztő.
Csak biztatni tudlak, menj el hozzájuk és utána írd meg, mi volt! :-))

Dorci írta...

Köszönöm, Panni! Írom majd a tapasztalatokat!:)