2011. június 27., hétfő

Telefon saga

Hányszor kell valamit elhagyni, hogy az valóban el legyen hagyva? Hányszor kell valamit elsiratni, hogy megtanuljuk megbecsülni? Hányszor kell valamit elmondani, hogy egy szétszórt, apró buksiban biztosan megmaradjon?
Hát persze, hogy megint elvesztette a telefonját. Csütörtök délután már nem volt meg, Balázs állította, hogy aznap már nem is vitte be. Szerdán még biztosan megvolt, akkor hívott fel zokogva több ízben, bár szerinte már aznap sem vitte be, hát ennyire bízhatok az infoban, hogy csütörtökön már biztosan nem volt meg...
Pénteken már zavart annyira a dolog, hogy rákérdeztem az iskolában és átnéztem Balázs szobáját, sőt, az autó mellé is betérdeltem, hogy az ülések alá kukkantsak, szombaton mindent tűvé tettünk, tegnap pedig kijelentettem: elveszett a telefon. Balázs már szombaton nagyon mondogatta, hogy aggódik a telefonja miatt, tegnap pedig teljesen összezuhant... Zokogott a kanapén összekucorodva, az összes mindenséget megsiratta, ami a telefonján volt és sírva mondogatta, hogy "nagyon hiányzik a telefonom". Látszott rajta, hogy akkor fogta fel, hogy kész, ezúttal senki nem viszi utána, senki nem találja meg, ezúttal nemcsak eltűnt, hanem elveszett, visszavonhatatlanul. Belegömbölyödött az ölembe és csak sírt keservesen, a könnyei potyogtak a nyakamba és annyira, de annyira sajnáltam, amiért ilyen kis szeleburdi, és biztos, hogy nem ez a legnagyobb csalódása, amit okozni fog magának az életben. Az a vicc, hogy amúgy nem használja a mobilját, tényleg elsősorban azért van nála, hogy el tudjuk érni. Néha lefényképez egy-egy érdekes bogarat, letölt az OVI áruházból egy-egy játékot, bluetooth-on küldözget vicces képeket és videokat, stb. És mégis úgy a szívéhez nőtt, szabályosan megsiratta a telefont. Én pedig őt.
Gondoltam, mielőtt SIM cserét kérek és kidobok egy halom pénzt az ablakon, mégegyszer, utoljára megpróbáljuk együtt rekonstruálni a történteket. Szerdán reggel még tuti-tuti, hogy megvolt a telefon, csütörtök reggel pedig már tuti, hogy nem vitte el magával, ezt pénteken a tanárok is megerősítették. Próbáltam valahogy kiszedni Balázsból, hogy szerda délután emlékszik-e valami telefonos eseményre, de az ő memóriájához hozzáférni kb akkora kihívás, mint egy halott winchesterről adatokat menteni. Mivel ez utóbbi sem lehetetlen, mégiscsak megpróbáltam Balázs fejéből információt kicsempészni. Nézzük, mit csináltak szerdán az úszás után. Fogalma sincs. Erre mondjuk számítani lehetett. Mit mond a Kisokos: mozi Gödöllőn. Kérdeztem Balázst, emlékszik-e rá, hogy a moziban kikapcsolta a telefont. Persze, hogy nem... Még szerencse, hogy Gödöllőn voltak moziban és nem Pesten, így nem háromszázmillió telefonszámot kell végighívogatnom. Kikerestem a neten a telefonszámukat, elsőre csak rögzítővel sikerült beszélnem, mert a mozi vasárnap fél2-kor nyit (nosztalgikus hullámok, egy mozi, ami fél2-kor nyit, lehet, hogy az ülései is lehajthatós fapadosak?). Volt egy mobilszám is, mit nekem ebédidő, én bizony 12:14-kor felhívtam, végülis telefon oda, fiam boldogsága oda, mit veszíthetek? Egy férfi vette fel, illendő bemutatkozás és sűrű bocsánatkérés után feltettem a kérdést: szerdai iskolás csoport, Kungfu panda 2. után nem találtak-e véletlenül egy Nokia 5230 típusú telefont... De igen, találtak, megvan a telefon, át lehet venni fél2 után. Hát ez egyszerűen nem lehet igaz. Hogy ahányszor elhagyja a kölök a telefont, sosem tolvajok találják meg, hanem mindig a legjobbszándékú, legsegítőkészebb emberek!
Elrobogtak a fiúk délután, ahol megtudták, hogy a telefon a sorok közé volt beesve és sajnos ki volt kapcsolva, így nem tudtak minket értesíteni, hogy megtalálták. Azt mondták, tervezték, hogy elviszik egy szakszervizbe, ahol az IMEI szám alapján ki tudják deríteni a telefonszámot és kinyomozni, hogy kihez tartozik (vagy a benne lévő telefonszámokat, nem tudom, ehhez én nem értek, de valószínűbb, hogy a telefon saját hívószámát).
Még mindig nem hiszem el, hogy ekkora mázlija van ennek a gyereknek!

Ja, a telefon bluetooth neve naponta változik, de ami időről-időre visszatér, mint nagy kedvenc, az a LOST.

5 megjegyzés:

Gabi, Berlin írta...

Ez a LOST ez kurvajó :-DDDDD
Te, Mut, tegyél már rá egy cetlit a TE mobilszámoddal, meg kéréssel, hogy plíz plíz plíz hívják már fel...
Nekünk a kulcscsomónkon van címke, és már volt, hogy a fiam beleejtette a hóba, aztán amikor kiolvadt, leadták a gyógyszertárban, onnan pedig felhívtak!

Móni írta...

az én kisfiamnak telefontartó zsinor, vagy a kulcstartó is ilyesmi már, van rajta éppen aktuális kedvenc mintával, spongyabob, pókember, ben10,és ezzel ráhurkolom a farmer ővtartójára és igy teszi zsebre. csak a gatyájával együtt hagyta el egyszer tesi után... :)

Panni írta...

Gabi, ez jó ötlet, köszi!!!

Móni, ez is szuper, bakker, miért nem jut ez nekünk eszünkbe?!
(Csak azt tudtam biztosan, hogy a nyakába NEM lógatom, de ez az öv ez nagyon tuti ötlet! Meg a cetli is! KÖSZI!!!)

Móni írta...

én mindent ráhurkolok: a bérletet a táska fülére, a pénztárcát az övtartóra mint a telefont. az a tapasztalatom hogy mindent elhagy ami nincs rákötve, és mindenre név tel.szám ráirva... az értékesebb dolgok igy megmaradnak :)

Panni írta...

Azóta elhagyott egy úszószemüveget (hétfőn) és az apja telefonját (tegnap). A telefon ezúttal nem lett meg (tudja, hogy hol hagyta el), hívható volt a szám, így egy szép számlára is számíthatunk.