2011. június 6., hétfő

Hétvége dióhéjban

Pénteken Balázs úgy várt a suliban, hogy mégiscsak játszott az újonnan letöltött hullámvasutas játékkal és nem is olyan rossz. Hazáig nyomogatta (kb 3 perc autóval) és mire hazaértünk, már azt pedzegette, hogy nem is kell az eredeti, mert ez sokkal jobb.
Szombaton céges családi napon voltunk, ahol volt ugrálóvár és medence is, úgyhogy egy percig sem aggódtunk, hogy Balázst esetleg megeszi az unalom. Indultunk mindenféle vetélkedőn és versenyen is, nagyon élveztük. Balázs annyit evett ebédre, hogy komolyan aggódtunk, nehogy rosszul legyen. Délután még szabad pingpong asztalt is találtunk, pötyögtünk kicsit. Balázs most vett életében először pingpongütőt a kezébe, és bár a Kinect Sportban az egyik kedvence a ping-pong, „kicsit” más egy igazi labdát igaziból eltalálni (úgy, hogy ráadásul jó helyen is érjen asztalt), mint egy virtuálisat ütögetni. Kb 5 percbe telt neki, hogy rájöjjön, mit hogyan és merre, utána egész hosszú meneteket sikerült lenyomnunk. Meg is beszéltük, hogy kelleni fog itthonra egy pingpong asztal :-))
Ahogy ugrándoztunk és az ebéd ment egyre lejjebb, Balázs 6 tonna jégkrémmel igyekezett szinten tartani a saját aktuális tápanyag-tartalmát. Mikor pedzegettük, hogy mennénk lassan haza, ő még kitalálta, hogy úszna mégegyet. Az nem jó ötlet, tele a hasa, degeszre ette magát, így nem kéne belemenni a vízbe... Akkor leugrálja a kaját az ugrálóvárban. Legyen. Kb 10-15 perccel és jópár szaltóval később megkérdezte (érdekes módon nem üvöltve), hogy ennyi ugrálás elég-e, biztos nem fog-e hányni :-) Gyorsan átöltözött és már ment is a vízbe.
Kinézett magának egy úszó szőnyeget és elkérte az egyik kisfiútól, akinél kettő volt, de ő nem adta oda, úgyhogy kerestünk egy másikat. Jókat ökörködött rajta, én akkor már felöltözve kintről néztem, egy porcikám nem kívánta sem a vizet, sem a napot. Aztán jött a kisgyerek a társaival (pontosabban Balázs ment hozzájuk, játszani akart velük) és kiderült, ők olyat játszanak, hogy összegyűjtik az összes szőnyeget. Persze Balázsét is begyűjtötték, aki akkor még játéknak vette a dolgot és egy evezőnek kikiáltott pálcikás bumszlival „csatába” indult. Annak rendje és módja szerint megkaparintotta a szőnyegét, de a kisfiúk elkezdtek vívni és akkor már látszott, hogy ők egész mást játszanak mint Balázs. Addig ment a csapkodás, amíg Balázst véletlenül szájon csapták egy ilyen evezőszerűséggel. Szegénynek ott esett le, hogy ez nem az a játék, ezek a gyerekek el akarták venni a szőnyegét és eszük ágában sincs visszaadni. Elkezdett egyre kétségbeesettebben hívni engem, miközben a gyerekekkel ordítozott, hogy hagyják már békén és adják vissza a szőnyegét. Ők nem értették, miért ordít, ő nem értette, miért vették el a szőnyegét, én pedig kint álltam és próbáltam Balázs kiparancsolni a vízből (az úszómesterek eközben a napernyő alatt ülve beszélgettek). Elég sokáig tartott, míg Balázs rájött, hogy ebből ő jól már nem jöhet ki és nem törődött már a szőnyeg visszaszerzésével. Azért elég jó erőben volt ahhoz, hogy 3 szőnyeget (fa léccel voltak kimerevítve, szóval volt súlyuk) és rajta 2 gyereket kihúzzon a medence szélére úgy, hogy végig úsznia kellett, mert 2 m mély volt a víz. Szegénykém teljesen ki volt akadva, artikulátlan hangon ordítva bőgött, nagyon sajnáltam és nem is igen tudtam, mit mondjak neki, mert egyáltalán nem volt hibás semmiben. A kisfiúnak azért elég csúnyán beszóltam, ő a második gyerek életem során, akit Balázs miatt leugattam.
Balázs még legalább félórán át nem bírt megnyugodni, persze a sírás átment egy kisebb dührohamba (tényleg csak egy kisebbe, nem volt vészes, de ahhoz elég, hogy mindenki minket bámuljon) és ebben a hangulatban indultunk haza. A közeli tónál némi kavicsdobálás és duzzasztógát tanulmányozás után megnyugodott és otthon már teljesen jó kedve volt. Alapvetően egy nagyon jó nap volt és utólag neki is ez a benyomása.
A tegnapi nap a tömény élvezetek napja volt számára; jöttek kőművesek autóbeállót és lépcsőt csinálni, ez egésznapos élmény volt neki, ráadásul a legújabb kedvencét főztem (gulyásleves), úgyhogy volt nagy, délutánba nyúló zabálás. A nap végére lett szép beállónk, lépcsőnk, és egy fáradt kölkünk :-)

Nincsenek megjegyzések: