2011. december 29., csütörtök

Fura

A Fimotában a szülőin mondtak egy nagyon aranyosat, amihez hasonlót - talán emlékeztek - mi is megfigyeltünk már korábban.
Le kellett rajzolni jeleneteket, amik különböző erényeket mutatnak be. Balázs nekiállt rajzolni és miközben rajzolt, Dedra megkérdezte tőle, hogy ez melyik erény. Nem emlékszem pontosan, hogy azonnal történt vagy itt is volt néhány környi rá se' hederítés, a lényeg az, hogy Balázst nem lehetett kizökkenteni és beszédre bírni, viszont egy kicsit abbahagyta a rajzolást és nagybetűkkel odaírta az erény nevét, azt hiszem, a nagyvonalúság volt éppen.
Nem tudom, hogy ez közvetlenül a figyelemzavar tünete-e, vagy valami más oka van annak, hogy bizonyos helyzetekből nem engedi magát kizökkenteni, viszont a helyzetnek megfelelően azért válaszol, de ez megint olyan valami, amit nagyon aranyosnak találok, ami annyira ő és az ő rejtélyes kis gondolkodása, logikája. Simán lehet, hogy egy csomó más helyzetben is válaszol ő a maga módján, csak azokat nem sikerül dekódolni... Ki tudja :-)

2011. december 26., hétfő

Karácsonyi henyélés

Olyan szépen elhatároztam, hogy míg Gábor itthon van, gép közelébe sem jövök, csak hát ez a hülye papírforma... 23-án délután 5-kor még vidáman fuvaroztam Kata barátnőmet Sopron felé, este 8-ra viszont, mire kiértünk Schwechat-ra, már minden bajom volt. 24-ét már Panadollal nyomtam végig, tegnap pedig a hangomtól is megváltam. Sírva vigad a magyar... Viszont így, hogy szoba- és ágyfogságra ítéltettem, két film között posztolok is egy kicsit.
Szóval Gábor megérkezett, Gábor itthon van, Balázs teljesen rá van tapadva, vele alszik, vele kel, vele mos fogat, teljesen imádják egymást :-) Így várta a reptéren, az O betű helyén az egy Angry Bird ;-)


24-én hajnali 2-kor értünk haza és tegnap estig nem is volt megállás. A Szenteste nagyon hangulatosra sikerült és Balázs olyan kiegyensúlyozott azóta is, hogy arra szavak nincsenek. A szókincse eléggé beszűkült, a következőket képes csak hajtogatni megállás nélkül: "Annyira állat ez a Fekete Gyöngy, köszönöm nektek!", "Tényleg ez a világ legnagyobb Toblerone-ja? Zsír!" Hogy melyik? Hát ez:


4,5 kg és 80 cm hosszú, azért tettük a zongorára, hogy legyen viszonyítási alap. 3 db ilyen csoki utazott haza, Gábor vett külön erre a célra egy táskát, de abba is csak úgy fértek bele, hogy kettőt kicsomagolt az eredeti dobozból és a két "háromszöget" egymásra csúsztatta. A harmadikhoz semmiképp nem akart hozzányúlni, mert azt megrendelésre hozta, egyébként eleve onnan jött az ötlet, köszönjük ezúton is! A csoki-monstrum egyik darabjának a legteteje már elfogyott, ami kb fél tábla csokinak felel meg.

Nem volt alkalmam megírni, de 21-én megvolt a Fimotában a szociális tréningeket lezáró szülői. A foglalkozások alkalmával a fő erényeket gyakorolták különböző szituációkban. Kiderült, hogy van olyan, akinek ez már a negyedik-ötödik ilyen tréning-sorozata, ő már szinte készen van, mi még nagyon a legelején vagyunk, ezt meg is kaptam egyenesen, bele az orcámba.
Kiderült az is, hogy nagyon nem jó, ahogy Balázs dolgait rendezem, túl sokmindenben vállalom helyette a felelősséget. Pl a házi feladatért ne noszogassam, csak kérdezzem meg, hogy kész van-e és szeretné-e, hogy átnézzem vagy segítsek. A táskáját bepakolás után ne ellenőrizzem le. Igazuk van Zsuzsáéknak, mert tényleg inkább most kapjon néhány fekete pontot vagy egyest és tanulja meg a saját kárán, minthogy később legyen belőle egy önállótlan, felelőtlen tutyi-mutyi felnőtt. Olyan fura, hogy amikor 7-8 hónaposan felállt, aztán merev háttal hanyatt esett, mert letottyanni még nem tudott, tökjól alkalmaztam ezt az elvet, most meg pár hülye ötös teljesen meghülyít.
Szóval januártól nagy változások jönnek, sokkal több önállóságot és az ezzel járó felelősséget fogom Balázs nyakába akasztani, persze fokozatosan. Svájcban úgyis főleg saját magára lesz utalva iskolai dolgok terén.

2011. december 22., csütörtök

Son of two engineers

video

Az úgy volt, hogy Balázs gondolt egy vicceset és csinált magának egy odacsapásra világító poharat.

2011. december 20., kedd

Bunyó

Az én fiam tegnap verekedett. Az egyik legjobb barátjával, persze, ki mással. Papírforma szerint az igazgatói irodában kötöttek ki mind a ketten.
Megpróbáltam megcsinálni az ágyát, mert megjött a léc a tesóm jóvoltából, de sajnos egy fontos alkatrészt nem lehet leszedni az előző lécről, így Balázs továbbra is a vendégágyon alszik.
Az ajándékokat becsomagoltam, a sütiket megsütöttük anyukámmal, már csak a fát kell megvennem, de ma délután talán az is meglesz. Holnap szülői értekezlet a Fimotában, de ettől eltekintve pihenés, pihenés és pihenés a program. Aztán idén leteszteljük, akkor is eljön-e a Jézuska, ha anya nem takarít előtte három napig, hogy aztán Szenteste egy mérges zombira hasonlítson leginkább.

2011. december 16., péntek

Kiérdemesült

Bruckner Szigfrid, a kiérdemesült cirkuszi oroszlán tegnap a nevéhez méltót alakított. A Dömdö-dömdö-dömdödöm című Lázár Ervin mesét adta elő az osztály. Aki ismeri a mesét, tudja, hogy a legtöbb szöveg Bruckner Szigfridé (aki nem ismeri, itt elolvashatja), aki pedig ismeri Balázst, tudja, hogy ezt a szerepet pont őrá szabták. Többfrontos izgulás volt az előkészületek alatt, eleinte az zavarta, hogy Szigfridet mindenki lehurrogja, később a jelmez okozott egy kis aggodalmat (igaz, nem neki, hanem nekem), a véghajrában pedig fejdíszt követelt, amit később viszont nem akart felvenni, mert mit szólnak majd a többiek.
Végül persze minden klappolt, az osztálytársaknak tetszett a sörény, amit úgy készítettem el, hogy egy filléres hajráfot behúztam világosbarna polár anyaggal, csíkokra vágtam egy világosbarna törülközőt, a csíkokat egymás mellé rácsomóztam a bevont hajráfra, csináltam neki fazont, végül két csíkra ráhúztam egy-egy, hullámpapírból kivágott oroszlánfület és mögötte megcsomóztam a csíkot. 3 napig bújtam a netet mintákért és közben agyaltam  a megvalósításon, végül kb 45 perc alatt megcsináltam az egészet. Balázs tegnapelőtt már mondta itthon, hogy hullik a sörénye (a frottír átka) és ettől "korpás" mindene, aztán tegnap a suliban csak lestem, hogy hogy ezek a tízéves kölkök hogy ekézik egymást. Pont a sörényt tettem Balázsra, amikor odajött B, aki Zoárdot, a lépkedő fenyőfát alakítja és beszólt Balázsnak: helló, korpás! Balázs, oda sem nézve, csípőből válaszolt: kussolj, tűzifa! Aztán persze kiderült, hogy ezek ott bent minden szereplőnek adtak egy gúnynevet és ezzel ökörködnek már napok óta :-))
Na, de hogy az előadásról is írjak: nagyon jó kis műsor volt, rövid és élvezhető, minden gyerek nagyon ügyes és aranyos volt. A "jelmez" beszerzése előtt eléggé aggódtam, hogy ne legyen sem alul-, sem túlöltöztetve Szigfrid, de a terep-mintás nadrág, a hasonló színű póló és a sörény pont tökéletesen hozta az átlag-színvonalat. Ahogy írtam, Balázsé volt a legtöbb szöveg és bár én láttam rajta, hogy nagyon izgul, nagyon ügyesen adta elő a hencegő oroszlánt. Az előadás végén mindenki leakasztott egy angyalkát, odavitte a szüleihez, és odavezette őket egy kiállításhoz, ami a gyerekek és Zs néni grafikáiból állt. Balázs pl ezt készítette:


Miközben mentünk a képek között és Balázs mindegyikről mesélt pár szót, vadidegen nagyszülők jöttek oda, hogy Balázsnak gratuláljanak. Minden felnőtt egyöntetű véleménye volt, hogy nagyon jó választás volt Bruckner Szigfrid szerepe és nagyon jól adott elő. Olyan fura érzés volt, mindenki az én fiamat dicsérte, ő pedig szerényen, de természetesen fogadta a bókokat. Most más is meglátta benne azt, amit én kezdettől fogva látok.


(A képet videofelvételből szedtem ki, linkelek majd videot is, amint fent lesz a hivatalos verzió.)
Természetesen esti kényeztető programra tettem a kisoroszlánomat; virsli, tea, csokisperec és filmnézés összebújva.

2011. december 15., csütörtök

Fimota csimota

Tegnap volt az utolsó foglalkozás a Fimotában, jövő szerdán szülői, nagyon kíváncsi vagyok! Mikor mentem a suliba (ilyenkor tanulási időben kell eljönnie, 3-kor), szokás szerint bekopogtam, benyitottam, beköszöntem, elkaptam Balázs tekintetét és kimentem. Ő viszont utánam szaladt, hogy anya, figyelj, van még egy pár mondat, amit le kell másolnom és akkor úgy megyek el, hogy minden házim kész van, légyszíves, anya! Hát mit lehet erre mondani? :-))
Később az autóban látszólag mellékesen rákérdeztem:
- Mostanában vetted be a délutáni gyógyszert (Ritalin)?
- Igen... De anya, az antibiotikumot nem találtam!
- Nem bizony, mert abból reggel bevetted az utolsót, azt már nem kell szedned.
- De anya, másik gyógyszert nem kaptam.
- Dehát most mondtad, hogy kaptál és nemrég vetted be. Kérdeztem és azt mondtad, hogy igen.
- Ja, nem.

Két napja mint akit kicseréltek (vagy visszacseréltek), kezelhető, aranyos. Tény, hogy most én is nyugodtabb vagyok, hogy sikerült vállalható jelmezt varázsolnom a ma esti előadásra, amiről természetesen jön majd a beszámoló :-))

2011. december 13., kedd

Pozitív

Úgy döntöttem, hogy mától (legalábbis Karácsonyig) minden posztban lesz valami pozitív is. Nem ígérem, hogy mindennap posztolok, de nem lesz olyan poszt, ami egyértelműen negatív.

Visszamenőleg egy szombati pozitív: elmentünk költeni egy kicsit az eladott Legokért kapott pénzből. Megbeszéltük, hogy a keret 5.000,- Ft. Papírforma szerint Balázs először kinézett egy tizennyolcezres helikoptert, aztán egy huszonnyolcezres Legot, végül egy Ninjago pörgettyű-szettnél kötött ki. Kicsit győzködtem, hogy vegyen duplát (fiús anyukák, bréking, nagyon jó áron van a Müllerben a Ninjago kezdő szett!!!), de nem, ő simát akart, és semmi mást, így az ötezer Ft-nak végül csak a felét költötte el és nagyon-nagyon örült a szerzeménynek. A különbözetet persze azóta sem hiányolta, de félre van téve :-))

2011. december 12., hétfő

Hurrikán

A tesóm egy annyira jófej, hogy Balázs ágyához az új léc már a "házi szabászatban" van. Most, hogy lemértem, csináltam róla egy képet is, hogy nagyjából milyen legyen az új léc.
Ha valaki esetleg kételkedne Balázs erejében és abban, hogy egyedül képtelen vagyok őt megfékezni, amikor igazán bepörög, azt ez a kép talán meggyőzi:

Hogy is van ez?

Itt azt írom, már nem érdekelnek a címkék. Most meg megint azt bizonygatom, hogy kellenek. Ennyit rólam.

Higgadt

Nem mondanám, hogy sikerült mára lehiggadnom, de visszaolvasva látom, hogy a tegnapi poszt elég hiányos lett. Kimaradt belőle az előző két nap masszív alkudozása és sok-sok csatája, az értelmetlen dührohamok, a szétesések...
Egyetlen közös tévés program a szombat esti X-Faktor, nasival, későn fekvéssel; szombat este, 3 perccel a műsor kezdete előtt egyetlen dolog volt hátra Balázsnak: a szennyesek kidobása. Ő viszont nem akarta felvinni, hiába mondtam, hogy addig nem kapcsolom be a tévét. Sikerült egy akkora dührohamot előadnia, hogy kishíján bukta az egész estét, és persze én voltam a hibás.
Tegnap délelőtt azon kattant be, hogy először megkértem, aztán negyedszerre már csúnyán rászóltam, hogy ne úgy bújjon a magasszárú cipőjébe, hogy letapossa a kérgét, csak mert lusta kivenni a kezét a zsebéből.
Ebéd közben felállt, hogy elmenjen vizet inni, megállt a hűtő előtt és elkezdte számolni a hűtőmágneseket. Mikor pár perc után rászóltam, fogalma nem volt, hogy hova indult, visszaült enni.

Megígéri (kérés nélkül), hogy segít, amikor meg számítok rá és úgy tervezek, hogy ezt ő megcsinálja, visszalép. Magyarul minden szavát hazugságnak kell tekintenem, ha nem akarom megnehezíteni a saját dolgomat. Ez viszont nem építi az ő önbizalmát.

2011. december 11., vasárnap

Label

Mire jó a címke? Mit élvez azon egy szülő, hogy elmondhatja, a gyerekének ilyen-olyan állapota, rendellenessége van? Annyian megkérdezték már ezt tőlem, a bátrabbja nyíltan, a gyávábbja a hátam mögött.
Hát kedveseim, ha ma ott lettetek volna, ahol én és azt láttátok, éreztétek volna, amit én, nem lenne ez többé kérdés. Ez a drága, értelmes tekintetű, gyönyörű arcú, imádnivaló gyerek ma délben véletlenül elszólta magát, hogy lehet, hogy majd az iskolai előadáson jelmezben lesznek. "Nem, nem az iskola adja, lehet, hogy vinni kell, de nem tudom, anya, honnan tudjam?? Lehet, hogy álarc, de lehet, hogy jelmez, mit tudom én!" Az iskolai előadás csütörtökön lesz és hatalmas mázli, hogy ma véletlenül kiderült ez az aprócska részlet.
Ez a gyerek meg van címkézve, lassan ki sem látszik a címkék alól. Miért? Mert nem látszik rajta, hogy nem százas, ezért rá kell írni nagybetűkkel, de még így sem hiszik el néhányan, mert hát olyan értelmes gyerek és jólelkű, nyíltszívű... Persze, csak épp teljesen megbízhatatlan. Azért van az üzenő, az sms, az e-mail, a Facebook, hogy a fontos üzenetek biztos a címzetthez érjenek.
Komolyan néha bánom, hogy hamár egyszer problémás, akkor az nem látszik a külsején. Csúnyán hangzik, de sokkal csúnyább, amikor laikusok - mindenki laikus, aki nem nevelt és nem diagnosztizált még ilyen gyereket - felülbírálnak szakvéleményeket és eldöntik, hogy nincs is neki olyan komoly baja. De van, bakker, én vagyok az anyja és sokkal-sokkal jobban esne azzal teleírni a netet, hogy mennyire fantasztikus gyerekem van, de nem, én arról győzködöm a világot, hogy nem fantasztikus, miközben persze az, mert nagyon tud szeretni és iszonyú jó esze van. És mégis, néha, a legsötétebb pillanatokban azt kívánom, lenne inkább egy nyálcsorgató spenót és akkor nem a szemrehányást kapná mindenhonnan, hanem mindenki az állapotának megfelelő elvárásokkal és empátiával közelítene felé.
Ez az értelmes tekintetű tündérgyermek ma a félórás pörgése tetőpontján akkora erővel csapta magát az ágyába, hogy az ágyrácsot tartó, 65 kg-ra hitelesített gerenda az ő 35 kg-ja alatt egy szó nélkül kettétört és az ágy leszakadt. Ezután megpróbált jobb kedvre deríteni és amikor nem sikerült, dührohamot kapott és teli torokból ordította, hogy ő egy szar, mindenről ő tehet és jobb lenne, ha meghalna. Öröm egy anyának ezt hallgatni!

2011. december 10., szombat

Helyzetjelent

Negyed9, Balázs alszik, én pedig egy kávé mellett laptopozgatok. Szombat reggel, el sem hiszem! Egyébként sokkal jobban van, de nagyon rondán köhög még. Az orvos szerint hétfőn már mehet suliba. Ha levinném, lehet, hogy még 3 napra felvenné, de igazából nem látom értelmét. Mivel neki elég komoly tüdő-előzménye van, minden betegsége után még sokáig, hetekig köhög, de ez nem okozott még soha problémát.

2011. december 8., csütörtök

Itthon

Kedd este fél11-kor érkeztek haza Bécsből, Balázs full lebetegedve, nagyon fájt a torka és a szájpadlása, lázas volt, taknyos volt. A háziorvos egyből antibiotikumot adott és megkért, nézzek bele Balázs szájába. Tele volt a szájpadlása pöttyökkel. Klasszikus Streptococcus baci, aki skarlát akar lenni, ha hagyjuk neki. De nem hagyjuk, ezért az antibiotikum, mondta a doktor bácsi.
Mára teljesen jól van, egyedül a rekord-mennyiségű alvás jelzi, hogy valami nem teljesen oké.

2011. december 6., kedd

Hosszú műszak

Ma van a bécsi kirándulás!
Napok óta készítgetem Balázst, magyarázom, hogy a kevés EUR nem jelent kevés pénzt, figyeljen majd oda erre, és készüljön fel, hogy hétfőn nagyon-nagyon korán ágyba dugom. Ő ezt egészen tegnap délutánig értette is, akkor viszont hirtelen egészen máshogy gondolta és esze ágában sem volt eltérni a megszokott napi rutintól (házi után játék). A szép szó nem használt, pontosabban lehetetlen volt elterelni a figyelmét, ezért se szó, se beszéd, kilőttem a tévét, amin xbox-ozott. Reméltem, hogy így majd tudunk értelmesen beszélni (máskor már többször sikerült), hát nem tudtunk lilult, üvöltött. Próbálkoztam még pár percig, aztán egyszerűen kikapcsoltam az xbox-ot is, de mivel a távirányítót nem akarta ideadni, a főkapcsolót használtam. Persze így elveszett egy csomó adat, pedig egész sokáig eljutott már (Lego - Karib tenger kalózai). Én komolyan azt gondolom, hogy mindent megpróbáltam és ez most nem egy olyan helyzet volt, ahol ő dönthet; el kell menni pihenni és kész. Ő viszont ezt tök másképp gondolta, úgyhogy vacsora közben elordítozgattunk néhány percet, addigra viszont úgy felhúzott, hogy amikor azt mondtam: Balázs, ha jót akarsz magadnak, most nem szólalsz meg, akkor nem tett rá egy lapáttal, hanem csöndben elment zuhanyozni. (Ez rá egyáltalán nem jellemző, vele az egyik leglátványosabb probléma az, hogy nem tudja, hol a határ, egyszerűen nem érzi, mikor nem kéne megszólalni. Mindig övé kell legyen az utolsó szó, mindig van egy de anya, még akkor is, amikor nekem már a füleimen süvít ki a gőz az idegtől.) Mire kijött a zuhany alól, teljesen aranyos lett, rajzolt nekem a tükörre kisfiút, aki virágot hoz :-)), gyorsan megmosta a fogát és elment aludni. Azért az ágyban még alkudozott egy sort; miután félig sírva megkérdezte, hogy mi lesz, ha mindketten elalszunk és lekési a buszt, felvetette, hogy akkor ő most játszana még egy kicsit a földön. Végül valamennyit felfogott az alvás mennyisége és a másnapi elalvás közti összefüggésből és végre csöndben maradt. Volt még pár csörténk, hol szomjas volt, hol engem szeretett nagyon, hol nem tudott aludni, időközben a folyosón megtalálta a Mikulás ajándékát is, egy újabb mérges madarat és egy Lego mini figurát, aztán végre tényleg elaludt.
Ma 3:30-kor keltem, két kávézás, szendvics, tea (kétfelé, egy adag langyos reggelre és a kulacsba, egy adag forró a termoszba), ebéd elkészítése, költőpénz szétrakosgatása zsebekbe, sms Balázs telefonjára, hogy mit hol talál, hopp, mire körülnéztem, már 4:30 volt, ébresztettem is a fiatalságot. Nagyon finom gyümölcsteát kaptam tegnap a boltban, igazi forró gyümölcslé, vagyis Balázsnak visszahűtve langyosra, cukor nélkül is élvezhető, na ezzel ébresztettem és nagyon ügyes voltam, mert félálomban betolt egy bögrényit és úgy ízlett neki, hogy hajlandó volt lejönni a folytatásért. Gyors átöltözés, mosakodás és rohanás a buszhoz. Minden rendben volt, felszállt, leült és onnantól én már nem léteztem. Azért még 15 percet fagyoskodtam kint, míg elindult a busz, gondoltam, hátha kinéz az ablakon és akkor nehogymár ne legyek ott, hát tojt rám nagyívben :-))
A félig-meddig szabadnapnak hála, ügyesen teleszerveztem a délutánomat, nagyon jó lesz nekem!

2011. december 2., péntek

Végre december

Nagyon vártam, hogy végre december legyen! Nem tudom, miért, mert csak két nappal vagyunk közelebb a szünethez mint tegnapelőtt és mégis, egész más.
A hét elég vegyes volt, kezdve ott, hogy az egyedül hazajövetel nem akart összejönni. Érdekes, hogy a házat viszont kinyitja úgy, hogy én közben még az autóban ülök. Ha minden igaz, ma tényleg egyedül fog hazajönni, teljesen egyedül. Majd meglátjuk...
Kedden 2 óra körül felhívott zokogva és akadozó hangon elmesélte, hogy  meglógott a fejlesztésről és ezért nem mehet ki az udvarra játszani. Néhány infarktussal és agyvérzéssel később összeállt a kép: unja, hogy a fejlesztés játékidőre esik és inkább a többiekkel akart volna játszani, ezért E néninek (napközis tannéni) azt hazudta, hogy nem találja Zs nénit (logopédus) a termében. Mikor kiderült a hazugság, E néni büntetésből nem engedte ki Balázst az udvarra, így a meglógása pont visszafele sült el. Nem tudom, hogy E néni tudta-e, hogy Balázs miért nem akar fejlesztésre menni, de ez zseniális büntetés volt, mert biztosan elveszi Balázs kedvét a további lógásoktól. Nagyon-nagyon sírt és azt kérte, hogy beszéljem meg az iskolával, hogy soha többet nem megy fejlesztésre és ő most nagyon-nagyon szomorú és miért nem vagyok ott, hogy átöleljem, a telefonos vigasztalás nem jó, ő engem akar, hogy meg tudjon nyugodni. Manipulálni, azt tud. Kb félórás lelki masszázs után tettem le a telefont, mert a végén már szinte elérte, hogy megsajnáljam és az iskolai fejlesztést egy nagy büntetésnek lássam. Ő meg remekül megérzi azt a pontot, amikor elbizonytalanodom és akkor már nem is hagyja annyiban. Na, én most előbb megéreztem és gyorsan elbúcsúztam és letettem :-) Mire K néninél (külsős logopédus, a kedd ilyen sűrű nap...) találkoztunk, már tudtam dörgedelmes lenni és és egy cseppet sem együttérző lecseszést intéztem hozzá, miszerint ez lógás és a kedvenc tanárait hozhatja nagyon kellemetlen helyzetbe, ha ilyenkor netán történik vele valami és ez bizony szökés és az én időmben - igen, ezt mondtam a szájammal, én sem akarom elhinni - ezért azonnali kirúgás járt. Teljesen megszeppent és fel sem merült a kérdés, hogy jár-e bármi extra (édesség, TV) aznapra. Én pedig közben nagyon-nagyon sajnálom és együttérzek vele, igen, az élet igazságtalan, vele kicsit jobban, mint az osztálytársaival, de ez kb az a kategória, hogy szegény gyerek miért nem járhat télen fürdőgatyában, nincs benne döntési joga és ezt most látszólag felfogta és elfogadta, amiért büszke vagyok rá és még jobban fáj a szívem, mert miért kell tízévesen egy ilyet elfogadni?
Szerdán hozott Balázs egy fecnit, hogy igényelhetünk ingyen tankönyvet a következő tanévre az SNI státusz miatt. Végigolvastam és simán már erre a tanévre is igényelhettük volna. Szerencsére nem vagyunk rászorulva, de a bogár a fülemben van, hogy vajon az iskola nem kapta-e meg automatikusan ezt az összeget a lejelentett SNI létszám után. Én komolyan nem sajnálom, ha pl ebből sikerült pár dolgot beszerezni a valóban rászorulóknak, de azt nem venném jó néven, ha kiderülne, hogy pár ember verte el ezt a pénzt magáncélra.
Tegnap találkozóm volt a Fimota pszichiáterével, megkaptuk a receptet a retard kapszulára. Elmeséltem, mik a történések, nagyon örült összességében és azt mondta, hogy az elmondottak alapján úgy gondolja, hogy kezd kialakulni Balázsban a kompetencia-érzés, vagyis a felismerés, hogy képes megcsinálni dolgokat. Ez ugye megvolt eddig is, de délelőttre korlátozódott. Az órákon jól teljesített (az ellenőrzőjére komolyan büszke vagyok!!!), de a házival, a délutáni logopédiával komoly küzdések voltak. Mostanra ezek eltűntek, motivált lett és ez időben egybeesik a gyógyszeremeléssel (is). Mondott egy nagyon érdekeset a doktornő, hogy a gyerekek azt jegyzik meg elsőnek a retardra való áttérésnél, hogy nem érzik meg, mikor hatni kezd. Merthogy a tabletta azonnal teljes egészében felszívódik és a kölkök figyelme abban a pillanatban - percek alatt - fókuszált lesz, a retard pedig csak lassan, fokozatosan, ezért a változás nem olyan szembetűnő.
Szintén tegnap volt egy szülői értekezlet azoknak, akik jövő kedden mennek Bécsbe. Húzós nap lesz, 5:15-kor találkoznak a sulinál és emeletes busszal mennek, olyan sokan lesznek! Este 10 körül érnek vissza, szóval van egy szabadnapom!!! Na ki akar cukrászdázni egyet kedden? :-))

Update: hazaért és telefonos támogatással be is ment a házba, minden rendben :-))

2011. november 28., hétfő

Riadalom

...volt pénteken. Merthogy megszólalt a riasztó. Először azt hittem, valamit félrenyomott szegény, belőle nem lehetett érdemi információt kiszedni, csak annyit, hogy anyaaa, megszólalt a riasztó, nagyon félek, gyere haza gyorsan, nem merek odamenni, ahanyahaaaa!... Hívtam Gábort, hogy adja meg a távfelügyelet számát, mert valamiért nem hívtak fel, erre kibökte, hogy persze, mert őt már hívták és beszélt velük. Egyébként a 4. zónából jött a riasztás. Mondok, az nem lehet, nyitásra kellett, hogy riasszon, helytelen kód miatt. Nem, a 4. zóna volt. Hülye béna távfelügyelet, hülye béna riasztó, szar az egész.
Később visszahívtam Balázst, hogy sikerült-e megnyugodnia, hát nem sikerült neki, még mindig sírdogált és kint fagyoskodott a kertben, nem mert visszamenni a házba. Kérdeztem, hogy mégis mi történt. Kiriasztott ő jól, csak utána véletlenül megnyomott valamit, amitől a memory villogni kezdett, ő megijedt és beütötte mégegyszer a kódot, amivel ügyesen magára élesítette a rendszert. Akkor mégsem hülye béna sem a riasztó, sem a távfelügyelet. Kértem, hogy legyen nagyon bátor és menjen vissza, csak a kódot kell beütnie, nem lesz semmi baj. 10 perc rábeszélés után hallottam, hogy ott áll az ajtó előtt és nagyokat fújtat és mondogatja, hogy oké, bátorság, csak a kód és enter, bátorság-bátorság... Aztán sírva fakadt: anya, ne haragudj, de nem merem! Háhá, most legalább átérzi, milyen nekem a kámikáze csúszda tetején :-))
Végül jött a szomszéd, kértem, hogy adja oda neki a telefont, ő beütötte a kódot és Balázs végre bemehetett a házba. Felhívott bentről, hogy azért siessek, mert még mindig nagyon fél, és addig ugye nem baj, ha bekapcsolja az xbox-ot, megbeszéltük, hogy persze, hogy nem baj. A boltból felhívtam, hogy vettem valamit a nagy ijedségre, erre megint sírva fakadt, hogy köszöni szépen és muszáj bevallania, hogy ne érjen váratlanul, hogy annyira nagyon félt, hogy magához vett egy doboz Nesquik kakaót és most jobb egy kicsit.

Természetesen ma nem akar egyedül hazamenni, pedig nagyon sokszor végigjátszottuk, hogy mi történt és mit kell ilyenkor csinálni. De ugye muszáj frissiben visszaszállni a lóra, szóval ebből nem fogok engedni, ezt muszáj lesz legyőznie szegénynek.

2011. november 25., péntek

Fárad

Szegény kezd kipurcanni. Tegnap felhívott, hogy ő nem akar logopédushoz menni, szóljak oda, hogy nem megy többet. A pár perces telefonos vita után csak remélni tudtam, hogy sikerült hatnom a lelkiismeretére és tényleg elmegy. Tele van a hócipője, nem akar semmit, csak a többiekkel lenni, amit meg tudok érteni. Persze végül elment, de küldött egy sms-t onnan is, hogy "soha többet nem jövök ide!!!". Végül este lekenyereztem: elmondtam neki, hogy látom, milyen keményen hajt (*) és még egy kis kitartást kérek és ha túl vagyunk ezen a bérleten (még két vagy három alkalom van, az max másfél hét), akkor a kemény munkáját egy plüss mérges madárral jutalmazom. Ez hatott :-))
*Az ellenőrzője tele van jobbnál jobb jegyekkel, tényleg egy szavam nem lehet, környezetből minden este kikérdezem és tökjól tűri, mi több, tökjól érti! A házikkal nincs gond, a németet is beleértve. Továbbra is annyit segít, hogy nem jutok szóhoz a meghatottságtól, cipekedik helyettem, kipakolja a mosogatógépet, teszi a dolgát (azért néha persze bepörög és veszekszünk, de tényleg nagyon ritkán). Tegnap a suliban előadást tartott a naprendszerről és a csillagokról, az osztály pedig tátott szájjal hallgatta. Minderre úgy készült fel, hogy én nem is tudtam róla.
Felajánlottam neki pár hete, hogy mivel nagyon ritkán használja a telefonját, lemondom az internet-előfizetést és azt a pénzt megkapja zsebpénznek. Akkor nem válaszolt rá, én pedig lemondtam a netet. Persze másnap pont valami olyan játékkal akart játszani, ami adatot forgalmaz... Megkérdeztem mégegyszer, mit szeretne és azt mondta, hogy közeleg a Karácsony és nagyon szeretné az Anna királynő bosszúját is, az pedig nagyon drága, úgyhogy nem kell net.

A hazamenős projekt egyébként nagyon jól halad, sőt, szerintem ennek is nagy része van abban, hogy Balázs ennyire szárnyra kapott. Kedden volt egy kis issue, mert a logopédus szólt, hogy 5-kor el kell mennie (negyed6-ig szokott tartani a foglalkozás), így viszont Balázs elérte a 17:09-es buszt. Ez egy új helyzet volt neki, mert az egy órával korábbival "szokott" hazamenni és kicsit beaggódott. Felhívott a megállóból, hogy mikor megy a busz és honnan fogja tudni, hogy az az ő busza és "ugye anya, biztos nem késtem még le, mert akkor leszek csak igazán pácban!". Végül megbeszéltük, hogy a buszvezetőt meg kell kérdezni, hogy megáll-e ott a busz, ahol le szokott szállni róla és minden rendben lesz. Meg is kérdezte, rendben is volt minden :-)

2011. november 24., csütörtök

Ad hoc szülői

Tegnap volt a suliban egy gyorsan összehívott szülői értekezlet, amin megtudtuk, hogy sok-sok gyerek
- csúnyán beszél,
- tévét néz,
- szexuálisan erősen nyíladozik,
- esemesezik és telefonon internetezik,
néhány szülő pedig
- november végén a szülői értekezleten kérdezi meg az ofőtől, hogy melyik nap van a gyerekeknek 5 órájuk
- negyedik osztály közepén még nem tudja a német tanár vezetéknevét
Nem szeretnék gúnyt űzni senkiből, de ugye egy szülő sem gondolja komolyan, hogy a tízéves gyerekét nem érdeklik a csúnya szavak, a félelmetes filmek (amikkel menőzni lehet) és a szex?! Bakker, ezek kamaszok, hát persze, hogy nyitottak mindenre, ami polgárpukkasztó!
Az egész problémát egy kicsit felfújtnak érzem. Az ofő adott egy bő félórás lelkifröccsöt, hogy a gyerekkel őszintének és nyíltnak kell lenni otthon és minden kérdésére az adott keretek között teljes választ adni. Ezzel nekem az a gondom, hogy kétféle szülő ült ott tegnap: az egyik, aki így csinálja a kezdetektől és nem érti, mit keres ott, miért veszik egy kalap alá a többivel, és a másik, aki soha nem csinálta így, nem is akarja így csinálni soha, és nem érti, mit keres ott és miért oktatják őt ki vadidegenek. Egy közös van a kétféle szülőben: a szülői értekezlet után mindegyik hazamegy és pont ugyanúgy csinálja, ahogy korábban. Ezért sajnos ez a kiselőadás falra hányt borsó, elvesztegetett idő, széllel szemben pisálás volt.

2011. november 22., kedd

Nem tud elromlani

Nagyon szárnyal ez a gyerek! Tegnap éles bevetés volt, hazament, beszéltünk telefonon és csak utána indultam el, tehát szűk egy órát egyedül töltött. Telefonon mondta, hogy van egy meglepetése, de amivel várt, arra nem számítottam. Vitt haza egy kevés házit és otthon egyedül nekiállt és megcsinálta. Ez semmiség egy átlag negyedikestől, de egy olyantól, akinek kívülről is nagyon nehéz irányítani a figyelmét, ez nagyon nagy összpontosítást igényel és nagy-nagy önuralomra vall.
Sok dolog történt mostanában, ezért nem tudom, hogy melyik milyen mértékben segített, esetleg mindegyik egyformán:
- Fimota szociális tréning
- Gyógyszeradag emelése
- Gábor elutazása
Igazából mindegy is, a lényeg a változás. Az elmúlt egy hónapban Balázs felelősségérzete kb 2 évnyit fejlődött, most kb a korosztályánál tart. És megint azt látom, amiről másodikban lelkendeztem: sokat javult a teljesítménye, mindenhonnan kapja a pozitív visszajelzést, ettől lelkesebb, még jobban teljesít, mégjobb visszajelzések, és megy a spirál fel az egekbe. Minek lehet ezt nevezni, angyali körnek? :-))
Az egyetlen dolog, ami el tudja őt rontani, az a TV. Nagyon szeretne tévézni, de szegény teljesen alkalmatlan rá. Amint képernyő kerül a látómezőjébe, mindent elfelejt. Elfelejti az ételt, amit éppen eszik, elfelejti a mondatot, aminek a közepén tart, elfelejti a külvilágot úgy, ahogy van. És valami félelmetes módon felpörög; 20 perc tévézés után órákig használhatatlan (ökörködés, hiszti, dühroham). Nagyon-nagyon keveset tévézünk, többek között ezért is, ő mégis bele van szeretve a Disney channel-be, de nem igazán tudom, melyik időszak lenne alkalmas a tévézésre. Teljesen nem zárhatom el tőle, hiszen a suliban is téma, sőt, filmszakkörre is jár, de sajnos muszáj szigorú határt szabni ezügyben. Most azzal próbálkozunk, hogy este, amikor már mindennel megvan, akkor megnézhet egy műsort (ilyen sitcom jellegű filmecskék vannak esténként a Disney-n), de nem tudom, jó-e, ha közvetlenül elalvás előtt tévézik.

2011. november 18., péntek

What The Heck???

Tegnap logopédus után lefutottuk a szokásos köröket, bolt, alkudozás, nem veszek semmit, nem, gumicukrot sem, chilis-wasabis mogyorót sem és csakúgyvalamit sem. Autóban egy kis vita, hogy miért kell háromszázszor megkérdeznem, hogy beövezte-e magát, mire végre válaszol, otthon ötödik kérésre már ki is szállt, hogy kinyissa a kaput és második kérésre visszasétált a táskájáért is. Még utánaszóltam, hogy nyissa ki a házat, de gondoltam, hogy ennyi feladatot már nem fog megjegyezni. Éppen ezért eléggé meglepődtem, amikor láttam, hogy mégis kinyitotta.
Szenvedtem egy sort a kiszállásnál, mert még a fülemen is csomag lógott, erre Balázs odajött és azt mondta:
- Hagyd anya, majd én beviszem, add csak ide. A táskádat is!
- De Balázs, miért?
- Hogy ne te cipekedj. Cipekedsz eleget.
Kinyitotta a csomagtartót, megnézte, be kell-e vinni valamit onnan is, de nem kellett. Bementünk a házba, Balázs vitt mindent, én meg magamat. Kérdeztem, mi történt, azt mondta, semmi. Bent levette a cipőjét, kezet mosott és kipakolt a csomagokból. Én csak hápogtam. Mikor végzett, megkérdezte, miben segíthet még. Feltűnés nélkül megérintettem a homlokát, nem volt lázas. Akkor mi ez??? Ő meg nem hagyott békén:
- Anya, mit segítsek?
- Hát, nem is tudom... Add vissza a kisfiamat!
- Anya... Én vagyok!
- Nem, te egy jótündér vagy! Most akkor teljesíted három kívánságomat?
- Igen. Kívánj hármat!
- Hát... Kipakolnál a mosogatógépből?
Végig sem mondtam, már ugrott és pakolt. Beszarás! A második kívánságom az volt, hogy maradjon ilyen egészen estig, azt is teljesítette. A harmadikon még gondolkoznom kell, mert azt mondta, a kávégépet nem hajlandó kezelni, felajánlotta a pirítóst, azt pedig én nem engedem. Merthogy ez reggeli akció lenne, mikor én még alszom, a kenyérvágó késünk pedig akkora és olyan éles (és súlya is van), hogy azt még nagyon sokáig nem adom a kezébe. Nem beszélve arról, hogy a pirítós beakadhat a gépbe, belenyúl, szénné égeti magát. Ellenben a kávégépen egy darab gombot kell megnyomni és 10 másodperc múlva kész a kávé. Ezt meg ő nem akarja, mert ez bonyolult.
Nade vissza a csodák palotájába! Edények kipakolva, Balázs pedig az istennek sem akar elromlani. Hát mi van ezzel a gyerekkel? Nagynehezen kibökte: eszébe jutott a Gazdálkodj okosan egyik szerencsekártyája, amin az van, hogy segíteni kell az időseknek. És én folyton cipekedem és annyit dolgozom. És akkor ne érzékenyüljek el, igaz? Aranyos egyébként, ahogy - teljesen jóindulatúan - naponta az orrom alá dörgöli, hogy egy vén szipirtyó vagyok... Volt ugye az, amikor egy feketeiszapos szórólapot látva kérdőre vont, hogy miért nem kenem magam ilyennel, akkor nem lennék ráncos. Aztán valamelyik nap megjegyezte, hogy milyen szép ráncok vannak a szemem és a szám körül, amikor nevetek. Szép ráncok. Érted... És meg is számolta és lelkendezett, hogy itt is egy, meg itt is! Tegnap segített nekem mint idősnek, ma pedig ahogy leguggoltam, hogy meglocsoljam a szobai gazokat, hátulról átölelt és azt mondta: jaj, egyem azt a kis görbe hátad!
Egyébként a tegnapi tündérsége mára is átlógott, nagyon korán ébredt, gyorsan megreggelizett, rendet csinált a szobájában és csomó ideje volt még játszani. Én nem tudom, mi ez, de nagyon jó!

2011. november 17., csütörtök

Jól időzített kiborulás

Balázzsal tegnap nagyon összevesztünk. De úgy igazán. A Fimota előtt csúcsosodott ki a dolog, úgyhogy szegény sokáig be sem mert menni, kint sírdogált Nagyon haragudott rám, ezért nem engedte, hogy megvigasztaljam, csak állt ott összeszorított szájjal, mindenkinek háttal és magában rágódott. Én meg magamban. Aztán még mielőtt a foglalkozás elkezdődött volna, megenyhült és a combomra telepedett, persze nekem háttal, de legalább a hátát simizhettem és ez jó volt. Mire behívták őket, már minden rendben volt. Bent kérdezgették Svájcról és ő elég szűkre vette a beszámolót.
Miután végeztünk, elmentünk a Hervisbe nem túl meleg cipőért. Szerencsénk volt, mert kivételesen egészen apró férfiméretek is voltak, pl nagyon jó kosárlabdacipő már 39-estől volt. Ott ért a sokk, hogy sportcipőből már 40-es méret kell neki. Agyam elszáll, komolyan. Nincs még 10 éves!!! Na mindegy, nem ezt akartam írni, hanem azt, hogy levette a cipőjét és megláttam a zokniját, ami reggel még drapp volt. A lábujj-része szén-fekete volt. Arra, hogy mi történt, elég homályos választ adott, a lényeg, hogy tökjó barlangot ástak a patakhoz, de sajnos egy picit belefolyt a víz a cipőjébe.

2011. november 15., kedd

Tűzkeresztség

Legyen nyoma itt is: nagyon jól sikerült a tegnapi hazajövetel! Balázs nagyon aggódott, reggel le akarta fújni az egészet, de mondtam, hogy sajnos már késő, már nem tudom megoldani, egyedül kell hazajönnie, de ha nagyon nem tetszik, megbeszélhetem a szomszéddal, hogy a jövőben hozza haza mégis. Jó, beszéljem meg.
Ehhez képest 10 cm-rel a föld felett járt egész délután-este, úgy örült és dehogy akar ő mással jönni, hát ez tök buli volt (sic!).
Mondjuk erősen könnyített volt a tegnapi nap, egyrészt én már gyakorlatilag Balázs előtt itthon voltam, így nem nagyon kellett itthon egyedül csinálnia semmit, másrészt minden házija készen volt, nem kellett itthon pótolni. Egy olyan napra még kíváncsi leszek, amikor hazajön egy halom házival és én tényleg csak időben tudok hazaérni... Gondolom, ilyen is lesz nemsokára.

2011. november 14., hétfő

Élesben

Ma lesz az első nap, hogy Balázs egyedül jön haza a suliból. Nem mondom, hogy nem vagyok nagyon ideges, mert de. Persze én lesből fogom követni, de akkor is, izgulok. És ő is :-) Reggel már vissza akart lépni a nagy elhatátozástól, de mondtam neki, hogy késő, már nem tudom megszervezni. Nagyon kíváncsi leszek, bár józan ésszel belegondolva, mi baj történhet? Semmi.

2011. november 11., péntek

Empátia

Tegnap este boltosat játszottunk Balázzsal. Az ő szobája volt a bolt és amikor beléptem, mindig lelkendeztem, hogy ez a sok jó cucc hogy tetszene a gyerekemnek. Ő volt az eladó és kérte, hogy legközelebb vigyem be a gyerekemet. Vittem is a "gyereket", egy kezekkel felszerelt IKEA szívecske-párna képében. Ő erre elkezdte mesélni, hogy neki is volt gyereke, de a felesége lelépett és vitte magával a gyereket, már nagyon rég nem látta, csak pár képe van róla, azokat megmutatta. Érdekes módon az osztályképeken, amiket hozott, sosem saját magát mutatta. Mutatott egy zászlót is, amit a gyereke csinált és azt mondta, ez az egyetlen emléke róla. Amikor - nemsokkal ezután - vége lett a játéknak, mondtam neki, hogy ilyen történetet többet ne, mert majd' szívbajt kaptam, erre rám nézett és azt mondta: tudom, én is majdnem sírtam.
Tényleg akkora átéléssel adta ezt elő, hogy szinte ő maga is elhitte. Hogy honnan szedte, fogalmam sincs. Hülyén hangzik ezt pont a mostani helyzetben leírni, de a családi háttér mindig biztos volt mögötte és amióta az eszét tudja, sosem kellett amiatt aggódnia, hogy akármelyikünk is elhagyja/elviszi.

Egyébként ahogy játszottunk, nem tudtam nem észrevenni, hogy nagyon keveri a szavakat (feleségem-férjem, gyerekem-anyukám, én-te, régóta-sokáig). Erről éppen tegnapelőtt beszéltünk, amikor kifakadt, hogy hogy utálja ő a fejlesztéseket és nem akar logopédiára járni. Akkor nagyon sokat beszélgettünk a születésről, a különböző fogyatékokról, a sérült és fogyatékos gyerekekről, emberekről. Olyan fura, ez a téma pár hónapja teljesen hidegen hagyta, most pedig olyan okosakat kérdezett, hogy csak lestem. És fogékony rá, mármint érzelmileg. Nagyon gyorsan levette, hogy az ő problémája a könnyebbek közé tartozik és nem nagy áldozat a részéről ez a heti 4 óra logopédia.

Going crazy

Kész, agyamra ment az egyedüllét, mostmár biztos.
Tegnap tettem-vettem Balázs táskájában, mikor feltűnt, hogy nem találom a szemüvegét. Az összes oldalzsebet felforgattam, szemüveg sehol. Bakker, egy tök drága szemüveg, hova lett?? Balázs nem tudja, arra sem emlékszik, mikor volt rajta utoljára. Ezen kár idegeskedni, mert attól, hogy ő nem emlékszik rá, lehetett tegnap is. Hívtam Gábort, emlékszik-e rá, hogy mielőtt kiment, mikor látta utoljára a szemcsit. Hááát, nem emlékszik, de valamikor még biztos megvolt. Oké, sms Zs néninek és E néninek, SOS, eltűnt a szemüveg, múltkor is a tanáriban hányódott hetekig, mire megtalálták, az üzenet mondanivalója kb az volt, hogy ne is tagadják, hogy ők hányták el. A nagy keresgélésben a diákigazolvány is a kezembe akadt, benne júniusi bérletszelvénnyel. Na, második sms, mi az, hogy Balázs nem kap bérletszelvényt, hát jövő héttől egyedül jár haza, most így mi lesz??
A szemüveget Balázs megtalálta a táskája alján, a könyvek alatt, bérletszelvényt pedig azért nem kap idén, mert májusban nem igényeltük meg, de Zs néni utánajárt nekünk, így pótlólag mégis kapunk. Hát normális vagyok én??!!

2011. november 9., szerda

Kulcsosgyerek

A legfontosabb, amit persze elfelejtettem: Balázs egyedül fog hazajárni a suliból. Szerettem volna megbeszélni az egyik szomszéddal, hogy segítsen be délutánonként, de Balázs azt mondta, nem akarja, hogy más hozza haza. És akkor mi legyen? Mi-mi, anya, hát egyedül fogok hazajárni! Szó szót követett, végül muszáj volt belátnom, hogy ideje ezt meglépni; közel két éve egyedül jár logopédiára, minden gond nélkül. Az iskola melletti utcában felszáll a buszra, itthon pedig leszáll és kb 200 métert gyalogol. Jövőhéten élesítünk, addig minden délután ő nyitja a házat és ő riaszt ki. Simán megy neki, nyilván, csak én meg közben tiszta ideg vagyok, hogy mi lesz, ha nem száll fel a buszra, mi lesz, ha túl korán száll le, mi lesz, ha történik vele valami, jaj, tiszta stressz az élet! :-)

És a pár nappal ezelőtti ömlengésemhez hozzá kell tennem, hogy szombaton volt egy olyan masszív bekattanása, hogy fél perc alatt kellett elhagynunk egy kávézót. De az valahogy csak akkor viselt meg, aztán gyorsan el is felejtettem, nem tudom, miért.

2011. november 7., hétfő

Gondoskodó

Felelősségteljes lett. Ő most a férfi a családban. Isten ments, hogy rátegyem ezt a terhet, ő jön oda és simogat meg, és csinálja meg a dolgait egy szó nélkül. Valahogy felnőtt most, ugyanakkor sokkal elveszettebb. Ma is az ő kérésére hívtuk fel Gábort, mert nagyon hiányzott neki. Elalvásnál pedig kérte, hogy maradjak ott.
Reggel elfelejtettem beadni neki a gyógyszert, de megnyugtatott hazafelé, hogy ő azért jól viselkedett :-) Mintha legalábbis azért kapná.... Egyszóval aranyos!

2011. november 5., szombat

Kettecskén

Nagyon jól időzítettük a költözést; az őszi szünet ad egy szusszanásnyi időt. Balázs egész héten anyukámnál van, nekem így nem kellett plusz szabadságot kivennem. Olyan fura, hogy 4 éve (napra pontosan) már voltunk hasonlóan sokat távol egymástól, Gábor akkor kezdett az előző munkahelyén és egy hathetes londoni tréninggel indított. Az akkor olyan könnyűnek tűnt és nem viselt meg. Igaz, akkor nem új életet kezdtünk, csak új munkát, Balázs kicsi volt még, hogy mindent felfogjon, nem nekünk kellett egy kinti lakást berendezni, és nem utolsósorban sokkal több pénzünk volt és sokkal kevesebb kiadásunk.
Most talán az a legnehezebb, hogy Balázs is nehezen viseli. Már kint az elválásnál is, lehúzott ablakon át ordította visszafelé, hogy "szia apa, hiányozni fogsz, sok szerencsét!", és könnyes volt a kis szeme. Aztán másnap otthon reggeli közben egyszercsak körülnézett és megkérdezte:
- Apa hol van??
- Apa kint van Svájcban, tudod...
- Ó... Rossz így nélküle!
Abból, amiket Balázs kérdezget, mondogat, úgy tűnik, hogy hárít. Talán reméli, ez csak egy álom és nem vele történik meg. Nem aggódom emiatt különösebben, eleinte az egész Svájc-témát hárította, aztán szép lassan, ahogy elkezdte feldolgozni, kérdezgetett. Nehéz most neki elképzelni ezt az egészet és elhinni, hogy jó lesz kint, mert amit most látott, az egy egyszobás lakás, egy számára idegen ágy és a "nem engedhetjük meg magunknak". Közben minden, ami az otthont jelenti, a szobája, az ágya, a játékai nem voltak vele. Hiába mondogattuk neki, hogy amikor kiköltözünk, másképp lesz, mert minden vele lesz ott kint is, nem tudja elképzelni, nem tud belegondolni (mi sem, úgy egyébként).
Tudom, hogy egy ekkora változás minden gyereket nagyon megvisel, szóval eszem ágában sincs ezt a viselkedést az ADHD számlájára írni! És tudom, hogy a neheze még hátra van, az igazi nehéz időszak pedig majd kint következik. Ebbe most bele sem akarok gondolni. Nekem eddig minden ilyen helyzetnél az a stratégia vált be, hogy mikor már tudom, hogy honnan hova és nagyjából megvan az egész kép, akkor pici lépésekre bontom és mindig csak a következő lépésre koncentrálok és nem rágódom azon, hogy ez hova vezet és mekkora változás ez (megjegyzem, így éltem túl a hazautat is). Majd a végén, talán, leülök és visszanézek, ledöbbenek és megveregetem a saját vállamat. Gábor másmilyen. Ő mindent előre be akar biztosítani, az utolsó kis részletig. Már szeptemberben álláshirdetéseket küldözgetett nekem e-mailben és nem értette, min kapom fel annyira a vizet. Eleve nehéz függetleníteni magamat az egész dologtól és csak a következő lépésre figyelni, hát még ha közben folyamatosan emlékeztetnek rá, hogy minden más lesz! Persze Gábort is meg tudom érteni, neki fontos, hogy előre tudjon minden lehetséges buktatót, pont a mi védelmünkben. Szóval nehéz úgy intézni, hogy mindannyiunk lelke jól legyen.
Közben olyan helyekről kapunk segítséget és jó szót, ahonnan nem is várnánk és ez olyan jól esik!

2011. november 2., szerda

Lenyomtuk

Tegnapelőtt este értünk haza Svájcból. Kifelé szerda helyett csütörtök este indultunk csak el, de jobb volt így sokkal. Este 8-kor indultunk Pestről és reggel 8-kor már az irodát kerestük Zürichben, ahol átvehetjük a lakáskulcsokat. Balázs majdnem teljesen végigaludta az utat, ebből a szempontból nagyon jó volt az időzítés. Megtaláltuk az ingatlanos irodát gyorsan, otthon kipakoltunk, elszaladtunk az IKEÁ-ba ágyat és asztalt venni, és hamár ott voltunk, meg is ebédeltünk. Ezzel nagyjából teljesítettük is a kötelező programot, jöhetett az élvezet. Utaztunk emeletes vonaton (ott minden vonat emeletes), nyálcsorgatva végigjártuk a Bahnhofstrasse-t (jaj anyám, mikor lesz annyi pénzem, hogy egyáltalán be merjek menni valamelyik boltba?), este pedig összeszereltük a szerzeményeket. A T/1 kicsit túlzás, nekem sajnos már nem jutott hely, így amíg a fiúk szereltek, én leültem az erre legalkalmasabb helyre, egy műanyag ágyneműtartóba, amiben az ágyneműket vittük ki magunkkal. Aztán egyszercsak Gábor ébresztett, hogy feküdjek át az ágyra, mert elkészült. Ez az utolsó emlékem az érkezés napjáról. Másnap, szombaton sűrűn kértem az elnézéseket, amiért így bealudtam, de Gábor megnyugtatott, hogy egyrészt ne hülyéskedjek, hát beteg vagyok, másrészt ne hülyéskedjek, hát egész éjszaka vezettünk, harmadrészt ne hülyéskedjek, hát bármit megér az, hogy látott dobozban aludni.
A szombat megint az IKEÁ-ban indult, zuhanyfüggönyt vettünk, de csak miután felszedtük az állunkat a földről. A parkoló ugyanis tömve volt, de a családi helyek közt volt szabad. Aki itthon jár IKEÁ-ba, az tudja, miért olyan meglepő ez. Bevallom, nem is nagyon akartam beállni a családi parkolóba, de aztán megnéztem a szomszéd autókat és voltak olyanok, amikben ugyanekkora gyerekülések voltak, így megnyugodtam, hogy mi is jogosan foglaljuk el a családi helyet. Délután kimentünk a reptérhez, még a lakáskeresésnél láttuk, hogy az egyik kifutópálya végéhez egész közel van egy Burger King. Nagyon finom napsütés volt, kiültünk egy asztalhoz, ettük a hagymakarikát, meg a whoppert és néztük a felszálló repülőgépeket.
Vasárnap 10-ig aludtunk, toltunk otthon egy lájtos ebédet, egy füst alatt megtanítottam Gábort rizst főzni, délután pedig elmentünk a schaffhauseni vízeséshez. Az idő gyönyörű volt, a Rajna pedig olyat mutatott, amit ha más mond, tuti nem hittem volna el. Ennyi víz a világon nincs! Nagyon sok képet csináltam a Fiúkról, igazi értékes órákat töltöttünk együtt.
Hétfőn 6:30-kor keltem, 8-kor ültünk be az autóba, de aztán ki is szálltunk és 9-ig shoppingoltunk (svájci csoki az itthoniaknak, útravaló, stb). Pontosan 9-kor indultunk el Adliswil központjából és este 7:10-kor vettük fel anyukámat a Keletinél. A hazautat Balázs pont úgy viselte, ahogy vártam... Szegény. De muszáj volt lenyomni az utat, én is szétszórt vagyok, tudtam, ha elengedem magam, sosem érünk haza. Így csak ebédelni álltunk meg. Ja, és Bécsben is, egy gyors eltévedésre. Merthogy a célegyenesben valamit nagyon elbambultam és egyszercsak bent találtuk magunkat Bécsben. Először gyorsan visszafordultam, aztán rossz úton mentem ki, aztán visszakavirnyásztam, aztán Gábor mondta, hogy semmi baj, végig kövessem azt az utat, amin megyek (GPS-t nem használok, amióta az egyiket ellopták, a másik meg a telefon memóriakártyájával együtt meghalt), el fogunk menni a Schönbrunni Kastély mellett, utána már az A4-en leszünk. Aha. A kastélyig minden oké volt, aztán az út kétfelé vált és csak a legeslegutolsó pillanatban volt kitáblázva. De nem baj, sikerült. Aztán volt mégegy ilyen, de végül kiértünk a kivezetőre, ahol először egy ilyen táblát láttunk:
És mellette, hogy Schwechat, H, mindent, ahova igyekeztünk. Aztán párszáz méter után mégegyszer egy ugyanilyet, de már nem volt ott a Schwechat és a H. Viszont akkor már abban a sávban voltunk és már csak félszemmel kaptam el a kijárat után kb 10 méterrel kitett ilyen táblát:
És mellette, hogy Schwechat és H.
Én akkor és ott olyan hiszti-rohamot kaptam, hogy csak lestem. Bőgtem, mint egy szaros gyerek és csak azt hüppögtem folyamatosan, hogy hülye buzi táblák, rohadék táblák, most meg hol vagyunk, haza akarok menni. A legeslegutolsó pillanatban lefordultam balra a Campus felé, ami egyenesen bevitt egy körforgalomba, ott pedig már csak vissza kellett fordulni és persze simán kijutottunk, de én akkor már annyira ki voltam készülve, hogy minden mindegy volt.
Olyan abszurd és valószínűtlen volt az egész helyzet, hogy én egyszál magam végigvezetek fél Európán, miután a család fele két országgal odébb költözött, és én úgy vezetek haza, mintha legalábbis két kerülettel kéne csak odébb menni, nem tudom, hogy önvédelemből nem gondoltam végig, mert túl félelmetes volt, vagy végiggondoltam én, csak nem éreztem a súlyát, mindenesetre Bécs szélén kiestem a szerepemből és ott az autóban levágtam egy 10 perces üvöltve-sírva tombolást. Ennek egyáltalán nem ott és nem akkor kellett volna megtörténnie és főleg nem úgy, hogy Balázs mögöttem ül, de sajnos ott jött ki belőlem. Ez az aranyos kismókus csak ült mögöttem, simogatott a pici kezével és mondogatta, hogy anya, ne sírjál, valahogy csak hazatalálunk, hát te mindig hazatalálsz, meg azt is mondta, hogy az isten szerelmére, légy férfi, akkor belegondoltam, hogy ez mekkora szép echolália és vajon melyik filmben hallotta, és ez kizökkentett a hisztiből.
Ez az egész eltévedős história max 20 percig tarthatott, de úgy lefárasztott, hogy az utolsó 230 km már kínszenvedés volt. 7-kor akartuk felvenni anyukámat a munkahelye előtt, végül félúton csíptük el, 7 után kicsivel. Megetetett a kedvenc házi rakott krumplimmal, bevállalta Balázst éjszakára, én pedig újjászületve hazamentem. Nagyon-nagyon finom volt az a rakott krumpli!

2011. október 26., szerda

Kereszttesó

Balázs keresztapukájának - akit megszállás alá vettünk egy hónapja Münchenben - tegnap este megszületett a kislánya. A gyönyörű nevű Julianna örökölhetett valamit a keresztbátyó türelmetlenségéből, mert úgy intézte a dolgokat, hogy a vártnál sokkal előbb érkezzen. Nincs neki más dolga, mint nagyra nőni és rövid úton az őrületbe kergetni a szüleit. Nagyon-nagyon drukkolunk neki, hogy minél előbb kihízza az inkubátort és leordítsa a csecsemőosztály faláról a vakolatot!

Indul a mandula

Ma este indulunk!
Eléggé be vagyunk sózva, Gábor már elkezdett csomagolni, ami nála nagy szó, ő indulás előtt félórával szokott bepakolni. Én beteg, ő pedig munkanélküli lévén, tegnap ő ment fel Pestre ügyet intézni: Balázs gyógyszerét kiváltani, pénzt váltani, leadni a céges belépőkártyáját és a vonatbérletét. Ezt mind sikerült volna elintéznie, ha nem hagyta volna itthon a receptet, a pénzt és a belépőkártyát, és ha nem felejtette volna el leadni a vonatjegyet. Viszont szerzett nekem finom pizzát!

Balázs két beszólását szeretném még megosztani.
Tegnapelőtt este veszekedés közben nagyon meg akart sérteni, ezért megkérdezte: anya, muszáj ilyen meredek szemekkel nézned?!
Ma pedig iskolába indulás előtt így búcsúzott tőlem: anya, jobban kívánást kívánok neked!

2011. október 21., péntek

Olvasnivaló

Két linkkel jöttem, az elsőt azért osztom meg, mert ijesztő, hogy mennyire ugyanezt éreztem anno, bár nálunk azért sejthető volt az elejétől, hogy valami nem olyan mint kéne.

A másik link nekünk most nagyon aktuális és nagyon igaznak érzem. Engem eddig az vigasztalt, hogy legalább a "normál" gyerekeknek - akik azért az iskolások kb 95%-át képviselik - megfelel ez a rendszer. Szomorú, hogy nem így van. Kinek jó akkor? A tanároknak? Ki van kiért?

Már csak 5 nap!

Bizony-bizony, 5 nap múlva indulunk Svájcba és Gábor már haza sem jön, csak majd Karácsony előtt!
A hét félig-meddig már az előkészületek jegyében telt; kedden találkoztam Balázs pszichiáterével, megbeszéltük az átállást retard tablettára. Először a mostani 10 mg-os tabletta mellé fog bevenni egy felet dél körül, aztán ezt a felet is felemeljük egy egészre és ha ez szépen beállt, akkor tudunk áttérni a retartdra.
Az emelés oka az, hogy retardból 20 mg a minimum, most viszont 10 mg-ot szed Balázs. Szükség is lesz a nagyobb adagra, egyrészt mert hosszútávon az a cél, hogy kint Svájcban már stabilan a retardot szedje, másrészt szegény a délutáni fejlesztéseken már teljesen ki van purcanva és a logopédia nagy része alkudozással megy el.
Szerdán apás program volt, bár nem így terveztük. Úgy volt, hogy együtt visszük el a Fimotába a szociális tréning foglalkozásra, csak én közben főztem egy kagylós-tejszínes tésztát és ezzel intéztem magamnak egy agonizálós délutánt.
Tegnap este Gábor már búcsúivászatra ment a kollégáival, én pedig szorgosan sütöttem a sajttortát, amit ma felfalnak a dolgozóban, mert szegényt folyton gyötrik, hogy mikor sütök már nekik. El is aludtam ma úgy, mint talán még soha. Ma este is búcsúztatni fogják, de mostmár nem a munkából, hanem az országból. És a holnap-holnapután is így fog zajlani.
Hogy mikor áll neki csomagolni, azt nem tudom, de őt ismerve, nem fogja elsietni :-)

2011. október 17., hétfő

Hétvégi pörgés

Nem telt rosszul, sem unalmasan ez a hétvége!
Szombat délelőtt téliesítettük a kertet, elmentünk ebédelni a kedvenc helyünkre, ahol Balázs már szinte az ajtóból mondta, hogy rántottcsirkemell-házihasábkrumpli-kecsap, ebéd után pedig két mignon-t kért, hogy az egyiket megoszthassa Marcival. Merthogy délután átjöttek Südvéék. A két hiperaktív kölök egész visszafogott volt, Balázs is csak a vége felé kattant be, de szerintem csak a féltékenységtől. Ugyanis Sára elég sok időt töltött az ölemben és többször is láttam, hogy Balázs oda-odasandít. Végül úgy kezelte le a szokatlan helyzetet, hogy Marci lelkét kiszekálta; minden hülyeségért rászólt: ne játsszon a pörgettyűvel a kövön, mert elpattan a kő, ne rúgdossa össze a falat (a zoknija ért hozzá a falhoz), sőt, egy ponton lila fejjel odakiabált nekem: anya, hol találok rongyot, lemosom a falat, mert tiszta kosz lett! Lesült a bőr a pofámról, komolyan. Megkértem, ha már úgyis a kezében van a rongy, akkor ne a holt tiszta falat mossa, amihez Marci hozzáért, hanem a holt mocskosat, amit naponta hatszor tapogat végig koszos kézzel, csak úgy. Szó se róla, majdnem teljesen tisztára törölte azt is. Csak remélni tudom, hogy Marcit nem bántotta meg nagyon, bár látszólag azért elég jól mulattak.
A vasárnap is szaladós volt, Balázs úgy gondolta, hogy az összegyűjtött pénzén egy hex bug nano-t vesz, ami ér kb 230 Forintot, ehhez képest több mint tízszeresébe kerül, viszont állati aranyos kis kütyü, egész este azzal játszottunk :-) Persze a játék beszerzését megelőzte egyórányi alkudozás, hiszti, sírás, de végül csak dűlőre jutottunk. A cipőboltban sikeresen felhúztam magam a vevők hülyének nézésén, így aztán lett még egy körünk, de a végén én győztem :-))
Az meg, hogy ma reggel végre láthattam a Fimota táborban készült képeket és videokat, teljesen helyre pakolta a napomat, sőt, talán az egész hetemet!

Svájcra készülünk ezerrel, azért is írok ritkán.

2011. október 12., szerda

Iskola update

Meglehetősen bajban vagyok. Ma reggel fél8-kor volt találkozónk Balázs iskolájának az igazgatójával. Amikor odaértünk, épp a két alsós igazgató-helyettessel beszélt... Míg jöttek kifelé, buzgón mondogattam magamban, hogy önuralom-önuralom és végül köszöntem nekik, amikor elmentünk egymás mellett.
Az igazgatónő egy nagyon szimpatikus nő, aki teljesen korrekten, félórában elmondta mindazt, amit mi a - pontosan egy hónappal ezelőtti - beszélgetés óta megtudtunk:
Ez egy lehetőség. Az új iskolának háromféle tevékenysége van: enyhe értelmi fogyatékos (IQ<70) gyerekek oktatása, SNI a) gyerekek oktatása és SNI b) gyerekek oktatása. A mostani iskolában összesen 10 db SNI gyerek van, minden gyerek szüleit behívták és mindenkinek felajánlották a lehetőséget. Augusztus végén derült ki, hogy az új iskola megkapja a működési engededélyt, ezért szóltak szeptember közepén.
Elmondtam, hogy hány szakember kapott a fejéhez az ötlet hallatán, hogy Balázst elvigyük bárhova is, és azt is szóvá tettem, hogy a két troll szájából ez nem lehetőségnek tűnt, hanem ukáznak. Elmondta az igazgatónő, hogy de, ez a szülők döntése, lehetőleg szakember bevonásával, úgyhogy nagyon jól jártunk el. Nagyon sajnálja, hogy álmatlan éjszakáink voltak emiatt, jöhettünk volna azonnal is, már aznap, tisztázhattuk volna ezt az egészet.
Kihangsúlyozta, hogy ha mi úgy döntünk, hogy nem visszük el Balázst, akkor minden marad a régiben és semmilyen következménye nem lehet ennek a dolognak, Balázst természetesen semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem érheti. Összefoglalva, kompetens volt, megértő, együttműködő és a jelek szerint jól mérte fel a mi kompetenciánkat, mert semmilyen egymás mellett elbeszélés nem volt és az egész beszélgetés mellérendelt, nem pedig alá-, fölérendelt hangnemben zajlott. Gáborral mindketten elégedetten jöttünk el tőle, egyetlenegy kérdésünk maradt csak:
Miért nem lehetett ezt eleve így???

2011. október 11., kedd

Fekete-fehér

Ilyenkor kétlem, hogy "csak" szimpla beszédészlelési problémája van... E néni azt mondta, hogy menni kell logopédiára, ezért a matek házit este fejezze be, így természetesen nem volt hajlandó fél6-kor nekiállni. Próbáltam én megmagyarázni, hogy E néni nem úgy gondolta, de ő ragaszkodott hozzá, hogy az este az este és ő szót akar fogadni E néninek.
Megbeszéltük, hogy 7-kor nekiállunk, de addigra már teljesen be volt pörögve, üvöltött, nem bírt lenyugodni, potyogtak a könnyei. Mikor Gábor hazajött, azt mondta neki, hogy felpofoztam. Hamar rájött, hogy ezzel nagyon-nagyon túllőtt a célon. Sírva magyarázta, hogy azért monda ezt, mert azt akarta, hogy Gábor leszidjon engem. Kis mókus...
Nem sikerült befejezni a matek házit, nagyon fáradt volt, holnap hajnalban folytatjuk.

