2011. október 10., hétfő

Nyalóka

Semmi átvitt értelem, semmi szopóág. Balázsnak elkészítettem a vacsoráját és megbeszéltük, hogy kimegyek az állomásra Gáborért - nem is írtam, eladtuk az Opelt :-)) - és mire befejezi az evést, itthon leszek, aztán kap egy nyalókát. Most vagy nagyon éhes volt, vagy féreglyukba keveredtem útközben, de mire hazaértünk, már sehol nem volt a szendvics. Kérdeztem, megette-e a vacsit, bólogatott. Mondtam, oké, akkor adom a nyalókát. Erre ő: anya, dehát már vettem magamnak, és tényleg, a kezében volt, csak nem vettem észre. Mondtam, hogy nagyon büszke vagyok rá, amiért ilyen őszinte és megdicsérem és puszi-puszi. Már pont mentem el, mikor meghallottam az elkínzott hangját: anya! Gyere ide... Mondanom kell valamit... Csukd be a szemed! Becsuktam, ő pedig beletett a kezembe még egy becsomagolt nyalókát. A zsebébe dugta, de nem bírta ki, hogy ne vallja be. Úgy szeretem, hogy ilyen őszinte! Nagyon büszke vagyok rá! Tök sokat tépelődött, aztán csak bevallotta. Én pedig jól megdicsértem. Nem tud hazudni ez a gyerek. (Tudom-tudom, sok fejlődés-pszichológus szerint ez nem jó, szerintem egy igen szokatlan erény és nem és nem fogom ezt kinevelni belőle, mert belső késztetésből mond igazat. Rosszul érzi magát, ha hazudik! Próbálta már sokszor, sosem bírta pár percnél tovább.)

Nincsenek megjegyzések: