2010. december 12., vasárnap

Miért nem írtam az elmúlt hetekben

Hosszú lesz, de ez kell ahhoz, hogy átérezzétek, mi sodort engem téboly-közeli állapotba :-)
Hol is kezdjem? November végén írtam. Nemsokkal később elkezdődött a Finnair sztrájkja és nemigen tudtam mással foglalkozni, mint azzal, hogyha csúszik a kiutazás, akkor csúszni fog a hazautazás is és az ünnep erősen a nyakunkon van és rohadtul nem lesz időm semmit vásárolni, nemhogy előkészülni. Aztán 2-án jött egy csúnya vizsgálat, ami előtt napokig nem ehettem normálisan, ez is eléggé elvonta a figyelmemet. És persze a vizsgálat is elvonta eléggé. 3-án szabin voltam és egésznap vásároltam, 4-én szintén kifosztottunk jónéhány boltot. 5-én pihenés, aztán késő éjszakába nyúló csomagolás az útra, aminek elvileg 6-án kellett volna megtörténnie és bár látható volt, hogy nem fog megtörténni, nekem úgy kellett csinálnom, mintha megtörténne, mert ha 9 órakor befejezik a sztrájkot, akkor nekem a 11:35-ös gépen muszáj rajta lennem. A sztrájknak persze nem lett vége, így áttették a foglalást egy kedd délutáni/éjszakai gépre. Innentől kezd a dolog izgalmas lenni.

Merthogy a szombati ámokfutásunk során szert tettünk egy Xbox360-ra, aminek van egy nagyobb (250 GB) verziója is, de a nagyobb verzió az eladó elmondása szerint az egész országban hiánycikk, vegyük csak meg ezt nyugodtan. Megvettük. Hétfőn viszont látom ám, hogy a T karácsonyi ajánlatában a 250GB-os verzió van, néhány extrával, némi hűségidőért cserébe. Najó, akkor kedden vigyük vissza a masinát és vegyük meg a másikat. Kellek hozzá, mert az előfizetés, ami a dolog előfeltétele, az én nevemen van, viszont az akció és a készlet véges, ezért muszáj még az elutazás előtt sort keríteni rá. A mese, amit az első helyen beadtunk az volt, hogy megtudtuk, hogy valaki a családban pont egy ilyennel szeretne meglepni minket és ezért szeretnénk visszahozni. A vevőszolgálatos hölgy nagyon húzta a száját, mert ekkora összeget nem szoktak visszaadni, de szerencsére volt más tétel is a blokkon, ami a jelek szerint meggyőzte őt arról, hogy jófej vevők vagyunk.
Na, ez megvan, menjünk le akkor a mobilosokhoz.
- Jó napot kívánok, a karácsonyi ajánlataik közt találtuk ezt az akciót.
- Igen, van legalább 6 hónapos ADSL előfizetésük?
- Nincs, önöknél csak mobilnetünk van.
- Akkor sajnos nem fog menni, mobilinternettel nem vehető igénybe.
- De mobilnetre is lehet.
- De nem lehet.
- De igen, az volt a hirdetményben.
- Sajnálom, itt nem az van. - és mutat a kinyomtatott lapjaira - Viszontlátásra.
Nem mentünk el, megnéztük a kiállított laptopokon, ott volt a hirdetményben: „Új vagy meglévő havidíjas mobilinternet-előfizetésre külön, az adott konstrukcióhoz kapcsolódó 1 éves hűségnyilatkozat vállalása mellett, legalább 6 hónapja előfizetők számára”
Visszamentünk a nőhöz, hogy szembesítsük a hirdetménnyel, erre kegyeskedett felhívni a „háttércsapatot”, akikkel jó 10 percet beszélt és akik minden bizonnyal azt mondták neki, hogy mehet mobilnettel a dolog, mert elkezdte kitöltögetni a dolgokat. Itt jött a következő két akadály: 1. nincs még 6 hónapja mobilinternet előfizetésem (tényleg, 2,5 éve van...), 2. ja, de tényleg, csak most írtam rá alá hűségidőt (egy kedvezmény miatt), szóval már van meglévő hűségnyilatkozatom, ezt így nem lehet.
- A kollégájuk azt mondta telefonon, hogy ez nem akadály, meglévő hűségnyilatkozattal is meg lehet kötni a szerződést.
- De nem lehet.
- De igen.
Itt már nem mert elzavarni minket, okosan egyből telefonált, megint jó 10 percet. Persze úgy volt, ahogy mondtuk. Tölti tovább a formot a gépén, egyszercsak irtózatosan elakad, odasereglenek hárman is, megy a fejvakarás, közben már 14:30, 3-ra akartam visszaérni, 4-kor akartam indulni a géphez. És akkor megtörtént az, amit komolyan még tőlük sem vártam volna: 40 perc pöcsölés, lepattintás, utánanézés és bénázás után közli a csaj, hogy „ne haragudjatok, de mi nem vagyunk kiemelt értékesítési pont, így mi nem értékesíthetjük ezt a csomagot”. Baszki, nem azzal kezdi, hogy megnézi, értékesítheti-e, hanem inkább minden létező módon blamálja magát és csak ezután jön ki az aduásszal. Pedig kezdhette volna ezzel is és akkor nem raboljuk egymás idejét. Kérdem tőle, webshopban megrendelhető-e. Á, az nem jó, ott csak egyösszegű kifizetéssel rendelhető (érdekes, 1,5 hete rendeltem a webshopjukon részletfizetéssel, de az előző 40 perc ellenére hittem benne, hogy ők tudják jobban...), menjetek az Aréna Plázába. Hatalmas megkönnyebbüléssel elköszön, mondván, már szólt nekik és ott már szeretettel várnak minket.
Oké, Aréna Pláza. 14:50-re értünk oda, hívtak, elmondtuk, mi van, oké, adjak személyit, lakcímkártyát. Van egy kis gond. Náluk csak egyösszegű kifizetéssel tudom megvenni, a Webshopban van mód részletfizetésre. És akkor itt bennem elszakadt valami és nem túl kulturált formában szegény nőre borítottam mindent: „Na idefigyeljen, azzal küldtek ide, hogy itt tudjuk megvenni részletfizetéssel, gondolja, hogy önszántamból választottam ezt? A másik helyen külön rákérdeztem a webshopra, két kattintás lett volna és fel sem kell kelnem a gép mellől, de nem, szerintük, a maga kollégái szerint az nem jó, utazzam inkább végig fél Budapestet, erre maga most azt mondja, hogy webshopban kéne megvenni??? Nekem 5-re kint kell lennem a gépemnél és 2 hétig külföldön leszek, úgyhogy MOST KELL MEGVENNEM ezt a cuccot!”
Szegény egy szót sem szólt, eltűnt egy helyiségben, 2 perc múlva előjött a masinával a hóna alatt, került részletfizetéses papír is (mégiscsak) és csak azért tartott a dolog 10 percig, mert sokszor kértem tõle bocsánatot az üvöltözésemért.