2011. október 10., hétfő

Nyalóka

Semmi átvitt értelem, semmi szopóág. Balázsnak elkészítettem a vacsoráját és megbeszéltük, hogy kimegyek az állomásra Gáborért - nem is írtam, eladtuk az Opelt :-)) - és mire befejezi az evést, itthon leszek, aztán kap egy nyalókát. Most vagy nagyon éhes volt, vagy féreglyukba keveredtem útközben, de mire hazaértünk, már sehol nem volt a szendvics. Kérdeztem, megette-e a vacsit, bólogatott. Mondtam, oké, akkor adom a nyalókát. Erre ő: anya, dehát már vettem magamnak, és tényleg, a kezében volt, csak nem vettem észre. Mondtam, hogy nagyon büszke vagyok rá, amiért ilyen őszinte és megdicsérem és puszi-puszi. Már pont mentem el, mikor meghallottam az elkínzott hangját: anya! Gyere ide... Mondanom kell valamit... Csukd be a szemed! Becsuktam, ő pedig beletett a kezembe még egy becsomagolt nyalókát. A zsebébe dugta, de nem bírta ki, hogy ne vallja be. Úgy szeretem, hogy ilyen őszinte! Nagyon büszke vagyok rá! Tök sokat tépelődött, aztán csak bevallotta. Én pedig jól megdicsértem. Nem tud hazudni ez a gyerek. (Tudom-tudom, sok fejlődés-pszichológus szerint ez nem jó, szerintem egy igen szokatlan erény és nem és nem fogom ezt kinevelni belőle, mert belső késztetésből mond igazat. Rosszul érzi magát, ha hazudik! Próbálta már sokszor, sosem bírta pár percnél tovább.)

2011. október 6., csütörtök

Gondol

Sokat gondolkoztam a kommenteken és e-maileken és arra jutottam, hogy talán tényleg a visszaköpködés hatását keltheti a levél, ezért úgy döntöttem, hogy első körben időpontot kérünk az iskola igazgatójától (nem az alsós helyettesektől, hanem az ő főnöküktől) és elmondjuk neki mindazt, ami a levélben van. Az ő reakciójától függően döntjük el, hogy lépünk-e még feljebb.
Akármilyen szemetek voltak, az iskola megérdemel ennyit. Hogy élnek-e a lehetőséggel, az már csak az intelligenciájukon múlik.

Őszinteség, mint erény... ANYÁD!

Balázs tegnap elkísért a kozmetikushoz. Talált egy iszappakolásos szórólapot.
- Anya, mi ez a csaj arcán?
- Szerintem iszappakolás.
- De miért van bekenve iszappal?
- Mert attól szebb, fiatalabb lesz a bőre.
- Anya, te is kend be magadat iszappal!
- Úgy gondolod, hogy szükségem van rá?
- Igen, mert ha bekennéd, puhább lenne a bőröd még az enyémnél is!
- Mert most nem elég puha szerinted?
- Háááát, de, de ha nem figyelsz oda, pikk-pakk ráncos leszel, látod, itt már kezdesz ráncosodni és én azt szeretném, ha mindig fiatal és szép maradnál! Anya, ígérd meg, hogy bekened magad iszappal, legalább egyszer!

2011. október 5., szerda

Well done

Miután vasárnap este megérkeztünk, Gábor már hétfőn felvetette, hogy ezen a héten megint ki kéne mennünk, mert a leendő főnöke küldött még linkeket és ha küldött, akkor ezek a mostaniak biztos nem fognak összejönni és nem is lesz neki lakása és most mi lesz. Egy kicsit ideges lettem és megkértem, hogy bármiféle utazási tervét nyugodtan készítse elő, de csütörtök esténél előbb ne ossza meg velem. Azt is felvetettem, hogy talán 24 óra elteltével - legyen bármilyen gyors a svájci posta - nem feltétlenül kéne temetni a dolgot.
Ma reggel kapta a telefont, hogy az egyik lakást megkaptuk. Most tiszta boldog (és persze én is), és tervezgetjük, hogy hova NEM megyünk hétvégén. Egy nagyon nagy lépéssel közelebb vagyunk a célhoz.
Időközben elkészült a levél is az Ombudsmannak, holnap feladom postán.

2011. október 3., hétfő

Hihetetlen család

Egyszerűen el sem hiszem, hogy túlvagyunk a hétvégén!
Pénteken amellett, hogy végigdolgoztuk a napot, délben kiugrottunk Budafokra, hogy telepakoljuk az autót parafa padlóval. Délután hazarobogtam Balázsért, útközben átvettem az megjavított játékautóját, így sikerült érintenem az amúgy is beállt Pest legjobban beállt útjait. Negyed6-ra értem oda a suliba, épp akkor hozták el az utolsó előtti gyereket, úgyhogy most lett egy ilyen utolsónak elhozós napunk is. Gyorsan fel Pestre, ahonnan este 6-kor indultunk Sopronba, ott behordtuk a parafát, tankoltunk egyet és mentünk tovább. Linz, St Pölten, Salzburg felé mentünk és hajnali 4 körül értünk Münchenbe. Az osztrák autópályán készült rólunk egy előnyös kép, remélem, megtartják maguknak. 60-as táblánál 80-nal mentem (autópályán!!), nyaljanak halat, komolyan! Gáborral 6-kor keltünk és mentünk tovább Zürichbe, Balázs ott maradt Münchenben, elmentek bicajozni, voltak a BMW múzeumban, nem nagyon volt ideje unatkozni :-)
Mi eközben megejtettük a deal of the year címre eséllyel pályázó adásvételt: vettünk svájci autópálya matricát, amiből nekik csak éves van, de nem ám a vételtől számítva 1 évig érvényes, hanem 2012. január 31-ig. Ezután leraktunk egy Túró Rudi szállítmányt Muzsiéknál, felvettük a munkaszerződés másolatait (ezeket érdemes mellékelni a lakás jelentkezési form-jához) a leendő főnöktől, megnéztünk négy lakást, aztán véletlenül bementünk Zürich központjába, így jó egy órával csúszott a hazaindulás. 8 körül értünk Münchenbe, ahol vacsorával vártak minket és nagyon jót beszélgettünk, de 10-11 körül már félő volt, hogy egyszerűen beleesik a fejem a tányérba, így inkább elmentem aludni.
Vasárnap 7-kor keltünk és 8 körül indultunk haza, illetve Sopronba, ahol még átmozgattunk 3 szekrényt, egy kanapét és egy hűtőt (a fiúk a bútorokat, mi lányok a tartalmát) egyik szobából a másikba. Délután 5 körül indultunk el és megálltunk a bábolnai lehajtónál egy gyors és egészségtelen Mekis vacsorára. Onnan fél7-kor jöttünk ki és tökjól elterveztem, hogy egy kicsit jobban odalépek és ha nincs dugó Pesten, 8-ra itthon leszünk. Aztán Bábolna után nemsokkal Gábor felordított, hogy "a táska!", kiderült, hogy bevitte a laptoptáskát a mekibe, hogy mégse hagyjuk már kint a csomagtartóban, külön táblák is figyelmeztetnek a tolvajokra. Szóval bevitte, letette az asztal és az ablak közé, aztán jól ott is felejtette. Én - anélkül, hogy menteni akarnám magam - nem is láttam, hogy bevitte a táskát és nem is feltételeztem, mert az én pénztárcám volt elöl, abból fizettünk, semmi okom nem volt azt feltételezni, hogy egy táska is van velünk. Innentől már egészen németes tempóban kerülgettem az autókat, mentünk vagy 20-30 km-t, mire végre elértük a tatai lehajtót, ott gyorsan megfordultunk és téptünk vissza. Gábor közben nagynehezen elérte a mekit telefonon (nem akarták felvenni a telefont) és megnyugtattak, hogy megvan a táska.
Innentől már "sajnos" semmi izgalom nem adódott, így is hazaértünk fél9 után egy kicsivel, gyorsan kipakoltunk és utánaszámoltunk: Két nap alatt 2.500 km-t tettünk meg, ezalatt egyenként kb 15 órát töltöttünk a volán mögött és tizet takaró alatt.
A nagyon jó hír, hogy Balázs barátkozik Svájccal! Szeretné ő is látni azokat a szépeket, amiket mi láttunk, és amikor meséltük neki, hogy láttunk egy sárga Lamborghinit, teljesen boldog lett, mert ha sárga, két kipufogója van egymáshoz közel és a hűtőrácsai háromszög-alakúak és a hátsó ajtók mellett vannak, akkor az biztos Murcielago, márpedig neki egy pont olyanja van:
Már várja az október végét, amikor ő is eljön egészen Svájcig. És nemcsak a Lamborghini miatt várja :-))

2011. szeptember 29., csütörtök

Oktoberfest

Kezd a blog túlmutatni Balázs hiperaktivitásán, így talán ér elújságolni a következő infot. Október alkalmából kimegyünk Münchenbe barátékhoz és míg Balázs velük mulat, mi átruccanunk Zürichbe lakást nézni Gábornak. Felgyorsult körülöttünk az élet és mi csak PÖRGÜNK :-))

2011. szeptember 27., kedd

Ami az iskolát illeti

Nem véletlenül vagyok szűkszavú. Zajlanak a dolgok, majd megírom.

Kamasz

Nem tudom, mi történt Balázzsal! Összeszedett, nagyon sokat javult a beszéde, tegnap megint egy ötössel jött haza a suliból, ha hibát találok a házijában, szó nélkül radírozza és javítja, nem veszekszik velem, hogy de azt E néni már láttamozta. Tegnap németből egy verset kellett megtanulnia holnaputánra. Olyan gyönyörűen megtanulta este, felmondta nekünk és addig nem hagyta abba a tanulást-mondogatást, amíg hibátlanul el nem mondta. Ma reggel  nehezen akart felébredni, úgyhogy bevetettem az aduászt és mondtam, hogy igyekezni kell, mert ők az ügyeletesek a héten. Erre úgy pattant ki az ágyból, mintha katonaságnál lenne. A német verset ma is hibátlanul mondta fel, aztán ijedten szólt, hogy elfelejtette összeírni a páros és páratlan számokat (szintén német házi, szintén holnaputánra).
Vicces dolog ez az ügyeletesség, tegnap reggel nagy fontoskodva feltette az Ügyeletes kitűzőt és nyakába akasztotta a Zöldkommandó táblát, aztán délután sopánkodva mesélte, hogy tizenkétszer kellett becsuknia négy ajtót, mert ezek a gyerekek folyton nyitva hagyják. És hogy folyton futkároznak, de amikor rájuk szól, akkor a többség abbahagyja. De szegény D, mondta, neki van a legnehezebb dolga, mert őt még az elsősök is szívatják.
Úgy látom, jót tesz neki a felelősség és jól kezeli a rangidősséget :-)

2011. szeptember 23., péntek

Buli

Balázs reggel elfelejtette bevenni a gyógyszert, ott maradt az asztalon kikészítve. Most, 10 perccel ezelőtt, igen, 20:40-kor eszébe jutott és pótolta, még mielőtt pisloghattunk volna. Nem lesz tőle baja, csak épp elaludni sem fog.
Lessons learned...

Szárnyal

Balázs szárnyal az iskolában. Odafigyel, lelkiismeretes, összeszedett. Meg is van az eredménye: tegnap megint hazahozott egy ötöst! Most, negyedikben látom először, hogy érdeklik az osztályzatok; eldicsekszik, amikor ötöst kap és büszke rá, hogy előző nap még lefekvés előtt átolvasta a tananyagot (ő kérte, hogy hadd olvassa át).
A szárnyalás mellett persze feszült is és már tegnapelőtt elhangzott a bűvös mondat: "És anya, tudd meg, hogy nem megyünk Svájcba! És ezt nem kérdezem, ezt mondom!" Erre persze számítani lehetett és számítottunk is. Irtózatosan nehéz lehet ez neki. Mi is be vagyunk tojva, hát még ő hogy be lehet!

Az előző poszthoz szeretném hozzátenni és kiemelni, hogy nem szoktam senki tanácsait készpénznek venni, megfogadni sem feltétlen. Több szakértővel tervezünk beszélni erről, tegnap éppen a logopédustól kértünk tanácsokat. Zsuzsa - ebből a szempontból - egy a sok közül (sok más szempontból viszont az egyetlen) és ennek megfelelően kezeljük a tanácsait is. Ugyanígy mérlegeljük - és köszönjük!!! - a kommentben és mailben jövő tanácsokat is, és aztán a végén úgy döntünk, ahogy a mi kis életünknek és felfogásunknak az a legjobban megfelel.

2011. szeptember 22., csütörtök

Stratégia

Megpróbálom összefoglalni a Zsuzsánál tegnapelőtt hallottakat. Ez nekem is jól jön később, mert bevallom, nem jegyzeteltem.
Azzal kezdem, hogy kiderült, kár volt még elmondani Balázsnak. Kicsi ő még és eleve szorongós, erre most itt van neki egy valami, amiről semmit nem tud, csak azt, hogy nagyon más lesz az élete. A változás miatt szorong, amit fokoz az, hogy teljesen ismeretlen dolog elé néz(ünk) és ez a megfoghatatlan, ismeretlen nagy valami még 2-3 hónapig csak lebegni fog előtte, mint egy kísértet. Na mindegy, elmondtuk, ebből kell mostmár kihozni a legjobbat...
Zsuzsa azt tanácsolta, hogy vonjuk be Balázst minél jobban az előkészületekbe, tervezgessünk, milyen helyen fogunk lakni, mit viszünk ki magunkkal, bizonyos keretek között legyen beleszólása a dolgokba. A leendő iskolában egyelőre ne szóljunk arról, hogy Balázsnak milyen diagnózisai vannak, mert eleinte mindenképp problémák lesznek a nyelv nem ismerete, az új közösség, stb miatt, várjuk meg, míg ez lecseng és majd az iskola visszajelzései alapján lépjünk, ha szükséges. Ettől persze a fejlesztéseket tudjuk folytatni.
A mostani iskolában ne nagyon reklámozzuk, hogy elmegyünk, nehogy emiatt esetleg leírják és még ennyit se foglalkozzanak vele. Ezzel nem teljesen értek egyet, mert egyrészt rosszabb már nem lehet, másrészt nem elvárható Balázstól, hogy magában tartsa ezt a nagy dolgot és esetleg mégjobban szorongjon. Zsuzsa szerint a Ritalint mindenképpen folytassuk kint is, de előtte próbáljuk ki a retardot és lehetőség szerint térjünk át arra.
Kb az első 6 hónap lesz borzasztó nehéz Balázsnak, utána elkezd beszélni és 1 év után várhatóan már teljesen beilleszkedik majd.
Rákérdeztem a szociális tréningre, amiről pár hete volt egy email-váltásunk; teljesen meglepődött, hogy nem kaptam értesítést, mert mostanában fog indulni több csoport is. Megbeszéltük, hogy utánanéz, lehet, hogy Balázs korosztályában nem indul csoport. Tegnap este kaptam egy mailt, hogy jövő héttől indul dráma-csoport,  gondolom, ezt találták a legjobbnak Balázs számára, ez az önbizalmat növeli, oldja a szorongást, ilyesmi. Megírtam, melyik nap jöhet szóba nekünk, remélem, valahogy megoldható lesz, hogy eljárjunk ezekre.
A jövő évi táborba is várják Balázst szeretettel, függetlenül attól, hogy hol élünk éppen :-))

2011. szeptember 21., szerda

Pörgős nap

Tegnapelőtt a szülőin félfüllel hallottam, hogy németből a családtagok neveit kell összegyűjteni, ez a házi. Otthon megkérdeztem Balázst, kész van-e, erre a homlokára csapott, jaj, nincs, gyorsan csináljuk meg. És a szótár füzetből is kéne tanulni, mert az A-val nem feleltek, holnap (kedden) pótolniuk kell. Párszor átvettük, hogy hívnak, hány éves vagy, honnan jöttél, hol laksz, aztán tegnap reggel Gáborral még egyszer átnézték, így a gyógyszert el is felejtették bevenni. Ehhez képest Balázs akkora ötösre felelt, hogy kilógott az ellenőrzőből :-) Most csak ötösei vannak (2 db) :-D
1-re mentem érte, utána rohantunk fel Pestre a pszichiáterhez, aki felírta az újabb adag gyógyszert és próbált pár szót kicsikarni Balázsból, nem sok sikerrel. Estére volt időpontom Zsuzsa nénihez, amíg én tőle gyűjtöttem be a hasznos pszichológiai tanácsokat, addig a fiúk beültek egy fodrászhoz és Balázs rájött, hogy a fejmasszázs jó dolog :-) (A Zsuzsa nénitől hallottakról majd később írok, sok jó dolgot mondott.)
A nap fénypontja mindenképpen a német ötös volt, amiért olyan nagyon büszkék vagyunk rá, agyon dicsértük és ő is belátta, hogy alig kellett foglalkozni a tananyaggal.

2011. szeptember 20., kedd

Szülői

A tegnapi szülői után volt alkalmam elmondani Zs néninek, hogy mik a fejlemények, egy füst alatt tartottunk egy rövid (hosszú) véleménycserét. Nem nagyon csomagoltam be a mondanivalómat, a tanári kar nagy részét a b@szatlan p|csa jelzővel illettem és szerintem nem ez volt a legcsúnyább szavam tegnap este. Kicsit most jobb.
Az örüléseket köszönjük szépen, nagyon jól esnek, és azt hiszem, az adott pillanatban (iskola, gazdaság, politika) ez a legeslegjobb, ami történhetett velünk.

2011. szeptember 19., hétfő

A megoldás

Hónapok óta húzódott, egyik megbeszélés a másik után, közte hónapos szünetek, végül múlt csütörtökön a megállapodás és ma már megírhatom: kiköltözünk Svájcba!! Gábor novemberben kezd az új, kinti munkahelyén, mi pedig amint lehet (kinti lakás, iskola, stb), követjük :-))))
Hát ezért nem volt olyan egyértelmű az iskolaváltás, meg a többi! Meg vagyok szeppenve, új élet, nem beszélek németül. de olyan nagyon jó ez mindannyiunknak, nem beszélve az időzítésről!!

Ma este egyébként szülői, kinyomtattam ennek a doksinak a 67-72. oldalát. Ajánlom elolvasásra, enyhe, közepes és erős hányingert is azonnal orvosol. Igaz, nem Zs nénivel állunk hadban, de azért megmutatom neki is, hogy mi az, amit az iskola papíron vállal és ehhez képest mit művel. Bár szerintem nála jobban ezt senki nem tudja.

ADHD előadás

http://www.adhd-magyarorszag.com/index.php?option=com_content&task=view&id=161&Itemid=14

Hátha valakit érdekel, aki rá is ér.

2011. szeptember 16., péntek

Titokzatos

Nem akarok én itt titokzatoskodni, de csak annyit írhatok, hogy szuper befejezése ez egy ultraf*s hétnek. A dolgok okkal történnek és amikor már térdig süllyedünk az önsajnálatban, jön valami, ami nemhogy kihúz, de az egekig repít.
Utálom a rejtjeles dumát, talán mert én sem mindig értem a mögöttes tartalmakat, és többre is becsülöm az egyenes beszédet. De olyan nagyon sokan álltatok mellettem az elmúlt években is, ráadásul az elmúlt 3 napban új, eddig ismeretlen emberek kerestek meg segítő szándékkal, hogy úgy érzem, muszáj leírnom azt, amit leírhatok: sínen vannak a dolgok :-)

2011. szeptember 15., csütörtök

Jól esik

Köszi szépen a sok kommentet és az e-maileket is, tényleg olyan rendesek vagytok! Tegnap beszéltem a Dohány utcával, egy rakás szóbajöhető iskolával, Zs nénivel (ofő). Hétfőn szülői, addig nyugton maradunk, konszenzusra jutunk Gáborral, amint ez megvan, elmondjuk Balázsnak, hogy el fog menni innen, és pár hét alatt le is akarom tudni ezt az ügyet. Ami a továbbiakat illeti, körvonalazódnak az ötletek, de nem akarok semmit elkiabálni.

2011. szeptember 14., szerda

Új iskola

Röviden és tömören: menjen Balázs másik iskolába. Hosszabban: Balázs iskolája ma bejelentette, hogy nincsenek felkészülve a Balázshoz hasonló SNI gyerekek fejlesztésére. Nem májusban-júniusban, nem. Szeptember elején. Vajon miért szerepel az alapító okiratukban SNI gyerekek integrált oktatása? Aki azt gondolja, hogy ezt annyiban hagyjuk, hatalmasat téved. Ekkora kicseszést egy gyerekkel, komolyan mondom!

2011. szeptember 13., kedd

Gyógyszer

Augusztusban a Fimota pszichiátere azt javasolta, hogy az iskola első 1-2 hetében Balázs ne szedjen gyógyszert; egyrészt még tart a nyári kipihentség, lendület, másrészt lássuk meg, hogy megy neki a suli. Ez duplán jó így, mert a suli 2-3. hetét én külföldön töltöm, van még 6 szem Ritalin, így ma elkezdte Balázs szedni és jövő héten kényelmesen ki tudjuk váltani a következő levéllel. Ami info hozzám eljut, az alapján most nincs gond a suliban, már a baglyot is megkapta kétszer vagy háromszor.
Ma az igazgató felhívta Gábort, hogy holnap reggel beszélni szeretne vele, mert van egy új fejlesztési lehetőség Balázs számára. Tudom, hogy én vagyok a rohadék, de én a következő két dolog valamelyikére számítok:
a, ki akarják csapni Balázst - valószínűtlen, mert azt már tavaly évvégén említették volna
b, van valami támogatás kilátásban, csak kellő számú SNI gyereket kell hozzá felmutatni
Holnap reggel megtudom... És persze Ti is!

2011. szeptember 12., hétfő

Halló, itt a diktátor beszél!

Egy élmény Balázzsal telefonon beszélni. Aki látta Ford Fairlane kalandjait, annak elég, ha annyit írok, sajtreszelő. Kezdjük ott, hogy múlt csütörtökig nem volt hajlandó telefonon beszélni velem. Nem volt ennek különösebb oka, csak éppen Legozott vagy Gazdálkodj okosan-t játszott Mamával. Engem meg közben evett a fene.
Csütörtök este aztán kegyeskedett a telefonhoz fáradni és egy nagyon-nagyon jót beszélgettünk. Amikor le akartam tenni, azt mondta: anya, ne tedd már le, olyan jó érzés veled beszélgetni! Péntek reggel az én hangomra ébredt, szokásához híven nagyon jóízűeket szusszantott és nyekergett a telefonba. Aztán péntek délután beindult a követelőzés:
"Anya, arra gondoltam, hogy a Müllerben lehet kapni monster truck-ot, amikor megérkezel, ne is gyere haza, hanem menjél oda és vegyél nekem. Kettőt, ha lehet."
"Anya, sikerült már Fiat Puntot találnod nekem? De anya, nem baj, ha nem Punto, csak Fiat legyen! Az Uno is jó és az új 500-as is. Seicento, az mi? Na jó, lehet Seicento is. De azért ha lehet, inkább Punto legyen!"
"Anya, apával van egy kis gond... Hiába mondom neki, hogy csináljunk csokiszökőkutat fehér és barna csokiból, ő nem akarja! Most akkor én erre mondhatnám, hogy ez olyan, mintha megvennénk egy drága játékot és hagynánk megpenészedni (elég ritkán használjuk a csokiszökőkutat, 1 kg csokinak nekiállni azért nem egy átlagos vasárnap délutáni móka)! Anya, légyszíves csinálj apával valamit, beszélj vele, vagy nem tudom! Mi??? De miért csak akkor, amikor hazajössz? Persze, amikor te itt vagy, akkor mindent, nekem meg semmit??? Ennyire szerettek engem???" (Itt már zokogott.)
"Anya, miért kell neked mindig 2 hétre utaznod, 2 hét az nagyon sok!!! De anya, Indiába maximum 1 hétre mész. Ezt nem kérdezem, hanem mondom."

2011. szeptember 9., péntek

Egy kis statisztika

Nagyjából azóta figyelem a blog látogatottságát, mióta a Google először beindexelte. Mostanra egész érdekes adathalmaz kerekedett.
A legtöbben hivatkozásról vagy Google keresővel találnak ide, nagyjából egyenlő arányban. Hivatkozásokban messze Südve blogja vezet, köszi Südve :-)
Ami miatt megírom ezt a posztot, az a keresés, ezen belül is a keresőszavak... A leggyakrabban idevezető keresőszavak, kifejezések: "hiperaktív a gyermekünk", "hiperaktív a gyerekünk", "panni blog", "fimota tábor", "fimota gyógyszer", "hiperaktív blog", "adh-disorder" "adhd vagy autizmus", "heldné nagy annamária", "hiperaktív", "fimota". Azoknak, akik a "hiperaktív a gyermekünk" kereséssel jutnak ide, üzenem, hogy a jóval rövidebb "pörgünk"-re is idetalálnak :-) De nem is ezért írom a posztot. Olyan keresőszavakra találok hónapról hónapra, hogy csak fogom a fejem: "szia te kis édi-bédi", "tedd szét a lábad", "játék bogármegfigyelő", "engine malfunction", "28-as körzetszám", "mehetünk érte? angolul", és még jónéhány, most csak a nekem legjobban tetszőket írtam ide :-))
Szeretem a statisztikát, rajzolok majd vmi diagramot a nem releváns találatokról, szerintem vicces lesz!

2011. szeptember 6., kedd

Táborzáró szülői

Így, hogy ilyen messze vagyok, lassabban jutnak el hozzám a hírek, viszont gyorsan meg tudom osztani őket. A Vének még javában mesélnek otthon, én pedig máris szolgáltatom a történéseket.
Előszöris elmondták a mese lényegét, a mese célját, hogy hogy teltek a napok, hogy mi volt a hierarchia, kik lehettek hercegek, lordok, vándorok, kik voltak a Vének, stb-stb.
Aztán sorban, gyerekenként mindenkiről meséltek pár percet, Balázst előre vették, mert hátrányos helyzetű vidékiek vagyunk, úgyhogy Gábor már az autóból hívott, hogy elmesélje, mik voltak. Egyelőre szakadok a röhögéstől, olyanokat mesélt. Nem nagyon unatkoztak az egy hét alatt. Sem a gyerekek, sem a Vének...
Mégegyszer le a kalappal előttük, én nem tudom, honnan nőtt ennyi energiájuk és türelmük, de lehet, hogy nekünk, szülőknek is el kéne mennünk egy viselkedésmódosító táborba, hogy tanuljunk tőlük :-))

Iskolai fejlesztés

Gábor mesélte tegnap, hogy Balázs cetlivel az üzenőjében ment haza: mától kapja a fejlesztést! Az SNI varázsa!

2011. szeptember 1., csütörtök

Agyam eldobom

Első nap az iskolában és Balázs házi feladattal jött haza. Egy egyszerű rajzolás volt a feladat és másfél órát ült fölötte. Mi lesz itt, jaj.
Egyébként pedig... Az új napközis tanító néninek elmondtam címszavakban, hogy mi a helyzet Balázzsal, semlegesen fogadta.
Benevezem Balázst a Fimota szociális tréningjére. És hamár Fimota: hetek óta próbálom megkörnyékezni őket a Facebook-on, mert nagy szükségünk lenne valakire, aki ért is Balázs nyelvén és pl beszél is németül. Az "ért is Balázs nyelvén" kitétel leszűkíti a jelöltek körét a Fimota munkatársaira / táboroztatóira... Szerintem az lesz, hogy megkérem Gábort, kérdezzen majd rá a táborzáró szülőin.
Sikerült időpontot kérnem a pszichiáterhez, de későbbre, majd mikor hazajöttem a sarkkörről, ne nyüsztessem Gábort még ezzel is.
Az iskolai fejlesztésekre leszek még nagyon kíváncsi...

