2011. december 29., csütörtök

Fura

A Fimotában a szülőin mondtak egy nagyon aranyosat, amihez hasonlót - talán emlékeztek - mi is megfigyeltünk már korábban.
Le kellett rajzolni jeleneteket, amik különböző erényeket mutatnak be. Balázs nekiállt rajzolni és miközben rajzolt, Dedra megkérdezte tőle, hogy ez melyik erény. Nem emlékszem pontosan, hogy azonnal történt vagy itt is volt néhány környi rá se' hederítés, a lényeg az, hogy Balázst nem lehetett kizökkenteni és beszédre bírni, viszont egy kicsit abbahagyta a rajzolást és nagybetűkkel odaírta az erény nevét, azt hiszem, a nagyvonalúság volt éppen.
Nem tudom, hogy ez közvetlenül a figyelemzavar tünete-e, vagy valami más oka van annak, hogy bizonyos helyzetekből nem engedi magát kizökkenteni, viszont a helyzetnek megfelelően azért válaszol, de ez megint olyan valami, amit nagyon aranyosnak találok, ami annyira ő és az ő rejtélyes kis gondolkodása, logikája. Simán lehet, hogy egy csomó más helyzetben is válaszol ő a maga módján, csak azokat nem sikerül dekódolni... Ki tudja :-)

2011. december 26., hétfő

Karácsonyi henyélés

Olyan szépen elhatároztam, hogy míg Gábor itthon van, gép közelébe sem jövök, csak hát ez a hülye papírforma... 23-án délután 5-kor még vidáman fuvaroztam Kata barátnőmet Sopron felé, este 8-ra viszont, mire kiértünk Schwechat-ra, már minden bajom volt. 24-ét már Panadollal nyomtam végig, tegnap pedig a hangomtól is megváltam. Sírva vigad a magyar... Viszont így, hogy szoba- és ágyfogságra ítéltettem, két film között posztolok is egy kicsit.
Szóval Gábor megérkezett, Gábor itthon van, Balázs teljesen rá van tapadva, vele alszik, vele kel, vele mos fogat, teljesen imádják egymást :-) Így várta a reptéren, az O betű helyén az egy Angry Bird ;-)


24-én hajnali 2-kor értünk haza és tegnap estig nem is volt megállás. A Szenteste nagyon hangulatosra sikerült és Balázs olyan kiegyensúlyozott azóta is, hogy arra szavak nincsenek. A szókincse eléggé beszűkült, a következőket képes csak hajtogatni megállás nélkül: "Annyira állat ez a Fekete Gyöngy, köszönöm nektek!", "Tényleg ez a világ legnagyobb Toblerone-ja? Zsír!" Hogy melyik? Hát ez:


4,5 kg és 80 cm hosszú, azért tettük a zongorára, hogy legyen viszonyítási alap. 3 db ilyen csoki utazott haza, Gábor vett külön erre a célra egy táskát, de abba is csak úgy fértek bele, hogy kettőt kicsomagolt az eredeti dobozból és a két "háromszöget" egymásra csúsztatta. A harmadikhoz semmiképp nem akart hozzányúlni, mert azt megrendelésre hozta, egyébként eleve onnan jött az ötlet, köszönjük ezúton is! A csoki-monstrum egyik darabjának a legteteje már elfogyott, ami kb fél tábla csokinak felel meg.

Nem volt alkalmam megírni, de 21-én megvolt a Fimotában a szociális tréningeket lezáró szülői. A foglalkozások alkalmával a fő erényeket gyakorolták különböző szituációkban. Kiderült, hogy van olyan, akinek ez már a negyedik-ötödik ilyen tréning-sorozata, ő már szinte készen van, mi még nagyon a legelején vagyunk, ezt meg is kaptam egyenesen, bele az orcámba.
Kiderült az is, hogy nagyon nem jó, ahogy Balázs dolgait rendezem, túl sokmindenben vállalom helyette a felelősséget. Pl a házi feladatért ne noszogassam, csak kérdezzem meg, hogy kész van-e és szeretné-e, hogy átnézzem vagy segítsek. A táskáját bepakolás után ne ellenőrizzem le. Igazuk van Zsuzsáéknak, mert tényleg inkább most kapjon néhány fekete pontot vagy egyest és tanulja meg a saját kárán, minthogy később legyen belőle egy önállótlan, felelőtlen tutyi-mutyi felnőtt. Olyan fura, hogy amikor 7-8 hónaposan felállt, aztán merev háttal hanyatt esett, mert letottyanni még nem tudott, tökjól alkalmaztam ezt az elvet, most meg pár hülye ötös teljesen meghülyít.
Szóval januártól nagy változások jönnek, sokkal több önállóságot és az ezzel járó felelősséget fogom Balázs nyakába akasztani, persze fokozatosan. Svájcban úgyis főleg saját magára lesz utalva iskolai dolgok terén.

2011. december 22., csütörtök

Son of two engineers


Az úgy volt, hogy Balázs gondolt egy vicceset és csinált magának egy odacsapásra világító poharat.

2011. december 20., kedd

Bunyó

Az én fiam tegnap verekedett. Az egyik legjobb barátjával, persze, ki mással. Papírforma szerint az igazgatói irodában kötöttek ki mind a ketten.
Megpróbáltam megcsinálni az ágyát, mert megjött a léc a tesóm jóvoltából, de sajnos egy fontos alkatrészt nem lehet leszedni az előző lécről, így Balázs továbbra is a vendégágyon alszik.
Az ajándékokat becsomagoltam, a sütiket megsütöttük anyukámmal, már csak a fát kell megvennem, de ma délután talán az is meglesz. Holnap szülői értekezlet a Fimotában, de ettől eltekintve pihenés, pihenés és pihenés a program. Aztán idén leteszteljük, akkor is eljön-e a Jézuska, ha anya nem takarít előtte három napig, hogy aztán Szenteste egy mérges zombira hasonlítson leginkább.

2011. december 16., péntek

Kiérdemesült

Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán tegnap a nevéhez méltót alakított. A Dömdö-dömdö-dömdödöm című Lázár Ervin mesét adta elő az osztály. Aki ismeri a mesét, tudja, hogy a legtöbb szöveg Bruckner Szigfridé (aki nem ismeri, itt elolvashatja), aki pedig ismeri Balázst, tudja, hogy ezt a szerepet pont őrá szabták. Többfrontos izgulás volt az előkészületek alatt, eleinte az zavarta, hogy Szigfridet mindenki lehurrogja, később a jelmez okozott egy kis aggodalmat (igaz, nem neki, hanem nekem), a véghajrában pedig fejdíszt követelt, amit később viszont nem akart felvenni, mert mit szólnak majd a többiek.
Végül persze minden klappolt, az osztálytársaknak tetszett a sörény, amit úgy készítettem el, hogy egy filléres hajráfot behúztam világosbarna polár anyaggal, csíkokra vágtam egy világosbarna törülközőt, a csíkokat egymás mellé rácsomóztam a bevont hajráfra, csináltam neki fazont, végül két csíkra ráhúztam egy-egy, hullámpapírból kivágott oroszlánfület és mögötte megcsomóztam a csíkot. 3 napig bújtam a netet mintákért és közben agyaltam  a megvalósításon, végül kb 45 perc alatt megcsináltam az egészet. Balázs tegnapelőtt már mondta itthon, hogy hullik a sörénye (a frottír átka) és ettől "korpás" mindene, aztán tegnap a suliban csak lestem, hogy hogy ezek a tízéves kölkök hogy ekézik egymást. Pont a sörényt tettem Balázsra, amikor odajött B, aki Zoárdot, a lépkedő fenyőfát alakítja és beszólt Balázsnak: helló, korpás! Balázs, oda sem nézve, csípőből válaszolt: kussolj, tűzifa! Aztán persze kiderült, hogy ezek ott bent minden szereplőnek adtak egy gúnynevet és ezzel ökörködnek már napok óta :-))
Na, de hogy az előadásról is írjak: nagyon jó kis műsor volt, rövid és élvezhető, minden gyerek nagyon ügyes és aranyos volt. A "jelmez" beszerzése előtt eléggé aggódtam, hogy ne legyen sem alul-, sem túlöltöztetve Szigfrid, de a terep-mintás nadrág, a hasonló színű póló és a sörény pont tökéletesen hozta az átlag-színvonalat. Ahogy írtam, Balázsé volt a legtöbb szöveg és bár én láttam rajta, hogy nagyon izgul, nagyon ügyesen adta elő a hencegő oroszlánt. Az előadás végén mindenki leakasztott egy angyalkát, odavitte a szüleihez, és odavezette őket egy kiállításhoz, ami a gyerekek és Zs néni grafikáiból állt. Balázs pl ezt készítette:


Miközben mentünk a képek között és Balázs mindegyikről mesélt pár szót, vadidegen nagyszülők jöttek oda, hogy Balázsnak gratuláljanak. Minden felnőtt egyöntetű véleménye volt, hogy nagyon jó választás volt Bruckner Szigfrid szerepe és nagyon jól adott elő. Olyan fura érzés volt, mindenki az én fiamat dicsérte, ő pedig szerényen, de természetesen fogadta a bókokat. Most más is meglátta benne azt, amit én kezdettől fogva látok.


(A képet videofelvételből szedtem ki, linkelek majd videot is, amint fent lesz a hivatalos verzió.)
Természetesen esti kényeztető programra tettem a kisoroszlánomat; virsli, tea, csokisperec és filmnézés összebújva.

2011. december 15., csütörtök

Fimota csimota

Tegnap volt az utolsó foglalkozás a Fimotában, jövő szerdán szülői, nagyon kíváncsi vagyok! Mikor mentem a suliba (ilyenkor tanulási időben kell eljönnie, 3-kor), szokás szerint bekopogtam, benyitottam, beköszöntem, elkaptam Balázs tekintetét és kimentem. Ő viszont utánam szaladt, hogy anya, figyelj, van még egy pár mondat, amit le kell másolnom és akkor úgy megyek el, hogy minden házim kész van, légyszíves, anya! Hát mit lehet erre mondani? :-))
Később az autóban látszólag mellékesen rákérdeztem:
- Mostanában vetted be a délutáni gyógyszert (Ritalin)?
- Igen... De anya, az antibiotikumot nem találtam!
- Nem bizony, mert abból reggel bevetted az utolsót, azt már nem kell szedned.
- De anya, másik gyógyszert nem kaptam.
- Dehát most mondtad, hogy kaptál és nemrég vetted be. Kérdeztem és azt mondtad, hogy igen.
- Ja, nem.

Két napja mint akit kicseréltek (vagy visszacseréltek), kezelhető, aranyos. Tény, hogy most én is nyugodtabb vagyok, hogy sikerült vállalható jelmezt varázsolnom a ma esti előadásra, amiről természetesen jön majd a beszámoló :-))

2011. december 13., kedd

Pozitív

Úgy döntöttem, hogy mától (legalábbis Karácsonyig) minden posztban lesz valami pozitív is. Nem ígérem, hogy mindennap posztolok, de nem lesz olyan poszt, ami egyértelműen negatív.

Visszamenőleg egy szombati pozitív: elmentünk költeni egy kicsit az eladott Legokért kapott pénzből. Megbeszéltük, hogy a keret 5.000,- Ft. Papírforma szerint Balázs először kinézett egy tizennyolcezres helikoptert, aztán egy huszonnyolcezres Legot, végül egy Ninjago pörgettyű-szettnél kötött ki. Kicsit győzködtem, hogy vegyen duplát (fiús anyukák, bréking, nagyon jó áron van a Müllerben a Ninjago kezdő szett!!!), de nem, ő simát akart, és semmi mást, így az ötezer Ft-nak végül csak a felét költötte el és nagyon-nagyon örült a szerzeménynek. A különbözetet persze azóta sem hiányolta, de félre van téve :-))

2011. december 12., hétfő

Hurrikán

A tesóm egy annyira jófej, hogy Balázs ágyához az új léc már a "házi szabászatban" van. Most, hogy lemértem, csináltam róla egy képet is, hogy nagyjából milyen legyen az új léc.
Ha valaki esetleg kételkedne Balázs erejében és abban, hogy egyedül képtelen vagyok őt megfékezni, amikor igazán bepörög, azt ez a kép talán meggyőzi:

Hogy is van ez?