Kedd délután 3 órát írtunk ekkor, végül csak visszaértem a dolgozóba, onnan pedig ki a reptérre, ahol még ki kellett váltanom a jegyemet, mert valamiért nem tudtak elektronikusan átbookolni a másik járatra, úgyhogy igazi retro papírjeggyel utaztam. A check-in simán ment, mondtam viccesen, hogy megvárom, amíg a csomagom eltűnik, csak akkor hiszem el, hogy tényleg feladták, mert mindig elvész valahol és csak másnap kapom meg. A biztonsági ellenőrzéshez kb 40 percet álltunk sorba, valami iszonyat lassú tempóban haladt a sor, de csak átértünk szerencsésen. A MALÉV ismét kényeztetett: 1 db mini zsömlét adtak, lehetett választani a sajtos és a sonkás közül, sonkásat kértem és hozzá bort, hát arra nem volt panaszom, sem a mennyiségre, sem a minőségre; 2 dl szekszárdi száraz vörösbor került a kempingpohárba. A helsinki reptér, ami Európa egyik legnagyobb ázsiai transzfer reptere, most olyan kihalt volt, hogy az szinte ijesztő. A táblákon csupa CANCELLED felirat, a felsorolt kb 100 járat közül kb 20 indult, a többi többórás késéssel vagy egyáltalán nem.
Valahogy elütöttük az időt éjfélig, akkor indult a csatlakozás. Fél1-ig álltunk a csövön, mert vártunk 2 utas poggyászára. Gondoltam is magamban, hogy ezek legalább figyelnek a csomagokra, ez megnyugtató. Megérkeztünk Ouluba, a poggyászra várakozás gyötrelmeit nem ecsetelem, lényeg a lényeg, kb 20 utas poggyásza nem volt meg, lehet tippelni, hogy mi öten köztük voltunk-e. Viszont mivel éjjel fél2 volt, senki nem volt a reptéren, egyszem ügyeletest kivéve, aki elmondta, mit kell kitöltenünk és hova kell bedobnunk. Az AVIS kiadta másnak a lefoglalt bérelt autónkat, úgyhogy 2 db taxival érkeztünk a szállodába, poggyász nélkül (persze kézipoggyász volt, de abba túl sokminden nem fér bele, jónéhány dolog pedig eleve nem utazhat a fedélzeten).
Kőkemény 4 óra alvás után felkeltünk, mert munka van, de előtte még fel akartuk venni a csomagot, ami mostanra már biztos ideért, így szokott lenni. Csomag nuku, irány a munka, délután egy pillantás a recepciós pult mögé, poggyász sehol, éljen. Én ezzel a lendülettel le is feküdtem aludni, 12 óra alvás mondhatni, rendbe tett. Másnap tudtam meg, hogy három ember poggyásza már meg is érkezett, ez 60%, tökjó, kár, hogy én a maradék negyvenben vagyok. Aznap már elkezdtem finoman érdeklődni, hogy ilyenkor mi a fene van, mert 1 db pulcsim van még, hajat is kell mosni, meg ilyenek. Á, biztos megjön a csomagom. Hát nem jött meg, úgyhogy délután eszközöltem egy visszafogott bevásárlást. Nem akartam kitolni a légitársasággal, nem az Esprit boltba mentem, hanem a H&M-be, ahol látom ám, hogy nincs kitéve az AmEx kártya az elfogadottak közé, ezért direkt rákérdeztem: elfogadnak American Express-t? Persze. Ebben a tudatban szedtem össze a szükségesnek ítélt darabokat: felső, fehérnemű, kesztyű. A pénztárnál kiderült, hogy sajnos mégsem tudják elfogadni, rosszul mondták az előbb. Oké, lássuk, mennyi zsé van a saját kártyáimon: Visa Classic: minden beszedési megbízás teljesült, az a pénz, amit várok viszont még nem érkezett meg, ötezer Ft az