2011. november 25., péntek

Fárad

Szegény kezd kipurcanni. Tegnap felhívott, hogy ő nem akar logopédushoz menni, szóljak oda, hogy nem megy többet. A pár perces telefonos vita után csak remélni tudtam, hogy sikerült hatnom a lelkiismeretére és tényleg elmegy. Tele van a hócipője, nem akar semmit, csak a többiekkel lenni, amit meg tudok érteni. Persze végül elment, de küldött egy sms-t onnan is, hogy "soha többet nem jövök ide!!!". Végül este lekenyereztem: elmondtam neki, hogy látom, milyen keményen hajt (*) és még egy kis kitartást kérek és ha túl vagyunk ezen a bérleten (még két vagy három alkalom van, az max másfél hét), akkor a kemény munkáját egy plüss mérges madárral jutalmazom. Ez hatott :-))
*Az ellenőrzője tele van jobbnál jobb jegyekkel, tényleg egy szavam nem lehet, környezetből minden este kikérdezem és tökjól tűri, mi több, tökjól érti! A házikkal nincs gond, a németet is beleértve. Továbbra is annyit segít, hogy nem jutok szóhoz a meghatottságtól, cipekedik helyettem, kipakolja a mosogatógépet, teszi a dolgát (azért néha persze bepörög és veszekszünk, de tényleg nagyon ritkán). Tegnap a suliban előadást tartott a naprendszerről és a csillagokról, az osztály pedig tátott szájjal hallgatta. Minderre úgy készült fel, hogy én nem is tudtam róla.
Felajánlottam neki pár hete, hogy mivel nagyon ritkán használja a telefonját, lemondom az internet-előfizetést és azt a pénzt megkapja zsebpénznek. Akkor nem válaszolt rá, én pedig lemondtam a netet. Persze másnap pont valami olyan játékkal akart játszani, ami adatot forgalmaz... Megkérdeztem mégegyszer, mit szeretne és azt mondta, hogy közeleg a Karácsony és nagyon szeretné az Anna királynő bosszúját is, az pedig nagyon drága, úgyhogy nem kell net.

A hazamenős projekt egyébként nagyon jól halad, sőt, szerintem ennek is nagy része van abban, hogy Balázs ennyire szárnyra kapott. Kedden volt egy kis issue, mert a logopédus szólt, hogy 5-kor el kell mennie (negyed6-ig szokott tartani a foglalkozás), így viszont Balázs elérte a 17:09-es buszt. Ez egy új helyzet volt neki, mert az egy órával korábbival "szokott" hazamenni és kicsit beaggódott. Felhívott a megállóból, hogy mikor megy a busz és honnan fogja tudni, hogy az az ő busza és "ugye anya, biztos nem késtem még le, mert akkor leszek csak igazán pácban!". Végül megbeszéltük, hogy a buszvezetőt meg kell kérdezni, hogy megáll-e ott a busz, ahol le szokott szállni róla és minden rendben lesz. Meg is kérdezte, rendben is volt minden :-)

1 megjegyzés:

á írta...

ez a lego nagyon kemény, az árát nem is mertem megnézni, de nagyon királyul néz ki.

előző előtti poszthoz: nem tudom még beszélni kell a pszichiáterrel, mert ugye ő kezeli a fiamat és ő írhat fel. a Vadaskertben, csak az elmondottak alapján mondták az emelést. meg ránézésre :D

Balázs mióta szed magasabb dózist? nektek mi volt a tapasztalat?

egyébként gratulálok az újdonsült angyalodnak, igen bátor, hogy egyedül közlekedik és ilyen jól megoldja. a sulis szárnyaláshoz meg külön grat.