Itt azt írom, már nem érdekelnek a címkék. Most meg megint azt bizonygatom, hogy kellenek. Ennyit rólam.

Higgadt

Nem mondanám, hogy sikerült mára lehiggadnom, de visszaolvasva látom, hogy a tegnapi poszt elég hiányos lett. Kimaradt belőle az előző két nap masszív alkudozása és sok-sok csatája, az értelmetlen dührohamok, a szétesések...
Egyetlen közös tévés program a szombat esti X-Faktor, nasival, későn fekvéssel; szombat este, 3 perccel a műsor kezdete előtt egyetlen dolog volt hátra Balázsnak: a szennyesek kidobása. Ő viszont nem akarta felvinni, hiába mondtam, hogy addig nem kapcsolom be a tévét. Sikerült egy akkora dührohamot előadnia, hogy kishíján bukta az egész estét, és persze én voltam a hibás.
Tegnap délelőtt azon kattant be, hogy először megkértem, aztán negyedszerre már csúnyán rászóltam, hogy ne úgy bújjon a magasszárú cipőjébe, hogy letapossa a kérgét, csak mert lusta kivenni a kezét a zsebéből.
Ebéd közben felállt, hogy elmenjen vizet inni, megállt a hűtő előtt és elkezdte számolni a hűtőmágneseket. Mikor pár perc után rászóltam, fogalma nem volt, hogy hova indult, visszaült enni.

Megígéri (kérés nélkül), hogy segít, amikor meg számítok rá és úgy tervezek, hogy ezt ő megcsinálja, visszalép. Magyarul minden szavát hazugságnak kell tekintenem, ha nem akarom megnehezíteni a saját dolgomat. Ez viszont nem építi az ő önbizalmát.

2011. december 11., vasárnap

Label

Mire jó a címke? Mit élvez azon egy szülő, hogy elmondhatja, a gyerekének ilyen-olyan állapota, rendellenessége van? Annyian megkérdezték már ezt tőlem, a bátrabbja nyíltan, a gyávábbja a hátam mögött.
Hát kedveseim, ha ma ott lettetek volna, ahol én és azt láttátok, éreztétek volna, amit én, nem lenne ez többé kérdés. Ez a drága, értelmes tekintetű, gyönyörű arcú, imádnivaló gyerek ma délben véletlenül elszólta magát, hogy lehet, hogy majd az iskolai előadáson jelmezben lesznek. "Nem, nem az iskola adja, lehet, hogy vinni kell, de nem tudom, anya, honnan tudjam?? Lehet, hogy álarc, de lehet, hogy jelmez, mit tudom én!" Az iskolai előadás csütörtökön lesz és hatalmas mázli, hogy ma véletlenül kiderült ez az aprócska részlet.
Ez a gyerek meg van címkézve, lassan ki sem látszik a címkék alól. Miért? Mert nem látszik rajta, hogy nem százas, ezért rá kell írni nagybetűkkel, de még így sem hiszik el néhányan, mert hát olyan értelmes gyerek és jólelkű, nyíltszívű... Persze, csak épp teljesen megbízhatatlan. Azért van az üzenő, az sms, az e-mail, a Facebook, hogy a fontos üzenetek biztos a címzetthez érjenek.
Komolyan néha bánom, hogy hamár egyszer problémás, akkor az nem látszik a külsején. Csúnyán hangzik, de sokkal csúnyább, amikor laikusok - mindenki laikus, aki nem nevelt és nem diagnosztizált még ilyen gyereket - felülbírálnak szakvéleményeket és eldöntik, hogy nincs is neki olyan komoly baja. De van, bakker, én vagyok az anyja és sokkal-sokkal jobban esne azzal teleírni a netet, hogy mennyire fantasztikus gyerekem van, de nem, én arról győzködöm a világot, hogy nem fantasztikus, miközben persze az, mert nagyon tud szeretni és iszonyú jó esze van. És mégis, néha, a legsötétebb pillanatokban azt kívánom, lenne inkább egy nyálcsorgató spenót és akkor nem a szemrehányást kapná mindenhonnan, hanem mindenki az állapotának megfelelő elvárásokkal és empátiával közelítene felé.
Ez az értelmes tekintetű tündérgyermek ma a félórás pörgése tetőpontján akkora erővel csapta magát az ágyába, hogy az ágyrácsot tartó, 65 kg-ra hitelesített gerenda az ő 35 kg-ja alatt egy szó nélkül kettétört és az ágy leszakadt. Ezután megpróbált jobb kedvre deríteni és amikor nem sikerült, dührohamot kapott és teli torokból ordította, hogy ő egy szar, mindenről ő tehet és jobb lenne, ha meghalna. Öröm egy anyának ezt hallgatni!