2011. augusztus 30., kedd

Akit érdekel

Elkészült a nyaralás beszámolójának első fele, a második is jön, hamarosan... egyszer... talán... :-)

2011. augusztus 29., hétfő

Jön a tanév

Hogy mennyire nagyon nincs kedvem ehhez a tanévhez, jaj... Nagyon gyorsan eltelt a szünidő és én már lélekben annyi minden másra készülök, tökre nem hiányzik most az iskolával való küzdés!
Ma hívott a logopédus, jövő héttől kedden és csütörtökön megy Balázs. Fel kell hívnom a Fimota pszichiáterét, esedékes a következő kontroll... És a Ritalin is. Vasárnap elrepülök két hétre, hétfőn táborzáró szülői a Fimotában. Ki kell vernem az előírt fejlesztéseket a suliból, rá kell kérdeznem a Beszédvizsgálóra.
Olyan jó volt a nyár, nem akarom ezt a sok nyűgöt!

2011. augusztus 24., szerda

Nyaraltunk

Addigis, amíg összeszedem, hogy mi mindent csináltunk, kikérném a véleményeteket: kb 43 fokos kánikulában megmásztuk a Vezúvot. Balázs imádta és menetelt rendületlenül, egészen addig, míg körbe nem jártuk a krátert. Lefelé jövet gyakorlatilag folyamatosan a port, törmeléket szórta szanaszét marokszám, halálra unta magát. A hőségben mozdulni is alig tudtunk, ráadásul lejtős volt az út, a megfogom és odébb viszem dolog teljesen lehetetlen volt. Nem venni róla tudomást megint csak nem lehetett, mert eléggé zavarta a többieket, ahogy szórja a vörös port. Szép szó nem használt, csúnya szó sem használt, motiválni meg mivel lehet egy gyereket, aki éppen ott van, ahova olyan nagyon vágyott?
Szerencsére nem ez jellemezte az utunkat, csak azóta annyiszor eszembe jut, hogy egy ilyen helyzetben mit lehet csinálni, hogy gondoltam, egy kérdést megér.

2011. augusztus 14., vasárnap

Még tábor

Ma délután jön haza Balázs, Gábor már tegnap reggel lement Sopronba. Most van időm, gyorsan leírok még pár utózöngét a táborról:

Gábor, még a tábor előtt: "biztos, hogy ebbe a bőröndbe csomagoljunk? Ez nem menő, nehogy kicikizzék miatta." Nem szeretném elképzelni az arcomat, ahogy a táborzáró vasárnapi látványt szemlélem, csak éppen egy Samsonite utazótáskában... Szerintem így is túl nagyot hördültem.

Gábor, a tábor zárónapján, odafelé menet (én vezettem): "szerintem lassan kikapcsolhatod az utánégetőt..." Hát igen, kicsit siettem...

Balázs: a Dedra fővén volt a legjobbfej. Meg a Pele hadúr. Csak a Pele még jobb volt, mint a Dedra, mert ő egy kézzel emelgette a gyerekeket. A többiek is nagyon jófejek voltak, csak most nem emlékszem rájuk.

Balázs: és főztünk lecsót és anya, rájöttem, hogy szeretem a lecsót, de az leves volt, amit te csinálsz, az meg nem! (Én ütök bele tojást a végén.)

Balázs(?): miután hazajöttünk Sopronból és kipakoltuk a kipakolnivalókat, a visszakapott borítékot csak lehajítottam valahova. 3-4 nap után találtam meg, benne egy papírzsepi összehajtva, ráírva: Bazs foga. Kibontottam és egy sötétbarna ragadós valamit találtam benne. Ez biza csoki inflagranti. Egy napig áztattam és utána jópár percig sikáltam, hogy eltehető állapotba hozzam.

2011. augusztus 12., péntek

Új cím

Hogy tetszik a blog új címe? :-))

2011. augusztus 8., hétfő

Nem emlékszem...

...melyik meglepetés volt kellemesebb: amikor az étteremben azt üvöltötte sírva, hogy "szerencse, hogy két hétig vagyok itt és ti hazamentek!" (mindezt azért, mert nem akartunk ottani desszertet enni, inkább  át akartunk menni a Harrer-ba, és ezt vele is megbeszéltük, le is okézta, csak épp nem figyelt oda), vagy amikor megmutatta a fején a púpot, amit úgy szerzett, hogy fejest ugrott és lekoccolta a medence alját (nem gyerekmedence volt és víz is volt benne).

A tábor című fejezetet egyébként nagyon-nagyon lezárta, már egyáltalán nem hajlandó róla beszélni, megvolt, elmúlt. Egy-két elszólása van, pl amikor elmesélte a fejest, kiszaladt a számon egy basszus, erre ő annyit mondott, hogy "öt bébetűs szó!". Ez volt a tábori szokás. Nem is beszélt csúnyán senki!

2011. augusztus 4., csütörtök

A vízipisztoly

Balázsnak megígértük még a tábor előtt, hogy igyekszünk venni egy vízipisztolyt, mert azt szabad volt vinni (puskát nem). Sajnos ez rajtunk kívülálló okok miatt meghiúsult, de nem is nagyon hiányolta Balázs, viszont most a tábor után kérte, hogy vegyünk neki, kicsit, de nem gagyit. Mert Balázs nem felejt. És Balázs mindig, minden körülmények között törekszik a tömör, lényegretörő megfogalmazásra. Meg is mutatom a tegnapi sms-váltásunkat a témában:
Anya: "Szia Mókus, hogy vagy? Néztem Neked vízipisztolyt, olyat, ami kicsi, de nem gagyi! Milyen színűt szeretnél? Nagyon hiányzol, puszi!"
Balázs: "Pirosat"

2011. augusztus 2., kedd

Gyöngyszem

Régebbi Fimota táboros képeket nézegettem, miközben ezt találtam.
Érdemes végigolvasni!

2011. augusztus 1., hétfő

Képek

A sevanéz határ (Balázs nyakában a rúnalánc):

Őrszemek a határon:


A Mizu táborosított változatát adják elő éppen, előtérben a Vének közül néhányan:

Élmények

Véget ért a tábor tegnap!!! 10 és 11 óra között kellett érkezni, 10:02-kor voltunk a helyszínen, de csak azért nem 2 perccel korábban, mert a lufikat kikötöző autó feltartott minket :-)) Nem mi voltunk a legtürelmetlenebbek; közvetlenül előttünk érkezett egy másik autó.
Amint kiszálltunk az autóból, odainvitáltak a check in deskhez, ami tényleg, szó szerint a becsekkolós pult volt, ahol visszakaptuk a borítékban leadott dolgokat és amit alaposan végigböngészhettünk és kiválaszthattuk az ismerősnek vélt ruhákat, tárgyakat. Az esőkabáton és egy pólón kívül mást nem találtunk, úgyhogy Balázs elég ügyesen pakolt. A bazi hosszú asztal közepe táján már nem bírtam és közöltem, hogy engem nem érdekelnek a talált tárgyak, a gyerekemet akarom látni, ezeket a ruhákat át tudom nézni később is.
Hátulról elég vidám ordítozás hallatszott, így nem volt nehéz eldöntenünk, merre keressük a társaságot. Balázs amikor meglátott minket, ordított egy nagyot. Csupa-csupa piszok volt, odaszaladt, gyors puszi-puszi és már dőlt is belőle a szó. Én teljesen komolyan mondom, hogy félórán keresztül szóhoz sem jutottunk, csak mesélt-mesélt és mindent megmutatott, ami ott hirtelen eszébe jutott.
Megmutatta a bunkereket, 3 csapat volt, mindhárman külön bunkert építettek, de nem egymás ellen harcoltak, hanem a táblafaló szörny ellen, akinek 3 szeme van és tüzet okád, és látták a saját szemükkel. A szörny a koboldlyuknál lakik (de lehet, hogy az Dábrisz, aki ott lakik, nem emlékszem, majd ezt pontosítom Balázzsal). Koboldot nem láttak, de Balázs elmesélte, hogy hogy néznek ki. A táblafaló szörny sajnos majdnem minden éjszaka megrongálta a bunkereket, így bizony előfordult, hogy éjszaka ki kellett menni harcolni és bunkert újraépíteni.
Szintén napi szintű tevékenység volt az ezüstfa megöntözése. Hogy az ezüstfa nagyra nőjön, naponta együtt öntözték és nem is akármivel, hanem empátiával, önuralommal és nagyvonalúsággal. Balázs el is mondta, melyik szó mit jelent :-))
Megmutatta a sevanéz határt is, a fában két őrszem volt; olyan őrszemek, amilyet mindenki kapott egy kis szütyőkében. Ezek az őrszemek a felületes szemlélő számára üveggolyónak is tűnhetnek, de igazából ezek nem üveggolyók. Különböző feladatok teljesítéséért rúnaláncot is kaptak a harcosok, ezeket a feladatokat még tisztázni kell Balázzsal, mert többet egyelőre nem mondott.
Voltak bátorságpróbák, 5 szint volt: 0-tól 4-ig és Balázs büszkén mesélte, hogy volt olyan fiú, aki a négyes szintet is kiállta és ő már lord lehet. Balázs maga a 0. szintet csinálta csak meg, mert ő félős volt (sic). Viszont levizsgázott tűzkezelésből, úgyhogy - kérte - engedjük őt tüzet kezelni! Elmesélte, miket kell tudni a tűz kezeléséről.
Mindennap volt tábortűz, rengeteget énekeltek, egyet-kettőt elő is adott, és nagyon sokat előadtak együtt, búcsúzáskor. Nem tudok mindent leírni, mert az én agyi kapacitásom erősen korlátozott, de - ha ez eddig nem jött volna át - nagyon-nagyon-nagyon jól érezte magát. Az egész tábor egy nagy kaland volt, még az alvás is, mert az emeletes ágyakon nem volt létra :-))
Volt pár anomália azért:
az első, amikor valamit akart mutatni a bőröndben és kinyitotta. A szennyes zsákba kb az első 2 napon pakolhatott, utána már valószínűleg nem törődött ilyesmivel. Ruhák egymás hegyén-hátán, közéjük bedobálva a retkes gumicsizma. Leírhatatatlan látvány :-))
a második, amikor már az autóban kérdezgettük, mi volt, hogy volt, zuhanyzás, fogmosás megvolt-e. Hát fogmosás nem volt. Mi az, hogy nem volt? Nem volt fogmosás, senki nem mondta, hogy fogat kell mosni. Egy héten át nem mosott fogat? Nem. Egyszer sem? Egyszer sem.
a harmadik, amikor egyszercsak számonkérőn azt mondta: anya, azt tudod, hogy van egy kis gond! Hány zoknit kellett szerinted becsomagolni?! Kiderült, hogy a 7 zokniból összesen hármat talált meg és ezt a hármat (pontosabban a harmadik napon megtaláltat) hordta egy hétig. Nem szeretnék ebbe részletesen belemenni, nem lehet szavakkal leírni a zoknija színét és állagát. Hogy megelőzzem a félreértéseket, muszáj beleszerkesztenem utólag, hogy Sopronban első dolgom volt, hogy átnézzem a bőröndöt és jelentem, 4 pár tiszta zoknit vettem ki belőle. Szal anya mégsem hülye :-)

A bőröndben uralkodó állapotok ellenére nagyjából minden megvan, a talált tárgyak asztalán is csak az esőkabátot és egy pólót találtunk, ami beazonosíthatóan Balázsé. A gumicsizmáját azonnal kukásítottuk és az egyik nadrágja is ott fogja végezni, nem fog eljutni a mosógépig. Amikor az időjárásról kérdeztük, csak annyit mondott: itt Tarzussziában nagyon sokat esik az eső. Hát igen.
A búcsúműsor olyan nagyon jó volt, nem is az a szigorú értelemben vett műsor volt, inkább közös ökörködés. Csináltak pl betelefonálós kívánságműsort, ahol az ott tanult dalok közül lehetett kérni és ezeket együtt elénekelték. Balázs egy cápásat kért, sajnos a telefont egy kicsit későn izzítottam be:
video

Aztán bevontak minket is és a Laurenciát énekeltük el, ez ugye az a dal, ahol csak a nevekre és a hét napjaira kell leguggolni. Na azóta van izomlázam :-) Ezután mindhárom csapat előadott egy jelenetet az elmúlt egy hétből. Két csapatnál ez úgy nézett ki, hogy volt egy gonosz, arra mindenki ráugrott és jól leverte, a harmadik csapat viszont kijött, nem csináltak semmit, aztán meghajoltak :-)) A legvégén körbe álltak és volt egy nagy össznépi tarzussziai kézfogás, aztán kifelé menet a vének valamelyik dallal búcsúztattak mindenkit név szerint. Nem lehet az élményt visszaadni, nem egy átlagos tábor volt.
A Vének előtt le a kalappal! Semmiféle nyüsztetésnek nem álltak ellen, simán ordítva elökörködtek a kölkökkel, én ennyi mozgásra nem lennék képes, az tuti. Nem is volt egyikük sem elhízva :-) Szeptemberben lesz a táborzáró szülői értekezlet, titokban reménykedem, hogy legalább a dalok szövegét megkapjuk, mert eszméletlen jók voltak :-)

Beültünk az autóba és meg sem álltunk Sopronig, ahol egy gyors ebéd után már mentünk is megnézni a Verdák 2-t, ami nagyon rossz volt szerintem, dehát nem is az én kedvemért néztük meg, a célközönségnek pedig tetszett :-)
Ezután a szennyeseket bevágtam a zsákba, kitettem a frissen szállított tiszta ruhát és jöttünk haza. Most még jobban hiányzik Balázs, de a fő aggodalom, hogy két darabban kapom vissza vagy mély depresszióba zuhan a táborozás alatt, már megszűnt :-) Megbeszéltük, hogy lerajzolja nekünk Tarzussziát, a bunkerek helyét, a koboldlyuk helyét, a határokat, és elmeséli, hogy mi hol, hogyan.