2010. december 24., péntek

Riasztó kezdetek

A fiúk tegnap lementek Sopronba a Mamáért, így szerveztem magamnak egy lazulós estét, amiből csomagolás és a mai főzés előkészítése lett, aztán pedig beájulás a TV előtt. Mikor beriasztottam lefekvés előtt, átfutott az agyamon, hogy itthon vagyok egyedül és utálnám, ha megszólalna, nem véletlenül riasztó a neve - iszonyú hangja van és sokkal inkább megijeszt mint biztonságérzetet ad. Aztán persze megjött az eszem, miért szólalna meg, ez egy jó környék, téves riasztás sem volt már kb egy éve...
Innentől nem nehéz kitalálni, mire ébredtem ma 6-kor... Ennyit a gondolat teremtő erejéről. Annyira szörnyű hangja volt, hogy minden gondolatot kitörölt az agyamból, gyorsan kód, hogy kussoljon már, gyorsan telefon, hogy ne jöjjön ki a távfelügyelet, a lépcsőn úgy akartam lejönni, hogy a korlát vége előtt 30 centivel fordultam be, így kishíján átbukfenceztem a korláton, lépcsőn lefelé jövet majdnem hanyatt estem, a jelszó persze nem jutott eszembe, de aztán szerencsére igen, hú, nem ilyen ébredést kívánok a barátaimnak :-))
Miután abszolváltam a riasztó-kérdést, kezdett feltisztulni az agyam: basszus, itt egy tonna ajándék, csak meg kéne nézni, minden megvan-e még és tényleg téves volt-e a riasztás. Basszus, de mi van, ha éppen a betörők pakolják ki az adott helyiséget? Basszus, nem kellett volna lemondani, én hülye, előbb meg kellett volna nézni, hogy tiszta-e a terep. Max kijön a távfelügyelet, pénzbe nem kerül, azt a kis papírmunkát pedig megérte volna, hogy nyugodtan mehessek vissza aludni... Aztán csak rávettem magam, hogy mindent átnézzek, persze minden rendben van. A következő egy óra azzal telt, hogy az ágyban fekve füleltem és figyeltem a gyanús neszeket (persze, hogy voltak!!) és járt az agyam: ezek biztos beindították valahogy a riasztót és csak arra vártak, hogy én kikapcsoljam, most aztán szabadon bejöhetnek a házba, tudják, hogy egyedül vagyok, mert csak az egyik autó van itthon, úristen, itt fogok pusztulni és a többiek sosem tudják meg, hogy milyen jó kis ajándékokat szereztem nekik, milyen csalódottak lesznek... Ezen a ponton felkeltem, mert kezdtem már saját magam számára is idegesítő lenni.

Azért, hogy ne legyen ez a poszt teljesen off, le kell írnom, hogy Balázs továbbra is teljesen kiegyensúlyozott, nyugodt, aranyos, persze, kis ugri-bugri és vannak dolgai, de nem mérhetem a többiekhez, csak saját magához és saját magához képest egy kis tündérke. Volt azért egy kis visszaesése szerdán, amikor elmentünk a Westendbe, mert ott a Média Markt-ban ki van téve egy XBox 360 Kinect és az őneki nagyon tetszik és szeretne vele játszani (az, hogy egy órára 500 Ft a parkolás a Westend parkolójában nem számít, menjünk és járjunk a fiatalúr kedvében). A gondok ott kezdődtek, amikor közölte, hogy anya, most te játszol, én pedig közöltem, hogy nem csinálnék inkább magamból bohócot, ha nem muszáj. Ilyenkor nagyon undok bír lenni és hiába magyaráztam el neki, hogy ő játszani akart, eljöttünk, játsszon nyugodtan, de akkor hadd csináljam én is azt, amihez kedvem van és nekem nincs kedvem játszani. De ő velem akart játszani... Hát így járt. A távozás elég látványosra sikeredett, mert ugyan megkértem, hogy ne menjen át a pénztárakon, ő csak átment. Az utolsó pénztárnál még láttam, a kijáratnál viszont nem találtam. Eltűnt. Szerintem Budapest teljes lakossága a Westendben volt abban az időpontban, akkora volt a tömeg, Balázs pedig sehol. Gábor visszament, hátha az XBox-nál megtalálja, de nem volt ott. Közben egy biztonsági őr látta, hogy valakit nagyon keresek, felajánlotta, hogy bemondatja, de mondtam, hogy ne tegye, nem találná meg Balázs az információt. Miért, hány éves? Öööö, mennyi is? Ja, 9.Ó, hát mi 9 évesen átutaztuk egész Budapestet és bárhova odataláltunk. Nos, ő nem ilyen. Mikor Gábor visszajött és jelezte, hogy nincs ott Balázs, akkor már azért bemondattuk. Közben én elindultam a parkoló felé, hátha arra ment. Ebben a pillanatban megjelent Őnagysága és meg volt sértődve, hogy nem vettük észre, hogy ő végig egy oszlop mögé bújva figyelt minket. Próbáltuk megmagyarázni neki, hogy ez miért nem volt jó vicc, de nem értette.
Muszáj volt bemennünk a játékboltokba, mert kerestem valamit, persze Balázs egyből leragadt a Bakuganoknál és már nem tűnt morcosnak. Mikor meghallotta, hogy nem veszünk Bakugant, odabújt hozzám és sírva fakadt. Kis mókuska, nem a Bakugan miatt sírt persze, csak ott jött ki a feszültség, az volt az utolsó csepp. Olyan keservesen sírt, halkan, lehajtott fejjel, potyogtak a könnyei... Jött egy eladó, megkérdezte, mi a baj, hát mit lehet erre mondani? Annyit mondtam csak: nem veszünk Bakugant. Ó, hát ilyen nagyfiú, nem szabad emiatt sírni! Aztán persze valahogy az a nap is jóra fordult, Bakugan nélkül is.
Ez az első év, amikor azt látom Balázson, hogy élvezi a várakozást. Ez hiányzott annyira eddig. Eddig mindig hisztis volt ez az időszak, mert miért csak 24-én jön a Jézuska, miért nem holnap... De most nincs ilyen, csak azt mondogatta: de jó lenne, ha már 23-a lenne! De miért pont 23? 24-én jön a Jézuska! Mert akkor már csak egy napot kéne várni! Szóval tényleg élvezi a várakozást :-)

3 megjegyzés:

Annus írta...

Ti is mindig elhagyjátok azt a gyereket:-)
Komolyan..úgy írsz, ha ez velem történne, akkor a hajamat tépném, de ha Téged olvaslak, akkor olyan jópofának tűnik a legtöbb szitu:-)

Panni írta...

Mer' szerinted én nem téptem a hajam :-)) Iszonyú mérges voltam rá, de le nem üvölthettem a fejét, mert értelmetlen lett volna.
Megsértődött ránk és bosszút állt, ami túl jól sikerült, szerintem érezte ő is, h túllőtt a célon, többek között ezért is fakadt sírva utána.

Annus írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.