2011. december 10., szombat

Helyzetjelent

Negyed9, Balázs alszik, én pedig egy kávé mellett laptopozgatok. Szombat reggel, el sem hiszem! Egyébként sokkal jobban van, de nagyon rondán köhög még. Az orvos szerint hétfőn már mehet suliba. Ha levinném, lehet, hogy még 3 napra felvenné, de igazából nem látom értelmét. Mivel neki elég komoly tüdő-előzménye van, minden betegsége után még sokáig, hetekig köhög, de ez nem okozott még soha problémát.

2011. december 8., csütörtök

Itthon

Kedd este fél11-kor érkeztek haza Bécsből, Balázs full lebetegedve, nagyon fájt a torka és a szájpadlása, lázas volt, taknyos volt. A háziorvos egyből antibiotikumot adott és megkért, nézzek bele Balázs szájába. Tele volt a szájpadlása pöttyökkel. Klasszikus Streptococcus baci, aki skarlát akar lenni, ha hagyjuk neki. De nem hagyjuk, ezért az antibiotikum, mondta a doktor bácsi.
Mára teljesen jól van, egyedül a rekord-mennyiségű alvás jelzi, hogy valami nem teljesen oké.

2011. december 6., kedd

Hosszú műszak

Ma van a bécsi kirándulás!
Napok óta készítgetem Balázst, magyarázom, hogy a kevés EUR nem jelent kevés pénzt, figyeljen majd oda erre, és készüljön fel, hogy hétfőn nagyon-nagyon korán ágyba dugom. Ő ezt egészen tegnap délutánig értette is, akkor viszont hirtelen egészen máshogy gondolta és esze ágában sem volt eltérni a megszokott napi rutintól (házi után játék). A szép szó nem használt, pontosabban lehetetlen volt elterelni a figyelmét, ezért se szó, se beszéd, kilőttem a tévét, amin xbox-ozott. Reméltem, hogy így majd tudunk értelmesen beszélni (máskor már többször sikerült), hát nem tudtunk lilult, üvöltött. Próbálkoztam még pár percig, aztán egyszerűen kikapcsoltam az xbox-ot is, de mivel a távirányítót nem akarta ideadni, a főkapcsolót használtam. Persze így elveszett egy csomó adat, pedig egész sokáig eljutott már (Lego - Karib tenger kalózai). Én komolyan azt gondolom, hogy mindent megpróbáltam és ez most nem egy olyan helyzet volt, ahol ő dönthet; el kell menni pihenni és kész. Ő viszont ezt tök másképp gondolta, úgyhogy vacsora közben elordítozgattunk néhány percet, addigra viszont úgy felhúzott, hogy amikor azt mondtam: Balázs, ha jót akarsz magadnak, most nem szólalsz meg, akkor nem tett rá egy lapáttal, hanem csöndben elment zuhanyozni. (Ez rá egyáltalán nem jellemző, vele az egyik leglátványosabb probléma az, hogy nem tudja, hol a határ, egyszerűen nem érzi, mikor nem kéne megszólalni. Mindig övé kell legyen az utolsó szó, mindig van egy de anya, még akkor is, amikor nekem már a füleimen süvít ki a gőz az idegtől.) Mire kijött a zuhany alól, teljesen aranyos lett, rajzolt nekem a tükörre kisfiút, aki virágot hoz :-)), gyorsan megmosta a fogát és elment aludni. Azért az ágyban még alkudozott egy sort; miután félig sírva megkérdezte, hogy mi lesz, ha mindketten elalszunk és lekési a buszt, felvetette, hogy akkor ő most játszana még egy kicsit a földön. Végül valamennyit felfogott az alvás mennyisége és a másnapi elalvás közti összefüggésből és végre csöndben maradt. Volt még pár csörténk, hol szomjas volt, hol engem szeretett nagyon, hol nem tudott aludni, időközben a folyosón megtalálta a Mikulás ajándékát is, egy újabb mérges madarat és egy Lego mini figurát, aztán végre tényleg elaludt.
Ma 3:30-kor keltem, két kávézás, szendvics, tea (kétfelé, egy adag langyos reggelre és a kulacsba, egy adag forró a termoszba), ebéd elkészítése, költőpénz szétrakosgatása zsebekbe, sms Balázs telefonjára, hogy mit hol talál, hopp, mire körülnéztem, már 4:30 volt, ébresztettem is a fiatalságot. Nagyon finom gyümölcsteát kaptam tegnap a boltban, igazi forró gyümölcslé, vagyis Balázsnak visszahűtve langyosra, cukor nélkül is élvezhető, na ezzel ébresztettem és nagyon ügyes voltam, mert félálomban betolt egy bögrényit és úgy ízlett neki, hogy hajlandó volt lejönni a folytatásért. Gyors átöltözés, mosakodás és rohanás a buszhoz. Minden rendben volt, felszállt, leült és onnantól én már nem léteztem. Azért még 15 percet fagyoskodtam kint, míg elindult a busz, gondoltam, hátha kinéz az ablakon és akkor nehogymár ne legyek ott, hát tojt rám nagyívben :-))
A félig-meddig szabadnapnak hála, ügyesen teleszerveztem a délutánomat, nagyon jó lesz nekem!