egyenleg. Oké, nézzük a Maestro-t. Hopp, ezt csak Gábor tudja. Meetingen van, kinyom. Sms: SOS kell tudnom, hogy mennyi pénz van ezen és ezen a számlán (csak hiteltörlesztésre használjuk, tehát vélhetően nem sok, de hátha mégis). Legkorábban 15 perc múlva tudja megnézni. OK, addig nézzünk szét máshol. Hát néztem, méghozzá jó nagyokat. Míg a H&M-ben 3 db tanga 9,90,-, addig az utca túloldalán a Stockmann-ban 1 db tanga 19,90,-. Persze, tudom, a márka. Nekem most, vészhelyzet lévén összvissz két elvárásom van: pamut legyen és csinos. Az, hogy kényelmes-e, úgysem derül ki az üzletben. Megmaradtam hát a nézelődés szintjén, nem volt pofám ennyit kiadni egy darab rongyért, akkor sem, ha lézervágásos technológiával csináltak neki láthatatlan széleket. Diszkrét érdeklődés Gábornál az egyenleg felől, mindjárt megnézi, türelem. Najó, addig megveszem a sampont, aztán vissza a szállodába, mert hasogat a fejem és éhes vagyok. Közben befut az info: hatezer Ft van a másikon. Oké, akkor számoljunk: a Visaval megveszem a fehérneműket és a kesztyűt, a Maestroval a felsőt. Összeszedtem megint a cuccokat, odaértem végre a pénztárhoz, nyújtom a kártyát a hatalmas összegű vásárláshoz... Ja, ez nem chip-kártya? Akkor ID card kell. Fasza, most hagytam mindent a szállodában. Valami csak van nálam... Igen, 3 másik kártya, mind ugyanarra a névre. Az kevés, nekik fényképes ID card kell. Rohanás vissza a szállodába, aztán megint vissza a boltba: személyi, jogsi, útlevél, tessék választani. Siker, nálam az első adag ruha. Jöjjön a következő. Kártya lehúz... mégegyszer lehúz... még hatszor, semmi. Nem érti, miért nem működik, Maestro, ezt el szokta fogadni a gép... Hát akkor ennyi. Na, ez így nem jó, a felsőre nagyobb szükségem van, akkor cseréljük ki a két tételt, összegre ugyanannyi. Oké, semmi akadálya. Új tétel, új blokk, rohanás a szállodába pihenni. Lefekvés előtt egy gyors pillantás a blokkra, végösszeg: 0,00,-. Hát ezen jót fog röhögni a légitársaság, ez így nem maradhat. Másnap délután első dolgom volt, hogy visszasunnyogtam, nem-e lehetne-e, hogy valamit csináljanak, mert értem én, hogy nekik könyvelési szempontból ez így okés, de én ezt el fogom számoltatni és ez így, nullás végösszeggel minden, csak nem jó. De, persze, megoldják. Két mozdulat és nőtt rendes blokkom. Hálából (és mivel közben nőtt pénz is a kártyámra) megvettem az előző nap otthagyott cuccokat is és mivel ekkor már 3 napja voltam itt, a csomag pedig még mindig sehol, muszáj volt nadrágot is vennem. Akkor már nagyon aggódtam, hogy végleg eltűnik a csomagom, benne a jó kis ruháimmal!
De nem így lett; ma délben, 4,5 nap után végre utolért engem az eltévedt poggyászom, jéghidegen, épen és hiánytalanul, én pedig örülök, nagyon-nagyon örülök, mostmár feszültség is alig van bennem (néhány beszerzésre váró ajándék miatt), úgyhogy innentől már fogok írni, azt hiszem :-)

2 megjegyzés:

á írta...

úristen!!!
még elolvasni is kiakasztó és fárasztó volt.
azért még működik a remény hal meg utoljára közhely...

Móni írta...

Minden elismerésem, hogy ezt kibirtad. Már hiányoztál!