2011. december 2., péntek

Végre december

Nagyon vártam, hogy végre december legyen! Nem tudom, miért, mert csak két nappal vagyunk közelebb a szünethez mint tegnapelőtt és mégis, egész más.
A hét elég vegyes volt, kezdve ott, hogy az egyedül hazajövetel nem akart összejönni. Érdekes, hogy a házat viszont kinyitja úgy, hogy én közben még az autóban ülök. Ha minden igaz, ma tényleg egyedül fog hazajönni, teljesen egyedül. Majd meglátjuk...
Kedden 2 óra körül felhívott zokogva és akadozó hangon elmesélte, hogy  meglógott a fejlesztésről és ezért nem mehet ki az udvarra játszani. Néhány infarktussal és agyvérzéssel később összeállt a kép: unja, hogy a fejlesztés játékidőre esik és inkább a többiekkel akart volna játszani, ezért E néninek (napközis tannéni) azt hazudta, hogy nem találja Zs nénit (logopédus) a termében. Mikor kiderült a hazugság, E néni büntetésből nem engedte ki Balázst az udvarra, így a meglógása pont visszafele sült el. Nem tudom, hogy E néni tudta-e, hogy Balázs miért nem akar fejlesztésre menni, de ez zseniális büntetés volt, mert biztosan elveszi Balázs kedvét a további lógásoktól. Nagyon-nagyon sírt és azt kérte, hogy beszéljem meg az iskolával, hogy soha többet nem megy fejlesztésre és ő most nagyon-nagyon szomorú és miért nem vagyok ott, hogy átöleljem, a telefonos vigasztalás nem jó, ő engem akar, hogy meg tudjon nyugodni. Manipulálni, azt tud. Kb félórás lelki masszázs után tettem le a telefont, mert a végén már szinte elérte, hogy megsajnáljam és az iskolai fejlesztést egy nagy büntetésnek lássam. Ő meg remekül megérzi azt a pontot, amikor elbizonytalanodom és akkor már nem is hagyja annyiban. Na, én most előbb megéreztem és gyorsan elbúcsúztam és letettem :-) Mire K néninél (külsős logopédus, a kedd ilyen sűrű nap...) találkoztunk, már tudtam dörgedelmes lenni és és egy cseppet sem együttérző lecseszést intéztem hozzá, miszerint ez lógás és a kedvenc tanárait hozhatja nagyon kellemetlen helyzetbe, ha ilyenkor netán történik vele valami és ez bizony szökés és az én időmben - igen, ezt mondtam a szájammal, én sem akarom elhinni - ezért azonnali kirúgás járt. Teljesen megszeppent és fel sem merült a kérdés, hogy jár-e bármi extra (édesség, TV) aznapra. Én pedig közben nagyon-nagyon sajnálom és együttérzek vele, igen, az élet igazságtalan, vele kicsit jobban, mint az osztálytársaival, de ez kb az a kategória, hogy szegény gyerek miért nem járhat télen fürdőgatyában, nincs benne döntési joga és ezt most látszólag felfogta és elfogadta, amiért büszke vagyok rá és még jobban fáj a szívem, mert miért kell tízévesen egy ilyet elfogadni?
Szerdán hozott Balázs egy fecnit, hogy igényelhetünk ingyen tankönyvet a következő tanévre az SNI státusz miatt. Végigolvastam és simán már erre a tanévre is igényelhettük volna. Szerencsére nem vagyunk rászorulva, de a bogár a fülemben van, hogy vajon az iskola nem kapta-e meg automatikusan ezt az összeget a lejelentett SNI létszám után. Én komolyan nem sajnálom, ha pl ebből sikerült pár dolgot beszerezni a valóban rászorulóknak, de azt nem venném jó néven, ha kiderülne, hogy pár ember verte el ezt a pénzt magáncélra.
Tegnap találkozóm volt a Fimota pszichiáterével, megkaptuk a receptet a retard kapszulára. Elmeséltem, mik a történések, nagyon örült összességében és azt mondta, hogy az elmondottak alapján úgy gondolja, hogy kezd kialakulni Balázsban a kompetencia-érzés, vagyis a felismerés, hogy képes megcsinálni dolgokat. Ez ugye megvolt eddig is, de délelőttre korlátozódott. Az órákon jól teljesített (az ellenőrzőjére komolyan büszke vagyok!!!), de a házival, a délutáni logopédiával komoly küzdések voltak. Mostanra ezek eltűntek, motivált lett és ez időben egybeesik a gyógyszeremeléssel (is). Mondott egy nagyon érdekeset a doktornő, hogy a gyerekek azt jegyzik meg elsőnek a retardra való áttérésnél, hogy nem érzik meg, mikor hatni kezd. Merthogy a tabletta azonnal teljes egészében felszívódik és a kölkök figyelme abban a pillanatban - percek alatt - fókuszált lesz, a retard pedig csak lassan, fokozatosan, ezért a változás nem olyan szembetűnő.
Szintén tegnap volt egy szülői értekezlet azoknak, akik jövő kedden mennek Bécsbe. Húzós nap lesz, 5:15-kor találkoznak a sulinál és emeletes busszal mennek, olyan sokan lesznek! Este 10 körül érnek vissza, szóval van egy szabadnapom!!! Na ki akar cukrászdázni egyet kedden? :-))

Update: hazaért és telefonos támogatással be is ment a házba, minden rendben :-))